Purgatóriumi körkép

6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle: Kicsi nyuszi hopp hopp – Manna Produkció

Réti Adrienn, Csémy Balázs és a rendező Pelsőczy Réka megtörtént eseten alapuló Bonnie és Clyde meséje a varieté, a kabaré és a videoklipek nyelvén társadalmi tablót rajzol, s egy elfelejtett gyilkossági ügy dokumentációját a menekülés filmes mítoszán át a magyar társadalom szellemes és nemes értelemében szórakoztató pszichoanalízisévé árnyalja.
Szalay Álmos | 11. 05. 4.

Csémy Balázs és Réti Adrienn saját ötletüket vitték Pelsőczy Rékához, akivel (a dramaturg Galambos Gábor hathatós segítségével) egy három évvel ezelőtti toplessmodell-gyilkosság részleteit s annak színházi értelemben is használható motivációs hálóját vitték színre; a fő karakterek társadalmi környezetének tanulmányává montírozott vendégszövegek, zenék, bábjátékok és kellékek sziporkázó sorával megspékelt szövevényes „hungarian road-movie” komoly mélységekbe enged belesni. A városból kivezető agresszív forgalom, egymás megőrjítésének kimért létrafokai, a két partidrogos tettéről lassan tudomást szerző világ (elképzelt) reakciói mind-mind egy gyilkosság kapcsán megnyilvánuló társadalom körképét adják, s közben in flagranti érjük tetten a leplezetlen „jónépet” saját kisszerűségén és műanyag világán. A nagy körkép mellett persze mindvégig fontosabb, hogy a két tettes miként bánik el saját bűntudatával.

A történet a start és a cél homályos határvidékén indul. Az első percek kihallgatást sejtetnek; Dzsina és Dodi egymást fedő duplamonológban válaszolnak a vád nem hallható kérdéseire. A vallatás azonban görcsös, fuldokló nevetésbe torkollik, s a kiábrándító jelenben találjuk magunkat, ami esetünkben egy kocsit jelent: a börtön és a megőrülés közötti purgatóriumot; a kínoktól és bűntudattól büdös, szűk és izzadt autó belsejét.

 

kicsi_nyuszi1

 

Réti Adrienn tökéletesen beszéli ezt a speciális nyelvet, mely egyszerre mozog a karikatúra, a stilizáció és az „alámerülős pszichologizáló” játéknyelv határán; virtuóz módon villantja fel a jól ismert városkép megannyi karakterét, és Csémy Balázstól eltérően a figurák nyelvi hibáit is bátran magáévá meri tenni. Vissza-visszaugró, véget nem érő sztorizása a kínai vendéglőben szervkereskedők elrabolta lányról, majd az erotika kiállításon kamera elé ültetett közelebbről nem definiált Ildikó, alias Gina Strawberry, magát nagylelkűen „Merci” legjobb barátnőjeként aposztrofáló erotikus munkás csak a két csúcspontja az ízléstelenség határát egyszer sem átlépő, hibátlanul poentírozott tanulmányrajzoknak. Csémy Balázs mindehhez a lélektani támasztékot nyújtja: a drogok és delíriumok mögül még egy megejtően őszinte és érzékeny kiskölyök portréja kandikál elő, de előtte már egy korhadó játékgép-függő képe magasodik. Szenvedélybetegségének Elvisből énekelt/mondott története, az agyára menő forgalom tülkölésének csúcsra járatott monológja, s a Cinegemadár című népdal szóban forgó szociológiai egység nyelvezetére redukált elővezetése meghökkentő kis mestermunkák.

A (színésznek és dalszövegírónak is egyaránt nagyszerű) Máthé Zsolt elhangzó Pusztuljon című rapszámának szövege karikázza be ezt a társadalmi rajzot, miután Dzsina (műkörömépítő, éjszakai táncos és hobbiprostituált átváltozóművész) egy nem egészen korrektül megnézett sms kapcsán otthagyja fiúját, s mint az sejthető volt, elmegy az éjszakába némi pénzt összeseperni. Az eddig feszesen ritmizált előadásban ehelyütt árok képződik, melyet Csémy Balázs szép és zavarba ejtően őszinte monológja (egy iskolai farsangi ünnepélyen történt megaláztatásáról) sem igen tud betemetni. Mintha szántszándékkal vetné le magáról Dodi jellemét és figuráját, s kétség sem fér hozzá, hogy Csémy Balázs mondja Csémy Balázsból a szöveget. Ez az eddigi tempóból, ill. a történetből való indokolatlan kiugrás lélektani határon helyezkedik el, s bár Réti Adrienn nagy energiával veszi hátára a következő bő félórát, a folyamatos és fokozódó rettegés illatát már nem sikerül visszahozni.

 

kicsi_nyuszi3

 

Legvégül egy aranykorban játszódó olasz krimi és egy ötvenes évekbeli Amerika idézőjele közé zárva látjuk újra a menekülőket, majd a hangszórókból a Tetemre hívás átirata szólal meg: szellemes összefoglaló a nem túl bonyolult eseményekről, egészen a végkifejletig. Tehetséges ötlet volt az előadás legvégső momentumaként visszaidézni a kezdetektől fogva mindig kiemelkedő pillanatot: „Merci, szia Merci, vegyél feeel!” – a meggyilkolt lány időről időre megcsörrenő, egykor talán vicces, mostanra vérfagyasztóvá lett csengőhangján. Ennél jobb befejezést keresve sem találhatott volna az alkotócsapat.

Szándékának megfelelően a produkció szórakoztató, de nem lehet nem kihallani mögüle az aggodalom hangját. A Kicsi nyuszi hopp hopp című előadás sokkal nagyobb feladatot teljesít egy vitathatatlan stílus- és arányérzékkel létrehozott élő, lélegző produkciónál: olyan, nálunk jobbára csak nyomokban fellelhető színházi megközelítés lehetséges kiindulópontja lehet, amely Nyugat-Európában már egészen természetes: bátran aktuális témákról születnek előadások, s a színház valóban teljesíti küldetését: párbeszédet nyit és gondolkodni segít – arról, amik itt és most vagyunk.

 

Kicsi nyuszi hopp hopp  

 

Szövegkönyv: Pelsőczy Réka, Réti Adrienn, Csémy Balázs

Díszlet: Pelsőczy Réka

Jelmez: Tóth Hajnalka

Fény: Balázs Krisztián

Dramaturg: Galambos Gábor

Bábok: Tengely Gábor

Koreográfus: Bodor Johanna

Rendezte: Pelsőczy Réka

Szereplők: Réti Adrienn, Csémy Balázs

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK