A mai Ibsen (és északi társai)

Beszélgetés Kúnos Lászlóval

Kúnos László neve szorosan összefonódik az utóbbi három évtizedben hazánkban zajló Ibsen-reneszánsszal, hiszen az ő mai köznyelven megszólaló, jól mondható fordításai nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a norvég klasszikus jelenkori érvénnyel szólalhasson meg a mai magyar színpadokon. Kúnos Lászlóval Sándor L. István beszélget.
Sándor L. István | 19. 08. 1.

 [...]

 

Az Ibsen-drámák titkai

 

– Amikor előveszel egy Ibsen-darabot, mert felkérést kaptál a fordítására, akkor mi érdekel elsősorban? Az a színházi előadás, ami majd születik belőle? Maga az eredeti darab, hogy ezt minél pontosabban tolmácsold? Vagy esetleg az az emberi, kulturális, művelődéstörténeti háttér, amely Ibsen életművében megteremtette a művet?

– Ez utóbbi kevésbé érdekel, noha természetesen körbe kell járnom, hogy mindent értsek. De igazából leginkább az első két szempontnak valami különös elegye mozgat. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen színvonalú szerzőket fordíthatok. Minden Ibsen-fordítás közben megérint maguknak a műveknek a nagysága. Érzem, hogy valamit egészen kivételesen ragadott meg a szerző, és ennek próbálom a titkát felfejteni. Különös lehetőség erre, hogy az ember szavanként, mondatonként halad, és gyakorlatilag újrafogalmazza a darabot. A fordítói hűség nagyon bonyolult fogalom. Miközben próbálom abszolúte tiszteletben tartani az eredeti szöveget, azt is tudom, hogy azért kértek fel a fordításra, hogy egy a mai színpadra maximálisan alkalmas szöveget produkáljak. Tehát ezt a két szempontot egyszerre kell érvényesítenem. Bennem egyébként is van hajlam arra, hogy mindent az élőbeszédhez közelítsek, még a hagyományos regényfordításaimban is ügyelek rá, hogy mondható mondatok legyenek benne, a lejtésük, a hosszúságuk, a kerekségük megfeleljen a mai befogadó ízlésének. Ibsen erre fantasztikus lehetőséget ad.

– És mit sikerült Ibsen titkából megértened?

– Ibsen azért nagy drámaíró – ha már a titkát próbáljuk megfejteni –, és azért veszik újra és újra elő a darabjait, mert nagyon mélyen értette azokat a problémákat, amiket felvet, ugyanakkor a kérdés lényegét, amivel foglalkozik az adott darabban, képes drámai jellemekbe és rövid dialógusokba sűríteni. Nem megmagyarázni akarja a kérdést, hanem megjeleníteni. Ettől annyira érvényesek ma is a művei. Alig van bennük valami, ami elavult volna. Ibsen szereplői modern emberek, ez derül ki a beszédükből, a gondolkodásukból is. Nem konvencionális nyelvi fordulatokból kell kihámozni a mondandójukat, hanem elemi kijelentéseket tesznek a színpadon, amelyek mindig tényszerűek, a lényeget kiemelők. Persze ehhez mindig kapcsolódik egy-egy drámai szituáció, egy valóságos helyzet, valóságos emberek: egy fotográfus, egy bankigazgató, egy feleség stb., akik természetesen a saját élethelyzetük konvencióinak megfelelően beszélnek egymással. Talán ez az egyetlen, ami időhöz kötött a darabokban. Erre figyelni is kell, hogy a megszólítások, a társalgási fordulatok se legyenek elavultak a fordításban. Nagyon sok apróság van, ami megadja egy nyelvnek a maiságát, miközben az az állítás, ami elhangzik, ugyanolyan érvényes marad, mint amikor megírták a darabot. Ehhez pontosan meg kell találnom, hogy mi az, ami ugyanazt jelenti ma, mint amit Ibsennél jelentett az 1880-as években.

– A második Ibsen-fordításod 1993-ban a Rosmershom volt, amit Dunaújvárosban mutattak be Valló Péter rendezésében, aztán a Radnótiban játszották tovább.

– Igen, a két színház koprodukciójában készült az előadás. Néhány évvel korábban egy Nóra-előadás is volt a Radnótiban (szintén Valló Péter rendezésében), akkor Németh László fordítását játszották, ott csak arra kértek, hogy nézzem át a szöveget, hogy megfelel-e az eredetinek. Később (2001-ben) a Vígszínház kért új fordítást a Nórából. Mondanom se kell, hogy az lett a legtöbbször játszott fordításom

– Összesen hány Ibsen-fordítást készítettél eddig?

– Ha jól számolom, tizenkettőt. Két nagy csoportja van az Ibsen-drámáknak. Van a két nagy verses drámája, és vannak a prózai társadalmi drámák, így nevezi őket a szakirodalom. A leglélegzetelállítóbb felkérést Babarczi Lászlótól kaptam Kaposvárról, hogy készítsek egy Peer Gynt-fordítást. Első meglepetésemben azt válaszoltam, hogy ez verses dráma, és én nem tudok ilyen szinten verselni. Aztán azt beszéltük meg, hogy válasszak a költő ismerősök közül valakit, és ketten együtt fordítsuk le. Rakovszky Zsuzsával nagyon régi jó barátok vagyunk, így kezdtük el ketten fordítani a Peer Gyntöt. Aztán néhány évvel később a másik nagy verses drámát, a Brandot is lefordítottuk közösen. Ez az egyetlen Ibsen-fordításom, amit nem színház kezdeményezett. Mert amikor már sok új Ibsen-fordításom volt, a Magvető úgy gondolta, hogy kiad belőlük egy válogatott Ibsen-kötetet. Ez kivételes lehetőséget teremtett, hogy a Peer Gynt mellé Rakovszky Zsuzsával lefordítsuk a Brandot is.

– 2003-ban jelent meg ez a kötet, aztán jóval később, 2015-ben a Nemzeti Színházban be is mutatták ezt a fordítást.

– Azt kevesen tudják, hogy ez magyarországi ősbemutató volt: annak ellenére, hogy 150 éves a darab, addig soha egyetlen magyar színház sem vállalkozott az előadására.

– Van olyan Ibsen-darab, amit még nem fordítottál le, és szeretnéd, ha egyszer felkérnének rá?

– Igen, A kis Eyolf. Az időskori darabok közül ez az egyetlen, amire nem kért még színház, és ebből nincs is új fordítás. A Magvető válogatáskötete óta három olyan Ibsen-fordításom készült, amely még nem jelent meg nyomtatásban: a Kísértetek, A tenger lánya (aminek korábbi címe A tenger asszonya volt) és A nép ellensége.

– Ez se jelent még meg nyomtatásban? Pedig fontos eszmefuttatásokat tartalmaz a demokrácia természetéről. A Katona 2013-as előadása után belenéztem Hajdu Henrik fordításába, és láttam, hogy ezek a részek eddig érthetetlenek voltak a darabból.

– Én is fontosnak tartom ezt a fordításomat. Amikor belekezdtem, úgy éreztem, hogy új darab fog születni. Tudod, korábban A nép ellenségét Arthur Miller átdolgozásban játszották a magyar színházak, ezt angolból fordította Vajda Miklós, kicsit modernebb változat, például nem öt, hanem csak három felvonásból áll, és talán Miller miatt is ezt játszották a színházak. Zsámbéki Gábornak támadt igénye arra, hogy ő az eredeti darabot szeretné bemutatni. Rettentően örültem a felkérésnek, mert ez egy súlyos, izgalmas darab. Tulajdonképpen minden fordításomnak az a története, hogy egy jó rendező meglát valami izgalmas lehetőséget egy Ibsen-darabban.

[...]

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2018/5. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.

Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Ára (mely nem tartalmazza a postaköltséget):

Aktuális évfolyam számai: 880 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 595 Ft

Postaköltség (előre utalás vagy számlára való befizetés esetén): 335 Ft