Családi portré, törött keretben

Isa Schöier: Rúzs – Magyar Színház

Régóta gondolom, hogy a Kolibri Színháznak és az ottani színházra nevelési munkának mintaként kellene szolgálnia szinte minden színház számára. A Magyar Színház, úgy tűnik, egyetért ezzel: Rúzs című, kamaszoknak szóló előadásukat nem csak, hogy egy Kolibriből ismert rendező vitte színre, de olyan is, mint egy jó kolibris előadás. És ez a mai magyar kamaszszínházban talán a legnagyobb dicséret.
Kovács Bálint | 11. 04. 12.

A jó kamaszdarab nem leckéztetve nevel, nem hangzatos tanulságokat von le, hanem ismerős helyzeteket, problémákat mutat meg több nézőpontból, empátiát fejleszt, és egyúttal empátiát tanúsít: nem vagy egyedül, más is küszködik azzal, amivel te, és más sem birkózik meg vele egyszerűbben, mint ahogy te. Isa Schöier Magyarországon most először bemutatott drámája, a Rúzs egy az egyben az utóbbi úton megy végig: nincs benne semmilyen „extrém” probléma, mint a drogozás, a fajgyűlölet vagy az agresszió – a dráma „csak” két modern család portréja.

A Rúzs egyik főszereplője, Zsozsó egyszülős családban él, apja elhagyta őket, amitől anyagi nehézségeik támadtak, ráadásul a báty problémás gyerek – hogy miért, az nincs kimondva, de az előbbiek adnak néhány ötletet. A másik két főszereplő egymásra szinte semmiben nem hasonlító ikertestvérpár, akiket anyjuk hagyott el, és a helyébe új, fiatal nő lépett. A lány, Karó nem hajlandó megbékélni a nővel, aki szintén hiába próbálkozik a közös hang megtalálásával – Karó meg van sértve az anyára, amiért elment, az apára, amiért eleinte titkolta új kapcsolatát, és az egész világra, az előbbiek függvényeként. A fiútestvér, Valentin  viszont bálványozza apját – noha a darabban utalások szintjén kiderül, hogy a mindenben a legjobbnak kikiáltott apa valószínűleg nemigen törődik a fiúval, hiszen például fogalma sincs, hogy az általa ráerőltetett sportolás vagy az ajándékok, amiket neki ad, mennyire nem töltik el örömmel Valentint.

 

ruzs-magyar-szinhaz1

Illés Alexa, Pásztor Ádám - Forrás: magyarszinhaz.hu

 

Mindez felsorolva talán erőltetetten túlzsúfolt problémahalmaznak tűnik – pedig alighanem mindenki ismer egy-két családot, amelynek tagjait a sorolt nehézségek tetszőlegesen összeválogatott halmaza sújtja; netán maga is hasonlóban él. A szociológiai kutatások legalábbis nem hagynak kétséget efelől.

A dráma tényleges cselekménye a fent vázolt arcképek színekben gazdag megfestésén túl egy szerelem és egy barátság külső és benső akadályoktól nehezített kialakulása vagy ki nem alakulása – előbbi Zsozsó és Valentin, utóbbi a két lány között. Benedek Judit rendező feladata a már a drámában alaposan felépített szituáció és pontosan ábrázolt jellemek segítségével a helyzetek egyértelműsítése és a karakterek élettel való megtöltése. Hogy utóbbiban mennyire sikeres volt, azt az előadás leggyorsabb, sallangmentes kritikusai, a nézőtéri csöndet nem mindig szentként tisztelő diákok jelzik, amikor egyikük felkiált a mindig görkorcsolyázó és közben még valamilyen erőnléti gyakorlatot is végző, túl sportos, túl fiatalos és túl laza tornatárt (Sipos Imre) látva: „tiszta Tibi bá’!”. S valóban, a Benedek Judit, a színészek és Pauliina Koivunen jelmeztervező által megalkotott karakterek annak ellenére vagy épp azért ismerősök, mert Zsozsót kivéve mindegyikük karikatúraszerű kissé. Benkő Nóra Zsozsó anyjaként fáradt, bárhol elalvó háziasszony a maga virágmintás, turkálót idéző otthonkájában, a testvérek mostohaanyját játszva pedig ismerősen ellentmondásos a személyisége a nagyon nőies és szexin apró ruháival – amelyek mégis egy olcsó melegítőre emlékeztetnek. Remek ötlet, hogy Karó (Babócsai Réka) ruházatában is szöges ellentéte mostohaanyjának: csak feketében jár, és igyekszik a legkevésbé sem nőiesnek tűnni. Testvére, a jóképű Valentin (Pásztor Ádám) pedig a lehető legszürkébb ruhákkal szeretné elrejteni csinosságát.

A rendezés fő érdeme, azaz a szituációk, viszonyok egyértelműsítése talán Karó és a nevelőanya ruházatának különbségében fogható meg igazán: ez jól mutatja, hogy kamaszként az ember mindig valakinek a függvénye, mindig valakihez képest tudja meghatározni magát; ezért minden cselekvésük mögött tulajdonképpen valódi önmaguk keresése a motiváció, s ennek ideiglenes kudarca okozza kiben-kiben a dühöt, tanácstalanságot vagy szomorúságot. A fő identitáskereső Zsozsó (Illés Alexa), az anyuka kedvence, aki mindig mosolyog, soha nincs vele baj, és így az egész iskola és minden tanár „napsugara” ő – minthogy mindenkinek meg akar felelni, mindenkinek megfelel. Csakhogy a felnőtteknek és osztálytársaknak ez az odamerevedett mosoly pont elég is, nem veszik hát a fáradságot, hogy benézzenek mögé; aki ennyit vigyorog, annak nyilván nem is lehet baja. Valentin főként apjától várja az iránymutatást, de hiába; így jobb híján mindig azt teszi, amit mondanak neki, s ha nem mondanak semmit, hát nem tesz semmit. Karónak viszont már elege van a másoktól való függésből, nem vár válaszokat senkitől, viszont élethelyzete – tanárokra, szülőkre utaltsága – miatt más megoldás egyelőre nemigen kínálkozik számára; épp ezért találó, ahogy Babócsai Réka lázadó kamaszt játszik, egyetlen mosoly nélkül.

 

ruzs-magyar-szinhaz4

Babócsai Réka, Benkő Nóra- Forrás: magyarszinhaz.hu

 

E helyzetek ismerősségét akarta bemutatni az előadás, legalábbis erre utal Pauliina Koivunen díszletnek semmiképpen sem nevezhető színpadképe is, egy leharcolt mosógéppel, régi laptopokkal és egy horpadt-rozsdásodó iskolafolyosói szekrénysorral. Még a látvány szintjén sincs tehát elemelve a történet a hétköznapoktól, hogy még egyértelműbb legyen: ami itt zajlik, az nem színházi stilizáció, hanem valami olyan, ami két utcával arrébb az iskolában valószínűleg épp most történik, lehet, hogy pontosan ugyanígy. Így válhatnak a szereplők, a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei és a két színész a színházhoz még nem szokott nézők számára is még emberibbé; így érezhetik azt, hogy aki hozzájuk hasonlóan képtelen azt mondani a szerelmének, amit legbelül mondani szeretne; aki elbújtatott vágya ellenére sem tud igazán jó testvéri viszonyt létrehozni; akire nem úgy figyel az anyuka, ahogy az szükséges lenne – az nem a színpad vitrinében elhelyezendő különlegesség, hanem egy a nézők korosztályából.

Benedek Judit gondosan értelmezi a drámában leírtakat, ezáltal a színészek a megértést segítő érzelmeket, reakciókat mutathatnak – sokat elárul róluk, ami hallgatózás, beszélgetés közben kiül az arcukra. A színiakadémiai növendékeknek nem is törik bele mindebbe a bicskájuk. Illés Alexa hihetően, szinte nem is feltűnően mosolyogja végig az előadást – úgy, hogy hangsúlyosabb legyen az arcjátéka olyankor, amikor épp nem mosolyog. Babócsai Réka ugyanezt teszi, csak fordítva: mivel az előadás egésze alatt dühös (és ezt nem is játssza túl), kifejezetten szép az utolsó kép, amelyben látszólag jó ideje először elmosolyodik, és elfogadja barátjának Zsozsót. Pásztor Ádám tanácstalansága jól érzékelhető, viszont dikcióban sokszor elmarad két csoporttársától; alkalmanként úgy mondja szövegét, mintha valamilyen dalt énekelne (s ez még akkor is feltűnő, ha az ember nem tudja más szerepeiből, hogy valóban tehetséges énekes). Benkő Nóra kis szerepét is bravúrosan oldja meg: talán a legtöbben nem is vették észre, hogy ugyanő játssza mindkét anyukát, annyira eltérően adta a valóban igen eltérő szerepeket.

Isa Schöier ezt az ismerőssége, valóságossága miatt hatásos családi mozgóképet megtoldja még egy, a kolibris Cyber Cyrano alaphelyzetére valamelyest emlékeztető, de végkifejletében azzal szöges ellentétben álló történetszállal. A Cyber Cyranóban egy lány kitalált internetes személyiség mögé bújva hálózza be és veri át osztálytársait; a Rúzsban egy online számítógépes játék karaktereiként beszélgetnek egymással a szereplők, nem tudva, hogy ki mozgatja a hozzájuk szóló orkot vagy élőhalottat. Így Karó kedves azzal a valakivel, akinek Zsozsó adja a szájába a szavakat, míg az iskolában, „élőben” inkább ellensége a lánynak. Noha az élőhalott-metafora másra utal, a végkifejlet mégis kedvező: amikor kiderül, hogy kit takarnak a számítógépes figurák (avatarok), a két lány összebarátkozik. Merőben újszerű tehát a probléma megközelítése: noha elítélően szokás nyilatkozni a kamaszok „lélektelen”, „felszínes” online „barátságairól”, Schöier azt sugallja, igenis jó, hogy a számítógép így vagy úgy, de lehetőséget teremt a kapcsolatok létrehozására. Így jön a kamaszdarabba a felnőttszínház: az előadásnak ez a tanulsága inkább a szülők, tanárok számára lehet szemléletformáló.

 

 

Isa Schöier: Rúzs

 

Fordította: Kúnos László

Díszlet, jelmez: Pauliina Koivunen

Rendező: Benedek Judit

Szereplők: Illés Alexa, Babócsai Réka, Sipos Imre, Benkő Nóra, Pásztor Ádám

 

 

Más is látta:

Ugrai István: Közös hang

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK