Operett-anatómia

POSZT 2010: Harmath Imre–Fényes Szabolcs: Maya – Gárdonyi Géza Színház, Eger

Giccs, glamúr, kacagás és romantika táncos-zenés formában – íme az operett. Az egriek előadása harsány, ám velős (ön)iróniába oltott. Jut is, marad is: a produkció kedves tud lenni azoknak, akik még a gramofon-korszakból ismerik a Macskaszerenád és a My sweetheart fülbemászó melódiáit, illetve azoknak is, akik a maníros műfaj paródiájaként szemlélik az intrikus tangeri-párizsi kalandokat.
Szemessy Kinga | 10. 06. 12.

Afrika. Egy lepukkant lokálban alkohol áztatta légionáriusok hastáncosnők csípőcsavarására csorgatják a nyálukat. Köztük a felkapott, bővérű Maya (Járó Zsuzsa), kinek léha arca alatt egy naiv szerelmes „hajadon” lakozik – majd’ első látásra beleszeret a nemrégiben gyilkossá avanzsált Charlie-ba (Schruff Milán). Aztán irány Párizs; a transzvesztita lokáltulaj Barbarával (Mészáros Máté) és a töpörtős túróscsusza-kedvelő, (nem ritkán emlegetett) magyar származású varieté-mester Rudival (Ötvös András) kiegészülve megalakul a fergeteges Maya-trió. Mindeközben kiderül, hogy Dixi (Vajda Milán) nem is annyira érdemelte meg a pisztolyhalált, ugyanis a Madelaine-nel (Mészáros Sára), Charlie kedvesével folytatott viszonya mufurc blöff volt – más kérdés, hogy a fiú se kapott ólmot a szeme közé, pusztán gyermeki riadalmában elájult, amikor előkerült a browning. A Maya-banda befut, az ármányra fény derül, a primadonnát sutba dobó Charlie ellen pedig revans készülődik. Még egy féltékenységi duplacsavar Bambóval, a „mantovai herceggel”, aztán a képlet szerinti zárlat: happy end.

 

 

maya4

 

Egy operett andalgósan könnyed, rózsaszín limonádé. Egyetlen bűne, hogy nem kíván túlmutatni saját hatáskörén, azaz a szórakoztatáson. Pontosabban nem kíván túlmutatni rajta, amíg azt nem Zsótér Sándor rendezi. Itt Ambrus Mária díszlete egy gügye mesekönyv illusztrációjának felnagyított változata, Benedek Mari jelmezei Picassót idézik, míg Ladányi Andrea a mozgásidézetek révén a Gagyilev-féle Orosz Balett repertoárján gúnyolódik az Egy faun délutánjától A hattyúk taván keresztül Sztravinszkij Petruskájáig. Magán röhög a műfaj, egy múlt század renoméja. Listázza a kliséket, a bevett, vaskos hagyományokat – kezdve az „ihletett” gesztusoktól a „Maya baja a haja” furmányos szóviccekig. A koncepció az őszinte vallomásokat, a nagy találkozásokat leveti magáról, így többek között a Szeretnék egyszer egy kicsit boldog lenni című dalbetét is visszafogja a tempót és a végeláthatatlannak tűnt stílus-csipkelődést, de az előadás végén a kedvenc nótánkért szóló, kézfeltartásos szavazás visszakanyarodik az eredeti szándékhoz. Színház a színházban a metódus, melynek mankója maga a történet is. Mindegy, hogy sivatagi csehóban vagy luxusmilliomos francia dívaként, de sosem árt, ha kicsit másnak, többnek adja el magát az ember, mint ami valójában.

 

 

maya2

 

A táncos-énekes blokkok színvonala – nem kívánalommentesen, de – magas, bár ebbe a koholt, ürügyszerű operettbe mondhatni belefér néhány fals hang, félrement lépéskombináció és apróbb csetlés-botlás is. A Kákonyi Árpád vezette zenekarral tökéletes, vitális együttműködésben dolgoznak a színészek, remekül idomul hozzájuk a szaxofonnal, basszusgitárral dúsított friss, szenvedélyes hangzás. Mészáros Máté, Mészáros Sára, Ötvös András, Venczel Valentin és Vókó János és a „távirat-táncos” egyöntetű színészi érdeme a funkcionális karikírozásban van. Pontosan annyira mímelik a maguk magassarkúba bújtatott férfi-szubrettját, a közönségnek pipiskedő porcelán-balerináját, a kabarépoénokon nevelkedett pesti ficsúrját, az „anno első harmadik Richárd” szomorú bohócát és elvakult gerilla-Gorilláját, hogy nem ripők foltjai, hanem a rendezői elgondolást erősítő pillérei lesznek az estének. Tolmácsolásukban a komolyan vételezés terhe nélkül, cinkos játszótársként hallgatom a Rumbát, az Itt a luxusvonatot, a Galambombombom-ot. Számomra két kivétel mégis akad: maga a címszerepet játszó Járó Zsuzsa és a bonvivánként fellépő Schruff Milán. Járó hangja ugyan minden kollégáján túlnő, de alkatra és játékra is félúton van a belevaló bombázó és a puritán kóristalány között. Schruffnál se más a helyzet: egyszerre butus fiúcska és egomán burzsuj. Így az ő szerepkörük kilóg; nem is kikent, nem is hiteles – az egyedüliek, amik nem kerültek a zsótéri sebészkés alá (és ez egy „mű-tét” esetében akár megbocsáthatatlannak is nyilvánítható).

 

 

 

Harmath Imre-Fényes Szabolcs: Maya

 

Díszlet: Ambrus Mária

Jelmez: Benedek Mari

Koreográfus: Ladányi Andrea

Zenei vezető: Kákonyi Árpád

Rendezőasszisztens: Lázár Rita

Dramaturg: Ungár Júlia

Rendező: Zsótér Sándor

Szereplők: Járó Zsuzsa, Mészáros Máté, Mészáros Sára, Schruff Milán, Ötvös András, Vajda Milán, Venczel Valentin, Fekete Györgyi, Vókó János, Horváth Zita, Kulcsár Noémi, Nagy Eszter Kata, Zombori Dorottya, Csere Zoltán, Kiss Róbert, Túri Lajos, Feledi János