Nem akarok többé boszorkány lenni!

Beszélgetés Badacsonyi Angélával és Sisak Péterrel

A Tintaló Társulást Sipos Katalin és Sisak Péter alapította Kecskeméten azzal a szándékkal, hogy a gyerekközönség számára színvonalas és szórakoztató előadásokat hozzanak létre. 2005 augusztusában, a Mesterségek Ünnepén mutatták be Felhővadászat című produkciójukat. Ezt követte 2006 májusában a gyerek méretű Tintaló Cirkusz, a múlt század elejét idéző mechanikus bábokkal. 2006 decemberében készült el az első bábelőadásuk, a Nem akarok többé boszorkány lenni! A produkciót Badacsonyi Angélával, a Tintaló Társulás első számú és állandó alkotótársával közösen állították színpadra.
Sándor L. István | 09. 02. 8.

 

- 2006 decemberében készült el a Nem akarok többé boszorkány lenni! Hogyan született? Megvolt a vágy, hogy egy előadást csináljatok, megvolt kapcsolat Angélával...

Badacsonyi Angéla: Megvolt a kényszer, hogy meg kell élnünk...

Sisak Péter: Tulajdonképpen én mániákus vagyok. Nagyon régóta előadást akartam csinálni, de mivel mi nem vagyunk színészek, nekünk Angéla kellett ahhoz, hogy ez megszülessen... Meg hát Angélának is kellettünk mi...

Badacsonyi Angéla: Amikor megszületett a Felhővadászat, akkor még közel-távol nem volt szó kényszerpályáról. Ott elindult valami szerelemből, és amikor az életünk egy olyan ponthoz ért, akkor ennek logikus folytatása lett a Nem akarok többé boszorkány lenni!

- Mi ez a mese? Honnan való a történet?

Badacsonyi Angéla: Találtam egy francia mesét, ami pont az emberi része miatt tetszett meg, mert ennek is az az alapkérdése, hogy akarom-e csinálni azt, amire kényszerülök. Vagy választok helyette valami mást? Nagyon sok mindenben rímelt az életünkre.

- Hogy akartok-e hivatásos bábszínházban dolgozni?

Badacsonyi Angéla: Például. Egyáltalán: van-e választásunk, létezhetünk-e máshogyan, s ha igen milyen körülmények között, milyen eredménnyel? Az eredeti történetet kicsit ki kellett bővíteni. Az alapmesében például nem volt főboszorkány, akivel konfrontálódik a kis boszi. Ott szó sem volt macskáról. Új szereplőket kellett beillesztenünk meg kicsit több konfliktust, mert az alapmesében ez kevés volt.

 

Furinka-fel2

Badacsonyi Angéla és Furinka

 

- Te állítottad össze a történetet?

Badacsonyi Angéla: Én. Nem vagyok büszke rá. Mert lehet, hogy visszaütnek azok a dolgok, amikhez az ember nem ért. Csak közben az is lehet, hogy amit dramaturgként nem tudok megvalósítani, azt ki tudom javítani mint színész. Ahhoz talán kicsit értek.

- Amit nem oldott meg a dramaturg, azt megoldja a színész.

Badacsonyi Angéla: Igen. De nem tudom, hogy ezt meddig lehet így csinálni. Egy idő után nyilván nekünk mint Tintalónak szükségünk lesz egy normális dramaturgra. Egy igazira.

- Megvolt a történet, kibővítetted, utána hogy alakult ki a formája?

Badacsonyi Angéla: Leültünk beszélgetni róla. Abban elég hamar megegyeztünk, hogy kell egyetlen báb, a főszereplő Furinka, a többi szereplő pedig alakuljon ki majd különféle tárgyakból. A keretét kerestük az előadásnak, hogy ki meséli el ezt a történetet. Valahonnan onnan indultunk, hogy lomtalanítás során egy utcaseprő talál régi tárgyakat...

- De végül valamiféle padláson játszódik a történet.

Badacsonyi Angéla: Igen, a limlomok takarítása közben. A próbafolyamat közben alakult ez így. Csomó mindent azért sem lehetett megvalósítani, mert egyedül játszom az előadást, nincs mögöttem olyan technikai apparátus, hogy minden csillogjon, daloljon, csiripeljen... Például egyedül elég nehéz megvalósítani a söprű és Furinka cirkuszi világszámát, amikor felrepülnek az égbe, csillagokat gyűjtenek, és megszórják a nézősereget. Sok egyéb mellett ez is alakította az előadást.

- Tehát kitaláltátok, hogy van egyetlen báb, Furinka. Ki készítette a bábot?

Sisak Péter: Kati. Tulajdonképpen majdnem a munka elején.

Badacsonyi Angéla: Tökéletes lett. Kezembe vettem, és annyira jól volt megcsinálva, hogy gyakorlatilag magától mozgott.

Sisak Péter: Emlékszem, Angéla a kezébe vette a bábot, és mi Katival szinte meghatódva néztük, mert azonnal életre kelt a figura, a legelső pillanatban.

Badacsonyi Angéla: Nem miattam kelt életre.

Sisak Péter: Hát ki miatt? Magától.

Badacsonyi Angéla: Sipos Kati miatt.

Sisak Péter: Kellett hozzá egy nagyon jó bábszínész, és kellett hozzá egy nagyon jó báb.

 

tintalo-portrek

Badacsonyi Angéla, Sisak Péter, Sipos Kati - Fotó: Kocsis Sándor

 

- Ugyanakkor - ahogy említettétek - az előadás arra épül, hogy vannak a padlástérben különféle szétszórt tárgyak, amelyek folyamatosan átváltoznak különféle szereplőkké, a Furinka környezetében megjelenő figurákká. Ez a fantáziajáték - gondolom - két összetevőből építhető fel: egyrészt az izgalmas tárgyak gyűjtéséből, másrészt a tárgyak átlényegítéséből. Ez hogy zajlott?  Összedobtatok egy csomó tárgyat, és elkezdtetek velük játszani?

Sisak Péter: Igen. Tulajdonképpen a próbateremben, azaz a lakásban kétszer ennyi tárgy volt, de arra törekedtünk, hogy minél kevesebb maradjon. Az is egyfajta cél volt, hogy minél jobban megtaláljuk azokat a tárgyakat, amelyek szinte már majdnem jelként működnek. Tehát hogy semmi fölösleges ne maradjon a színen, csak az, amire szükség van ahhoz, hogy megszülethessen belőle egy figura.

Badacsonyi Angéla: Sok verzió volt mindenre. Például arra is, hogyan fog kinézni a boszorkány. Egyszer csak Kati elszáguldott valahova, mert dolga volt, de öt perccel később visszjött ezzel a szoknyával meg ezzel a kannával, hogy ezt nézzétek meg. Mert hazament, valami egész másért benyúlt a szekrénybe, és megtalálta ezeket a tárgyakat.

- Az is lehet, hogy ez az előadás a saját lomtalanításotok?

Badacsonyi Angéla: Hát leginkább Sipos Kati háztartásáé. Persze valószínűleg akkor sem dobta volna ki ezeket a tárgyakat, ha nem kapnak „szerepet" az előadásban.

Sisak Péter: A bőröndöt, amiben az odú van, de fa is egyben, azt például egy cirkuszos utazásunk során találtuk, amikor kinn voltunk Piláriékkal Szlovéniában. Sétáltunk, és egyszer csak viccesen mondtam, hogy mi csak oda megyünk el külföldre, ahol van egy zsibpiac...

Badacsonyi Angéla: ...és mentünk öt-hat lépést, és ott volt a zsibpiac meg ez a bőrönd.

Sisak Péter: És belekerült ez is az előadásba. A kocsit egy öreg bácsinál találtam Kecskeméten, aki néha kirakja a garázsából a cuccokat, és akkor lehet nála vásárolni a lakótelep szélén. Megláttam, és azonnal mondtam, hogy Úristen, ez a kocsi nekünk kell. Minden tárgynak megvan a maga története...

Badacsonyi Angéla: Sisak megvette, és elhozta, hogy majd csak tudjuk használni valamire. És azonnal megadta az egész játék térszervezésének az alapját ez a kis kocsi, amire eredetileg nem is lett volna szükségünk.

Sisak Péter: A macskán is sokat agyaltunk, hogy milyen legyen, mert nem akartunk bábut használni. És akkor valahogy Kati levágta a bábu fejét, amit odatettünk a kissámlihoz, és máris készen volt a macska.

Badacsonyi Angéla: De ez is valahogy a legutolsó pillanatban alakult így. Az volt a szép, hogy kitűztünk egy dátumot, hogy akkor majd munkabemutatót tartunk, és volt másfél hónapunk, amikor éjt nappallá téve együtt voltunk. Együtt próbáltunk, együtt ebédeltünk, hajnalban együtt zsibpiacoltunk. Én akkor még Kecskeméten laktam, és volt valami nyugalom bennünk, hogy majd minden a helyére kerül. Hogy még nem tudjuk, milyen ez a macska, de meglesz majd. Semmiféle hisztéria nem volt.

Sisak Péter: Imádtuk csinálni, élveztük. Ott voltunk egy lakásban, nem voltak kulisszák, hiányzott a technika is. Egy régi Pentium 1-es számítógépről adtam be a zenéket. De nem zavart minket senki. Nagyon élveztem, ahogy dolgoztunk.

Badacsonyi Angéla: A Nem akarok többé boszorkány lenni! szerencsés pillanatban született. Tényleg valamiféle kegyelmi állapotban. A csillagok úgy álltak, hogy minden összejött. Ilyen előadás az egymással nagyon jól működő emberek között sem születik minden alkalommal. Tudnunk kell, hogy ez ajándék volt nekünk.