A mulattatás és a játék

Hatodik nap: Vidor fesztivál, Nyíregyháza

Van egy jó hírem és egy rossz hírem a Vidor fesztivál hatodik napjáról. Melyikkel kezdjem? A rossz hír az, hogy az eddig látott legvitathatóbb ízlésű produkció aratta a legnagyobb sikert a nagyszínházi bemutatók közül. Az Új Színház által előadott Tisztújítást a közönség egy része felállva ünnepelte. A jó hír viszont az, hogy a KoMa társulat izgalmas, eredeti vállalkozása, a Plazma is osztatlan sikert aratott a kamarateremben.
Sándor L. István, Szűcs Mónika | 08. 09. 4.

Afelől is teljes bizonytalanságban vagyok, hogy mi lehetett az Új Színház bemutatójának szándéka. Nagy Ignác a 19. század közepén társadalmi szatírát próbált írni a megyei tisztújításról. De főleg a korteskedés szégyenletes technikáiról beszél (hogy fűt-fát ígérnek a jelöltek, és hogy a legfontosabb érvvé az etetés és a leitatás válik). Ezen túl a politikai rendszer (és a megyei közigazgatás) természetének leleplezéséig nem jut el a szerző. Főleg azért nem, mert a társadalmi szatírát egy szerelmi sokszögtörténettel keresztezi, egyértelműen ezt téve meg a cselekmény mozgatójává: többen pályáznak a nagy vagyonú fiatal özvegy kezére, aki végül azzal napolja el a döntését, hogy annak adja a kezét, aki a soron lévő tisztújításon elnyeri az alispáni széket. Ezzel az összekapclással Nagy Ignác fel is menti magát a társadalmi szatíra működtetése alól, hogy teljes figyelmét egy cselvígjáték lebonyolításának szentelhesse. Ebben a fiatal özvegy, Aranka a legfőbb szereplő. Célja az, hogy az alispáni hivatalhoz (és a saját kezéhez) segítse egykori szerelmét, a tisztességes Tornyai szolgabírót, és kompromittálja a férfi vetélytársait: Farkasfalvy alispánt és a fővárosból érkezett Heves ügyvédet, aki szintén harcba száll az asszonyért és a hivatalért.

Nagy Ignác elég gyakran leporolt darabjából néhány éve Parti Nagy Lajos készített átiratot a József Attila Színház számára. Az átdolgozás néhol kiigazította a cselekményt is, de legfőképpen nyelvileg hozott létre új minőséget. Parti Nagy egyszerre stilizál és modernizál: miközben remek stílusjátékot űz a 19. század izgalmas nyelvhasználatával, telepakolja szövegét olyan fordulatokkal és poénokkal, amely egyértelmű áthallásokat teremtenek napjaink választási harcaihoz (és politikusi „viselkedéskultúrájához"). Erre a „modernizációra" utal a darab új alcíme: „A Local Election".

 

tisztujitas1

Tisztújítás (Györgyi Anna, Pokorny Lia, Almási Sándor) - Forrás: happyartfestival.hu

 

A színlap szerint Parti Nagy átdolgozásán újabb igazításokat végzett a darab rendezője, Szinetár Miklós. De hogy mi lehetett a célja, nem tudom. Nyilván nem a politikai szatírát próbálta megerősíteni, inkább a bohózati elem szerepét igyekezett növelni, legalábbis a megvalósult előadásból ez derül ki. A színpad tele van felpörgetve beszélő, eltúlzott hanghordozással, beszéddallamokkal élő szereplőkkel, akik izgatottan ágálnak, különféle mulatságos gesztusokkal élnek, többnyire felgyorsítva, hogy végeredményben karikatúrákat rajzoljanak fel az általuk játszott figurákról. Ez a játékmodor éppúgy jellemzi az izgága Hajlósi aljegyzőt (Vass György), az élveteg és álmatag Langyos főorvost (Hirtling István), a bővérű és öntelt Heves ügyvédet (Almási Sándor), a szélsőséges mimikájú, eltúlzott gesztusokkal élő Farkasfalvy alispánt (Eperjes Károly) és az elszántan, öntudatosan politizáló Kingát (Györgyi Anna), Langyos feleségét. A mellékszereplők karát is csupa mulatságosnak szánt figura tölti ki: a gátlástalan Darabos jurátus (Széll Attila), Dr. Heves asszisztense; a vadkan természetű Damázsdi (Nagy Zoltán), Farkasfalvy hivatalnoka; egy zsidó kocsmáros karikatúrájaként megjelenő Schnaps (Kovács Krisztián); a könnyen becsapható, buta, öntudatos köznemesek (Galkó Balázs, Papp Zoltán). Az elrajzolt figurák mulatságosnak szánt panoptikumából csak Aranka figurája lóg ki némileg, akit finomabb, lebegtetett iróniával jelenít meg Pokorny Lia. No meg Tornyai, az ő sótlan tisztességét méltósággal viseli Huszár Zsolt.

Hogy nagyobb legyen a vidámság, az alkotók mindenféle nótákkal és operettdalokkal pakolták tele az előadást. A szereplők a legváratlanabb helyzetben fakadnak dalra. Bár nem tudni, miért énekelnek, egyre csak szól a nóta: a „Jaj cica, eszem az a csöpp kis szád", a „száz forintnak ötven a fele", a „mi-mi-mi-mi-mi-mi-mi, mi mozog a bokorban", a „szép asszonynak kurizálok" és a többi hasonló. A közönség jól „mulat", de hogy minek is tapsol ennyire lelkesen a végén, nem tudom.

A Krúdy kamara közönsége is jól mulat, de hogy miért nem tapsol a KoMa társulat előadásának végén, nem tudni pontosan. Az utolsó mondatot - „Úristen...!" - hosszú percekig csend követi. Ülünk a térben szétszórtan elhelyezett, ide-oda fordított székeinken, itt ülnek köztünk a játszók is, és egyre kajánabbul nem mozdul senki. Pedig már biztos, hogy vége, de csak nézzük egymást, és várunk, hogy most mi lesz. Játékos feszültség. Végül egy hevesebb néző nem bírja tovább, és elkezdi a tapsot. A rend helyreáll, és a Plazma igazi zajos sikert arat Nyíregyházán (is).

Persze ez a kis bizonytalanság a végén részben az előadás építkezésmódjából is fakad. A keret egy erőltetetten laza reggeli műsor jellegű adás a Tuti rádióban a szokásos rádiós dj-dumákkal, dalokkal, hírekkel s mivel épp április elseje van, műbalhékkal és átveréssel. Ezek közé ékelődnek aztán egyéb jelenetek, amelyek így-úgy kapcsolódnak a rádiós műsorhoz. Szól a rádió, zajlik az élet, s a kettő szépen lassan egymásba bonyolódik, a felvetett szálak történetekké szövődnek. Furcsa, amorf történetháló alakul ki, minden mindennel összeér, csak épp máshogy kapcsolódik. Véletlenszerűség és kauzalitás - filmekből ismerős - kusza elegye az előadás. Például az egyik műsorvezető, Fábián vett egy óriási plazmatévét. Később a műsorba betelefonál egy betörő, és áprilisi tréfaként elmondja, hogy épp most visz el egy tévét. A telefonszámból Fábián rájön, hogy az övéről van szó, és elrohan, hogy ezt megakadályozza, de reggeli élményei hatására (Mohai, a társa régi énjére emlékezteti, egy betelefonáló a végítéletről dörög) megvilágosodik (Isten szól hozzá a tévéből: „légy szabad, változtasd meg az életed"), és elengedi a betörőt a cuccal. De az előadás (és a Garaczi-darab) nem ér véget a rádiós lekonferálással, több történet folytatódik (újra felbukkan Fábián szemközt a lemenő nappal, és ismét látjuk a betörőt, nézi a tévét, amiben az ő aznapja a műsor), innen az érzés, hogy az előadás nem befejeződik, csak abbamarad.

 

plazma1

Plazma (Koma társulat) - Forrás: happyartfestival.hu

 

A KoMa társulat kollektív munkával született produkciója nagyon kevés, de gondosan megválasztott teátrális eszközzel él, illetve hagyja élni a szöveget. Jelmezt például nem viselnek, saját (előadásról előadásra esetlegesen változó) ruháikban játszanak a színészek. Kelléket is alig használnak, néhány narancsot mindössze, így azok játékba kerülése erős hatású akció, ami a kiszámíthatatlan és hiábavaló hánykódás hideglelősségét érzékíti meg. A szétmorzsolódó narancs a kézben ugyanúgy az odavetettségnek és érthetetlen pusztulásnak az érzetét közvetíti, mint ami felé az összes történet is tart. Az előadás terének kialakításában két törekvés érvényesül: a nézőknek szánt székek minden látható rend nélkül állnak, ám a térben van néhány kijelölt pont, ahol rendre mindig ugyanazok a szereplők bukkannak fel, így segítve bennünket a történetszálak követésében.

A KoMa előadása a szerepformálás hagyományos színészi eszközeiről is lemond. A jelenetekben nem látunk pontosan felépített helyzeteket, aprólékosan kimunkált viszonyokat, az öt színész (Ötvös András, Jaskó Bálint, Zrinyi Gál Vince, Jelinek Erzsébet, Lass Bea) nem kísérel meg valóságos szituációkat teremteni, hiszen még a párjelenetek többsége is lényegét tekintve monológ, egyirányú szövegelés. És éppen ebben a szövegelésben, a szöveggel való játékban válik magával ragadóvá az előadás. Azáltal, ahogy nagy komolysággal belemerülnek ezekbe a játékokba a színészek minden kifelé játszás vagy ironikus eltartás nélkül.

Az öncélú mulattatás és a sokértelmű játék így szállt egymással vitába a sikerért a Vidor fesztivál hatodik napján.