Ellenfény Online - Poszt - Nagyítás - Három Nővér - Nemzeti Színház - Mint Egy Vérátömlesztés

Mint egy vérátömlesztés

Pécsi Országos Színházi Találkozó, 2011: Beszélgetés Udvaros Dorottyával, Schell Judittal, Péterfy Borival, Kulka Jánossal, Alföldi Róberttel és Znamenák Istvánnal

Az évad egyik legfontosabb előadása a Nemzeti Színházban bemutatott Három nővér, amelyet napjaink egyik legnagyobb rendezője, az Amerikában élő román Andrei Şerban rendezett. A vele való munkáról, az előadás sajátosságairól beszélgetett Sándor L. István a Három nővér főszereplőivel: Udvaros Dorottyával, Schell Judittal, Péterfy Borival, Kulka Jánossal, Alföldi Róberttel és Znamenák Istvánnal.
Sándor L. István | 11. 06. 11.

 

Pszichologizálás

 

Kulka János: A legértelmezhetetlenebb része a próbaidőszaknak ez az eleje volt, amikor két-három hétig olvastatta velünk a darabot, és közben álnaiv kérdéseket tett fel, hogy szerinted mire gondol a szereplő, amikor ezt mondja.

– Mint az iskolában, végigkérdezte a darabot?

Kulka János: Pontosan! Olyasmik kerültek szóba, amiről azt gondolnád, hogy egy felkészült, komoly rendező nem kérdez ilyet. Közben pedig Şerban pontosan tudta, hogy mit akar csinálni. Nem tudom, miért csinálta ezt a kérdezősködést. Talán ránk volt kíváncsi.

Péterfy Bori: Korábban két alkalommal egyetemi környezetben rendezte a Három nővért. Talán onnan maradt ez.

Kulka János: És képzeld el, hogy mi rendesen meg voltunk szeppenve, mert nem értettük, hogy ez most mi. Egy Csehov-szemináriumra kerültünk? De aztán gyorsan elszállt ez a két hét.

Schell Judit: Valóban nem volt sok közük ezeknek az elemző próbáknak a későbbi próbákhoz.

Udvaros Dorottya: Tényleg furcsa, hogy hetekig olvastunk, mert a könyvében azt írja, hogy ha valamit rühell, akkor az ez. És mégis végigcsinálta.

 

harom-nover-nemzeti5

Znamenák István, Mészáros Piroska

 

Znamenák István: Szerintem nagyon fontos volt a munkának ez a része, amikor csak beszélgettünk a darabról. Egyáltalán nem volt értelmetlen időszak, de én még csak álnaivnak sem mondanám, ahogy kérdezgetett. Ez pontosan arról szólt, hogy mit gondolnak, éreznek azok az emberek, akiket játszani fogunk. Şerban elvégezte a munkának azt a pszichologizáló részét, amit mi Magyarországon – főleg amikor Csehovot játszunk – valamiért nagyon szeretünk csinálni. Folyamatosan pszichologizálunk, a főpróbahét legvégééig. És amikor utána elolvassuk a kritikákat, az a legnagyobb bajunk, hogy a kritikusok nem vették észre, hogy mi színészek milyen jól pszichologizáltunk. Şerbannal viszont az első három hétben letudtuk az alapkérdéseket: ki ez a szereplő, mit akar, hol lakott, hová ment? Tényleg olyan közel van a Baszmannaja utca a Német utcához? És miután mindezt megdumáltuk, elkezdtünk mást csinálni. Amikor bementem az első rendelkező próbára, és láttam, hogy három mikrofonállvány áll egy hatalmas emelvényen, akkor megértettem, hogy most egy teljesen más „történet” fog elindulni.

Udvaros Dorottya: Egyetértek Znamival, hogy fontos volt ez a három hét. Olyan alapkérdések merültek fel, amelyekről újra és újra beszélni kell. Nem igaz, hogy ezeket már tudjuk, ezeket újra és újra meg kell kérdezni. És közben Şerban végig figyelt minket, ahogy mi egymásra reflektáltunk. Arra volt kíváncsi, hogy mi egymáshoz hogyan viszonyulunk, mennyire figyelünk egymásra.

Péterfy Bori: A hosszú elemzés alatt már lehetett érezni, hogy Şerban mit gondol a darabról, merrefelé szeretné vinni az előadást. Ez borzasztóan felszabadító volt. És mint a Krétakörben, itt is a humor volt a legfontosabb.

Alföldi Róbert: A szó nemes értelmében van benne egy őskomédiás hozzáállás. Valahogy így viszonyul az egész színházhoz.

 

Bohócjátékok, kibeszélések

 

– Ez benne van az előadás indításában is, ami támpontot jelent a közönségnek abban, hogy miként is nézze ezt a Három nővért: három szereplő dugja ki a fejét a bársonyfüggönyön, mintha csak cirkuszban lennék, és három bohóc jelent meg előttem. Csak később tudom meg, hogy ők a „három nővér”, akiknek az életéről az előadás szól. De közben máris elkezdődött egy fölszabadult játék, tele szélsőséges váltásokkal, hangsúlyosan kitett gesztusokkal, amelyeknek önfeledten adják át magukat a színészek. Nyilván a munkában el kellett jutni ahhoz, hogy ilyen felszabadult legyen a játék, ennyire játékos legyen az előadás.

Alföldi Róbert: Pengeélen mozog ebben az előadásban mindenki. A bohócság meg nem bohócság között, az igazi meg a hamis között. A legkisebb elmozdulás is elviheti az előadást az olcsóság felé. Şerban megpróbált bennünket szabaddá tenni, így mindenki „össze-vissza” játszott. Olyan jó volt mindenféléket csinálni, nagyon szélsőséges váltásokat is. Andrei az irányokat és az arányokat próbálta pontossá tenni. És helyzetekbe próbált bennünket hozni.

 

harom-nover-nemzeti3

Schell Judit, Alföldi Róbert

 

Péterfy Bori: Az előadás stílusával nagyon egyetértettünk. Viszont ennek a formai megvalósítása nekem nehezebben ment, mert gyakran azt éreztem, hogy nem áll jól, amit csinálok. Tudod, Şerban nagyon szeret előjátszani, és sokszor úgy láttam, hogy ha én megcsinálnám, amit mutat, akkor olyan lennék, mint egy komika. Az a fajta „vicces” színjátszás, ami jól állt neki, és jól áll a román színészeknek, az nálunk tényleg egy rossz kabaré. Ez nincs igazán benne a mi színházi kultúránkban. De én ezt állatira élveztem, hogy valahogy efelé kell elmozdulni… Azért találtam ki például az elején a balettozást. Tehát próbáltam keresni kicsit szürreálisabb vagy megfoghatatlanabb dolgokat, amelyek kicsit mulatságossá teszik, ami történik, és mégsem a rossz kabarét hozza be a nézők fejébe. Nekem ezért tetszett rögtön Mása függönyre mászása, meg minden olyan megoldás, ami efelé mozdul el…  Ezekre Şerban is állatira vevő volt.

Kulka János: Arra pontosan emlékszem, hogy visítva röhögött, amikor kitalálta, hogy a második felvonás végén Kuligin egy magas sarkú piros cipőben és lila parókában jöjjön be. Ezt hihetetlen módon élvezte, hogy kitalálta, a jelmezbálban Kuligin transzvesztitának öltözik. Szerintem Şerban szeret provokálni, és nagyon élvezte, hogy olyan Három nővért tud rendezni, amit széles e hazában még nem láttak. Az például hihetetlenül izgatta, hogy mit fog szólni a közönség és a kritikus társadalom, ha kiderül, hogy Kuligin meleg. Ez az ő „találmánya”. Folyamatosan bökdösött, hogy szerintem botrány lesz-e belőle. Mert erős benne a vágy, hogy olyat csináljon, ami a nézőket meglepi, esetleg megbotránkoztatja. Én meg mindig elszomorítottam, hogy szerintem nem lesz botrány. Tetszik, hogy ez a polgárpukkasztó attitűd is megvan benne.

– A bohócjátékok mellett hasonlóan felszabadító hatású az is, hogy tulajdonképpen az első pillanatban elkezdődik egy – a magyar színházban nem megszokott – „beszélgetés” a nézőkkel. Udvaros Dorottya azzal kezdi az előadást, hogy kiszól a közönséghez, aztán reagál arra, ha valaki nevet a nézőtéren, neki válaszol vissza. Nehéz volt ezt a közvetlen kommunikációt megcsinálni?

Udvaros Dorottya: Most már könnyű. Nagyon sokat kínlódtunk vele, mert mindig elmondta nekem, hogy én indítom az előadást, és ezzel hatalmas súlyokat rakott a vállamra. De teljesen világos volt számomra, hogy ezzel az előadás alaphangját akarja megadni. Hogy nehogy azt képzeljék a nézők, hogy négy órán keresztül önfeledten hátra dőlhetnek a székükben, és úgy érezhetik, hogy – akár tetszik, akár nem– nincs közük hozzá, amit látnak. Valójában örültem annak, amit Şerban kért, csak nem volt könnyű megtalálni a pontos arányokat, mert nagyon nagy precizitásra van szükség.

– Kifejezett incselkedés zajlik a közönséggel.

 

harom-nover-nemzeti7

Mátyássy Bence, Péterfy Bori, Alföldi Róbert, Kulka János, Udvaros Dorottya - Fot: Dusa Gábor


Udvaros Dorottya: Persze. Nehogy azt higgyék a nézők, hogy én nem látom őket. Mi nem játsszuk azt, hogy ők kukucskálhatnak bennünket, de mi nem vesszük észre őket. Mi is figyeljük őket. Ez végig van vezetve az előadáson, aztán Andrej monológjában kulminál, amikor még a lámpákat is fölgyújtják. Şerban kifejezetten arra törekedett, hogy a nézők is vegyenek részt a játékban.

Péterfy Bori: Ez a kifelé beszélés annyira szándékos volt, hogy az elején még úgy volt, hogy Versinyin monológjait – amelyek mindenkinek szólnak, mert világmegváltó gondolatok vannak bennük – eredetileg mikrofonba akarta mondatni. Ez végül is valamiféle technikai problémán csúszott el. Sokáig arról volt szó, hogy a színpadon fognak állni vagy be fognak lógni a mikrofonok. Tehát borzasztóan „kitetten” akarta megcsinálni ezeket a szövegeket. És az is kifejezett szándéka volt, hogy nagyon sok legyen a nézőkhöz szóló kifele beszéd.

Kulka János: Az előadás legélvezetesebb pillanatai ezek a kibeszélések. Én is nagyon szerettem őket. Jó ilyen pofátlanul bátornak lenni és ennyire egyidejűvé tenni egy színházi előadást. Azaz nem úgy csinálni, mintha a közönség ott sem lenne. Csodálatos dolog egy néző arcba belemondani, hogy Mása csodálatos asszony. Annyira jelen idejűvé válik a helyzet, annyira igazivá válik a néző és színpad kapcsolata. Ezt nagyon hamar sikerült elfogadtatnia velünk… És nagyon korán elkezdtem élvezni.

 

 

Részlet egy hosszabb beszélgetésből, mely teljes terjedelmében jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2011/1-2. számában.