Egy játék elemei

POSZT 2010: Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline - Örkény István Színház

Decemberben mutatta be az Örkény István Színház a Kasimir és Karolinét. Bagossy László szokatlan módon közelít Ödön von Horváth darabjához. Új nézőpontból tekint rá a darabra, mást mond el a történetről, teljesen szokatlan színházi formát választ hozzá. A „kísérlet” azonban nem experimentális rétegszínházat, hanem rendkívül szórakoztató előadást eredményezett. Bagossy László rendezését – az eddig megjelent recenziókra is utalva – Sándor L. István mutatja be.
Sándor L. István | 10. 06. 6.

 

Milyen író Ödön von Horváth?

 

Bár Ödön von Horváth folyamatosan jelen van a magyar színházi repertoárban (most is három művét játsszák Budapesten[1]), úgy tűnik, nem egyértelmű a megítélése. „Mai napság ugyanúgy illik sárba rángatni, mint egekig magasztalni”[2] – olvassuk az egyik kritikában. A szerző bizonytalan drámaírói státuszát tre véleményét, mert szerinte ok nincsenekel, mert ott csak a képek vannak, és a Karuism nem derül ki pontosaöbbek között az is jelzi, hogy a Kasimir és Karolinéről megjelent írásokban felmerült az a szempont is, hogy Ödön von Horváth egyáltalán jó író-e. A Színház című lap kritikusa így fejezi be cikkét: „Művelt, jó ízlésű partnerem ezzel állt fel: „Te, ez egy rossz író.”[3]. Ezzel a véleménnyel furcsán egybecseng egy blogbejegyzés: „Szögezzük már végre le, hogy  Ödön von Horváth  nem egy igazi drámaíró.”[4] Az egymásra rímelő kijelentések azonban épp ellenkező véleményt takarnak, hisz még Szántó Judit azért idézi partnere véleményét, mert szerinte az előadás kedvezőtlen színben tünteti fel a Kasimir és Karoline szerzőjét, addig Fehér Elephánt úgy látja, hogy az előadás épp az író hibáiból kovácsol erényt.[5]

A szerző bizonytalan megítélése nyilván összefüggésben van azzal, hogy Ödön von Horváth drámái gyakran szokatlan szerkezetűek, sokszor feszegetik a műfaj megszokott kereteit. Különösen érvényes ez a Kasimir és Karolinéra. Tehát az előadás vizsgálatát azzal érdemes kezdenünk, hogy milyen maga a darab: mi jellemzi a szöveget, hogyan működik a dramaturgiája. Így arra is fény vetülhet, hogy az Örkény Színház előadása milyen viszonyban van az alapanyag természetével, miképp fogalmazza azt színházi előadássá.

 

 

kasimir-es-karoline-orkeny1

Polgár Csaba, Szandtner Anna - Fotó: Sulyok László

 

 

A darab szerkezete

 

A Kasimir és Karolinét olvasva az a legfeltűnőbb, hogy nagyon sok, de nagyon rövid jelenetből áll. A darab a müncheni októberi mulatság kavargását érzékelteti az egyetlen nap eseményeit bemutató 117 jelenettel. Ezek sokszor nem is tartalmaznak dialógusokat, csak szerzői instrukciókat, helyszínek, események leírását. Olyasmit mutatnak be, ami a háttérben történik: a zenekar folyamatosan játszik, különféle mutatványos bódéknál és vendéglátó egységeknél zajlik a mulatság, többször is elrepül az ünnepség felett a Zeppelin.

A párbeszédes jelenetek tartalmazzák az előtérben megjelenített történetet. De ezt sem hagyományos módon kezeli Ödön von Horváth. Az Oktoberfest kavargásából több alakot emel ki. A darabban a következő szereplőknek van külön története: az állásából épp most elcsapott sofőrnek, Kasimirnek; a mennyasszonyának, az irodistaként dolgozó Karolinének; Schürzingernek, aki szabászként dolgozik a Rauch und Rauch cég gyermekkonfekció osztályán; a cég tulajdonosának, Rauch kereskedelmi tanácsosnak; gyerekkori barátjának, Speer tartományi törvényszéki elnöknek, aki Erfurtból érkezett a müncheni mulatáságra; Merkel Francinak, Kasimir egykori kollegájának, aki jelenleg lopásból él; az élettársának, Ernának, aki szintén volt már börtönben; valamint együttesen Ellinek és Mariának, akik tulajdonképpen most próbálkoznak először azzal, hogy szerelmi szolgáltatásaikat áruba bocsássák, hogy ki tudják fizetni  a lakbérüket.

 

 

kasimir-es-karoline-orkeny2

Hámori Gabriella, Polgár Csaba - Fotó: Sulyok László

 

A kiemelt alakokkal történtekből egy több szálon futó szerkezetet épít fel Ödön von Horváth. A darab cselekményét a következő történetek szervezik: Mi lesz Kasimir és Karoline szerelmével? Mi lesz Merkel Franci és Erna együttélésével? Mivé fejlődik Karloine és Schürzinger alkalmi ismeretsége? Hogyan alakul Rauch és Karoline alkalmi ismeretsége? Kialakulhat-e Kasimir és Erna között valamiféle kapcsolat? Ezekbe a fő cselekményszálakba illeszkedve további cselekményszálak is felismerhetők: Hogyan alakul a Karolinével kapcsolatos rivalizálás nyomán Rauch és Speer több évtizedes barátsága? Vigasztalódik-e Kasimir Ellivel és Mariával? Vigasztalódik-e Speer Ellivel és Mariával?   

Ezeket a cselekményszálakat azonban nem folyamatukban, hanem kiragadott pillanataiban ábrázolja Ödön von Horváth. A több szálon zajló események mintegy filmszerűen vannak egymás mellé vágva. Ezt a formai jellegzetességet néhány kritika is megemlíti. Sz. Deme László „snittszerű jelenetekben komponált darab”-ról beszél. Csáki Judit a mű kanavászjellegét emeli ki, amelyből a színházi alkotóknak kell „telt” és „súlyos” előadást kerekíteniük.[6]

Valóban ez a Kasimir és Karroline színrevitelének szokásos eljárása – ahogy Zappe László is utal rá –, hogy „a rendezők megpróbálják egyetlen nagy folyamattá, hatalmas kavalkáddá alakítani a müncheni Oktoberfesten játszódó száztizenhét jelenetet. Ez nagy bravúr lenne, de ritkán sikerül.[7]” Majd hozzáteszi: „Bagossy éppen fordítva jár el, ezzel alighanem a Kolumbusz tojását fedezve föl: hangsúlyozza a különben hatvankettőre csökkentett jelenetek különállását.”

Valóban ez Bagossy László rendezésének alapgesztusa: folyamatszerűség helyett a darab szerkezetének töredékes jellegét hangsúlyozza, olyan színházi formát választ, amely teljes egészében képes ezt kifejezni.

 

 

kasimir-es-karoline-orkeny3

Máté Zsolt, Csuja Imre - Fotó: Sulyok László

 

 

Színházi forma összetevői

 

Ezt a formát, ami az előadás egyik legerősebb hatáseleme, egyrészt az összetevői, másrészt a működésmódja alapján lehet leírni.

Bagossy formai megoldásának erejét jelzi az is, hogy több recenzió kezdődik azzal, hogy miképp is fest az a mód, ahogy a darab előadásként megjelenik az Örkény Színházban. Van, aki egyszerű leírással igyekszik megragadni ezt a formát: „A színpad előterében a zongora… Darvas Ferenc leül a zongora mellé, bemondja a jelenet számát, s azt, hogy mit látunk majd (vagyis közli a szerzői utasítást).” „Mögötte látszik csak a téglalap alakú kivágat, mely teret ad majd a Kasimir és Karoline jeleneteinek.”[8] „Bagossy Levente díszlete egy hatalmas paraván, amely eltakarja a teljes színpadot, mindössze egy nagyjából 2x1 méteres kukucskáló nyílást hagyva rajta a játék számára.”[9] „A nyílásban vörös bársony függönyöcske surrog fel és le, vidám szenvtelenséggel szabdalva snittekre Ödön von Horváth… darabját.”[10]

Nyilvánvaló, hogy az előadás által használt szűk képkivágatban (amelybe „nem fér bele egy egész ember”[11]) másképp lehet eljátszani a darabot, mintha a teljes színpad lenne a játéktér. Nyilván lehetnek olyan nézők, akiket ez a szűk nyílásra szűkített látvány el is távolít az előadástól, erre utal az, hogy a kritikákban is megjelent ez a szempont[12]. Pedig a Kasimir és Karoline színházi formájának nem az a lényege, hogy „a színpadon mozivászon méretűnek elmenő rész marad meg belső játéktérnek”[13], hogy a rendező „a lekicsinyített, kivágott térrel szűkíti a lehetőségeket (sok esetben meg is sokszorozza őket”[14]), hanem az, hogy ebben a redukált színházban radikálisan másképp jelenítődik meg a darab, mint ahogy azt a magyar színházban megszoktuk.

 

 

kasimir-es-karoline-orkeny4

Polgár Csaba, Szandtner Anna - Fotó: Sulyok László

 

Bagossy a darab filmszerű hatásának megfelelő moziszerű színházi formát teremt. Úgy nézhetjük az előadást „mintha csak némafilmet néznénk egy moziban” – írja Urbán Balázs, két nagyon fontos dolgot téve ehhez hozzá. Egyrészt azt, hogy „a mozi-ötlet ellenére, pontosabban annak lehetőségeit virtuózan kihasználva, hangsúlyosan teátrális előadás jön létre.” Másrészt ezzel összefüggésben utal arra, hogy „Ödön von Horváth kevéssé volt elégedett darabjainak előadásaival”, „elutasította a realista-naturalista tradíciót, a stilizálást tartotta célravezető útnak”, és hogy „Bagossy László rendezése az Örkény Színházban ez utóbbi úton halad.”[15]

 

Képekké fogalmazott történet

 

Mi a Kasimir és Karoline stilizációs eljárásának lényege? Sz. Deme László „a képekbe fogalmazott jelenetek stilizációjá”-ról beszél[16], arra utalva, hogy az előadás színházi formájának a képszerűség a lényege. Érdemes ennél a problémánál kissé elidőzni, mert pontosan rávilágít Bagossy alkotói észjárására, arra a viszonyra, ahogyan Ödön von Horváth darabja előadássá fogalmazódik.

Utaltunk már rá, Ödön von Horváth szövegében nagyon hangsúlyosak a szerzői instrukciók, amelyek képeket (helyszíneket, látványelemeket) éppúgy leírnak, mint akciókat (mit csinálnak a szereplők), illetve zenei eseményeket (mit játszik éppen a zenekar). Radikális újításnak számít Ödön von Horváth jelenetezésében, hogy a szerzői instrukciók sokszor önálló jelenetet alkotnak. Például a darab első jelenete csupán ennyi: „A nézőtér elsötétedik, a zenekar a müncheni himnuszt, az "Amíg az öreg Péter"-t játssza. Ezalatt megy fel a függöny.”[17]

Bagossy egyik – az előadást meghatározó – fontos döntése az volt, hogy a szerzői instrukciók szóban is hangozzanak el. Ezt a feladatot bízta a zongoristára. De amit ő mint narrátor (konferenaszié, kikiáltó) mond, az képként is megjelenik a színpadi „mozivásznon”. Az első jelenet „bekonferálása” (a szerzői instrukció elhangzása) után szétmegy a függöny, és a képkivágásban valóban megjelenik a müncheni himnuszt játszó zenekar, igaz nem látjuk a zenészek fejét, csak testét, de ott vannak a hangszereik. Miközben a rézfúvós hangszerek némák maradnak – csak a zongorista játékát halljuk –, a cintányérok vidáman csattognak.

A darab második jelenete is csak szerzői instrukcióból áll. Ez már hosszabb, nem csak két mondat (mint az első jelenet), hanem öt: leírja a színhelyet, közben elmagyarázza a „régimódi erőmérő”, a kecske működését (ezt a zongorista is megteszi), majd egy színpadon nehezen megjeleníthető eseményt említ: „Késő délután, a Zeppelin igen kis magasságban épp átröpül, az Októberfest fölött”. Aztán ennek a fogadtatására utal: „a távolban ordítozás, dobpergés, a zenekarok tust húznak.” A széthúzódó bársonyfüggönyök mögött csak az utóbbi jelenik meg képként: magasba repülnek és aláhullanak a lelkesen ünneplők kalapjai.

 

 

kasimir-es-karoline-orkeny5

Szandtner Anna, Csuja Imre, Mácsai Pál - Fotó: Sulyok László

 

Mindebből egyrészt az a lényeges, hogy a képek általában csak részleteket nagyítanak ki, hogy hol ez, hol az a testrész marad le (amit valamilyen módon majd’ minden recenzió megjegyez), hanem az, hogy „a lényeget nekünk magunknak kell kitalálni, a zeppelin égbe emelkedésétől a vásári módra mutogatott testi hibások színielőadásáig.”[18] (Az utóbbi esetben például nem magát az előadást látjuk, hanem azt, ahogy a nézők mindezt figyelik, ahogy csodálkoznak, elrettennek, szörnyülködnek.) Azaz a részletek kinagyításának nemcsak az a következménye, hogy „groteszkké teszi a játékmódot”, hanem az is, hogy „megmozgatja a fantáziát”[19], azaz a nézőnek kell a fantáziájával kiegészíteni azt, amit lát. Nyilván ez a közönségtől is nagyobb aktivitást igényel.

 

Film vagy bábszínház?

 

Sajátos módon azonban nemcsak a mozira, hanem a bábszínházra való asszociációk is megjelennek az előadásról írt kritikákban. A bábszínház említése kapcsán felmerülhetnek ugyan megfontolandó párhuzamok[20], de ez a felvetés az előadás világától idegen értelmezésekhez is elvezethet[21].

Pedig az egyértelmű az előadásból, hogy az előadás formai összetevői ugyanabból a színházi gondolatból fakadnak[22]: „a fekete kerettel körülvett kivetítőnyi nyílás”[23] és „a 30-as évek némafilm-korszakának mozizongoristáit idéző”[24] narrátor ugyanannak a filmes asszociációnak a kétféle megjelenési formája, amelyek együttesen kelti azt az érzést, hogy amit látunk: „film hús-vér szereplőkkel”[25]. (A mozizongorista ráadásul a némafilmek felirataihoz hasonló szövegeket is mond[26])

Ugyanis a Kasimir és Karoline színházi formájában nemcsak a képszerűség fontos, hanem az is, hogy a szűk keretben megjelenő képek hangsúlyozottan kétdimenziósak. (Ez a szempont Miklós Melánia és Csáki Judit cikkében is megjelenik, utóbbi annyira fontosnak tartja, hogy írása címévé is ezt teszi.) De érdemes azt is megvizsgálni, hogy miből fakad ez a hatás. Nagyrészt abból, hogy a vetítővászon méretű képkivágás nemcsak szűk, hanem keskeny is, azaz nincsen mélysége, a benne megjelenő szereplők (és tárgyak) nagyjából azonos síkban helyezkednek el.

Ugyanakkor a kétdimenziós hatás eléréséhez hozzátartozik a világítás is, hogy „az erős fehér fénnyel meglőtt világos háttér… kiemeli a kivágásban álló szereplőket”[27], másrészt az, hogy nagyon kevés tárgy jelenik meg a képeken[28], azok is azonos síkban állnak, és sokszor csak a részleteik látszódnak, tehát semmiképpen nem kelthetik a térbeliség benyomását.

De nemcsak kétdimenziós a Kasimir és Karoline színpadi világa, hanem szinte fekete-fehér is. A szereplők többnyire fekete, fehér, illetve különböző árnyalatú szürke ruhákat viselnek. Nagyon sok olyan kép van az előadásban, amelyben csak egy-egy szín jelenik meg: Schürzinger piros csokornyakkendője, Karoline és Erna pirosra rúzsozott szája, az aranyhímzés Rauch mellényén, a piros pöttyök és gombok Maria ruháján.

 

 

kasimir-es-karoline-orkeny6

Fotó: Sulyok László

 

Mint minden pontosan kidolgozott formához, a Kasimir és Karoline rendszeréhez is hozzátartozik a szabályszegés. Az előadás egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor „Juanita, a gorillalány kitör a képből, és megtámadja [a zongoristát]. Egy pillanatra három dimenziót ölt az előadás.”[29] Más pontokon azonban nem „szabályszegésről” van szó, hanem a variációs lehetőségek tágításáról[30]. Például a zongorista-narrátor, aki eddig minden egyes jelenetet gondosan bekonferált, váratlanul együttesen jelenti be a 18., 19., 20., 21. és 22. jelenetet. Az összevonás azt jelenti, hogy a jelenet végén nem megy le a bársonyfüggöny (mint egyébként minden jelenetnél), hanem megmozdul a kép, az addigi állókép szereplői „kiúsznak” belőle, és a másik oldalon felbukkannak az újabb szereplők. Ekkor nem snittet látunk (amelyet a bársonyfüggöny leengedése érzékeltet), hanem kameramozgást, az objektív egyik képről ráfordul a másikra.

 

A színházi forma működése

 

Mindez az Ödön von Horváth-dráma és az Örkény Színház szövegváltozatának kapcsolatára is felhívja a figyelmet. Érdemes tehát megvizsgálni az előadásban megjelenő dramaturgiai változtatások természetét.

Bagossy szövegváltozatának az a lényege, hogy szétválasztja a szerzői instrukciót és dialógust, és mindkettőt eltérő színházi funkcióval ruházza fel. Nála az előbbiek narrációvá alakulnak, az utóbbiakból színpadi képek születnek.

Bagossy előadását végig ez a kettősség működteti: nála minden jelenet tartalmaz narrációt (van, hogy ez nem több a jelenet sorszámánál, amit a zongorista minden esetben elmond), és az előadásban minden jelenethez kapcsolódik színpadi kép is. Ezek lehetnek (az első jelenethez hasonlóan) „néma” játékok, akár állóképek vagy beszéd nélküli események. De többnyire kötődnek a képekhez dialógusok is, bár ezek mindig hangsúlyozottan képszerű helyzetben jelennek meg).

Mindez azt is jelenti, hogy a szövegkönyv (a legtöbb kritika állításával szemben) nem csak húzásokat tartalmaz, hanem nagyon finom átszerkesztéseket is. Ennek célja egyrészt az, hogy Ödön von Horváth egyébként is töredékszerű darabjában még élesebb váltások legyenek, így indokolt legyen a vágásnak mint meghatározó szerkezeti elemnek az alkalmazása. Például az eredeti darab 3. jelenetét három jelenetre töri szét. Az elejét a darab második jelenetével kapcsolja össze, amikor a Zeppelint éljenző kalapdobálás mellett csak a Liliputit (Széles László) látjuk, akinek az ember magasra jutásáról szóló groteszk mondatai talán belevesznének az általános éljenzésbe, ha a rendező a vágással nem emelné ki. A darabban folytatódik a jelenet, amit Bagossy egyrészt megvág, Kasimir szkeptikus mondatait emelve ki, másrészt az előzőhöz izgalmasan illeszkedő képet kapcsol hozzá: míg az előbb csak a kalapokat láttuk, most a magasba bámuló tömeget fej nélkül. Csak egy teljes alakot látunk, az általános jókedvvel szembehelyezkedő Kasimirt, aki egy babakocsi mellett gubbaszt[31]. Aztán újabb vágással folytatja Bagossy a jelenetet: most már csak Kasimir és Karoline jelenik meg a képen, a „kamera” teljes egészen rájuk közelített, az ő válságba kerülő kapcsolatukat exponálja.

Számos hasonló jellegű példával lehetne folytatni a sort, amelyek mind azt jelzik, hogy Bagossy kerüli a hosszabb folyamatok felépítését, mindig a vágásra és a montázsra épít, ennek többféle változatát is kipróbálva.

Az eredeti darab jelenetezésének átszerkesztése ugyanakkor azt a célt is szolgálja, hogy önálló képek születhessenek. Például az eredeti darab 75. jelenetéből kiemeli a szerzői instrukció egy mondatát: „Sántácska, öreg lovat vezetnek el az esztrád előtt, rajta, női nyeregben egy rövidlátó tíz év körüli kislány”, és egy nagyon szellemes képet szerkeszt hozzá: a lónak csak a bóbitája és csapkodó farka látható, a csúnyácska, szemüveges kislánynak pedig csak a feje. Vagy íme egy másik példa: Ödön von Horváthnál az egyik jelenet végén olvasható az a szerzői isntrukció, hogy Karoline „Elmegy Schürzingerrel, egy ideig senki nincs a színen”. Ez Bagossynál külön jelenetté alakul: a zongorista elmondja az idézett szöveget, felmegy a bársonyfüggöny, és feltárul a pici, üres színpad, ahol tényleg nem történik semmi.

 

 

kasimir-es-karoline-orkeny7

Széles László, Hámori Gabriella, Polgár Csaba - Fotó: Sulyok László

 

 

21. századi népszínház?

 

A fenti megoldás is azt mutatja, hogy az előadásban gyakoriak a komikus hatások. Ezt néhány kritika szóvá is teszi.”[32]. Pedig egyáltalán nem öncélú humorról van szó. Inkább arról a törekvésről, hogy az előadás megpróbálja megteremteni Ödön von Horváth 1932-es „népszínjáték”-ának 21. század eleji színházi változatát. Bagossy rendezésének egyik legnagyobb erénye ugyanis az, hogy miközben pontosan végigmeséli Kasimir, Karoline és a többiek történetét, és megpróbálja újszerű színházi eszközökkel értelmezni a darabot,  rendkívül szórakoztató előadást is teremt.

Ilyen értelemben az előadás azokat a szándékokat folytatja – például azt, amire az egykori kaposvári színházban törekedtek –, hogy ne rétegszínházként fogalmazza meg a maga művészi mondanivalóját, hanem valahogy megpróbálja a közönség egészét megszólítani, sokféle embert, akik különféle ízlést, véleményt és szemléletet képviselnek.

Ebből a szempontból tulajdonképpen váltás érzékelhető Bagossy pályáján. Míg az Örkény Színházban rendezett első munkája, Az arab éjszaka nagyon igényes rétegszínház volt, addig most az élőmozis színházi forma humoros működtetése egyértelműen arra utal, hogy a rendező szélesebb közönséghez szeretné eljuttatni mondanivalóját.

Miről is szól az előadás?

Miközben Bagossy „korban tartja az előadást”[33], azaz a jelmezek és a kellékek a 30-as éveket idézik, egyáltalán nem a 30-as évekről akar beszélni, sőt nem is az akkori kor ma ébredő párhuzamairól. Tehát nem a gazdasági világválság emberi következményeiről beszél, de még csak nem is a prefasiszta társadalmi légkörről. Ezt azért érdemes megjegyezni, mert mind Ödön von Horváthról, mind az előadásról szólva ezek rendszeresen visszatérő szempontok a kritikákban. „Ócska, reménytelen, tragikusan röhejes ez a világ, hirdeti két előadás is” – kezdi cikkét Bóta Gábor. „A színes vásári forgatag mélyén tombol a világválság – a felszínén pedig párkapcsolati válságok tombolnak” – indítja írását Csáki Judit. „Az Örkény színpadán Kasimir és Karoline példázza a gazdasági válság emberi kapcsolatokig legyűrűző hatásait” – hangzik el a Kultúr-Part recenziójának első mondatában,[34] ő is a „gazdasági világválság” darabjaként tekint a műre.[35] Szántó Judit prefasiszta környezetet emleget, Pethő Tibor a „közeledő náci éra fenyegető előszelét” érzékeli.[36] 

Véleményem szerint Bagossy nem erről beszél. Sokkal inkább arról, hogy mi történik az emberrel, amikor egy karneváli helyzetben (az Oktoberfest ennek a közegét teremti meg) ellazulnak a morális gátak, megnyílni látszanak máskor tabunak tűnő lehetőségek. Van, aki tényleg vitába száll bizonyos paragrafusokkal (Merkel Francit el is viszik a rendőrök), van, aki egyszerűen csak mulatni akar. Mert úgy érzi, hogy csak egyetlen éjszakája van, hogy történjen végre valami. És úgy gondolja, hogy egyszer az életben megengedheti magának, hogy önző legyen, és csak magára gondoljon. Mi marad akkor a szerelemekből, barátságokból, és a többi nagyszerű emberi elvből? Mivé fordul az ember nagyszerűsége, amiről furcsa mód épp egy Törpe elmélkedik az előadás második képében?

A mámoros éjszaka után törvényszerű a keserű ébredés. Ez is kiderül az előadásból. Például az egyetlen lényeges dramaturgiai változtatásból, ami eleinte pontatlanságnak is tűnik: Rauch a darabban azért küldi el Karolinét (aki még az életét is megmentette, hisz elrántotta a kormányt a magatehetetlenné váló kereskedelmi tanácsos helyett), mert megtudja, hogy régi barátját, Speert is itt ápolják (akinek állkapcsa az Elliékkel való kaland közben támadt affér során tört el). Ekkor nemcsak az elhalni látszó barátság érzése támad fel Rauchban, hanem a társadalmi hovatartozás gőgje is, ami feloldódott a karneváli éjszakában.[37] Az előadásban azonban semmi nem motiválja Rauch szakítását Karolinéval. Egyszerűen a mámoros éjszaka után szükségszerűen következik a keserű kijózanodás (különösen, hogy Rauch a halál torkából tért vissza).

 

Színészi játék

 

Nem beszéltünk még a színészi munkáról, pedig az előadás sikerében ennek is kiemelkedő szerepe van. A sajátos színházi forma sajátos színészi kifejezésmódot hív elő. Ennek természetéről azonban nagyon kevés szó esik az előadásokról megjelent írásokban. [38]

Deme László annyit jegyez meg, hogy „elrajzolt figurákat látunk”. Csáki Judit annyit emel ki, hogy a „kétdimenziós” játékmód „a színészi játékra tekintve [is] gyümölcsöző és izgalmas forma …, ámbár korlátozó és korlátozott.” Miklós Melánia ehhez annyit tesz hozzá, hogy a játszók „egy-egy „jólirányzott” tekintettel és testtartással formálnak izgalmas karaktereket.”

Egyedül Urbán Balázs ír arról, hogy „a nagyon erős forma következetesen elemelt színészi játékot indukál.” Ugyanakkor az előadás töredékes szerkezetének színészi következményeiről is szól: „A színészek értelemszerűen nem íveket építenek, nem gazdagon jellemzett karaktereket állítanak elő más és más aspektusból, hanem markáns színekkel hoznak létre egyneműnek tűnő figurákat.”

Ha elfogadjuk, hogy speciális színházi formában sajátos játékmódra van szükség, akkor a színészi alakítások értelmezésének is ez lehetne a kulcsa. Akkor arról kellene írni, hogy a játszók mennyire képesek arra, amit a forma hív elő: egy-egy pillanatba koncentrálni, egy-egy gesztusba sűríteni a kifejezni kívánt tartalmat. Emiatt lehet kiemelni az előadásból Hámori Gabriella (Erna; Juanita) játékát, aki szinte minden megmozdulásával erre képes. Ezért lehetünk elégedettek Polgár Csaba (Kasimir), Szandtner Anna (Karoline) és Máthé Zsolt (Schürzinger) játékával, akik néhány markánsan megragadott tulajdonságba sűrítik bele az általuk megformált figurák színeit. Ezért érezzük azt, hogy Széles László (Merkel Franzi; Törpe) játéka talán színesebb, mint az előadás játékstílusa. Ezért kelthet hiányérzetet Rauch (Csuja Imre) és Speer (Mácsai Pál) kettőse, akik inkább a figurák külső színeit teszik markánssá.

Bár lehetne a színészi játék (árnyalatnyi) különbségeiről beszélni, azt feltétlenül el kell ismerni – szerencsére ezt a legtöbb kritika is hangsúlyozza –, hogy az előadás egyik legnagyobb erénye az, hogy nagyon magas színvonalú együttes játék valósul meg benne.

 

 

 

Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline

 

Díszlet: Bagossy Levente

Jelmez: Ignjatovic Kristina

Dramaturg: Gáspár Ildikó

Rendező: Bagossy László
Szereplők: Polgár Csaba, Szandtner Anna, Csuja Imre, Mácsai Pál, Széles László, Hámori Gabriella, Máthé Zsolt, Kiss-Végh Emőke, Balassa Jusztina, Darvas Ferenc

 

Bemutató: 2009. december 19.


[1] Az Örkény Színház Kasimir és Karorline-előadása mellett a Bárka Színház műsoron tartja a tavalyi évadban bemutatott Istentelen ifjúság című regényadaptációt, a Katona József Színház pedig az idén bemutatott Mesél a bécsi erdőt. Ennek a drámának a Katona előtt 5 21. századi magyar bemutatója volt (Pécs, 2001; Kaposvár 2002; Szeged, 2004; Nemzeti Színház 2007; Székelyudvarhely 2009) A Mit csinál a kongresszus? című Ödön von Horváth-drámának a közelmúltban két bemutatója is volt (Katona József Színház, 2007; Budaörsi Játékszín 2005) A végítélet napját Sopronban játszották (2003), a Don Juan megjött a háborúból című darabot pedig Egerben (2005)

[2] Kállai Katalin: Játék képkivágással. http://www.fidelio.hu/szinhaz/kritika/jatek_kepkivagassal_kasimir_es_karoline_orkeny.aspx

[3] Szántó Judit: Félemberek. Színház 2010. február 37-39. old

[4] Fehér Elephánt: Kasimir és Karlone. http://www.toptipp.hu/szinhaz/budapest.htm#kasimir

[5] [Ödön von Horváth]darabjai legfeljebb életképek (Szép Ernő-i poézis nélkül), híján minden mélységnek. Közhelyeibe a poszt-modern utókor magyarázza bele a társadalomkritikát, dramaturgiája sivár, mint egy korabeli hangosfilmé. Ez az! Erre érzett rá Bagossy László, mikor a szüzsét vetítővászon méretű keretben, narrátorral elválasztott jelenetekben játszatja…

[6] „Ez a darab is kanavász, mint például a Mesél a bécsi erdő: kell hozzá jó nagy adag színházi alkotói közreműködés, hogy telt és súlyos legyen” Csáki Judit: Két dimenzió. http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=20514

[7] Zappe László: Redukált lelkek. http://nol.hu/kult/20091228-redukalt_lelkek

[8] Urbán Balázs: Film, színház, muzsika. http://kultura.hu/main.php?folderID=1174&ctag=articlelist&iid=1&articleID=294669

[9] Zappe i. m.

[10] Sz. Deme László: „Álarctalanítás”. http://www.szinhaz.net/index.php?option=com_content&view=article&id=35437:alarctalanitas&catid=13:szinhazonline&Itemid=16

[11] Csáki i. m.

[12] Ez a látvány, egy ideig el is szórkakoztatja , netán elgondolkodtatja a nézőt. Hamarosan azonban megszokottá válik, ezzel együtt idegesítővé. Kezd hiányozni a színpad, esetleg a helyszínről valamit eláruló díszlet, és még inkább a teljes színészi test és annak térbeli jelenléte, amit mindközönségesen játéknak nevezünk. Szántó Judit i. m.

[13] Pethő Tibor: Nácizmus és elidegenítés. http://www.mno.hu/portal/687435

[14] Bóta Gábor: Magánéleti és társadalmi világvége. http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=251875

[15] Urbán Balázs i. m.

[16] Sz. Deme i. m.

[17] Parti Nagy Lajos fordítása

[18] Kállai Katalin i. m.

[19] Bóta Gábor i. m.

[20] „A bábjáték alkalmazza ezt a módszert [mármint az egyes testrészek kiemelését], a Bóbita Bábegyüttes például gyakran csak kezekkel játszott, de a budapesti bábvilágfesztiválon, 1996-ban nálunk járt egy elsőrangú társulat, a lengyel Teatr 3/4 Zusno, a művészek elképesztő formákat voltak képesek kialakítani a csupasz kezükből, lábukból, hasukból, alig-alig használva jelmezeket, kellékeket.” Bóta Gábor i. m.

[21] A megoldás [mármint hogy a színészekből csak részletek láthatók] több mindent kifejezhet, mondjuk, hogy a prefasiszta környezetben csonka emberi lények vegetálnak, akiket egy nagy bábjátékos mozgat.” Szántó Judit i. m.

[22] Van, aki azt írja, hogy Bagossy rendezését két különálló „ötlet” szervezi: „Bagossynak volt egy mindent meghatározó ötlete. Ödön von Horváth cselekményének színhelyét… bábszínháznyi képkivágásra szűkíti.” „Termett itt egy másik, ugyancsak meghatározó ötlet is: a zongorista állandó színpadi jelenléte és visszatérő narrálása.” Szántó Judit i. m.

[23] Kállai Katalin i. m.

[24] Miklós Melánia: Lelepleződések. http://www.revizoronline.com/hu/cikk/2087/odon-von-horvath-kasimir-es-karoline-orkeny-szinhaz/

[25] Kállai Katalin i. m.

[26] Az előadás utolsó két jelenetében ki is veszi a szót Karoline és Schürzinger szájából, helyettük ő mondja el a szövegeiket.

Zsedényi Balázs: Viccesen élni, jó? http://www.szinhazajanlo.hu/eloadaslap_kval.php?szindarabID=1557

Rajta kívül más nem említi ezt a szempontot.

[28] „Kellék, díszletelem a Kasimir és Karoline-ben sincs sok, egy pad, netán néhány asztal, szék a főbb tárgyak, amiket a színészek használnak.” Bóta Gábor i. m.

[29] Csáki Judit i. m..

[30] A kritikák visszatérő vitapontja, hogy mennyit bír el az előadás által használt forma, előbb-utóbb elunják a nézők, vagy mindig képes-e újabb meglepetéseket okozni.

[31] „Csupán egyetlen morcos arc fordul velünk szembe, az éppen kirúgott Kasimiré, aki önsajnálatában fuldokolva egyedül szegül szembe az általános népünnepéllyel, és dacosan a lábak alatt kuporog, csak azért sem nézve oda, ahová a többiek.” Sz. Deme László i. m.

[32] „Poénos minden. Ha szétmegy a függöny, poén, ha lecsapódik, poén….” Zappe László i. m.

[33] Kállai Katalin i. m.

[34] VMR: Torzszülöttek a mulatságon.

http://www.kulturpart.hu/szinhaz/17877/torzszulottek_a_mulatsagon

[35] „… a gazdasági világválság darabjai, így Ödön von Horváth népszínművei is azt a felismerést helyezik a központba, hogy a ’szex, szerelem, gyengédség’-nek árfolyama van. Manapság pedig ezek a modern szerzők kelendőek a színpadokon, nem véletlenül.”

[36] „A közeledő náci éra fenyegető előszelét kellő döbbenettel érzékelteti a cirkuszi sátorban fellépő „torzszülöttek” show-műsora, ám a jelenet további része elhagyható lett volna.” De cikkének címe és alcíme is erre utal: „Nácizmus és elidegenítés. A weimari köztársaság búcsúja a müncheni Oktoberfest látszólag idilli kavalkádjával” Pethő Tibor i. m.

[37] „Állkapocstörés. Szegény öreg barátom! ... Azok a mocskos ribancok! Vasat nekik! De nem ám hogy piszkavasat, nem ám! Hanem kiirtani magostul a büdös proliját!  Kiirtani! Az összeset!” A darab elején épp az ellenkezőjéről beszélt: „Amíg a titkos tanácsos mellett ott sörözik a szolga, a kereskedő mellett az iparos, a miniszter mellett a munkás, addig én, kérlek, csak áldani tudom a demokráciát.”

[38] Ez a magyar kritikaírás egyik legnagyobb hiányára hívja fel a figyelmet, arra, hogy a színészi munka bemutatására nincsenek igazán érvényes szempontjai. A Kasimir és Karolinéról szóló cikkekben sok szó esik ugyan a színészekről, de a legtöbb írás úgy szól a játszókról, mintha hagyományos előadásban látnánk őket: egy-két mondatos figuraértelmezéseket olvashatunk – a magyar kritikákban ez az általános eljárás a színészek kapcsán –, de arról alig esik szó, hogy milyen eszközök teremtik meg a figurákat.