Ellenfény Online - összművészet - Időívek

Időívek

Arcus Temporum - Pannonhalmi Művészeti Fesztivál

Idén augusztus 22-24. között épp ötödjére rendezték meg az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivált, amely így visszatekintésre is ösztönöz. A fesztiváligazgató Varga Mátyás műsorfüzetben olvasható sorai azonban nemcsak az elmúlt évek eseményeiről szólnak, hanem a rendezvény talán leglényegesebb s egyben legsajátabb vonásáról is, amely szerint nem egyszerűen helyszínt, hanem atmoszférát is teremtettek ahhoz, hogy a látogatók életük részévé tehessék a művészetet, visszatérő vendégként pedig akár egyfajta „lelkigyakorlat" részesévé is válhassanak. És mindenre gondolva: ez az igény valóban megalapozott.
Péter Márta | 08. 08. 27.

Erre a fesztiválra nem lehet „beugrani", itt nincs átmenő forgalom, ide csak céljárat vezet, konkrétan is, így hát aki ide megérkezik, a pillanatok habzsolásán túl már áhít valami egyebet is, a mindennapok után egy állandóbb teljességet. Ez a belső attitűd pedig megnyitja a nézőt, vagy most igen helyénvalóan a nézői lelket is a be- és elfogadás hajlékonyabb kíváncsiságának. Utóbbira szükség is van, mert a programban igencsak szélső pólusok rendelődnek össze, egymástól térben és időben is távoli világokból szövődnek meg a fesztivált tematizáló időívek. A vállalás izgalmas és merész, hatalmas szabadság és kötöttség egyszerre, különösen azért, mert a felvonultatott műfajok mindegyikében ez a kötőanyag, ez legalizálja a különféle kánonok illetve kánonon túli (kivüli?) dolgok együttesét.

A zenei kínálat a helyi hagyományoknak megfelelően most is két alkotó művészi és persze elvontabb, szellemi párbeszédére fókuszál. P. I. Csajkovszkij ismert neve mellett az itthon talán még felfedezésre váró, ám Európa más tájain nagyon is respektált kortárs dán komponista, Bent Sørensen áll. A válogatás azért is különleges, mert a szerzők hol összecsengő, hol ellenfeszülő opusaiból jó néhány még alig ismert, sőt Csajkovszkij Éjszakai virrasztás című kórusműve meglepő módon nálunk most hangzott fel először. És mindjárt hozzátehetjük, a Szent Efrém Férfikar előadásában valóban gyönyörűen szólt, amint a másik kiváló vokális teljesítmény is, amely Klukon Edit zongorakíséretével Csordás Klára Csajkovszkij-dalok válogatásához kötődik.  A koncertsorozat révén az orosz zeneszerző szinte új arcát mutatta felénk, s hogy teljesebb legyen az ismerkedés, egy Csajkovszkij kiállítás is várta látogatóit. A javarészt kamaraművekre koncentráló sorozatban különben nagyon erős előadógárda vonult fel, a hazai, szlovák és cseh szólistákat erősítette például a Keller Vonósnégyes, az Umze Kamaraegyüttes, az Akadémia Quartett és a legnevesebb skandináv modernzenei formáció, a norvég Cikada Ensemble is. - Sørensen sokféle asszociációt keltő, sejtelmes és sejtéses darabjait tovább árnyalta, hogy a hangszeres művészek az interpretáció részeként olykor csöndesen kitartott, éterien lebegő hangot is hallattak játék közben. A zenei kínálat súlypontját, a volument illetően mindenképp, Csajkovszkij Ötödik Szimfóniájának katartikus előadása hozta: a fesztivál zenekara, amely az ismerős arcokra gondolva a jelenlévő együttesekből kerekedhetett szép nagyra, Keller András átfűtött dirigálásával majd' szétrobbantotta a bazilika súlyos falait.

 

szentefrem.jpg

Szent Efrém Férfikar

 

A főapátság idei időszaki kiállítása ugyancsak a kontrasztokra épít, vagyis formai és tematikai szempontból is íveket ír régi és új között. Minthogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghirdetett Reneszánsz Év keretében a fesztivál is jelentős támogatásban részesült, Az ikontól az installációig címmel kiállított anyag erősen kapcsolódik a reneszánsz korhoz és művészethez. A monostor gyűjteményéből tizenhárom régi kép „folytat párbeszédet" jelen idejű alkotásokkal, s hogy e dialógus fő témája a szakralitás, nagyon is természetes, hiszen a szakralitás, a szakrális, ha másképp nem, hát épp hiányával jellemzi korunkat. E magasabb, isteni minőség sóvárgása vagy olykor talán elveszettsége gomolyog az újabb alkotásokban. Tisztán szól például Baglyas Erika Brevi manu című videóinstallációja, amelynek arannyal kombinált fekete-fehérje a fény, a víz és a csónakban evező ember közeledő-távolodó idoljával kapcsolódik a falra írt (és fejhallgatóból is szóló) lamentációhoz. Az alkotások koncepciózusan alakított „párbeszédeiben" mélyebb összefüggések és tendenciák is tapinthatóak, most csak annyit, hogy a befogadó hely megszenteltsége különös módon átír(hat)ja a frissebb műveket, így Mátrai Erik videó ikonként megjelenő Angyali üdvözletét, vagy a több alkotó (Győrffy László, Hajdú Kinga, Imre Mariann) által is választott szív tematikát.

 

lkp_trsuls.jpg

Élőkép Társulás

 

A fesztiválon különféle műfajokban három olyan program is szerepelt, amelyben ama bizonyos időív nem egy máskorú társművel együtt teremtődött meg, hanem a műnek, a művésznek önmagából, önmagára mutatva kellett hitelesítenie az arcus temporum hívószavait. Snétberger Ferenc előadói karakterével, tehetségével és személyes jelenségével is hivatott efféle szerepre. A Berlinben élő gitárművész mára olyan híresség lett, akinek kezére a világ élvonalbeli műhelyeiből kerül egyedi hangszer. Meglehetősen széles repertoárjából merítve éjfél után is elvarázsolta a Boldogasszony-kápolnába gyűlt néző-hallgatóit. - Az Élőkép Társulat egy nyitott színben mutatta be Végtelen című, s a műsorfüzetben „performanszkiállításként" jelzett programját. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói a Bársony Júlia vezette kurzus tapasztalatait fordították  sajátos, az élő előadóművészet és a vizuális kommunikáció lehetőségeivel játszó organikus művekké. A „humán installációk" figuráit ugyan meglehetősen különböző helyzetekben, szituációkban láthattuk, annyi bizonyos, hogy - olykor határozottan a transzcendens felé mutatva - szinte valamennyi élő képnek erős szellemi kisugárzása volt, így e kiállítás mindig is magában hordja saját lehetséges folytatását.

Itt kell szót ejteni az idei kínálatba újonnan bevont film-szekcióról is. Valószínűleg csak kevesen ismerik azokat a rövidfilmeket, amelyeket a rondella alakú Milleneumi Emlékmű zárt terében folyamatosan vetítettek, jóllehet a négyből kettőt Cannes-ban is díjat kapott. A fekete-fehér leggyötrőbb árnyalataiból szőtt feszes képsorok a huszadik század drámai történeteit avagy emberdrámáit, konkrét vagy lehetséges variációit mutatták elénk szűkszavú szigorúsággal. Jó lenne még valaha együttlátni a fiatal alkotók Eső után, Szél, Türelem és Before dawn című munkáit.

 

intime1.jpg

Frenák Pál: InTimE

 

A pannonhalmi eseménysorban a kortárs színház és -tánc reprezentánsai is megjelennek. Idén Frenák Pál friss művével találkozhattunk. A decemberi kőszínházi est előbemutatójaként látott InTimE képei nem egészen ismeretlenek annak, aki Frenák darabjait hűséggel követi, márpedig a magyar-francia kötődésű rendező-koreográfusnak komoly tábora van; meglehet, éppen azért, mert a néző mindig olyasmit kap, amit csak Frenák adhat. Az alkotó valami lényegit érez a korból, ebben köröz művészi fantáziája, ezt az érzést vagy tán kényszeres sugallatot igyekszik újból s újból mozgó képekké transzponálni. Az ismétlések végtelen variációiból mára mintha egész életmű-szekvenciák sorolódnának elő, e műfolyamatnak pedig mi más is lehetne eszköze, mint a test. A szép és csábos, rút és gyalázatos, szeretett és megtagadott, felékített és lecsupált, megzsarolt és elárvult test. Csupasz földi otthonunk. Az InTimE sötétbe vesző tere vörös rózsákkal hintve, az egyetlen kellék egy nagy piros kanapé; a kép szép és bátran ordináré - és milyen közel esik az ordinál, felszentel szóhoz! -, s valóban, ha belegondolunk legtöbb szenvedésünk eléggé közönséges alakzatokban íródik meg. Frenák, ahogy máskor is, nagyon érzékeny balanszjátékot űz, minden kockázatot elénk dob, aztán a legbizonytalanabb pillanatban fordít: hirtelen saját művére mutat. És műve mindig e pillanatban nyer jelentésbeli többletet. - Az InTimE képeit sokan fogják szeretni s talán lesznek, akik nem. Közömbös senki sem marad!