A valóság helyett

7. nap: VIDOR fesztivál 2012

A VIDOR fesztivál színházi programjában nemcsak arra láttunk példát, hogy miképp válhat a művészet mulatságossá (legfőképpen a Buborékokban és a Bányavirágban), hanem arra is, hogy milyen hiányérzeteket kelthet egy előadás, ha csupán csak szórakoztatni akar, és kikerüli azokat a művészi lehetőségeket, amelyek a színpadra állított anyagban vannak.
Sándor L. István és Szűcs Mónika | 12. 09. 1.

A Gyógyír északi szélre (akárcsak az előző napon látott A nagy négyes) több is lehetne önmagánál, nem csak egy kellemes este. Daniel Glattauer műve – amelyből az előadás készült – a levélregény 21. századi változata, egy e-mail-regény, amely egy ismeretlen asszony és egy ismeretlen férfi véletlenszerűen kialakuló és egyre személyesebbé és bonyodalmasabbá váló számítógépes levelezését mutatja be.

 

gyogyireszakiszelre5

Gyógyír északi szélre (Fullajtár Andrea)

 

Dramaturgiai és rendezői döntés, hogy a színpadi változat milyen formát választ. Göttinger Pál rendezése két eltérő padlóval és tapétával borított fél szobát illeszt egymás mellé, az egyikben Emmi Rothner (Fullajtár Andrea), a másikban Leo Leike (Őze Áron) él. Az előbbiben egy asztal, rajta laptop, mellette egy ágy, a másikban egy fotel és egy íróasztal, rajta számítógépes monitor (itt-ott szétszórt ruhák és egyéb tárgyak). Ebben a térben mozog a két főszereplő, természetesen mindig csak a saját térfelén. Mivel azonban ilyen kvázi valóságos térben látjuk a két ismeretlent, akkor valódi környezetet és valóságos viszonyokat is képzelünk hozzájuk. Pedig levelezésük virtuális térben játszódik, és az egyik legfontosabb jellegzetessége, hogy a szereplők által elmondottak (az e-mailekben leírtak) igzaságtartalma nemcsak a levelezőtársak, hanem az olvasók / a nézők számára is megítélhetetlen – lehetne.

Ebben a kvázi valóságos térben Fullajtár Andrea és Őze Áron játéka is valóságos érzéseket jelez, s mindehhez kvázi valóságos cselekedeteket kapcsolnak: olvasgatnak vagy a munkájukba mélyednek, utazótáskát pakolnak, fogat mosnak, bort isznak és a napszaknak és az évszaknak megfelelően folyton átöltöznek. Miközben hallgatjuk a kissé titokzatos, de semmiképpen nem rejtélyes kvázi párbeszédüket (gyakran néznek a számítógépeikre, de valójában egymással társalognak), elgondolkodunk azon, hogy milyen lenne ez az előadás, ha csupán a szövegek élnének benne, amely a valóságos térből és időből kiemelve megteremti ennek a két embernek a virtuális kapcsolatát, amelynek tényleg nincsenek valóságos dimenziói. Hisz amikor a két szereplő megpróbálja ezt a viszonyt kiemelni a cyber térből, akkor végeredményben ezzel meg is szüntetik azt.

 

gyogyireszakiszelre6

Gyógyír északi szélre (Őze Áron)

 

E lehetséges, a szöveg eldönthetetlenségeire épülő előadással szemben egyre inkább leegyszerűsödik az a valóságos, amelyet a Krúdy Kamaraszínházban látunk. Egyre inkább néven nevezhetőek a megjelenő érzelmek, miközben egyre bonyolultabbnak és kiszámíthatatlanabbnak kellene lenniük a viszonyoknak. Fullajtár Andrea és Őze Áron játéka tud igazi titkokat rejteni a fordulatok mögé. És amikor – csak hangbejátszásként – megismerjük Emmi férjének Leóhoz írt levelét, akkor egyértelműen egy modern melodrámává egyszerűsödik le a történet. A számítógépes világban felfedezett újfajta létértelmezések helyett egyre inkább a mesterkélt fikció bonyolítja a művet.

Tulajdonképpen ez volt a bajunk az Utca-Szak délután a főtéren látott utcaszínházi produkciójával is. A játék tárgyává tett valóság helyét itt is elfoglalta a fikció.

Az Utca-Szak most is ugyanazt az ígéretes formát hozta Nyíregyházára, mint tavaly. A Folytassátok!-hoz hasonlóan a Hajótörés is elsősorban játékot kínál a nézőknek. A társulat –a commedia dell’arte elrajzolt, komikus eszközeivel – három történetet mutat be közönségnek, de egy izgalmas ponton mindegyiket félbehagyja. Aztán előbb azt kérik a nézőktől, hogy adjanak címet a jelenetnek, majd pedig azt, hogy válasszanak a három közül, hogy melyik folytatását látnánk legszívesebben. Ezután pedig a nézők javaslatai, ötletei alapján készített improvizációval fejezik be a kiválasztott jelenetet.

 

utcaszak-11

Hajótörés (Utca-szak)

 

A forma tehát már többünk számára ismerős, de a jelenetek újak. A három közül kettő a groteszk módon megmutatott valóságból indult ki, a harmadik pedig a tömegmédiákból ismerős fikciókból. Az egyik az avasi lakótelepen, a másik egy falusi iskolában játszódik, és – ha eltúlzott módon is – valóságos problémákat érint. A harmadik viszont egy rejtélyes szigeten zajlik, ahol mindenféle emberek jelennek meg, kezükön egy furcsa karkötővel, amit ha leoldanak, akkor felrobbannak. Ráadásul időnként egy különös lény is felbukkan, aki a régóta várt megváltóról hadovál.

A közönség nagyobbik része természetesen erre a jelenetre szavazott, de amikor ötleteket kellett volna mondani a folytatására, már egyáltalán nem a látottakat építették tovább, hanem teljesen új fikciókkal álltak elő, és végeredményben egy bizarr macska-egér szerelemről kezdtek el fantáziálni. A közönségtől összegereblyézett ötletekből ügyesen improvizáltak befejezést az Utca-Szak tagjai, de azzal, hogy levették a maszkjaikat, ők is egyértelművé tették, hogy most már egy teljesen más játékot játszanak, mint amivel elkezdték a délutánt.

Így hát hiányérzetünk támadt a produkció láttán, elsősorban azért, mert a közönség láthatóan nem akart arról beszélgetni, amit játékra felkínáltak: a hajótörés akár szó szerinti, akár jelképes vagy metaforikus tartalmairól.

 

bolha-3

Bolha a fülbe (Gazsó György)

 

Mint ahogy este a nagyszínpadon látott Mohácsi János-rendezés sem akart beszélni szereplői lelki-érzelmi, esetleg szexuális hajótöréseiről. Ezért maradt csupán kellemes este a Radnóti Színház vendégjátéka, a Bolha a fülbe. Ez a Mohácsi-rendezés nem több, mint egy virtuózan lebonyolított és remek színészek által eljátszott bohózat (ami most Nyíregyházán kicsit évad eleji formáját mutatta, de így is remekül szórakozott rajta a közönség).

 

bolha-4

Bolha a fülbe

 

Feydeau – mint általában az igazi bohózatszerzők – duplafenekű darabokat írt. Miközben nagyokat lehet kacagni a Bolha a fülben félreértésein, valójában egy korszak erkölcsi válságáról (nihiljéről) is képet kapunk. Az sem csupán egyszerű humorforrás a darabban, hogy az unokaöcs beszédhibás, és senki sem érti, amit mond (ha csak nem rakja be a mű-szájpadlását, ami azonban folyton elveszik), illetve, hogy egy franciául alig tudó spanyol és egy csak angolul beszélő idegen is megjelenik a színen. Mert itt valójában arról szól a játék, hogy mindenki alig érti a másikat, még akkor is, ha az anyanyelvén beszél. Sőt azt sem lehet tudni pontosan, hogy ki is a másik, hisz a darab legfőbb mozgatórugója az, hogy a nagyrabecsült polgár, Chandebise és a kupleráj portása és mindenese, Poche nem csak megszólalásig hasonlítanak egymásra, hanem az után is teljesen összetéveszthetők. (A kettős ziccerszerepet az a Gazsó György játssza, aki hosszú évekig volt nyíregyházi színész.)

 

bolha-2

Bolha a fülbe (Szervét Tibor)

 

Mohácsi János szokásának megfelelően most is bővíti, gazdagítja az eredeti darabot, de ezúttal ezek a betoldások inkább csak mulatságos szövegekre vagy helyzetekre teremtenek alkalmat, s nem a látens tartalmakat bontják ki. A legeredetibb bővítés az, hogy a kuplerájban dühöngő angol, akivel így-úgy mindenki összetűzésbe kerül, a darab végén megérkezik Chandebise-ékhez mint a Boston Life biztosítótársaság igazgatója, amelynek francia leányvállalatát a ház ura vezeti. Így tényleg kínos feszengéssé alakul a darabzáró happy end.

 

bolha-1

Bolha a fülbe (Klemm Viktor)

 

Jól pörög az előadás, működnek a poénok, mulat a közönség. Nem is lenne hiányérzetünk, ha nem egy Mohácsi-előadást látnánk. Ha nem lett volna számtalan példa már arra, hogy Mohácsi és társai hasonló habkönnyűnek látszó anyagokból is mélységeket tudnak kibontani. Most azonban mintha nem igazán lennének fontosak a mélyebb emberi igazságok. Például feltűnő, hogy ebben az előadásban szinte mindenki hamvasan indul a felajzott bakmacskáról elnevezett kuplerájba, pedig valójában mindenki megcsalni, elárulni (vagy ne adj isten, megölni) indul a másikat. Mint ahogy ellenkező előjellel az is feltűnő, hogy mennyi pofon, gyomros, ütés, rúgás van az előadásban. Ha habkönnyű bohózat, amit látunk, akkor mi végre benne ez a tömérdek agresszió? Mindez lehet, hogy csak azért tűnik fel, mert épp most lett bulvárhír, hogy az egyik pesti színház főrendezőjét leütötte egy jó nevű színész. Pedig az erőszak akkor is erőszak marad, akármilyen igazság vagy ideológia nevében követik is el. Vagy akármilyen nagy művész vetemedik rá.

 

 

karacsony-tamas

Karácsony Tamás a Játék a kastélyban című előadásban

 

Miközben mai és régi Mohácsi-előadásokra gondolunk, érkezik a szomorú hír, hogy motorbaleset következtében meghalt Karácsony Tamás kaposvári színész. Az utolsó jelentős szerepe Mohácsi János utolsó kaposvári rendezésében volt, a Játék a kastélyban című előadásban ő volt a Lakáj, a nagyok árnyékában eltöltött életet sorsként volt képes megmutatni. De most már valaminek vége van. Nem csak a színpadon.