„Szélcsendes öt perc a történelemben"

A kaukázusi krétakör a magyar színpadokon

A kaukázusi krétakör az egyik legnépszerűbb Bertolt Brecht-darab a magyar színpadokon, bár elég rapszodikus módon kerül műsorra: van, hogy hosszú évekig nem játsszák, máskor meg egyszerre több színház is bemutatja. Az alábbiakban a darab eddigi magyar színpadi történtét foglaljuk össze.
Kondorosi Zoltán | 18. 10. 4.

 

Bertolt Brecht (1898–1956) utolsó nagy darabja A kaukázusi krétakör. 1944–45-ben írta a kaliforniai Santa Monicában, és először az Egyesült Államokban került színre (angol nyelven). 1948-ban, majd 1954-ben maga Brecht rendezte meg a darabot Berlinben – több mint egyéves próbaidővel. (Miután 1947-ben az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság elé idézték, Brecht visszatért Európába. Előbb Svájcban töltött egy évet, majd a Német Demokratikus Köztársaság kormányától kapott saját színház alapítására ajánlatot, amit nem utasított vissza. Így telepedett le Kelet-Berlinben, s vezette haláláig a Berliner Ensemble-t.)

A kaukázusi krétakör „valóban szintézis, [Brecht] művészi világképének majd minden tendenciája kifejletten, tökéletes együttműködésben van meg benne, dramaturgiájának valóságos enciklopédiája, de főleg teljes egészében eleven és költői. E remekmű előadása a legmerészebb színházi vállalkozások közé tartozik" – írta Fodor Géza 1976-ban, azt is hozzátéve, hogy „teljes sikerének feltételei ma valószínűleg egyetlen magyar színházban sincsenek együtt".

A kaukázusi krétakör történetét így foglalja össze egyik kritikájában Szántó Judit: „A drámáról sokszor elhangzott már, hogy a két főszereplő vonzásköre szerint két részre oszlik. Az első rész, mint köztudott, Gruse Vahnadzéról, a kis konyhalányról szól, aki az épp fennálló hatalmi berendezkedés összeomlásának zűrzavarából kimenti a kormányzóné felelőtlenül otthagyott gyermekét, s élete, biztonsága, szerelmi boldogsága kockáztatása árán menekül vele; leleményességgel, bátorsággal és gyengédséggel egyenlítve ki azt, amit az emberi környezet önzése és kegyetlensége akadályként eléjük emel. A második rész az iszákos és könnyelmű falusi írnok, Azdak véletlenszerű bíróvá válásának önálló története, s a két szál csak a végén fut össze, mikor az újabb hatalomváltás következtében jogaiba visszahelyezett kormányzóné elperelné Grusétól a gyermeket, s az ügy történetesen Azdakhoz kerül, aki a krétakör furfangos ötletével módját ejti, hogy a gyermek felnevelő anyjánál maradjon.

A két szál természetesen nagyon mélyen összefügg. ... Grusénak, a dolgok öröktől máig tartó rendje szerint, nem lehet igaza a kormányzónéval szemben: a helyzetet csak a sokszoros véletlenek összjátéka fordíthatja jóra, s ezek a véletlenek öltenek testet Azdakban. Az, hogy Azdak, dacból és a sorsnak kesztyűt dobó vakmerőségből, épp a menekülő nagyhercegnek ad tudtán kívül menedéket, az, hogy először a vértesek szeszélyéből, majd a nagyherceg – hatalmasoknál igazán ritkaságszámba menő – hálás memóriája folyományaként bíró lesz, illetve bíró marad, ugyanolyan véletlen, mint az, hogy Gruse ügye épp hozzá kerül. Ennél is nagyobb véletlen Azdak sajátos alkata, amely képes összeegyeztetni saját érdekeinek, nagyon is földi vágyainak jóllakatását az igazság kedvelésével (amelynek szerves eleme az a kaján élvezet, ahogy a magabiztos pöffeszkedőknek borsot tör az orruk alá). De a legeslegcsodásabb véletlen az, hogy akad a történelemben egy szélcsendes öt perc, amikor az igazság érvényesíthető."

A kaukázusi krétakör abból a szempontból különleges darabnak számít Brecht életművében – ahogy egy 1976-os kritika állítja –, hogy „a hagyományos »illúzió-színház« híveit is vonzza". „Ez a mű ugyanis rengeteg lehetőséget kínál a közönség elandalítására, megkönnyeztetésére, az érzelmek megragadására; de ha valaki elsősorban ezt veszi észre benne, az könnyen kifelejtheti Brechtet az előadásból."

[...]

A kaukázusi krétakör először 1961 márciusában került magyar színpadra a Madách Színházban. Ez volt az új, nagykörúti színházépület nyitóelőadása. Itt Nemes Nagy Ágnes fordításában5 és Ádám Ottó rendezésében játszották a darabot. „Igazán hangos, nagy siker lett, a legnagyobb, amit Brecht-darab elért Magyarországon" – emlékezik az előadás díszleteit tervező Szinte Gábor. „Volt benne nyíltszíni színhelyváltozások sora, forgások, lengőhíd, körmenet, számtalan jelenet. Újszerű világítás, maszkok, Maros Rudolf zenéje, Brecht özvegyének letiltásával. Jobb volt az eredetinél. Pécsi Sándor [Azdak], Psota Irén [Gruse], Váradi Hédi [A kormányzóné], Márkus László [A kövér herceg, majd Lavrenti], Szénásy Ernő [II. orvos] remekelt." (Az énekest Gábor Miklós játszotta.)

A „maga nemében valóban nemes szépségű" előadásként emlékszik a Madách Színház ősbemutatójára Szántó Judit, amelynek „kicsengése egyértelműen az volt: az igazság és az emberség mindent legyőz." Gruse szerepe Psota Irén számára igazi kiugrási lehetőséget teremtett, ahogy ez Ungvári Tamás írásából is kitűnik: „Psota Irént kell elsőnek említenünk a színészek között. Szuggesztív egyénisége számtalan zseniális villanással lepte meg eddig nézőit. De ritkán volt harmonikus és érett. A kaukázusi krétakörben mintha kiforrt volna. Egyenletes és kimunkált alakítása a jó rendező fegyelmező erejét s a visszafogottság tiszta szépségét mutatja. Megrázó szívhangjai vannak s energikus sugárzása – ilyennek képzeljük a modern színpadi hőst: naivitásában fenségesnek, ártatlanságában megragadónak."

A 50-es, 60-as években a fővárosi premiert általában vidéki színrevitelek követték. Ez így volt A kaukázusi krétakör esetében is: több éves szünetekkel különféle vidéki városokban került színpadra a darab.

[...]

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2017/3 számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft