Ellenfény Online - Poszt - Kolhaas Tévedései

Kolhaas tévedései

POSZT 2012: Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja - Nemzeti Színház

A Znamenák István rendezte produkciót egyfajta kettősség jellemzi: egyrészt számtalan eredeti, érdekes, jelentést sugalló megoldás van benne, ugyanakkor nem minden részlete egyformán meggyőző. Általánosságban az mondható el róla, hogy azok a pillanatai kevésbé hatásosak, amikor magukra maradnak a szavak, és a sütői érvelés logikáját nem támasztják alá színpadi hatások.
Sándor L. István | 12. 06. 10.

Egy a sötétben lengő lámpa képével indul az előadás, majd a félhomályban álló lócsiszárt és a szolgáját pillantjuk meg (Kolhaas kezében egy emblematikus hintaló), akik mozdulatlanságukban is eltökéltséget érzékeltetnek. A háttérben megjelenő urak is inkább a jelenlétükkel sugároznak erőt, s nem a viselkedésükkel. Közben az eső képei vetülnek a szereplőkre. Ezzel az a vihar idéződik fel, amely Kleistnél is kíséri a tronkai affért, de az előadás végén a kivégzésre váró főszereplőre is rávetül az eső rajzolata. Ezzel a kerettel azt az érzetet kelti a rendező, mintha örökös ítéletidőben élnénk, amelyben szükségszerűek azok az események, amelyek a darabban megtörténnek.

Az indításhoz képest hagyományosabb jelenetszervezés és színészi játék jelenik meg a Kolhaasenbrückben játszódó képekben. Az azonban nyilvánvaló, hogy ez az előadás nem az érvelés logikáját próbálja követni, a színészek nem a szavaiknak adnak súlyt, hanem a szereplők jellemvonásait próbálják kibontani belőlük: személyes motivációkkal, változó érzelmekkel, hullámzó hangulatokkal ruházzák fel a figurákat. Mindez azért vezet ellentmondásos eredményhez, mert Sütő valójában nem a helyzeteket bontotta ki, ezért igazán mély jellemrajzok sem bonthatók ki belőlük.

 

locsiszar-nemzeti-1

Az előtérben Söptei Andrea és Szarvas József - Fotó: Horváth Judit

 

Így is elmondható, hogy mind Murányi Tünde, mind Söptei Andrea sokkal színesebbnek, összetettebbnek mutatja Mária, illetve Lisbeth egyébként csak alaptulajdonságokkal jellemezhető figuráit. (Söptei például az asszonyi ellágyulást és a feleségi szövetséget éppúgy megmutatja, mint az anyai szigort, illetve aggódást.)

Nagelschmidt fura metamorfózison megy át az előadásban. Miközben Hevér Gábor sok szempontból Kolhaashoz hasonló karaktert formál belőle (akár a lócsiszár ifjúkori alteregóját is felismerhetnénk benne), a dramaturgiai beavatkozások következtében társ-főszereplőből, egyenrangú vitapartnerből mégis csak inkább rezonőr figura válik belőle.

Az a kisrealista játékmód, amellyel többnyire az előadás kísérletezik, Müller Ferenc figurájának megjelenítésében nyer ironikus felhangokat. Ebben az előadásban – köszönhetően Rába Roland remek játékának is – a jogászról a szavainál sokkal többet mondanak el a gesztusai, az, ahogy szinte presziőz kényességgel veszi elő, pakolja ki, helyezi munkába írnoki kellékeit, később ahogy a törvényről papolva az igazság lovagjának szerepébe helyezi magát a gyerek hintalován lovagolva, a fakardját suhogtatva, majd ahogy a kérvény megfogalmazása közben mintegy mellékesen meguzsonnázik.

 

locsizsar-nemzeti-2

Szarvas József, Blaskó Péter - Fotó: Horváth Judit

 

Hozzá képest hagyományosabb, de kevésbé erős jellemzést kapunk a másik vitapartnerről, Luther Mártonról. Blaskó Péter egyszerre képes érzékeltetni a hitszónok dörgedelmes kérlelhetetlenség és emberi érzékenységét, akit nem csak a számon kért elvek érdeklik, hanem van szeme és részvéte az emberi esendőségre is.

Znamenák István rendezésében merészen fogalmazott a tronkai kép, amely más előadásokban kevésbé meggyőző szokott lenni. A rendező jó érzékkel vélte úgy, hogy ezt az eseménysort nem lehet kisrealista eszközökkel hitelesíteni, ezért expresszívebb képeket alkotott. Például a tronkai urakat először egy vörös asztal mögött pillantjuk meg, valamennyiükön különböző ragadozó állatok maszkjai („vadállatok” – mondja majd rájuk az apáca). A mulatozás is természetesen fordul át egy fékevesztett orgiába, majd az apáca irracionális megerőszakolásába. Erős jelzés az is, ahogy a belépő Kolhaas először a halott apáca fejét emeli fel az asztalról, s benne a feleségét pillantja meg. Így kopírozódik egymásra a tronkaiak kétféle bűne és közös büntetése.

Az előadás terét alkotó átlátszó, mozgó falak az előadás záróképében nyernek igazi funkciót, amikor is ketreccé zárulnak össze a halálra ítélt Kolhaas körül. És hangsúlyos a főszereplő utolsó gesztusa is: nem hagyja, hogy a poroszlók az akasztófa alatt kihúzzák alóla a padot, inkább maga lép a semmibe.

 

loicsiszar-nemzeti-3

Fotó: Horváth Judit

 

Bárhogyan is forgatjuk, az teljesen egyértelmű, hogy az Egy lócsiszár virágvasárnapja a Nemzeti Színházban Szarvas József előadása. Az ő lendülete, energiái tartják egységben a produkciót. Szarvas mindvégig bírja szuflával, erővel. És főszereplő marad, miközben nem látszik különbnek a többieknél. Szarvas szerepértelmezésének ugyanis az a kulcsa, hogy mindvégig távol tartja magát a kísértéstől, hogy hőst formáljon. Egy kisembert rajzol elénk, akire gigászi feladatot ró az, hogy meg akar felelni porszem léte összes követelményének. Van, amikor elkeseredett, van, amikor indulatos, van, amikor zavarba jön, s szinte hebegve keresi a szavakat, mert – Sütő hősével szemben – ő nem a retorika, hanem valóban az igazság bajnoka. Hisz ugyanis abban, hogy van valami teljesebb annál a kevésnél, mint amit az élet ad az alattvalóknak. Ő anélkül hoz öntudatot a színpadra, hogy bármiféle hetykeség lenne benne. Mert az egyszerűség útját keresi. Csak közben nem képes lemondani arról, hogy kevesebb legyen, mint amire sorsunk predesztinált azáltal, hogy embernek születtünk. Nem jogként, hanem természetes adottságként éli meg a teljesség vágyát. Az cinizmus lenne, ha lemondana róla. Egy elvtelen világgal kötött vállalhatatlan kompromisszum.

Részlet egy hosszabb elemzésből, mely teljes terjedelmében jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2012/2. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 495 Ft

Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 

Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja

Nemzeti Színház

 

Jelmez: Cselényi Nóra

Zene: Zságer Varga Ákos

Dramaturg: Perczel Enikő

Díszlet, rendező: Znamenák István

Szereplők: Szarvas József, Söptei Andrea, Hevér Gábor, Farkas Dénes, Murányi Tünde, Marton Róbert, Földi Ádám, Rába Roland, László Attila, Seres Dániel, Előd Álmos, Váncsa Gábor eh., Újvári Zoltán, Gerlits Réka, Blaskó Péter, Gerő Botond, László Attila, Takács Zalán, Fogarasi Gergely

 

Bemutató: 2011. december 11.