Ellenfény Online - Poszt - Pontfény - Trill Zsolt - Vágy és Vakság

Vágy és vakság

POSZT 2010: Szergej Medvegyev: Fodrásznő - Csokonai Színház, Debrecen

A fiatal orosz drámaíró, Szergej Medvegyev művét mutatta a Csokonai Színház. A Fodrásznőből a Debrecenben immár másodszor dolgozó orosz Viktor Rizsakov igazi örömszínházat rendezett. Az előadás legnagyobb erénye a volt beregszászi színészek alkotta „minitársulat": Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Kristán Attila, Tóth László fergeteges játéka. A produkcióról Mátyás Edina ír.
Mátyás Edina | 09. 09. 14.


Szergej Medvegyev 2006-os műve furcsa darab. Különös a formája, sajátos a világa. Maga a szerző monológnak nevezi a Fodrásznőt, amely tipográfiailag is elkülönített két összetevőből áll: egyrészt a címszereplőnő, Irina múlt idejű monológjaiból, ha úgy tetszik, visszaemlékezéseiből, amelyek összekötik a jeleneteket, másrészt azokból a dialógusokból, melyek az elbeszélés néhány helyzetét bontják ki. Ez a forma kiemeli a címszereplőt a többi figura közül, az ő nézőpontját teszi egyeduralkodóvá (a dráma polifonikus szemléletével szemben), a többi szereplő csak hozzá képest (jórészt Irinának hozzá való viszonya által) értelmeződik. Medvegyev itt nyilvánvalóan azzal kísérletezik, ami a prózában általános, de a drámában kivételes, hogy a szereplőket egy kiemelt karakter szemszögéből láttassa, így a mű világát szinte kizárólag a címszereplő szemléletmódja határozza meg.

Medvegyev igazi kisembert választ címszereplőjének, egy fokozottan hátrányos helyzetű antihőst: egy Isten háta mögötti vidéki városban élő, harminc és negyven év közötti magányos, gyermektelen nőt. Irina egyetlen ok miatta válhat a dráma főszereplőjévé: a maga kisemberi módján fellázad a sorsa ellen. Néhány felidézett életképből nyilvánvaló, hogy milyen kicsinyes és kaotikus az a környezet, amelyben él, és tönkrement házassága emlékképeiből az is kiderül, hogy milyen szánalmas, nevetséges figurák veszik őt körül. E kisszerűség szorításában - nyilván elsősorban a magány ellen tiltakozva - Irina felépít magában egy képzelt nagy szerelmet, amelynek középpontjában álmai hőse áll: „Zsenyka remek ember. Igen, most börtönben ül, igen, megverte a feleségét és az meghalt. De ő nem tehet róla... Nagyon zsugori volt. És borzasztóan veszekedős... Én se szeretem a ricsajt, a csendet szeretem. Ezért Zsenykával mi - rokonlelkek vagyunk." E börtönben tengődő hérosszal csupán az a baj, hogy Irina még nem is találkozott vele, csupán a levelezésükből ismeri.

 

 

fodraszno-debrecen1

Szűcs Nelli és Trill Zsolt

 

Miközben Irina, a fodrásznő azt számolgatja, hogy hány nap múlva szabadul élete nagy szerelme, nem veszi észre, hogy a maga csetlő-botló, esetlen módján egy valóságos szerelem is kopogtat az ajtaján. Mert amikor Irina szokás szerint elégeti Zsenyka levelét, a tűzjelző működni kezd, és kiszáll a fodrászatba a tűzoltóság. Hogy a vaklárma okozta kellemetlenséget jóvátegye, Irina ingyen nyírásra hívja a „hős" tűzoltót, Viktort, aki ettől kezdve állandóan hajvágásra jár hozzá. Később diszkóba is elviszi Irinát, sőt még a kezét is megkéri. A lánynak egyre terhesebb Viktor ragaszkodása, hisz neki már foglalt a szíve. És néhány nap múlva meg is érkezik az életébe Zsenyka, úgy, „mint egy akciófilm vagy egy triller főhőse... Nem egészen olyan volt, mint amilyennek elképzeltem - nem gondoltam ilyen magasnak és enyhén pocakosodónak. De akkor is szimpatikus volt és kék szemű."

E védtelen, önmaga álmainak is kiszolgáltatott orosz Bovaryné számára valójában csak hőse érkezésével kezdődnek az igazi megpróbáltatások. Mint kiderül, Zsenyka nem véletlenül égetteti el Irinával minden levelét, és arra is van oka, hogy gondosan ügyeljen rá, hogy semmiféle nyomot ne hagyjon maga után. Valójában ugyanis nem akar Irinával Moszkvába költözni, csak a lakását akarja eladatni vele, és az árát, no meg a nő megtakarított pénzét kívánja magához venni, hogy eltűnjön vele a semmiben. Amikor már mindent előkészített, kicsalja Irinát a városon kívülre, leüti egy fejszével, teleszórja szalmával, és felgyújtja. Azonban „arra nem gondolt, hogy előző nap esett az eső, és a szalma nem fog égni." Így amikor rossz előérzettől vezérelve Zsenyka visszatér a tett helyszínére, a félholt Irina egy angyalt lát benne, fekete motoros sisakját glóriának képzelve.

„Te - angyal vagy? Miért fekete a glóriád?" - rebegi neki. „Azért jöttél, hogy megmentsél? Olyan rosszul vagyok. Mi van velem? Biztos azért, mert terhes vagyok... Zsenyka, gyermekünk lesz. Olyan boldog vagyok." Mire a férfi csak ennyit válaszol: „Te hülye, miféle gyerek?" - és jónéhányszor Irnába döfi a kését. Az asszonyt az menti meg, hogy arra jár egy valódi angyal, Viktor, aki épp egy vidéki tűzesettől tér vissza, és kórházba viszi Irinát.

 

 

fodraszno-debrecen3

Szűcs Nelli

 

A fodrásznő monológja zárja a darabot: „A bíróságon azt kértem, hogy Zsenykát ne ítéljék el túl szigorúan. Mégiscsak a gyermekem apja. A kisfiúnak az apja után a Jevgenyij nevet adtam. Fél év múlva Viktor örökbe fogadta. Viktor mindig azt akarja, hogy nyírjam a haját. Egyelőre tűröm... Nemrég pedig kaptam egy levelet: „Szervusz, Iriska, kár, hogy így alakult. Remélem, megértesz engem... Hogy van a kis Zsenyka? Biztos egy medvebocsra hasonlít? Égesd el ezt a levelet, nem szeretném, ha a szerelmünkről idegenek is tudnának..."

A szűkös világba teljességet képzelő vágy és a valósággal szembesülni képtelen vakság kettőssége határozza meg Irina figuráját. Érthető, hogy értelmet, célt szeretne találni az életének, még ha ez nem is több a biológiai program betöltésénél, és felfoghatatlanul, hogy mindezért miért mér rá ilyen nagy büntetést a sors. („Rettegni kezdtem" - képzelődik a mezőn félholtan. „Talán a pokolban vagyok? De miért? Hiszen én nem követtem el semmi rosszat az életben. Csak szeretni akartam. Bárkit, valakit. Hogy bármi áron utódokat hagyjak magam után. Hiszen azért születtem, hogy szüljek. Hogy az én gyerekeim további gyerekeket szüljenek. És így tovább...) Ugyanakkor érthetetlen az a vakság, hogy Irina képtelen felfogni szerelmei valódi természetét. Mindez talán csak azzal a védekezési mechanizmussal magyarázható, amely a valóság abszurditása elől az élet legegyszerűbb, legelemibb dolgait is a képzeletbe kénytelen menekíteni.

Szűcs Nelli szép Irina alakításának a kulcsa az egyszerűsége, természetessége. Nem minősíti a figurát, csak egyszerűen megmutatja azokat a természetes asszonyi vágyakat, női reakciókat, amelyek meghatározzák őt, és minden jó szándéka ellenére valahogy mégis csapdába csalják. Szűcs Nelli természetes módon mesél, majd magától értetődően lép be a jelenetekbe. Nem játszik, létezik. Irina ugyanis nem keresi a helyét, nem váltogatja a szerepeit. Számára az élet egyszerű képlet, aminek - azt hiszi - már meg is találta a megoldását.

Medvegyev szándékának megfelelően Viktor Rizsakov debreceni rendezése is kiemeli Irina figuráját, és míg őt a maga közvetlen emberségében mutatja meg, az összes többi szereplőt idézőjelbe teszi. Többek között azzal is, hogy a darab további hat szerepét (köztük női szerepet is) egy három tagú férfikórusra bízza. A Trill Zsolt, Kristán Attila és Tóth László alkotta trió néha valóban kórusként viselkedik, máskor pedig egy-egy tagjuk belép egy-egy szerepbe. Ez eleve idézőjelbe teszi figuráikat, amelyet tovább mélyít az a játékosság, amellyel megjelenítik az alakokat, helyzeteket. Önfeledt, sodró lendületű játékot látunk, amely a legjobb beregszászi hagyományokat folytatja, teljesíti ki. Szellemesek, könnyedek, oldottak a színészek. (Közülük talán igazságtalanság Trill Zsoltot kiemelni, aki két ellentétes figurát is megjelenít: Viktor mellett Irina volt férjét is.) A színészek munkáját kreatív rendezői ötletek segítik. Így néhány egyszerű eszközzel és egy újságpapírok borította fal használatával teljes világ épül.

Egy tragikus színekkel megírt darabból, a groteszk színeket elmélyítő rendezői koncepció nyomán - elsősorban a remek színészeknek köszönhetően - az évad egyik legemlékezetesebb előadása született.

 

Szergej Medvegyev: Fodrásznő

Csokonai Színház, Debrecen


Fordító és dramaturg: Kozma András

Rendező és látványtervező: Viktor Rizsakov

Szereplők: Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Tóth László, Kristán Attila



További írások az előadásról az interneten:

László Ferenc: Attrakció

Széplqaky Irén Gerda: Irina én vagyok (Disputa 54. oldal)

Zappe László: Senkit sem nyírnak meg

napvilág.net