Közösség

Öt év –öt nap: a Trainingspot Társulat országos összművészeti fesztiválja

A kisszámú fesztiválozók lelkesedése és hite öt napon keresztül tanúbizonyságot tesz összetartozásukról. Ahol a monnyonle fotontorpedói tépnek darabokra és a család valami klónozásból és tamagocsiból megértett furcsa szmötyi, szükség van ilyen napokra.
Hodászi Ádám | 12. 10. 29.

A meghívott csoportok (Soltis Lajos Színház, Apró Színház, gödöllői Kastélyszínház, inárcsi Kb35) és a szervező Trainingspot is a közösségi alkotásból, a közösségi létezésből merítenek erőt. Maguk is közösségeket építenek nézőikkel, barátaikkal, családjukkal együtt. Előadásaik javarészt e gondolat mentén szerveződnek. Ezek színvonala nem minden esetben kimagasló, viszont erős közlésvágy működik bennük. Ettől teljesen más, izgalmas minőséget képviselnek, mint a kőszínházakban látható előadások nagy része. Ezek részben Solténszky Tibor gondolatai, aki az idei POSZT válogatás mellett, ahogy az elmúlt években is, alkotó figyelemmel kíséri a fesztiválon megforduló csapatok munkáját.

A Trainingspot Társulat négy előadást játszik. A legfrissebb, a Hangállam tantermi színházi előadás, tiszta leképeződése a korábbi munkák zeneiségének, az úgynevezett dramatikus zenei gyakorlaton alapul. Pap Gábor jegyzi, aki Benkő (korábban Víg) Ágnessel együtt a társulat alapítója, művészeti vezetője. A remek előadás egyszerű mozdulatokra támaszkodva lép ki a hangok birodalmából, hogy a főszereplővel együtt mindenkit végigkalauzoljon Hangállamon. Az akárki-történetre rímelő módon a főhős ráeszmél a zenén keresztül újramesélt (másik) valóságra, hogy végül döntéshelyzetbe kerüljön, melyikben szeretne élni. A résztvevők számára felkínált színházi nyelv oldott fogalmazást, önmegismerést tesz lehetővé a foglalkozáson.

A Labirintusok, a Családfarajzok és az Új Hídavatás világába tett utazások is maradandók. Mindhárom anyag helyenként terjengősen fogalmaz, kevés esetben költészet helyett szépeleg. A szereplők önmagukról vallanak jó ízléssel. A Családfarajzokban, ami Benkő Ágnes dél-amerikai hangulatú táncszínházi rendezése, a társulat tagjai a test nyelvén tárják fel bensőjüket. A laza etűdsort tablók tartják egyben, és Bagaméri Orsolya magával ragadó alakítása. A szavak nélküli, énekszóval és ritmusokkal kísért előadásban precízen és kemény zártsággal mutatja a főkötős mater familiast, aki lányait neveli erkölcsös életre. Az egyik képben piros szalagok kötik a többi játszóhoz. Ez a motívum a Pap Gábor rendezte Labirintusokban is megjelenik, itt azonban nincs központ, a piros szál egyik játszótól a másikig fut. Marquez Tizenkét vándornovellájából épült a világ legnagyobb szállodája, aminek szobáiból előbukkannak az energiától duzzadó figurák, hogy életútjuk labirintusában hatódhassunk meg rajtuk, nevethessük ki őket. Az Új Hídavatásban nagyon fontos szerep jut a daloknak, de itt is az alakok sokféle élete, minősége lesz a játék meghatározó szervezőelve, ahogy a két korábbi előadásban. A csapat Arany János haláltánc balladáját erős zeneiséggel és mozgásszínházi elemekkel a Margit-híd felújítása körül forgolódó mai figurák őszinte tragédiájává duzzasztotta. A friss színházi nyelvben a zene, az ének, a mozdulat és a szöveg gyönyörűen áramlik együtt, körbemos, beszivárog a pórusokon át a legbensőkig.

A négy előadásban megfelelő arányban van a rendezői, koreográfusi külső akarat, koncepció és a játszók, színészek belülről áradó mondanivalója. Boros Ádám Billy Sanchezként a sebességmámortól összeszűkült szemmel egy helyben állva vadul suhan át mindenen. Rendőrfőnökként erkölcsi tartásból indít, felesége negédes kérlelése töri meg. Bagaméri Orsolya pontosan irányítja a behízelgő asszony tekintetét, megfelelő pillanatban teszi egymásra combjait, hogy a kosztümszoknya feljebb ugorjon. Tiszta, erős hangon énekel, mindhárom előadásban remek testtudattal vezérli figuráit. Jobbágy Kata cserfes, engedetlen karaktereket hoz, szintén professzionális énekhanggal és testtudattal. Jó érzékkel mutat félelmet és magányt a belevalóság mögött. Az Új Hídavatás egyszerűségével megérintő záróképében a színpad közepére jön, míg a többiek együtt elöl, ő egyedül énekli sorait. Manyasz Erika Herkulinaként a teljes, tárggyá tevő birtoklási vágyat mutatja, a Családfarajzokban érzéki oldalát működtetheti. Bora Levente egész teret átjáró énekhangja és ereje lenyűgöző, szépen dolgozik görcsökkel és feszítésekkel. Benya Kata izgalmasan vibrál, több minőséget játszik egymásba tisztán. Balogh Péter számító, hatalmaskodó figurákat hoz többféleképpen, Gál Bettina alárendelt helyzetekben megejtően jut el az ember határos mivoltának megéléséig. Mindketten alázatosan, biztos pontként dolgoznak szerepeikben. Emlékezetes (a teljesség igénye nélkül) Árvai Péter magabiztossága, Solténszky Ráhel természetes színpadi létezése, Mesés Gáspár okos figyelme, Németh Eszter sugárzó zenei szépsége, Takács Ádám érvényes egyszerűsége.

Az Öt év – öt nap első négy napja a Bakelit M.A.C.-ben kap helyet, az utolsó pedig a Vörösmarty Gimnáziumban, melynek dráma tagozata erős bázisa a fesztivál alkotásainak. Minden nap intenzív, professzionális színházi tréninggel kezdődik. Első nap Komáromi Sándor, a pápai Teleszterion vezetője, második nap Geisbühl Tünde tanár-képzőművész, majd Solténszky Tibor és végül Perényi Balázs tartanak egy-egy foglalkozást. (Az ötödik napon a Vörösmarty Gimnázium kreatív színházi, zenei és mozgás óráiba nézhettek bele az érdeklődők.) Ezt követi délután egy előadás, majd este egy újabb, a kettő között szakmai beszélgetés. Éjszaka koncert, buli, arcon pörgés ki ameddig bírja. A lehetőség az öt napig tartó együttlétre közösségteremtő erővel bír. Szorosabbra szövődnek baráti szálak, fontos kérdések beszélődnek át, új előadások magjai csíráznak. A csapatok közötti együttműködés hosszú évekre nyúlik vissza, persze azért nem az idők kezdete előttre – rajzolja fel Nagy András László, a Magyar Szín-Játékos Szövetség volt elnöke a fesztivál csapatainak családfarajzát az egyik beszélgetésen. Az idei évad különösen intenzív ebből a szempontból, a résztvevő csapatok a Feszt-Festen, az Őszi Dionüszián és a Gondozó Színház Nyitófesztiválján is találkoztak – mondja Regős János, a jelenlegi MSzJSz elnök.

A közösség és közönség építésében nagyon jó az Apró Színház. Tagjai szerte a városban tartanak foglalkozásokat mindenkinek kisgyermektől nagykamaszig. Legutóbbi remek bemutatójuk, az Arany Lille után idén a tatabányai Jászai Mari Színházban készítettek sikeres előadást afrikai mesékből Bumba címen. A fesztiválon a Trebla, a bárányt játsszák, ami kicsit gyengébb, mint az új bemutatók. Egy rosszul sikerült helyzettől eltekintve a remek dalok, az erős atmoszférateremtő színpadkép és a pontos állapotok most is szépen működtetik az anyagot. Azzal a gondolattal, hogy a gonosz legtalálóbb jellemzése, hogy hiper-szuper leértékelt fotelt vásárol, lehet vitatkozni, de az anyai gondoskodás megérintő átalakulásáról szépen mesélnek. A történetet drámafoglalkozás követi, ahol a színészekkel közösen alkotjuk meg a záróképet. Az előadást követő beszélgetésen Tarján Veronika, a társulat művészeti vezetője elmeséli a színház néhány évvel ezelőtti viharos indulását. Mostanra kilépni látszanak az öntevékeny színjátszói körből, minőségileg és financiálisan is, ezért nem viseli meg őket a támogatások drasztikus csökkenése. Előadásaikkal ebben a félévben a Bethlen Téri Színházban lehet találkozni, foglalkozásaikkal többek között a Maladype Bázison.

A fesztivál legerősebb napja október 23. Az Új Hídavatást a nagy sikerű politikai revü, a Jövőképtelen előzi meg. Perényi Balázs és Somogyi Tamás rendezte előadás provokáló, pofáncsapó formanyelvével megnyugtató bizonyítéka, hogy a rendszerváltás óta itt az első generáció, amelyik valóban leérettségizett, és színházi nyelven is képes (és van lehetősége) artikulálni érettségét. Az őt körülvevő világról végre éretten, felelősségteljesen képes gondolkodni. Október 23-án is, mint minden nap, baráti teltházasak az előadások. Nem hozott magával mindenki még egy embert, hogy millányian legyünk. Így vannak arcok, mosolyok, tekintetek. Az Új Hídavatás után a díszlet egy részéből híd épül, két oldalról indulva találkozunk középen. Kézfogások, ölelések még egy-két csók is. Nem hosszú az egész, közben játszik a Dráma Szútra, a társulat tagjai énekelnek, aki ismeri a dalt, bekapcsolódik. Tudjuk, hogy kint igen, de itt nincsenek menetek, transzparensek, jelszavak; egy kicsit végre ünnep van. Hogy aztán lehessen valódit tenni sok-sok élhetőbb hétköznapért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK