Búcsúelőadás

Pécsi Országos Színházi Találkozó, 2011: Moliére: A mizantróp – Katona József Színház

Igazgatóként A mizantróppal búcsúzott Zsámbéki Gábor a Katona József Színháztól. Az előadás meghívást kapott a POSZT versenyprogramjába is. A személyes hangvételű Moliére-előadásnak - mely tele van a számvetés, a búcsúzás gesztusaival - sajátos változata volt látható Pécsett.
Szűcs Mónika–Sándor L. István | 11. 06. 19.

Zsámbéki Mizantrópja eredeti helyszínén a Katona József Színház végsőkig lecsupaszított színpadán játszódik. Ennyire kiürítve, ilyen pőrén még talán sosem tárult elénk ez a színpad. Láthatóvá lett kopottas teste titoktalanná csupaszodott. Nem egy várakozásteli üres tér ez, inkább egy kizsigerelt, lealázott világ képe.

Pécsett azonban nem a kamaraszínház üres színpadán, hanem épített "díszletben" játszódik az előadás: az épített fekete falak a Katona csupasz színpadát imitálják. Ugyanaz a tér jön létre, ami mégsem ugyanaz. Ami ott levetkőztetésnek hatott, az itt "öltöztetés". Így nem teremtődik meg az a kontraszt, ami a pesti előadást működtette: a csupasz színház és a darab szereplői által művelt színjáték ellentéte.

Mert ebben az előadásban, mindenki, aki belép a térbe, színházat játszik: használja, működteti a gépezetet – vagy épp ellenáll neki, s elhagyja a végén. (E játékötletek közül a legtöbbet sikerült Pécsett is megoldani.) A szélgépet bekapcsolva teátrális kendőlobogtatással érkezik Céliméne (Ónodi Eszter), mosolyra fakad, mert meglátja Alceste-et, a szerelmét. Hozzálép, és egyszerű, természetes gesztussal szájon csókolja. De érkeznek a többiek, Céliméne holdudvara, és a nő azonnal hangot vált: minden távollevőre van egy fullánkos szava, egy bőr alá hatoló csípős megjegyzése. Lazán, oldottan mondja fel a leckét, játssza szerepét, amely (azon túl, hogy vonzó és fiatal) ennek a társaságnak a középpontjába emelte őt – a gépezet is használja az embert.

 

mizantrop-katona2

Elek Ferenc, Kocsis Gergely, Ónodi Eszter, Takátsy Péter - Fotó: Szabó Dorottya

 

De ugyanilyen megcsinált-kiosztott-vállalt szerepekben léteznek a többiek is, akik felbukkanak Céliméne körül, és Szakács Györgyi jelmezei pazarul tükrözik is ezeket. Selyemtaft öltönyben negédeskedik Acaste (Takátsy Péter), a rasztahajú, csizmás, Clitandre (Elek Ferenc) diszkréten közönséges, a fekete ruhás, napszemüveges Ariste (Vajdai Vilmos) egy középre helyezett fotelből szemléli blazírt fölénnyel a többieket, háta mögött az engedelmes butaságokba könnyen belefeledkező nőjével (Kiss Eszter). Arsinoé (Fullajtár Andrea) rövidnadrágos, hátizsákos, energikusan szögletes figurája egyszerre jelzi a kínálatot, és taszítja a potenciális jelölteket. Nehéz elhinni ezekről a figurákról, hogy jelmezeik mögött valódi erő lapulhat.

Őszinteségbe és közvetlenségbe csomagolt, magabiztos pojácaság az is, ahogy Oronte megjelenik. Máté Gábor rendkívül sok finom gesztussal teremt meg egy minden ízében ismerős és végtelenül ellenszenves alakot. A győztesek üdvözült vigyorával közeledik Alceste felé, majd mikor látja, hogy a másikban nem működnek a társasági reflexek, még annyi nyíltságot is megenged magának, hogy alattomosan elgáncsolja. Pillanatnyi kétségünk sem lehet, hogy komolyan vehetetlen figurája mögött olyan fenyegetés rejlik, amit nem hagyhat figyelmen kívül az, aki ebben a világban meg akarja találni a helyét.

 

mizantrop-katona3

Máté Gábor - Fotó: Szabó Dorottya

 

Oronte és a többiek által reprezentált világgal helyezkedik szembe a darab főszereplője. Fekete Ernő Alceste-je csupa elégedetlenség, keserű undor és indulatos számonkérés. Nagyon régen találkozhattunk a Katonában ennyire egyértelműen szenvedélyes színjátszással, amely alapvetően indulatból építkezik, s ami a pályakezdő Fekete Ernőt is jellemezte. (Azóta ő is jóval reflektáltabban, több iróniával játszik.) Most ismét a hatalmas indulat hatja át az alakítását, ám Alceste szenvedélyessége és az ebből fakadó szűklátókörűsége egyben láthatóvá teszi ennek a figurának az ellentmondásosságát is. Indulatosan hangoztatott ítéletei, elvei önmagukat élik fel, semmisítik meg: Alceste kivonulása ebből a világból ennek a vereségnek a belátása. A pécsi változatban (Feket Ernő csupa indulat játékában) megkérdőjeleződött, hogy Zsámbéki Gábor rendezése egyértelműen a főhős mellé áll-e, hogy megkérdőjelezhetetlennek tekinti-e a világgal szembeni dühét. Némileg felerősödnek  a figura komikus vonásai, a szerepjátékok mögül kisejlő hatalmi játszmákkal és az emberi silánysággal szembeszálló szenvedélye sokszor nevetséges erőfeszítésnek bizonyul.

Valójában csak kétféle emberi magatartásnak bocsát meg az előadás. Egyrészt a Tóth Anita játszotta szerencsétlen kis „védencnek”, aki híreket hoz az otthon történtekről. Ő az egyetlen, aki önérdek nélkül, teljes odaadással viszonyul Alceste-hez, és maga is megszenvedi azt a katasztrófát, amelyről hírt hoz (amit a különféle rosszakarók és „levajazott” perek zúdítanak Alceste nyakába). Másrészt megbocsát Zsámbéki rendezése a Tenki Réka és Kocsis Gergely játszotta fiatal párnak, különösen a lánynak: Éliante őszinte önátadással követte volna Alceste-et a kivonulásban, de amikor a férfi visszautasítja (egyszerűen azért, mert nem őt szereti), megtalálja a boldogságát a kevésbé karcos, de nem kevésbé nyíltszívű Philinte-ben.  Ez a két emlék – a rettegéstől nyüszítő Flipote és a Philinte karjába hulló Éliante képe – kíséri-kísérti a világból kivonult Alceste-et.

 

mizantrop-katona1

Tenki Réka, Fekete Ernő - Fotó: Szabó Dorottya

 

Mert az előadás utolsó képe – „továbbírva” a darabot – megmutatja, hogy mi vár a színpadról távozó Alceste-re. Valamikor az előadás közepe táján Alceste előhúz a színpad egyik ajtaja mögül egy kis kerekes díszletszállító kocsit, és a továbbiakban különféle tárgyakat – értelmeseket és (eleinte) értelmezhetetleneket egyaránt – kezd összehordani rá: írógépet, teáskannát, tűzhelyet, léceket, festékes vödröt. Erős, szép metafora, ahogy ezzel a megrakott kocsival lép ki végül a színpadról. Majd a darab zárlatában az ezekből összetákolt és berendezett kalyibában látjuk viszont magányosan és szerencsétlenül gubbasztva Alceste-et. Már nincs semmije, csak az emlékei vannak meg az ügyetlensége – a háttérben a maradók harsány kacaját hallani. A lehetséges jövőnek ez a képe minden heroizmusától megfosztja Alceste kivonulását.

A Mizantróp-előadások többsége a világgal szembeni morális számonkérés, illetve morális szembesítés és szembehelyezkedés alapállásából szólal meg. Ebből következően az előadások zárlatai többnyire azt sugallták, hogy a választott magányban talán még lehetséges a szuverén létezés. A Katona előadásának befejezése viszont egyszerűen azt mondja, hogy lehetetlen a kivonulás. Nincs más világ. Aki kivonul, az kiírja magát mindenből. Ezért is érthető, hogy Céliméne nem megy Alceste-tel: hova is menne, ezen túl nincs élet. (Zsámbéki rendezésének hangsúlyváltását jelzi az is, hogy Céliméne szinte megsemmisül abban, ahogy a többiek ráolvassák a bűneit. Egy pillanatra vissza is nyeri fájdalmas, emberi hangját. De fontos változás az is, hogy a nőt nem a levelei leplezik le, hanem a „társalgásairól” készített hangfelvétel, amelyeken nem viselkedik másként, mint amit elvárnak (megszoktak) tőle. Csak most azokra tesz csípős megjegyzéseket, akikkel egyébként együtt szokott nevetni a többieken. Azaz nem is kell vigyázatlanak lenni, bármikor ellened fordíthatják a többiek azt, amiben cinkos vagy velük.)

Szép és személyes előadást készített Zsámbéki Gábor, amelynek legtöbb értéke a pécsi változatban is meggyőzőnek hatott. Jó látni, ahogy Zsámbéki összegyűjtötte azokat a színészeit (a néhány mondatos szerepekben is jelentős művészek jelennek meg), volt tanítványait (Vajdai Vilmos, Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter, Kiss Eszter, Elek Ferenc, Tóth Anita, Tenki Réka) és igazgatóként utódját, akikkel az elmúlt évek fontos előadásaiban együtt dolgozott.

A Katona remek évadának egy fontos előadása szerepelt a POSZt-on.

 

 

Moliére: A mizantróp

 

 

Fordította: Petri György

Irodalmi munkatárs: Várady Szabolcs

Dramaturg: Török Tamara

Díszlet: Bagossy Levente

Jelmez: Szakács Györgyi

Világítás: Bányai Tamás

Rendező: Zsámbéki Gábor

Szereplők: Fekete Ernő, Kocsis Gergely, Máté Gábor, Ónodi Eszter, Tenki Réka, Fullajtár Andrea, Takátsy Péter, Elek Ferenc, Vajdai Vilmos, Kiss Eszter, Mészáros Béla, Tóth Anita, Ujlaki Dénes

 

 

 

További írások az előadásról:

Apáti Miklós: A végkifejlett: hajléktalanság

Koltai Tamás: A kor erkölcs lelkünkbe hatol

MGP: Mizantróp

Nyulassy Attila: Ez lesz a törvény

[Markó Róbert:] A korgyűlölő

Nánay István: Oronte-ok között

Sztrókay András: Hideg

 

Tarján Tamás: Hajléktalanok

Zappe László: A direktor csomagol

 

 

 

Beszélgetés Ónodi Eszterrel

Mikor kell kivonulni?

 

 

Beszámoló a nyílt próbáról:

Súgólyuk

 

 

Fórum:

Mizantróp

 

 

 

Képgaléria:

Katona

kultissimo

kísérleti adás

tehater.hu