Imre Zoltán műhelyében

30 éves a Szegedi (Kortárs) Balett

1987. szeptember 27-én mutatta be első estjét az újjáalakult Szegedi Balett. (Ezt megelőzően 1986 szeptemberében, az újjáépített Szegedi Nemzeti Színház megnyitóján mutatta be a színház balettegyüttese Imre Zoltán Táncfantáziáját.) Az Imre Zoltán vezette Szegedi Balett fokozatosan a magyar táncművészet meghatározó műhelyévé vált.
Halász Tamás | 17. 11. 9.

 

Az Ellenfény 1998/2. száma közölt összeállítást Imre Zoltán szegedi műhelyéről, ahol az együttes alapítói, Zarnóczay Gizella, Fekete Hedvig és Péntek Kata beszéltek a mesterrel együtt töltött időkről, a szegedi műhely formálódásáról. Az alábbiakban ezekből a beszélgetésekből közlünk részleteket.

 

– 1986-ban nyitották meg az újjáépített Nagyszínházat" – mesélte Zarnóczay Gizella. – Erre nagyszabású gálaműsort csináltak, amire Imre Zoli készített egy koreográfiát, és ebbe hívott meg. Eleinte még ingáztam, mert ő akkor éppen csak elkezdte a következő évad nyitódarabjának, a Démonnak színpadra állítását. Erre Bokor Rolanddal, a vezetőtársával operaházi táncosokat is meghívtak: Metzger Mártát, Szakály Györgyöt, Pártay Lillát és Lovas Pált Pécsről. Hozzájuk érkezett az akkor végzős néptáncos évfolyam: Fekete Hédi, Péntek Kata, Juronics Tamás és sokan mások.

 

zarnoczay-lovas-2

Zarnóczay Gizella és Lovas Pál A Démon próbáján 1987-ben

 

– Milyen volt az Imre Zoltánnal való első találkozás?

– Furcsa – válaszolta Péntek Kata – Mi olyan intézetből érkeztünk, ahol a legnagyobb hangsúly a technikai képzésen volt. Innen kikerülve különös volt találkozni ezzel a rendkívüli személyiséggel, aki hihetetlen műveltséggel rendelkezett, óriási kitekintése volt a világra, másrészről igencsak liberális módon szemlélte az őt körülvevő közeget. Zoli nagyon természetesen fejezte ki önmagát, mindent a nevén nevezett, és ez nekem, a tizennyolc évemmel eleinte felettébbb különös volt, a mai eszemmel viszont egészen fantasztikus. Voltak nagy kiborulásaink is, mivel az akkori gyakorlat szerint az új társulat főszerepekre a hazai balett csillagait kérte fel, mi pedig döbbenten lestük, hogy hová is kellene nekünk majd felnőnünk. Ezek a találkozások óriási hatással voltak ránk, kezdőkre.

De az első bemutató után oldódott a szorongás.

– Zoli ösztönzésére aztán egyre inkább úgy alakult, hogy a társaság önmaga soraiból kezdte kiállítani az új előadások szereplőit, és leszokott arról, hogy hozott anyaggal dolgozzon. Társulattá kezdtünk szerveződni, mindannyian vállaltuk, hogy Szegedre költözünk, és együtt dolgozunk" – mondta Péntek Kata.

 

demon-fel

Imre Zoltán: A Démon (1987) - Kőszegi Andrea, Lovas Pál, Zarnóczay Gizella

 

– Ott voltak a nagyon fiatalok a hatalmas hitükkel, Zoli a mélységes hitével és szeretetével, nyitottságával: nagyon szorítottunk, hogy sikerüljön együtt maradni – mesélte Zarnóczay Gizella. – Zoli kisugárzása lenyűgöző volt koreográfusként, emberként egyaránt. Izgalmas, művelt, szórakoztató, jó humorú erős embert ismertünk meg a személyében. Nagyon nagy érdeme volt, hogy meghívott általa ismert nagy koreográfusokat és táncosokat, Hawkinst, Galvant, Uotinent, aztán a hazaiak közül Bozsik Yvette-et, Lőrincz Katalint - ez nem nagyon volt szokás. A minőség előtt mindig szabad utat engedett, és kalapot emelt. Magyarország tánckultúrájának nyitásában Zolinak meghatározó szerepe volt.

– Ő nem „csak" balettmester volt, táncpedagógus vagy koreográfus, hanem a társművészetekben is járatos sokoldalú művész, egy magával ragadó személyiség" – tetter mindehhez hozzá Fekete Hedvig. – Azt mutatta meg, hogyan légy jelen hitelesen, önmagadként a színpadon. Nála soha nem viselhettél álarcot, mert azonnal lebuktatott. Lenyűgözően művelt volt. Több külföldi turnénkon is megtörtént, hogy amikor szabadidőnkben múzeumba mentünk, összefutottunk vele, ahogy magányosan járta a termeket. Mikor meglátott, kézen fogott minket, és komplett tárlatvezetést tartott: ekkor derült ki, hogy kívülről tudja a múzeumot, a képek helyét, a pontos terembeosztást.

 

asszonyszerelem-asszonysors

Imre Zoltán: Asszonyszerelem, asszonysors (1987)

 

– Zoliban megvolt az alázat, amely képessé tette arra, hogy fel tudja ismerni lépés- és mozgásanyaga véges voltát – mesélte Fekete Hedvig. – Őt nem a tánctudása tette mesterré, bármennyire is fantasztikus táncos lehetett a társulatalapítást jóval megelőző fénykorában. Darabjainak a gondolatisága, az építkezés, a komponálás módszertana, a közlésvágy ereje és okossága volt számomra egyedülálló.

– Zoli hozta magával a Graham-technikát, amely ekkor alig volt ismert Magyarországon –mondta minderről Péntek Kata. – Használta a nyugati múltját: a lábában, testében, fejében rengeteg új, idehaza ismeretlen dolog lappangott. Minden nap volt klasszikus balett-óránk, gyakran Graham-foglalkozásaink, és ez utóbbin keresztül kezdtük a modern táncot kóstolgatni. Amikor pedig túljutottunk mindenen, akkor tanárokat kezdett hívni, akik olyasmiket tanítottak nekünk, amiben ő kevésbé volt otthon. Rendkívül jellemző volt rá, hogy a minőség előtt alázattal nyitotta meg a kaput.

 

stabat-mater-2

Imre Zoltán: Stabat mater (1988)

 

– A kezdetet az óriási vehemencia jellemezte – mesélte Szegedi Balett indulásáról Fekete Hedvig. – Egy technikailag magasan képzett csapat vágott bele valami új megteremtésébe. A közös munka során mélységes emberi kapcsolatok szövődtek: alkotótársak voltunk és jó barátok. A kiemelkedő szakmai múlttal rendelkező Zarnóczay Gizella és Prepeliczay Annamária igazi példaképként állt előttünk, frissen végzettek előtt. Felnéztünk rájuk, és ők a lehető legkollegiálisabb módon viszonyultak hozzánk. Az első öt év nagyon jól alakult, kiváló vendégművészek jöttek, a szemünk pedig egyre jobban kinyílt. Felejthetetlen volt például Yorma Uotinennel dolgozni Az álom mögött című darabon, vagy Roberto Galvannal, aki Tango címmel készített koreográfiát nekünk.

De eleinte nem volt könnyű a Szegedi Balett helyzete.

- Szinte minden évben az alapokról indultunk, hogy fennmaradhassunk" – mesélte Zarnóczay Gizella. – Eleinte a létjogosultságunkat kellett bizonyítanunk: akkoriban volt olyan előadás, amire 30-40 embernél nem voltak többen kíváncsiak. Az elfogadottságunk, ismertségünk talán mostanra ért be annyira, hogy a teltház megszokottá vált.
– Szegeden régóta nem létezett balett, így először is el kellett magunkat fogadtatni a helyi - meglehetősen konzervatív – közönséggel – mondta Péntek Kata. – Annak idején például középiskolákba jártunk, és nyílt balett órákat tartottunk a diákoknak. Többek közt ezért is kezdtek el érdeklődni irántunk, és lassan saját rajongótábort tudhattunk magunk mögött. Az, hogy mára a város büszke a társulatra, elsősorban Zolinak köszönhető, Tamásék már egy kész, bejáratott struktúrát vettek át. Öt évig dúltak belső harcaink a színházzal és magával a várossal, de győztesen kerültünk ki belőlük.

 

angyali-tancjatek-pentek

Imre Zoltán: Angyali táncjáték (1990) - Péntek Kata

 

– Egy műhely akkor tud működni, ha az egy olyan mester köré csoportosul, aki évekre előre meg tudja határozni a koncepciót, az irányt, és olyan személyiséggel rendelkezik, amelyhez tapadnak az emberek" – tette hozzá Péntek Kata. – Zoli ilyen volt: némelyik, évekkel ezelőtti beszélgetésünket még a mai napig sem dolgoztam fel teljesen. A humánuma és tudása engem mágnesként vonzott magához. Demokratikus vezetési stílusa a minőségi munkánk alapfeltétele volt. Míg Markótól például elmentek azok az emberek, akik maguk is alkotóvá akartak válni, addig Zoli mellett felnőhettek, és lehetőséget kaptak.

– Éppen saját korlátainak tisztán látása és saját korábbi, személyes, keserű tapasztalatai eredményezték Zoli nagyfokú nyitottságát minden új kezdeményezésre. Ez mutatkozott meg abban is, ahogy Juronics Tamásnak azonnal teret engedett – vélekedett Fekete Hedvig.

De mégsem dolgozhatott nyugodtan a Szegedi Balett.

– Egy idő után megkezdődött (és azóta is folyamatosan tart) a Szegedi Nemzeti Színházzal a botrányok sorozata, valami kiemelkedő cirkusz minden évre jutott ebben a viperafészekben – mondta Fekete Hedvig. – Jöttek-mentek az igazgatók és főrendezők, mi pedig csak álltunk, és szerettünk volna tovább dolgozni. Az ötödik évre belefáradtunk a küzdelembe.

 

alvilagi-jatekok-3

Imre Zoltán: Alvilági játékok (1989)

 

Mindez Imre Zoltánt is megviselte:

– Csodálni való volt, ahogyan a jogainkért küzdött, nyugdíjakért, bérekért harcolt körömszakadtáig" – mesélte Fekte Hedvig. – De lassan minden energiáját az igazgatósággal folytatott harcra volt kénytelen vesztegetni, és ez teljesen felőrölte Az utolsó két szegedi évében minden reggelét azzal kezdte, hogy felrohant az igazgatóságra, ott összetörte az első keze ügyébe eső hamutálat, és rekedtre üvöltözte magát. Ez a szüntelen feszültség természetesen nemcsak az ő hangulatát tette rapszodikussá, teljesen kiszámíthatatlanná, hanem egy idő után a társulat alkotóerejét is gyengíteni kezdte. Mindemellett előadás nem maradhatott el, mert nem volt szerep, amibe Zoli ne tudott volna beugrani.

– A Nagyszínháznál koncepciók, vezetők jöttek-mentek. A csetepaték közepette Zoli mint művészeti vezető mellé igazgatóként Krámer György került, [Bokor] Roland elment" – mesélte Zarnóczay Gizella. – Hogy akkor mi történt, máig nem tudom. Nagy László, a színház akkori igazgatója támogatott minket, és jó volt a viszonyunk a főrendezői posztra felkért Ruszt Józseffel is. Rolandnak olyan elképzelései voltak, hogy erősítenünk kellene a klasszikus, balettos vonalat. Mi éreztük, hogy nem ez a dolgunk. Ezen a ponton - újabb pengeváltások után - bukkant fel először az ötlet, hogy jöjjünk fel Pestre, hiszen a fővárosi színházi struktúrában nagy mozgások, átrendeződések zajlottak, gondoltuk, nekünk is helyünk lehet ott.

- Kinek az ötlete volt a költözés?

- Kollektív döntés volt: ekkoriban a kialakult helyzet miatt még többet konzultált a tizenkét táncos és a vezetők, hiszen már minden napra jutott valami keserűség. Nem kaptunk meg pénzeket, tologatták a bemutatóinkat, nem kaptunk színpadot, nem jutottunk hozzá eszközökhöz, kellékekhez. Egyszerűen szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, hogy itt a puszta létünkre törnek. Ebben az időszakban Zoli már arról beszélt, hogy ebben a városban nem lehet dolgozni, elfogytak az energiái ebben a meddő küzdelemben. Talán annyi történt, hogy megéreztük: belefáradt ebbe az egészbe, és felmerült, hogy nekünk, a társulatnak, őnélküle kéne megpróbálni továbblépni. Ez talán visszajutott Zolihoz. Erre az időre esett egy újabb igazgatóváltás, az új igazgatóval lehetetlenné vált az együttműködés. Zoli harcolt, de már értelmetlennek látta. Sértett volt és sebzett. Leült velünk, és bejelentette, hogy elmegy. Egy jó darabig nem is nézett meg aztán semmit: három év kellett hozzá, hogy végre elfogadjon egy meghívást.

 

kis-noi-szalon

Bozsik Yvette: Kis női szalon (1992) - Bodor Johanna,

Zarnóczay Gizella, Fekete Hedvig

 

- Hogy fogadtátok a bejelentését, hogy távozik a társulat éléről?

- Ez a döntése nem volt váratlan" – válaszolta Fekete Hedvig. – Nem tudom, nem merem helyette megfogalmazni, de érzésem szerint amikor erre a lépésre rászánta magát, már nagyfokú csalódottság volt benne. És talán azt is megérezte, hogy nekünk már nincs szükségünk több babusgatásra.

- A Szegedi Kortárs Balett tehát olyan fészek volt, ahonnan nem a fiókák, hanem az „anyamadár" repült ki?

– Igen, pontosan ez történt, és ez nagyon nehéz elhatározás lehetett. Zoli ezt a építményt hat év véres küzdelmeivel virágoztatta fel, és végül az egészet otthagyta a fiókáknak, megadva nekik a Nagy Lehetőséget. Kényszerhelyzetben, de önállóan hozta meg a döntését.

 

A leadképen Imre Zoltán: Stabat mater (1988)

 

Halász Tamás eredeti interjúi itt olvashatók:

Beszélgetés Fekete Hedviggel

Beszélgetés Péntek Katával

Beszélgetés Zarnóczay Gizellával