Ellenfény Online - összművészet - Családtörténetek

Családtörténetek

Második nap: VIDOR fesztivál 2012

Nemcsak a nyár tombol Nyíregyházán (a hőmérő árnyékban 37 fokot mutat), hanem a második nap teljes sebességre kapcsolt a fesztivál is. Megelevenedett a belváros, az esti nagy koncert és filmvetítés mellett délutáni koncertek is zajlanak a Korzó színpadon, és elkezdődött a színházi versenyprogram is.
Sándor L. István és Szűcs Mónika | 12. 08. 27.

Délután folyik rólunk az izzadság, amíg Korpás Éva és Malek Andrea koncertjét hallgatjuk a katlanná alakult Korzó színpadon. Merész vállalkozás két ennyire különböző hangot, két ennyire eltérő iskolázottsággal rendelkező énekesnőt egy műsorban szerepeltetni. Korpás Éva igazi népdalénekes, tiszta, szép hanggal, és amikor énekel, akkor is elsősorban a dallal teremt kapcsolatot. Malek Andrea viszont vérbeli előadó (aki elsősorban a musicalek világában mozog otthonosan), és tudja, hogy a produkciót „el is kell adni”.

 

malek_korpas1

Malek Andrea, Korpás Éva

 

A dalok felvezetéseként történeteket mesél, ismerős helyzeteket idéz fel, közvetlenül, családiasan. A koncert elsősorban gyerekeknek szól, kortárs költők (Varró Dániel, Eörsi István, Lackfi János és mások) gyerekverseit halljuk deklamálva vagy kellemes, könnyen megjegyezhető dallamokkal, dzsesszes hangzással fűszerezve. Vicces, sőt mondén helyzetek, parádés (bár inkább a felnőttek számára igazán nyilvánvaló) szó- és stílusjátékok, közismert (gyerek)versek mai átiratai hangoznak el; ez utóbbiaknál különös élmény, hogy nemcsak az eredeti vers, hanem annak „klasszikus” dallama is ott motoszkál a szülők fülében. Kedves és kellemes mulatság lenne tehát Korpás Éva és Malek Andrea koncertje, ha nem volna ennyire elviselhetetlen a forróság. Hihetetlennek tűnik, hogy volt olyan év, amikor a szomszédos bevásárlóközpont aulájába kellett a hideg elől bemenekíteni innen a gyerekkoncerteket…

 

elo-szobor-5

 

A forróság miatt most nincs igazán kedvünk megállni a mutatványosoknál, a zenészeknél, akik szokás szerint benépesítik a belvárost. (Azért akad nézőjük szép számmal.) Könnyített üzemmódban működnek az élőszobrok is: kifestve, jelmezekbe öltözve lassan sétálgatnak a belvárosban, mintha a múlt árnyai vegyültek volna el a fesztiválozó sokadalomban, időnként leülnek néhány percre egy-egy padra, és valóban mozdulatlanná dermednek. Közben szombat révén egymást váltják a párok a házasságkötő terem előtt, a gyülekező, cserélődő násznép várakozását utcazenészek festik alá.

A színház előtt két posztamensen két valódi élő szobor, valamint kifestett arcú bohócok, akik kedvesen köszöntik az érkezőket. Elkezdődik ugyanis a VIDOR színházi programja is. A nagyszínpadon, szokás szerint, a szélesebb közönség érdeklődésére számot tartó produkciók láthatók, de Tasnádi Csaba jobbára ide sem kommersz előadásokat hívott meg, hanem olyanokat, amelyek a vidámság és a derű műfajain belül művészi értékeket képviselnek. A Krúdy Kamarában pedig kifejezetten alternatív produkciók láthatók napi két előadásban.

A szombati két bemutató furcsán cseng egybe: mindkettő családtörténeteket mesél el, méghozzá úgy, hogy a széthullás megjelenítésével egy egész korszakról képesek beszélni.

 

buborekok4

Buborékok (Sára Bernadette, Márton András)

 

A nagyszínpadon a Mohácsi testvérek Csiky Gergely átiratát, a Buborékokat játssza a kecskeméti Katona József Színház társulata. Keserű komédia ez, amely – miközben nagyokat lehet rajta kacagni – semmi okot nem ad a derűre. Fájdalmas látleletet látunk egy életstílusról, amely az ürességre építi büszkeségét, önhittségét, és így gátlástalanul feléli mindazt, amely még boldogabb korszakokból megmaradt.

Csiky Gergely 1884-ben született darabja egy történelmileg azonosítható társadalmi rétegről szól: a dzsentrivé váló, de önmagát továbbra is a társadalom vezető rétegének tudó, gazdasági alapját vesztő nemességről. A Mohácsi testvérek nem helyezik át a sztorit a jelenbe, de olyan módszerekkel közelítenek hozzá, amely következtében általánosabb, jelenérvényű összefüggései válnak hangsúlyossá benne. Így egy olyan társadalmi-hatalmi elitről festenek lesújtó képet, amely semmivel nem tudja igazolni kiváltságait.

A Buborékok alapja egy látszólag egyszerű családtörténet, amely a Mohácsi testvérek átigazításában bonyolultabb emberi felelősségeket rajzol fel. A családfő Solmay (Márton András) titokban visszatért végzetes szenvedélyéhez, a kártyához, így lassan elherdálja felesége maradék vagyonát is. Közben a felesége, Szidónia (Sára Bernadette) a szenvedélyes, kihívó költekezésben leli örömét, folyton újabb és újabb ruha- és ékszerszámlákat rak a férje elé, miközben fogalma sincs, hogy az nem tudja kifizetni őket. Ezt a „családmodellt” próbálja átörökíteni az ifjú házas lányára, Szerafinre (Téby Zita) is, aki az érzelmi zsarolás hasonló kifinomult taktikával próbál a férjéből pénzt kipréselni. A Vízügyminisztériumban dolgozó Rábay (Csémy Balázs) egyébként nemcsak az erkölcseire kényes, hanem a feleségére is rendkívül féltékeny. Végül Szerafin számláit a barátnője fizeti ki, cserébe egy dolgot kér csak Rábaynétől: a maga eszközeivel segítse, hogy a férje nyerje a Sebes-Körös lelassítására kiírt pályázatot.

Solmayék két fia, az üres fejű politikus Béla (Keresztény Tamás) és a semmittevésével rátarti büszkeséggel hivalkodó Róbert (Róbert Gábor) gazdag özvegyekre vadászik. Mindezen közben egyre féktelenebb mulatozásokba mélyednek, amelynek legabszurdabb fordulataként házfalakról és hidakról leszerelt kőoroszlánokat szabadítanak a városra.

 

buborekok3

Buborékok (Téby Zita, Csémy Balázs)

 

Solmayék két hajadon lányához viszont egy többszörös szerelmi szál kapcsolódik: Solmayné az idősebb Arankát (Decsi Edit) a kiművelt élőképrendezőnek, Chupornak szánja, akinek szerelmére viszont a kisebbik lány, Gizella (Krajcsi Niki) ácsingózik. Arankát viszont a távoli pankotai rokon, a vehemens Marosán Demeter (Fazakas Géza) akarja megkérni a fia, a málé Tamás (Orth Péter) számáéra, de Solmayné a társadalmi különbségek miatt hallani sem akar a házasságról, míg ki nem derül, hogy tönkrementek.

A kecskeméti Buborékokban az állandó pénztelenség, a hitelbe élés jelenből ismerős helyzetei jelennek meg. De Mohácsi János előadása nem csak a gazdasági válságról szól. Benne egy társadalmi mentalitás, egy egész világrendet meghatározó gondolkodásmód végső válsága sejlik fel. Nincs remény arra, hogy a csődöt majd egy újabb prosperálás fogja felváltani. Lassan szembe kéne nézni egy életforma folytathatatlanságával.

Nem csak a hagyományos férfi és női szerepek válnak folytathatatlanná, amelyek ádáz, önsorsrontó játszmákba kényszerítik a házastársakat. Fenntarthatatlannak tűnik az a társadalmi modell is, amely az állami megrendelésekre építi az egyéni gazdagodás taktikáját, így a korrupciót teszi meg a társadalmi érintkezés legtermészetesebb formájának. Az is bizonyos, hogy önmagát éli fel az a politikai elit, amely a véletlenszerűen elnyert választói bizalomból nem akar hitelességet építeni, mert csak önérdekei szabályozzák a működését. De összeomlani látszik az a gazdasági világrend is, amely nem teremt, csak felél, nem alkot, csak fogyaszt, így csak egyre mélyülő deficitet képes termelni.

„Valaminek vége van” – mondja az előadás egyik utolsó mondataként Solmay. De a szavait a feleségén kívül nem hallja más, mert a fiatalok diadalmasan kivonultak már, hogy az álszent happy endekbe belekapaszkodva az utolsó hitelbe kapott örömöt is kifacsarják az ürességből. A vakság vigadalma ez a szakadék peremén táncolva. Kovács Márton remek zenéje festi alá a haláltáncot, amely örömünnepnek hiszi saját torát.

A Buborékok végén a szülők „kirepülnek”, a gyerekek pedig úgy élnek, vagy még úgyabbul, mint ahogy ezt tőlük látták. Nem ilyen sikeres a nemzedékváltás a nap másik családtörténetében, a Krúdy Kamarában játszott Puccsban (a Sanyi és Aranka Színház produkciója).

 

puccs3

Puccs (Kádas józsef, Andrássy Máté)

 

Fekete Ádám abszurd, olykor becketti, olykor Jarryt idéző komédiája Bertold úr házában zajlik, ahol a zsarnoki, elveiben következetes, megjelenésében slampos, viselkedésében kiszámíthatatlan családfő (Andrássy Máté) szabja meg a rendet (Winston Churchill útmutatásai szerint). Egyik fiuk, Titusz (Sipos Vera) könyveket ír a sarokban, a másik, Ottobán (Blaskó Borbála) egy kiságyban nyöszörög, mikor engedik ki, mennie kéne dolgozni, de az apa megfenyíti („kicsi vagy!!!”). A feleség, Irma (Simkó Katalin) mindebből semmit sem ért: kik ezek az emberek, és tényleg az ő gyerekei volnának? A családot Astor, a tökéletes lakáj (Kádas József) szolgálja ki, és szombatonként feltűnik a zilált és ápolatlan háziorvos, Drejfusz (ifj. Zsuráfszky Zoltán), hogy az apokaliptikus prófétahurutban szenvedő nagymamát (Zarnóczay Gizella) megvizsgálja.

A fordulatot a fiúk hozzák: maguk mellé állítva az inast és az orvost puccsot hajtanak végre, és átveszik az irányítást. Azaz csak vennék, de valahogy senki nem érti az új, igazságosabb és humánus rendet. Az inas képtelen családtagként érezni magát, és hogy valamiképpen el tudja viselni ezt a helyzetet, számolatlanul szívja a füves cigiket. Ettől persze csak szétesik, de jobb nem lesz neki. Az orvos is (akit azzal nyertek meg a fiúk, hogy azt és annyit ehet, amit és amennyit akar) elszemtelenedik: kilószám rendeli az osztrigát a család kontójára, és olykor el-elsüti pisztolyát, amivel egyszer Ottobánt is eltalálja, és magatehetetlen nyomorékká teszi. Sőt a nagymamát is elintézi egy fél citrommal, aki attól kezdve nem beszél, igaz nem is él. Az anya mindebből alig vesz észre valamit, csak annak örül kicsit, hogy mióta volt az a kis rumli, Ottobánt sokkal egyszerűbb papiztatnia és tisztába tennie.

Az újabb meglepő fordulatot a látszólag kataton Ottobán hozza: ő teszi lehetővé, hogy a luxus aggok házába küldött apa egy osztrigásládában visszatérhessen a házba, és újra átvegye a hatalmat. Titusz erőtlen kísérlete után, hogy újabb puccsot vigyen véghez, az utolsó képben a ház helyreállított rendjét látjuk: Bertold úr és neje a kanapén üldögél, a sarokban Titusz körmöli apja könyveit, a kimúlt nagymama helyére a narkós inast ültetik, az orvos átveszi a lakáj helyét, és a megürült állásra pedig felveszik a segítőkész osztrigahalászt.

A nevek, a posztok, minden a régi, a rend töretlen, és az ebéd is végre tálalva.