Ellenfény Online - Poszt - Mi Azt Gondoljuk

Mi azt gondoljuk

POSZT 2010: Gianina Cărbunariu: 20/20 – Yorick Stúdió (Marosvásárhely) & dramAcum (Bukarest)

Fekete március: összecsapó román és magyar tömegek, mondvacsinált indokok, bizonytalan számú áldozat. Ennek a húsz éve, vagyis 1990. március 20-án történt eseménynek a feldolgozása a magyar és román színészekből álló társulatpár előadása. Az optikusok köreiben a 20/20-as érték az éleslátás ismérve – a Yorick és a dramAcum tagjaié az élesláttatás. Lássuk át a történelmi tényeket, lássuk meg a felek összeférhetetlen sérelmeit, az egymással homlokegyenest szembemenő vélekedéseket – lássuk be: egy város segélykiáltása eddig süket fülekre talált.
Szemessy Kinga | 10. 06. 13.

A Ceauşescu-rezsim után se leltek békéjükre a marosvásárhelyiek. Anyanyelvi oktatást követelő tüntetések, manipulált híradás, lakásbehatolások, etnikai zavargások háborgatták a népet – magyarok és románok nem voltak hajlandóak egy levegőt szívni. Egy nap több száz sérültje, sőt halottjai lettek a pogromnak. Sütő András író fél szemére megvakult. Valami örökre kettétört. Az öt bukaresti román és öt vásárhelyi magyar e – máig elnyúló – konfliktusokról kíván beszélni. Beszélnek róla magyarul, románul, angolul, franciául, németül: vállalják a hibás kiejtést, az ügyetlen mondatszerkesztést – addig hajszolják a premisszákat, míg értésünkre nem adják az ügy súlyosságát, a közös felelősségvállalás kötelezettségét. Szöveganyagukat ötven, a fentieket végigélő lakossal készített interjú képezte: az emlékmorzsák szelekció nélkül sorra beemelődtek a(z így kissé túlnyújtott) produkcióba. Valakit orvostanhallgató, disszidens szerelmétől, valakit egy jó fogszabályzótól, valakit egy nyugodt, holdleső távcsövezéstől fosztották meg a történtek. Néhányakat akkor egy amerikai templomban kiállított, Erdéllyel bővített Magyarország-térkép foglalkoztatott. Akad olyan, aki sérelmezte, hogy rock együttesében, a Reflexben egyedüli románként kellett énekelnie, hogy „Vásárhely, szeretett Vásárhely” – kinézték, pedig ismerte, hogy „A kör közepén állok…” Sárika szülinapját tönkretette a március 15-ei versműsorral vándorló, balatoni színészházasok, Kálnoky Werbőczy Árpádné Gyöngyvér és férje látogatása. A magyar barátok, akik lelketlen fogadják a szuvenírba kapott feles poharakat – a magyarok, kiknek István, a király háttérzenével próbálnak imponálni. Mindenki félreért mindenkit. Mindenki kétszínű, üres frázisokat pampog – a temérdek pártot megjárt román öreg nosztalgikus ömlengését követően magyarul szólítja a feleségét. Egy férfi arról regél, nem érti a fiatalokban feltornyosult gyűlöletet – ő ígéri, hogy a gyermekét a jövőnek neveli majd, nem a múltnak. Oda-vissza mindent felülíró részigazságokkal mutogatnak egymásra olyan emberek, akiknek egyébként közös igénye lenne az összetartás. Nincs köztük hősebb hős, nincs köztük gonoszabb gonosz. Holtukban persze mindannyian egyneműsödnek: egy név, életkor, lakhely és kórisme maradnak. Adathalom – semmi több.

 

 

20-20-yorick

 

A felsorolt jelenetek rekonstrukciós szándék, bősz moralizálás nélkül sorra életre kelnek. Nincs főszereplő, nincs központi cselekményszál. Egy szituáció, egy vélemény se helyezhető a fókuszba az ellenpontozás hiánya nélkül. Mozaikos, összetorlódó, egymásra licitáló a szerkesztés, nem ritkán játékos-humoros a hangnem. Román kergeti a magyart, akit néha kisegít a cigány és fogócska vice versa. Húsbavágó vicc. Jobb taktika híján egy túlélési útmutatóval szolgálnak a színészek: mutatkozz be Mariaként (így beazonosíthatatlan a nemzetiséged), a társalgáshoz használd az angolt vagy egyéb nyugat-európai nyelvet, mosolyogj szüntelen, és ne válassz himnuszt telefon-csengőhangnak. A közösségi műhelymunka jelleggel alakult, Gianina Cărbunariu rendezte, tisztán dokumentarista előadás eredménye, hogy a játszók iszonyat hévvel, kitartással vallanak szorongásaikról. Terepük egy aréna, díszletük semmi, jelmezük és kellékeik száma csekély, jelenetépítésük mintha néha kísérleti stádiumban lenne – ráadásul mi a nehezen olvasható tolmács-kivetítők és a színészek között kapkodjuk a fejünket. Saját erőből követelnek figyelmet: előbb Csillukának, aztán egyes szám első személyű önmaguknak. Szerintük ez az egész már nem tabutéma – „lazán lehetne beszélgetni erről. Ti mit gondoltok?” Mi talán azt gondoljuk, hogy ez igenis égető gond. Lépni kell – de merre, ki után? Vagy talán azt gondoljuk, hogy beiratkozunk egy nyelvtanfolyamra. Talán azt, hogy Pécsig nem ér el mindennek a nyomása, hatása. Talán azt, hogy mi, huszonévesek most hallottunk először a fekete márciusról. Talán, hogy jó – semmiképpen sem közömbös – előadás, de nem biztos, hogy jókor és jó helyen.

 

 

 

20/20

 

Látvány: Maria Drăghici

Fordító, dramaturg: Boros Kinga

Írta és rendezte: Gianina Cărbunariu

Szereplők: Virgil Aioanei, Bányai Kelemen Barna, Berekméri Katalin, Carmen Florescu, Mădălina Ghiţescu, Korpos András, Rolando Matsangos, Sebestyén Aba, Cristina Toma, Tompa Klára