Valami valami

Kortárs Drámafesztivál, 2008: Valami multimédiás izé - Fundacja Przyjaciół Sztuk - Aurea Porta

Van valami kínos ellentmondás abban, ahogyan a különböző magyar médiumok Bogusław Schaeffert éltetik, de amint lehetőség adódik a zeneszerzővel-íróval való találkozásra és beszélgetésre, alig akad  egy-egy képviselője a két szakmának, aki ezt meg is tenné. A hetedik Kortárs Drámafesztivál keretein belül a Bakelit Stúdiójában előadott Valami multimédiás izére - melynek Schaeffer a szerzője, rendezője Karina Piwowarska - szerencsére már többen voltak kíváncsiak.
Sors Vera | 08. 12. 4.

Bogusław Schaeffer tizenhét évesen írta első darabját. Korai műveit nyugaton előadták, hazájában, Lengyelországban azonban nem, túl drasztikusnak tartották. Ez a kezdeti megítélés sokáig nem változott, mára azonban egyaránt ismeri és szereti a lengyel közönség és a szakma. A Valami multimédiás izé Schaeffer Multi (1994) című darabjából született, világszerte játsszák, és eddig öt nyelvre fordították le. Az ötbetűs művek csoportjába tartozik, melyek, akárcsak a legtöbb Schaeffer-darab, a zene tapasztalatától közelítenek a színház felé, legyen az a hangulat vagy a struktúra kérdése, vagy olyan gyakorlati elem, mint az előadásmódra vonatkozó szerzői instrukció, melyet sokszor a zene szakkifejezéseivel fogalmaz meg. Tudatosan távolságot tart a valóság eseményeitől, inkább az emberrel és a művészettel kapcsolatos dolgok érdeklik, darabjai örökérvényű, filozofikus gondolatokat, mély érzelmeket járnak körbe a politikai vagy társadalmi kérdések helyett.

A címben szereplő multimédiás jelzőnek megfelelően az előadás többféle csatornát használ: hangzó szöveget, zenét, animációt. Miközben nagyon is konkrét, filozofikus témákról beszélnek a színészek, az előadásnak van egy kifejezetten szürrealista rétege, mely Schaeffer élő zongorajátékához kapcsolódik. A zongora a színpad jobb szélén áll, ugyancsak jobbra, felette-előtte pedig egy vetítővászon, melyen különböző intenzitással animációk követik egymást. Schaeffer fel-felnéz erre a vászonra, együtt játszik vele - hiszen legtöbbször akkor jelenik meg valami a kivetítőn, amikor a zongora is szól. Nézi a képeket, és annak ellenére, hogy kotta van előtte, sokszor úgy tűnik, hogy a zenét (hangulatát, tempóját) az aktuálisan futó animációhoz igazítja. Érdekes módon a popkultúrára jellemző, hogy zene és kép ennyire erősen összetartozik, a kortárs zenére kevésbé.

 

 

schaeffer

 

Schaeffer azonban „csak" egy zongorista a Valami multimédiás izében. Három színész mozog az előtérben, közülük két alak végig jelen van. Ők ugyanolyan jelmezben vannak, sőt, mint kiderül, szövegük is ugyanaz a darabban: egy szerepet akarnak mindketten eljátszani. Ők és a színésznő, aki egy darabig a közönség soraiban ül szótlanul, folyamatosan reflektálnak a színházi szituációra, az elhangzó vagy éppen hogy nem-elhangzó textusra, legtöbbször arra, hogy az előadásban - melynek szereplői - a darabnak melyik szöveghelye következik. Ezzel saját eszköz-voltukra is rávilágítanak. Úgy tűnik, kétfajta szöveg dominál a színpadon: a kétségbevonhatatlanul jelenlévő darab köré részben (és látszólag) spontán megoldások szerveződnek. Utóbbi két részre osztható, aszerint, hogy az életszerű színházi helyzet előre megírt szöveg-e. A sajátos helyzetnek megfelelően a magyar fordítás (felirat) elárulja a színészek álspontaneitását, ugyanakkor ez teszi egyértelművé azt is, amikor nem előre leírt szöveg hangzik el.

A színésznő kezdetben a közönség soraiban foglal helyet, és ennek megfelelően is viselkedik: csendben hallgatja az előadást. Egyedül ruhája árulja el, mely ugyanúgy kék-fekete színű, mint a másik két alak jelmeze és a díszletként (térelválasztókként) funkcionáló, élükön fekvő, gurítható téglalapok is. A nő egyszercsak kilép a konvencionális nézőszerepből, beleszól az előadásba, mire az egyik színész megpróbálja eltávolítani, de ő visszajön, és a színpadon marad (ez lenne egyébként a büntetése is). Ekkor - és már korábban is - interakciót próbálnak kialakítani a közönséggel, megszólítják („Nem az ön pénztárcája esett le?"), vagy a színpadra cibálják őket. Mindennek valódi funkciója azonban sajnos nem derül ki.

Mindhárom színész - amikor nem a színházi szituációra reflektál - a darabban leírt zeneesztétikai és a kultúrával kapcsolatos szöveget próbálja prezentálni. Hogy végül hová lyukad ki az elmélkedés, nem kaphat nagy hangsúlyt, mert a gondolatmenetet mindig megszakítják - maguk a színészek; vagy belekapnak egy másik gondolatba, vagy egy külső tényező zavarja meg a folyamatot. Bizonyos szövegrészek visszatérnek, megismételik azokat (a zene műfaji sajátossága az ismétlés). És bár folyamatosan hangsúlyozzák, hogy fontos, súlyos kérdésekről beszélnek, ők azok, akik meghiúsítják annak lehetőségét, hogy ezek valóban a figyelem középpontjában kerüljenek. Pedig ez lenne a cél, nem hiába fontos része a díszletnek a szónoki pódium, amire újra és újra felállnak. A töredezettség végigvonul a Valami multimédiás izén, ami egy idő után zavarossá és unalmassá teszi az előadást. Az egyén, pontosabban a szerep verbális önkifejezésének kudarca, melyet ezek a folyamatos törések idéznek elő, posztmodern gondolat, de a lendület, mely eleinte összefogja a gondolatokat és a színpadi történéseket, és mely a nézőt is magával ragadja, egy idő után hamisnak és üresnek tűnik. Néhol kitetszik az irónia, mely megbújik az egész előadás hátterében, mégsem képes igazán működésbe lépni. Ami végül mégis megmenti az előadást, az a lezáró zene, melyet Schaeffer a kottába néha lenézve, de leginkább az álomszerű animációt figyelve játszik a zongorán.

 

 

 

Valami multimédiás izé

 

Író: Boguslaw Schaeffer

Színpadkép: Andrzej Kokosza

Jelmez: Andrzej Kokosza

Zene: Boguslaw Schaeffer

Rendező: Karina Piwowarska

Szereplők: Agnieszka Wielgosz, Marek Frąckowiak, Waldek Obłoza, Karol Wróblewski, Bogusław Schaeffer

 

Helyszín: Bakelit Stúdió