Ellenfény Online - Gyerekszínház - Bábszínház - Fölemel

Fölemel

Világnak világa; Akárki – Mesebolt Bábszínház, Szombathely

A középkorban gyökerező erős közösségi színházi formákat tölt újra háromrészesre tervezett sorozatában a Mesebolt Bábszínház: a Világnak világa című karácsonyi misztériumot az Akárki című moralitása, illetve a belőle készült, felnőtteknek szóló utcaszínházi előadás követte.
Ölbei Lívia | 12. 10. 2.

A Világnak világa című karácsonyi misztériumot 2010 novemberében szakrális térben: a szombathelyi református templomban mutatta be a társulat. A verses darabot az anyaságot érzéki, plasztikus, szöszmötölő – egyúttal tárgyilagosan elegáns – költészetébe gyakran beemelő költő(nő), Szabó T. Anna írta, kifejezetten a Mesebolt felkérésére: játékos, eredeti, szeretnivaló humorral teli misztérium-parafrázis született – a születés profán és szakrális csodájának megjelenítésére. A bibliai születéstörténetet alapvetően bábokkal, a bibliai történetre vetülő, kórházi körülmények közé helyezett jelenkori születéstörténetet élő színészi játékkal mesélik el, Harangi Mária rendezésében. A kórházban tébláboló, például az izzók kicserélésével bajlódó (fény-, vagyis csillagcsináló!), bumfordi humorral megáldott – mert a születés csodáját valami szégyellős idétlenséggel fogadó – takarítók értelemszerűen a pásztorok és a Háromkirályok bábjait mozgatják. A „két tenyerem" – „fél kenyered?" típusú, sorjázó nyelvi ötletek a misztériumjátékban sosem öncélúak: a tenyér és a kenyér összecsengetése az ölelést, a gondoskodást, az anya-gyerek kapcsolat biztonságát sűríti magába. Maga az előadás se követel magának többet átkarolható, tenyérnyi helynél – a végén pedig kinek-kinek személyesen kenyér (test és élet), pontosabban magos mézeskalács jár. Karácsonyról – karácsonyra. (A magvetés motívuma majd – illetve három év elteltével éppen most – az új pünkösdi passiójátékban köszön vissza.)

Az antik színház halála után az európai színház a keresztény egyházzal szoros összefüggésben, „se veled, se nélküled” kapcsolatban – szakrális és profán küzdelmében és együttélésében –  született újjá. A liturgikus színjátszás műfaja az allegorikus szereplőket (Barátság, Vagyon, Jótett stb.) fölvonultató, tanító jellegű, meghatározott szerkezetű (szerző nélküli), borzongató látványosságként előadott moralitásjáték is, amelynek határhelyzetben lévő főszereplője nem a tulajdonságok nélküli, hanem a minden jellemző emberi tulajdonsággal fölruházott (gyarló) ember, akinek élete végén számot kell adnia életéről: a Halál árnyékában, Isten előtt.

Nem véletlen, hogy a középkor és újkor határáról való moralitásjáték a tudomány, a művészet addigi evidenciáit alapjaiban megkérdőjelező 20. század elején bukkan föl újra az európai színházban: Hugo von Hoffmansthal Jedermannját elsőként (még Salzburg előtt) 1911-ben mutatták be egy berlini cirkuszban, Max Reinhardt rendezésében. Ha cirkusz, akkor mutatvány és látványosság: nevezetes Chandos-levelében Hoffmanstahl a nyelv elégtelenségéről beszél, vagyis a nyelv, a szó egyeduralmának a színházban is meg kell törnie.

 

akarki-szombathely

 

A Mesebolt Akárki-bemutatója mintha észrevétlen, pici főhajtás lenne a múlt század eleji cirkuszi Jedermann előtt. Veres András rendező vándorcirkuszi körülmények közé helyezi az előadást, amelyben nem a szöveg, hanem az erős képiség dominál, és amelynek alapvető alakzata és mozgásformája a kör (bicikli, kis körhinta). A kör a hajdanvolt teljesség, a rend: a „kerek világ”, amelyben mindennek pontosan kijelölt helye van. Ez a teljesség ma már nincs – legalábbis nem, vagy alig érzékelhető –, megjelenítése is ironikus. Itt az összes allegorikus szereplő biciklivel jár (körbe-körbe), egy kivétel van: Akárki – a körkörös rendből kiszakadó ember. És kör a tánc is: rondó, dance macabre. Apró, de fontos trükk, hogy ebben az előadásban az Úristen – a sok évszázados szabályok szerint a moralitásjáték cselekményének generálója, mozdulatlan mozgatója – tulajdonképpen nincs jelen, vagy talán a „bensőből vezérel”: az ember bűneit soroló nyitómonológja a Jótett hangján kezdődik, aztán kórussá válik (a szereplők Tom Waits-hangszóróba beszélnek). Különben a moralitásjáték szövege (Tellér Gyula fordítása) ma nagyjából-egészéből meseként hangzik: nem csoda, hogy az előadásban ennek a rétegnek van a legkisebb szerepe. Egy kivétellel: a Gyónás (mint állandó moralitás-elem) helyére József  Attila Nem emel föl című fohásza kerül (1937 tavaszáról – december elején meghalt). Kétségtelenül itt (egy kaotikus haláltánc után) van az előadás csúcspontja.

 

akarki-szombathely3

 

A szabadtéren erre már ránk esteledik, Akárki szerepében Hannus Zoltán a láncon maga után húzott koporsóra állva (mintha acsargó, morgó kutyát akarna hol elkergetni, hol magához idomítani), hajadonfőtt, hangszóróba kiáltozza-könyörgi-gyötrődi, hogy „(…) ne viszonozd a tagadásom; / ne vakítsd meg a lelkemet, / néha engedd, hogy a mennybe lásson”. (Akárki a karjához láncolt koporsóval – íme, a halandó ember. Az ember meghatározó tulajdonsága, hogy halandó. Csak nem nagyon akarja tudomásul venni. Legalábbis nem tud vele mit kezdeni.) Hannus Zoltán öltönyös-keménykalapos, zömök figurája a filmtörténet örök nagy-kisembereit idézi: Chaplintől Kabos Gyuláig. (A végén a játéktérben csak a kalap és cipő marad. Mint Van Gogh fáradt cipői.) A látvány, a mozgás  mellett van még egy rétege az előadásnak, amely különös jelentőséget kap: a zene. A jól elhelyezett Seress Rezső-slágerek (Szeressük egymást, gyerekek, Szomorú vasárnap), a Hogyha nékem sok pénzem lesz… kezdetű mulatós, a Tanulj meg, fiacskám, komédiázni, plusz az underground feldolgozásban is ismert honvágy-dal, a Holdfényes májusok) megteszik a magukét: hatásuk egyrészt ironikus, másrészt a József Attila-vers zsigeri hatásával egyenrangú. (A Szeressük egymást… tanulsága a moralitásjáték tanulságával kompatibilis.)

 

akarki-szombathely2

 

A Mesebolt fiatal színészei pedig kis túlzással tényleg cirkuszi akrobatákhoz méltó teljesítményt nyújtanak. (Végig a színen van mindenki: amikor nincs dolga, figyel.) Bár a biciklik hátsó kereke mellé egy-egy kicsi biztonsági pótkerék is jár, nem egyszerű kerekezni, beszélni – és a testre-biciklire applikált bábokat-tárgyakat mozgatni. Ráadásul valamennyien jól énekelnek, és hangszeren is játszanak. Takács Dániel a Halál szerepében édes szavú és ironikus, óriási csontvázat mozgat-utaztat, és természetesen trombitaszóval köszön.

 

akarki-szombathely4

 

A Barátság – Kovács Bálint – allegóriája embernagyságú, piros-puha plüssmaci. A mackó egyfelől a játék, az öröm, a mindig kéznél lévő, de bármikor arrébb dobható társ megtestesítője, másrészt akár a moralitás középkori forrásvidékére is visszavisz: a vásári medvetáncoltatáshoz. A Komaságnak és a Testvérnek – Szabó Tamás, Kovács Zsuzsanna – jobbra hátul a kis körhinta a birodalma: lenn szőnyegek, fönn száradó ruhák. A főtengelyre merőlegesen odaforrasztott csőhöz bicikli csatlakozik: a Barátság hajtja, a hinta forog. A csinos kis Vagyon – Dénes Emőke – biciklijén meztelen, derékban félbevágott próbababa utazik, üres feje perselyként funkcionál; automata, amely mindent elnyel, de nem ad ki semmit. (A szabadtéren kb. itt kezd el sötétedni: a reménytelenséggel egyenes arányban. Akárki azt hiszi, hogy halad előre, de csak körben jár.) A Jótett zizgő, áttetsző nejlonnal letakart, biciklis óriásbáb: szoknyája alatt Császár Erika nyugszik, erőtlenül Akárki bűnei miatt; ahogy meg van írva. (Bölcs és tapasztalt: a Mesebolt alapító-generációjából.) Szép jelenet, ahogy Akárki kétségbeesetten tépdesi, marja a nejlont, a Jótettet kiszabadítandó; aztán még kétségbeesettebben tekeri a helyben maradó biciklit, mint valami Jótett-generátor. A Tudás allegóriájaként talán Lehőcz Zsuzsa dolga a legnehezebb: szürke öltöny, fekete szemüveg; repülőszárny (?) a biciklin. A Szépség-Erő-Józanság apró hármasa csak egy kósza ígéret – egy keringő, körbe-körbe –, hogy végképp kiderüljön: az embernek végül csak a Jótett marad.

Vele ér véget az előadás is. Amikor a koporsó – benne a földtől eloldozott Akárki – kizötykölődik a színről, a Halál a Szomorú vasárnap melódiáját fújja. Az üres tér közepén csak az esendő kalap-cipő – és oldalt az óriási, mozdulatlan Jótett a mozdulatlan biciklin, nejlonfátylát fújja, zörgeti az esti szél.

 

 

Akárki

 

Fordította: Tellér Gyula

Rendező, dramaturg: Veres András

Tervező: Majoros Gyula

Zeneszerző: Bogdan Edmund Szcepanski

Szereplők: Hannus Zoltán m. v., Takács Dániel, Kovács Bálint, Szabó Tamás, Kovács Zsuzsanna, Dénes Emőke, Császár Erika, Lehőcz Zsuzsa