A végén bejön

POSZT 2010: Gogol: A revizor – Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg

Bagó Bertalan Gogol-előadása nem hivalkodik különleges térkompozíciókkal, sokrétegű képi üzenetekkel, nem facsarítja ki a groteszk jegyében a dráma komplexitását, (jó vagy rosszféleképpen) divatos lehetőségeket sem akar kijátszani. A tiszteletreméltó interpretáláson túl egyszerű, színészközpontú és „klasszikus” gúnyát szab a komédiára.
Szalay Álmos | 10. 05. 19.

Bagó Bertalan nyolc évvel ezelőtt már megrendezte a veszprémi Petőfi Színházban a darabot, s akkor is – mint most Zalaegerszegen is – Mészöly Dezső és Mészöly Pál fordítását használta a Morcsányi Géza által készített korszerűbb, gyakrabban használt változat helyett. A rendező majdnem érintetlenül hagyja a dráma szövegét, leszámítva a végét: az eredetiben a valódi címszereplő nem jön be, csak várakoznak rá (Páskándi Géza szerint éppen úgy, mint jóval később majd Godot-ra), a zalaegerszegiek előadásában azonban nemcsak bejön a végén, de ott ül közöttünk – nem épp elvegyülve – majd időről időre hangszórón közöl különféle adatokat, pletykákat, igazságmorzsákat besúgói tónusban, Nagy Testvérként szemlélve majd lecsapva a közösségre.

Ezt leszámítva Bagó mindent „úgy hagy”, s ezt az „úgyot” még alá is húzza kétszer. Nem az aktualizálás és politikai kekeckedés érdekli (ezt készen kapja Gogol szövegétől), sokkal inkább egy groteszk komikumhoz illeszkedő játéknyelv kialakítása a célja. Az erős jelentésű, elnagyoltan kifejező mozgás és radikálisan figuratívvá fogalmazott játék a legjellemzőbb rendezői döntése. Ez a konvenciózus figurajáték csak ritkán hajlik ripacsériába, az esetek legnagyobb részében pillanatról pillanatra értelmezett, frázismentes jeladás folyik, olyan játékszövet, melyben valóban mindenki tudja, mit keres az adott térben és időben, milyen szándékok vezérlik, a legkisebb szerepekben is; Benedek Albert Misája vagy Szilasi Attila fogadós szolgája éppen annyira háromdimenziós alakok, mint a közigazgatási csapat. Velük zárul a szélesen rajzolt társadalmi skiccek hosszú sora.



revizor-zalaegerszeg1

Kiss Ernő, Nagy Péter


„Ennek az előadásnak a nehézsége abban áll, hogy mint minden ehhez hasonló darab, elsősorban a színészre épül, nem a rendezőre. Ezért tehát a rendezőnek azt a feladatot kell kitűznie maga elé, hogy olyan körülményeket hozzon létre, amelyek [a színészek számára] a legkönnyebbek, hogy a játékot ne akadályozza semmiféle nehézség. Úgy kell a színpadot is berendezni, hogy könnyű legyen rajta játszani. Tegyük hozzá, a rendezőnek mindig ez a feladata” – írja Mejerhold A revizor bemutatásának nehézségeiről. (A Mejerhold-idézeteket Tompa Andrea fordította.) Bagó színészkezelése mintha hasonló utat járna végig. „Mivel nekünk muszáj volt megfékeznünk a színészi játék anarchiáját, azt, amit úgy neveznek, hogy ’zsigeri játék’, amikor a színésznek hirtelen eszébe jut valami, és azt meg is csinálja, mi a színpadon való önkorlátozást tűztük ki célul, ahogy ezt a zenei partitúrákban szokás. Ott minden taktust elválaszt egy ütemvonal. Minden taktus alatt van hang, amelyet elénekelnek vagy -játszanak, vagy ami alatt hallgatnak.” Ennek (a jelen esetben is alkalmazott) technikának aztán különféle, nem szükségszerű hátrányai vannak, például a bevállaltan elrajzolt figura rétegzettség nélkülisége.

Kiss Ernő polgármesterének alakjába Kádár-paródia vegyül, épp csak annyi, hogy felismerhető legyen. A többieknél összetettebb arca kisebbrendűségből, arroganciából, majd valami felületes szolgálatkészségből van összegyúrva, a belső monológok hiányát (ami a játékmódból kifolyóan jellemző a többiekre is) helyzet vagy jellemkomikum pótolja, így a figura nem vertikálisan mélyül, hanem horizontálisan terebélyesedik; ideges vibrálása átjárja és feszültségben tartja az általa képviselt közösség minden zugát. Erre a végig lángon tartott állapotra a többiek is rákapcsolódnak, megütve az előadás alaphangját.


revizor-zalaegerszeg5


A többiek mellérendelő tagmondatok mellette: Kanda Pál Ljapkin-Tyapkin járási bírója felbuggyanó agresszivitású, szigorú és pökhendi, Urházy Gábor László lenyalt hajú és jellemű közjótékonysági főgondnoka (kihez feleségként aligha illik az egyébként nem rossz Pete Zsuzsanna), a mulya Hlopov tanfelügyelő Szegezdi Róbert alakításában, valamint Bobcsinszkij és Dobcsinszkij Balogh Tamás és Wellmann György remekül egyensúlyban tartott párosa. Kricsár Kamill, György János és Andics Tibor korrekt szakmunkát végeznek a couleur localt továbbárnyalva. Bár figuráik pontos rajzok, az ál-revizor kétségbeesett lefizetésének körbejárásában a színesnek tűnő csapat hamar kifullad és elveszi a levegőt Hlesztakov távozásának előkészítésétől. Az őt alakító fiatal Nagy Péter szilaj Puskin-portréja egyelőre túlmozgásos, kiforratlan és halványszínű, olykor pösze. Esetében merült fel bennem először, hogy nem volt szerencsés figurajátékká szűkíteni aktori feladatait, mert az ehhez szükséges bejáratott eszköztár egyelőre nem áll rendelkezésére. Különösen a szolgájával, Oszippal együtt töltött szállodai nyomorúság óráiból, majd a fokozattal ívelt társadalmi felemelkedéséből, később aztán a bukás előszelének megsejtéséből hiányzik a karakter valódi mélysége. Anna és Marja Dmuhanovszkaja sem érzik az emelkedés-süllyedés sejtett jövőjét, karaktereikbe és figuráikba zárva önmagukat poentírozva elnagyolt reflexiókat adnak az épp aktuálisan feldobott labdákra. Holecskó Orsolya nagyon fiatal polgármester-feleségének sminkje bohócarcra emlékeztet, amit riasztóvá tesz hajkoronája és ízléstelenül felfújt jelmeze. Liget Kovács Judit kajla, nyurga kamaszlánya épp olyan primitív, mint felmenői. Kettejükből a szexualitás és báj leghalványabb színei is hiányoznak.



revizor-zalaegerszeg3

Ligeti Kovács Judit, Holecskó Orsolya


Hiányosságaikkal együtt is a karakterek egységesek: emóciótlan, egymással legfeljebb csak kommunikáló negatív arcképek csarnoka; szánalom a részünkről egyiknek sem jár.

A közönség soraiban ülő revizornak (Mihály Péter), miután kikászálódik a nézőtérről, azontúl, hogy kutató pillantásokat szór maga köré, nem sok játéklehetősége marad, de  hűvös, naturalista alakja kiábrándítóan emészti föl a túlrajzolt figurák báját. Külsőségeiben egyértelműen az erkélyen éneklő dalárdaegylet kötelékébe tartozik; Vereckei Rita NKVD-s egyenruhákat és a negyvenes évek szovjet tiszti ruháit idéző mixtúrája egyszerre idézi be a frissen hatalomra jutott lenini, majd a sztálinivá fajuló kommunizmus képi toposzait, a városka jelmeze pedig a valamivel már korábban széthulló orosz népi hangulattal emeli egy síkba. A kórusművek szintén ezt a kort idézik, Hlesztakov egy ponton még a Bunkócskát is elénekli.

A kezdetben, majd a legvégül látott négy hatalmas iratszekrény oldalán ajtó nyílik; belül mind üresek. A háttérben felfüggesztett otrombára nagyított faliszőnyeggel együtt valószerűtlen közeget teremt a remek jelmezekben ágáló figuráknak. A hatalmas aranyozott keret még riasztóbbá teszi a tablóképet, a panoptikum viaszfiguráit.



Gogol: A revizor

Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg


Fordította: Mészöly Dezső, Mészöly Pál

Díszlet, jelmez: Vereckei Rita

Zene: Horváth Károly

Rendezte: Bagó Bertalan

Szereplők: Kiss Ernő, Holecskó Orsolya, Ligeti Kovács Judit, Kanda Pál, Urházy Gábor László, Pete Zsuzsanna, Szegezdi Róbert, Tisza Anita, Balogh Tamás, Wellmann György, Kricsár Kamill, György János, Nagy Péter, Mészáros András, Andics Tibor, Deák Gábor, Mihály Péter


Helyszín: Thália Színház