Megtalált a bábszínház

V. Gyermekszínházi Szemle - Marczibányi Téri Művelődési Központ: Beszélgetés Csató Katával

Az V. Gyermekszínházi Szemle a Marczibányi téren Csató Kata rendezésével, a Pöttöm Pannával indult. De játékosként is láthattuk őt Bartal Kiss Rita társaságában készített és előadott Noémi és Noella című előadásban.
Sándor L. István | 09. 05. 8.

Csató Kata Lengyelországban szerzett bábszínész és bábrendező diplomát a białystoki főiskolán 2006-ban. Azóta többek között dolgozott a zalaegerszegi Griff bábszínházban, a Budapest Bábszínházban, a veszprémi Kabóca Bábszínházban, a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban, a pécsi Bóbita Bábszínházban és a győri Vaskakasban.

- Hogy kerültél kapcsolatba a bábszínházzal?

- Nem szerettem volna bábszínész lenni, se bábrendező. Engem megtalált a bábszínház. Amikor kimentem Lengyelországba, táncolni szerettem volna, de fontosabb volt a magánéletem. El kellett mennem ezer kilométerre, hogy megtaláljon engem magának a bábszínház. Itthon előtte nagyon sokat játszottam, diákszínjátszóként is, a gimnázium befejezése után is. Azt hiszem, hogy amatőrszínészként a lehetőségekhez képest mindent elértem. És nagyon sok jó kritikát kaptam, voltak díjaim...

- Hol, merre, miben játszottál?

- Az utolsó évben, mielőtt elmentem volna Białystokba, hat darabot próbáltam. A Kolibri Színházban, ahol stúdiós voltam, az utolsó évben a Fülemüle című produkcióban játszottam, amit Tisza Bea rendezett. Aztán volt egy bemutatóm a Műcsarnokban egy Hrabal-műben, Világbüfé címmel. Az RS9 Stúdióban szintén volt egy bemutatóm, azt Dobay Dezső rendezte, Egy nevetséges ember álma volt a címe. Aztán játszottam a Katona Kamrájában a Balta fejben című produkcióban egy mennyei prostituáltat. A Budapest Bábszínházban játszottam egy befogadott produkcióban, Boris Vian Venyigeszú és a plankton című művében, valamint Suda Balázzsal próbáltunk egy Pinter-darabot, de végül nem mutattuk be. Szerettem volna továbbtanulni, és mindenképpen színházzal akartam foglalkozni. Akkor még egyáltalán nem volt fontos számomra, hogy ez táncszínház-e vagy bábszínház esetleg élő színház. Egyáltalán a színházról tanultam nagyon sokat kint.

- És mennyire érzed tartósnak a bábszínházzal kialakult kapcsolatodat?

- Ez egy életre szóló kapcsolat. Rá kellett jönnöm arra, hogy olyan dimenziókat és olyan kapukat nyit meg bennem, amit már nem tud pótolni semmiféle élő színház. A bábszínház az egyetlen olyan formanyelv, amin keresztül a legtöbbet és a legtökéletesebben tudom megfogalmazni abból, ami bennem van. Az élő színházat egy „ágáló" műfajnak látom, főleg Magyarországon. Különböző testek vannak különböző terekben elhelyezve, miközben nem autentikus a viszonyuk. Nem hiszem, hogy ehhez már bármilyen módon tudnék kapcsolódni. Ez már nem az én műfajom. Vannak előadások, amiket élvezek, vannak szellemi síkok, amiket nagyon szeretek, vannak humorok, amiket jól veszek, de ez már nem az én közegem. Ugyanakkor a bábszínházban megtaláltam azt, amivel ki tudom magam fejezni - ebbe beleértem azokat a kísérleteket is, amelyeket mondjuk egy happening keretében bábokon keresztül próbálok megvalósítani. Tehát a bábszínház egy olyan kifejezési mód, amiben egyelőre lubickolok. Hogy ez meddig fog tartani, azt nem tudom előre megjósolni. Most azt érzem, hogy egyelőre rengeteg kiaknázatlan lehetőséget rejt.

 

csato-kata

 

- Milyenek a lengyelországi tapasztalataid?

- Lengyelországban is teljesen másképp nyúlnak a színházhoz, mint nálunk. A lengyel színházi kultúra - főleg a bábszínházi kultúra - sokkal mélyebb, sokkal nagyobb hagyománya van. Ahogy ők megfognak egy tárgyat, vagy ahogy Kantor különféle eszközök és képzőművészeti hatások segítségével megfogalmaz egy előadást, az már magában rejt egyfajta metaforikus kifejezésmódot, ami mind a mai napig jellemző rájuk. A lengyel színház nagyon erősen vizuális, és ez a bábszínházra is érvényes. Ugyanakkor vannak modern törekvések, amelyekben nem is lehet pontosan elkülöníteni a különféle műfajokat, hogy ez most idáig bábszínház, innen látványszínház, majd ettől kezdve táncszínház, végül ettől a határtól élőszínház. Ezeknek a műfajoknak most már a teljes keveredése érzékelhető: bátran és szabadon használják egymás eszközeit, effektjeit, kifejezési lehetőségeit. Szerintem ez egyáltalán nem okoz semmiféle problémát, legfeljebb csak annyit, hogy nem lehet pontosan megnevezni az előadások műfaját.

Azért kerültem közelebb a bábszínházhoz, mert megmutatták az utat, miképp tudom megtalálni a bábok lelkét. A lengyelek erre fektetik a legnagyobb hangsúlyt, főleg a képzés első évében. Megmutatják a diákoknak azt a fajta varázsbirodalmat, amit a bábszínház magában rejt, így ráérezhetünk, hogy milyen lelke van annak a konkrét tárgynak, amellyel dolgozunk. Hogy ez most figurális tárgy vagy sem, az teljesen mindegy, és az is  tőled függ, hogy ezt a felismert lelket merre, hogyan viszed tovább. Az is rajtad múlik, hogy ezt a lelket hogyan fogod megmutatni abban a közegben, amibe belehelyezed.

- Külföldről hazatérve másfajta esztétikai nyelvre, színházi kifejezésformára épülő előadásokat kezdtél készíteni, mint ami megszokott volt a magyar bábszínházakban. Hogyan fogadták ezeket a törekvéseidet? Kellő nyitottsággal találkoztál?

- Rossz a kérdés. Ránk vártak, sőt minket küldtek külföldre tanulni, mert most nemcsak magamra gondolok, hanem nemzedéktársaimra, Kuthy Ágira, Veres Andrásra, akik velem egyidőben végeztek Berlinben és Białystokban. Amikor kiderült, hogy ki szeretnénk menni Lengyelországba, akkor nem volt kérdés, hogy hányan adnak nekünk ajánlólevelet. És ugyan nem látták a kinti vizsgáinkat, de amikor negyedévesen elkezdhettük a vizsgarendezéseket, akkor rögtön kaptunk lehetőséget Magyarországon egy intézményes bábszínháznál, hogy Veres Andrissal ketten rendezzünk egy darabot. És utána jöttek az újabb lehetőségek. Minden egyes felkérés úgy indul, hogy meghallgatják, mi mit szeretnénk csinálni azzal a társulattal, azokkal a színészekkel, abban a színházban, annak a városi közönségnek.

 

pottom-panna4

Pöttöm Panna

 

- Vannak olyan előadásaid, amelyekre büszke vagy? Amelyekből megismerhetnek téged azok, akik nem láttak tőled semmit?

- Nekem vannak kedvenceim. Mindegyiket más miatt szeretem. És vannak olyan előadásaim, amelyeket azoknak az alkotótársaknak ajánlok, akikkel később szeretnék együtt dolgozni, hogy lássák, hogyan nyúlok az anyaghoz vagy a bábokhoz, egyáltalán hogyan próbálok egy mesét átadni a gyerekeknek. Ebből a szempontból a Hamuban sült mesét említeném elsőként, ami szinte szöveg nélkül dolgozik. Ebben az útban nagyon hiszek, és ehhez próbálok megfelelő társakat találni.

- A Hamuban sült mese a diplomarendezésed volt a  Budapest Bábszínházban.

- Igen. Ez a saját mesém a dédszüleimről. És azt hiszem, hogy az összes gyerekbetegség felismerhető benne, ami egy diplomamunkában benne lehet. Ennek ellenére nagyon szeretem. Volt egy nagyon érdekes előadásom Veszprémben, a Pöttöm Panna, ami a színészi munka miatt lett emlékezetes. Bár nagyon zavaros időszakban készült, és nehéz is volt összehozni az előadást, de megtaláltam benne azt a fajta alkotói közösséget a színésszel, a tervezővel, egyéb munkatársakkal, amely számomra alapvető fontosságú. Hihetetlen örömöt is szerzett ez a munka, szerintem ez érződik is az előadáson. A harmadik előadásom, amire büszke vagyok, az az ősszel készült el Pécsett: Markalf, az álmok ura. Itt ismét az alkotótársak miatt volt hálás a munka.

 

noemi-es-noella

Noémi és Noella (Bartal Kiss rita, Csató Kata)

 

- Befejezésül azt szeretném megkérdezni, hogy milyen személyes ambíciód vannak, 10-15 év alatt hova szeretnél eljutni?

- Szeretnék egy kicsit megnyugodni. Azt hiszem, nagyon komoly válaszút előtt állok. Két évet adtam magamnak, hogy eldöntsem: intézményes keretek között szeretném-e folytatni ezt a munkát vagy pedig szabadúszóként, függetlenként. Ez nyilván rengeteg kérdést felvet...

- Miért alakult ki ez a dilemma benned?

- Bár eddig nagy teret kaptam ahhoz, hogy magam lehessek, de azt érzem, hogy nem szabad tovább éltetnünk azt a rendszert, amiben most létezünk. Nem a benne dolgozó emberekkel van baj, hanem a rendszerrel. És minél inkább megpróbáljuk ezt átmenteni, hogy minél kevesebb ember sérüljön, annál nagyobb katyvaszt kavarunk magunk körül.

- A színházi struktúráról beszélsz?

- Igen, abszolút. Előadások lesznek, darabok is lesznek, gyerekek is lesznek, akik nézik őket. Időnként lesznek szerelemdarabok is, amelyeket nagyon fogunk szeretni, aztán lesznek jobban-rosszabbul sikerült átlagos előadások... De hogy mikor tudunk a saját lábunkra állni, szerintem az a legfontosabb kérdés.

 

 

A beszélgetés egy hosszabb beszélgetés rövidített, újraszerkesztett változata. Az eredeti beszélgetés, amelyben Csató Kata mellett Kuthy Ágnes és Tengely Gábor is megszólal, teljes terjedelmében a Magyar gyerekszínházi műhelyek (ASSITEJ - Magyar Központ, 2008) című kötetben olvasható.