Pöcsi-fröcsi, avagy a montreali minden rossz

Kortárs Drámafesztivál, 2008: Egy kis gyöngédséget a francba is! - Dave St-Pierre (CAN)

Volt olyan idő, mikor illemtankönyvek tanították, hogy a színházban szemben vagy háttal araszoljunk a széksorok között a helyünkre, és volt idő, mikor a színpadon a közönségnek nem illett hátat fordítani. Napjainkban azonban a negyedik fal egy kanadai fiatalember szélesre tárt farpofáinak képében, paskolni való közelségben húzódik a nézők arcvonalához. De mára ez sem több, mint gyönge nosztalgia.
Fehér Anna | 08. 11. 26.

Dave St-Pierre, a kanadai koreográfus társulata tavaly mutatkozott be a Szociológia és más kortárs utópiák című trilógiájának első részével a Trafóban, akkor a Lélek pornográfiáját kutatták, de valójában idén sem volt ez másképp. Ezúttal az Egy kis gyöngédséget a francba is! című második résszel jelentkeztek. Létezik-e gyöngédség a mai világunkban, és egyáltalán, mi az a gyöngédség, kérdezik az alkotók, de választ nem várnak, valós párbeszédet nem folytatnak a közönséggel, felelnek maguk.

Ül egy nyuszi az erdőben, szép fehér, selymes szőrű nyulacska, szereti a répát és a virágokat, de arra jön a vadász, és szétlövi a nyuszika agyát, véres hús- és szőrcafatok fröccsennek mindenfelé. Ezzel az egyszerű kis történettel, melyet Sabrina, a boszorkány, az est háziasszonya mesél a közönségnek, leírható az előadás is. A gyöngédség a középpont, a nyugalmi állapot, azonban az érzelmek és az előadás ingáját az elején jól meglendítik, és csak csapódik ide-oda az infantilis, obszcén magamutogatás és az önpusztító őrjöngés között. Hol affektálnak, nyávogva sipítoznak az előadók, hol hisztérikusan ütik-verik magukat a földhöz, pofozzák saját arcuk, míg kipirul, miközben azt kiabálják: Üss meg! Ilyen intenzitás mellett nehéz megállni, és óvatosan, finoman megérinteni a másikat. A kérdés tehát az, hogyan lehet, úgy közelíteni a másikhoz, hogy az ne legyen erőszakos, követelődző, de ne legyen nyálasan finomkodó sem. Az előadás szerint nem létezik a gyöngédség, hacsak nem egy röpke pillanatra, de ha valaki meg sem próbál gyöngéd lenni, az bizony pórul jár, és egyedül marad.

 

dave-st-pierre-gyongedseg4b

 

A 15 fiatal táncos-színész közül három kiemelkedő figurája van az előadásnak. Az egyik a már említett Sabrina, ötvenes évekre emlékeztető, fekete ruhában és körömcipőben egy fénylő régi állómikrofonnal mozog a térben, vagy csak középen állva vezényli a műsort, egrecíroztatja a közönséget, máskor pedig egy modern vonalvezetésű vörös bársony fotelből mesél. Fensőbbséges és cinikus, a gyöngédség esküd ellensége. Nem tud finom lenni, inkább magát bántja, például egy jókora tortát dolgoz bele szisztematikusan a vaginájába önkielégítés közben. A másik figura, egy pucér pasi szőke parókában, gyermetegen és elvetemülten ripacskodik, olykor mintha megsokszorozódna, a hat másik férfitáncos is felveszi a szerepét. Álló, álló! - csacsogja franciás akcentussal, kuncogva és integetve a helyüket elfoglaló nézőknek már az előadás elején. Aztán mind a hét pucér pasi beszalad a Trafó szűk széksorai közé, és pucsítva, a nemi szervét tekergetve, a nézőkön kúszva-mászva tobzódik. Miközben a lánykórus, a péniszirigység megcáfolhatatlan jeleként sikítva hajigálja egymáshoz a tűsarkú cipőit, és kiabál a vezérlőpult irányába, hogy állítsák le a diadalmasan részegítő zenét. Ebből a felhúzott, mazohista állapotból próbálja megtalálni a gyöngédséget az előadás.

Erre legnagyobb esélye a harmadik figurának, a törékeny, magányos lánynak van, aki nem talál párra a táncok során, de nagyon vágyódik a szeretetre. Egy alkalommal egy vetített fénykockába lép, lábujjhegyen pipiskedik, és bolondosan ugrál egyhelyben. Minden fiú odamegy hozzá, és gyengéden arcon puszilja, a lány mindegyikhez odabújna, de a fiúk a puszi után visszasétálnak a helyükre. Ebből a jelenetből sem születik meg a gyöngédség, hiszen ahhoz szükség van valamiféle személyességre, bizalomra is. A lány végül a sok puszitól megrészegülve dülöngél a fiúk lába előtt, akik nem tudják elkapni, megtartani, nagyokat csattanva dől el újra és újra a földön. A közös táncos jelenetek is erre a csapódásra, zuhanásra épülnek, minél fájdalmasabban (habár térdvédőben) verik magukat a földhöz vezényszóra, le-fel futkosnak, megtörve a női testek ívét emelik és elejtik egymást. Nem is annyira a tánc szépségére, egyediségére törekednek, inkább a hangzás, a ritmus a lényeg, a durranások, csattanások, lihegések.

 

dave-st-pierre-gyongedsegb

 

Végül azonban mikor a játék vehemenciája már valamelyest kifárad, olykor vontatottá is válik, egy dramaturgiailag elsikkadó pillanatban és közhelyes képben a magányos lány talál magának egy türelmes és érzékeny fiút. A sötétben gyalogló tömegben, egy fénysáv kijelölte úton egymás felé sétálnak, a fiú megpróbálja megérinteni a lányt, aki tanulva a pusziáradat hamis gyengédségéből, elhúzódik, mint egy medúza, a fiú érintése elől, mígnem az mégis a vállához ér. Eközben Sabrina fokozatosan elveszti vezető, reflektáló szerepét, tartását, a tömegben gyalogol ő is, egyre kétségbeesettebben keresné a párját, de hiába, ő a tizenötödik táncos. Majd az előadás többszörös lezárása után egy végső képben Sabrina is nekivetkőzik, és a szétlocsolt ásványvízben meztelenül csúszkálni, siklani kezd a színpadon, a többiek is csatlakoznak hozzá, finoman, könnyeden mozognak most először az előadás során. Végül kifli pózban átölelve egymást elalszanak, Sabrina meg magzati pózban közéjük csúszva összekuporodik. Ez a zárókép valóban szép és érzékeny, de számomra inkább szimbóluma, látszata a gyöngédségnek, nem egy valódi intim pillanat.

Egyszerű eszközökkel dolgozó, nagy energiákat mozgató, de a táncban nem kiemelkedő, gyakran közhelyes szimbólumokat, képeket használó, bugyuta és szeretetteli tanmesét láttam a színpadon, viszont igazi gyöngédséget talán egyszer sem. Tökéletes bizonyítása ez az előadás annak, hogy milyen ritka a gyöngéd pillanat az életben, ha két óra alatt egy sem akadt belőle, még nem hiba. Arra tanít, hogy nem szabad akarni, remélni is elegendő.

 

 

Egy kis gyöngédséget a francba is!

 

Szöveg: Enrica Boucher

Zene: Pierre Lapointe, Emmanuel Schwartz, Dave St-Pierre, Cat Power, Arvo Pärt

Koreográfus: Dave St-Pierre

Előadók: Enrica Boucher, Eugénie Beaudry, Camille Loiselle-D'Aragon, Julie Carrier, Julie Perron, Karina Champoux, Sarah Lefebvre, Aude Rioland, Emmanuelle Bourassa-Beaudoin, Eve Pressault-Chalifoux, Geneviève Bélanger, Silke Grabinger, Sophie Dalès, Marie-Eve Quilicot, Alexis Lefebvre, Luc Boissonneault, Éric Robidoux, Renaud Lacelle-Bourdon, Simon-Xavier Lefebvre, Francis Ducharme, Gabriel Lessard, Gaétan Viau, David Laurin, Aladino Rivera Blanca, Anne Thériault, Josianne Latreille, Émilie Gilbert, Micheal Watts, Frédéric Tavernini, Emmanuel Schwartz, Alexandre Pilon-Guay, Benoit Bisaillon

 

Helyszín: Trafó

 

 

Halász Tamás: A szíven hagyott ujjlenyomat

Szemessy Kinga: Ki a „vinör"?