Nem szeretnék bennük továbbélni

Beszélgetés Háy Jánossal

Háy János 2000-ben írta A Gézagyerek címmel első drámáját, amely azóta a legtöbbet játszott műve lett. Legutóbb a Szabadkai Népszínház mutatta be. Ez Bérczes László rendezte előadás szereplt a POSZT versenyprogramjában is. 
Sándor L. István | 09. 06. 11.
 

- A Gézagyereknek immár sokadik bemutatójára került sor. Miért lehet ez a legtöbbet játszott darabod?

- A Gézagyereknek elég jól értelmezhető szerkezete van, ugyan minimális a cselekmény, de az előrefelé építkezik, s egy főhős köré van építve. S teszik, nemtetszik: ez a kultúra alapvetően egy központi személyben és linearitásban gondolkodik. Ez a világhoz való viszonyulásunk alapvetése még akkor is, ha ez valójában számtalanszor elbukik a valóság próbáján, s én alapvetően nem vallom ezt az elvet. Hogy ez a gondolkodás kulturális tanulás eredménye, lévén hogy a nagy kulturális toposzok ilyen jellegűek, vagy az az alapja, hogy az ember az ok-okozati rendszer nélkül nem tud viszonyulni a világhoz, nem tudom. Számomra az utóbbi volna logikus, de hozzá kell tennem, a logika is csak egyfajta segéderő, hogy ne szóródjon a renden kívülre a világ, megnyugtat minket, hogy mi miért van, ugyanakkor ki is zár más értelmezési lehetőségeket. Az igazi nagy élmények ok-okozati vagy logikai értelmezése egyértelműen utólagos kreálmány, amikor történik, kívül vagyunk épp az emberi gondolkodás által teremtett rendszeren. De visszakanyarodva a Gézához. A darab a fentieken túl alkalmas érzelmi azonosulásra, ami megkönnyíti, hogy nyitottabb legyen a figyelem. Aztán talán az értelmezés is sok irányban és sok irányból közelítheti meg a művet, azok számára, akik például nem tudnak rezonálni a tényleges belső magra, ott van a szociokörnyezet, a beteg fiú mint szerethető tárgy, szóval az írás számtalan kézenfekvő publicisztikus értelmezése. Persze ezek csak feltételezések, nem feladata egy írónak, hogy azon tököljön, miért szeretik ezt vagy azt a munkáját az olvasók vagy a nézők. A nézői figyelem nem része a műalkotásnak.

- A Gézagyereket tartod a legjobb darabodnak is?

- Nem. De rosszabbnak sem gondolom a többinél.

 

hay-janos-poszt

Háy János a POSZT-on Nánay István társaságában - Forrás: poszt.com

 

- Van „legjobb darabod" egyáltalán?

- Nekem mindig az a kedvenc, amin épp dolgozom. Egyébként a műalkotásokhoz való viszonyulásban is van valami olyasmi, ahogyan az emberekhez viszonyulunk. Könnyebben meg tudjuk szeretni azt, aki kedves és jómodorú. Persze utána a bajban ismerszik meg, hogy valójában ők fognak-e kiemelni a sárból, ha elbukunk. Felvetődik a kérdés, hogy mi is az irodalmi műben a jómodor. Talán ha valami nem ajtóstul nyit be a szívkamrába, hanem óvatosan közelíti meg a dolgokat vagy méginkább az a mű, amiben felismerjük az addigi műtapasztalásainkat, s nem riaszt el az újszerűségével. Ezért a tradicionális elemekre és pszichés mechanizmusokra építő művek könnyebben számíthatnak tetszésre, de nem biztos, hogy tényleg megragadnak valamit a világból, s nem csak a megragadás látszatával kápráztatnak el.

- A színházak szívesen mutatnak be új darabokat, különösen, ha pályázati pénzek meg is támogatják a bemutatókat. De csak nagyon kevés új dráma válik repertoárdarabbá, amelyet időről időre rendszeresen elővesznek a színházak. A Gézagyerek már repertoárdarabbá vált? Vagy van esélye, hogy az legyen?

- Nem szoktam ilyeneken gondolkodni. Persze örülök, ha bemutatják, de nekem a régi írásaim a múltamhoz tartoznak, az aktuális történetemben nincsenek benne. Ha nem tudnék új dolgokat írni, s a múlt sikeres produktumaiból kellene élnem, szarul érezném magam. Ebből is látszik, nem vagyok nosztalgikus alkat, a múltba való latyakos visszahajlás nem az én világom, ahogyan várakozás sincs bennem egy lehetséges jövőre. Legtöbbször egyébként az embernek ezen a két bástyán bukik el az élete, vagy a múltban feledkezik, vagy örökösen készül valami felé, holott az aktuális idődet csak az ittben és a mostban élheted meg.

- Az sem érdekel, hogy túlélnek-e téged a darabjaid, könyveid? 

- Az időre, mert valahol ezt rejti a kérdés, mint minden ember, a halandóságom tudatában gondolok. A halál utáni perszonalizált élet nekem a mesék tárgykörébe tartozik. Szeretem az angyalokat, az ördögöket mindenféle túlvilági lényt, mert lehetőséget kínálnak arra, hogy az életünket egy rajtunk kívüli szemléleti pozícióból láttassák, de csak ennyi nekem a túlvilág. A maradandóság, az örökélet az én életem szempontjából ontológiailag nem értelmezhető létmód. Íróként csak arra koncentrálok, hogy a mű tárgyát a lehető legintenzívebben meg tudjam ragadni, ahogy a gyerekeimet is csak felnevelni akarom, nem szeretnék bennük továbbélni. A továbbélés az ő életük, nem az enyém. Boldog vagyok, ha e tekintetben sikerül egy munka, és gyűlölöm magam, ha rontok. Persze az öröm sem marad sokáig, hisz az elkészült mű percek alatt a múlt részévé válik. Működése a világban nem tartozik sem a műhöz, sem az alkotóhoz. Legfeljebb a hiú és szeretetéhes privát lényemhez tartozik, aki örül minden pozitív visszatükrözésnek, valamint praktikusan pénzt hozhat, ami ugye idő, s az idő által könnyebbé válik a szabad alkotás.

 

Részletek egy hosszabb beszélgetésből, amely teljes terjedelemben az Ellenfény 2009/2-3.  számában olvasható, jelenleg csak nyomtatott formában.

 

A beszélgetés egy másik részlete itt olvasható

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft