Az Illúziók Házában

A Balkont először a Fodor Tamás vezette színházi alkotóközösség, a Stúdió „K" mutatta be 1980-ban. „Ezt a vállalkozást az utóbbi évek egyik legnagyobb színházi vállalkozásának tartom" – jelentette ki Fábián László, a Film Színház Muzsika kritikusa. A társulat ekkorra már nagy rangot vívott ki magának az 1978-ban bemutatott, számos nemzetközi fesztiválon is szereplő Woyzeckkel. Ezt követte A Balkon (amely egyúttal a Stúdió „K" nagy generációjának utolsó közös előadása volt).

„A Stúdió „K" fölfedezte magának a »nonkomformista lumpenproletárt« [azaz Genet-t], és ezt az 1956-ban írt darabját lefordíttatta Szeredás Andrással, ami ugyancsak szerencsés választás volt"– folytatta kritikáját Fábián László (azt is hozzátéve, hogy „talán nem kéne mindent a szerencsére kenni, ami sikeres"). A Stúdió „K" Balkonjának sikerében a Színház kritikusa, Nánay István is nagy szerepet tulajdonít Szeredás Andrásnak, „aki a hallatlanul nehéz, árnyalt, sok rétegű genet-i nyelvi anyagot kitűnően ültette át magyarra és színpadi nyelvre".

Tóth József, Németh Ilona, Oszkay Csaba a Stúdió "K"

előadásában

„Fodorék megközelítése a hangsúlyozottan színházi és a hangsúlyozottan valóságos elemek összhangján alapul" – jelentette ki az Élet és Irodalom kritikusa, Koltai Tamás. Majd cikkében később mindkét összetevőt kifejtette. A „speciális bordélyház", ahol a történet játszódik, „az Illúziók Háza. A darab szerint [a bordélyt vezető] Irma asszony vendégei nemcsak szexuális játékokra vágyakoznak, hanem ezzel összefüggésben bizonyos éncserére is. Mások akarnak lenni, mint amik. S mert maga a színház szintén az illúziók háza, ahol a néző mások sorsába képzelve magát, különösebb kockázat nélkül kiléphet megunt énjéből, a szereplők darabbeli és a nézők valóságos helyzetének összekapcsolásával a rendező megteremti az előadás reális színházi szituációját."

Ebben a színházi szituációban Genet-nek „a társadalom hatalmi viszonyairól és a biológiai ösztönről, a forradalomról és a nemiségről vallott nézete"-i bontakoznak ki. „A drámában ábrázolt forradalom elsöpri a Püspök, a Bíró és a Tábornok kiváltságos hatalmára épülő rendet, de aztán az Illúziók Házának a nép mítosz iránti vágyát megtestesítő vendégei, ezek az »egészen kicsi kispolgárok« a valóságban is képesek eljátszani a halott Püspök, Bíró és Tábornok szerepét, úgyhogy lényegében semmi nem változik. A bukott forradalom plebejus vezére is szerepet választ magának az Illúziók Házában, ellenfele, a Rendőrfőnök szerepét, amivel egyrészt – a valódi Püspökhöz, Bíróhoz és Tábornokhoz hasonlóan – megteremti a valódi Rendőrfőnök halhatatlanságához szükséges mítoszt, másrészt e szerepben kasztrálva önmagát egyszerre vél leszámolni (mint illúzióval) a forradalommal és a hatalommal."

Székely B. Miklós és Oszkay Csaba a Stúdió "K" előadásában

Ebben a szimbolikus történetben Koltai Tamás szerint a Stúdió „K" előadása magát a társadalmi valóságot igyekszik megragadni. Genet „drámájának kétségtelen valóságelemei nem a társadalom mozgástörvényeiből indulnak ki, hanem az ember úgynevezett metafizikai realitását igyekeznek tükrözni. Az ennek megfelelő ábrázolásmód a rítus, a szertartás. Fodor Tamás rendezése azért hallatlanul izgalmas, mert A Balkont megkísérli visszavezetni a metafizikától a társadalmi értelemben érvényes valóságig."

Ezt a valóságosságot erősíti az előadás színházi formája is. „Abba a három, egymásba nyíló, közönséges lakószobába, ahol az előadás lejátszódik, akár a darab cselekményének eredeti helyszínét, a Balkonnak nevezett bordélyházat is beleképzelhetjük" – írta Koltai Tamás. Így az előadás – teszi hozzá Nánay István – „a megszokottól eltérő közönség-játékos kapcsolatra épül. A jelenetek más-más helyszíneken játszódnak, ennek megfelelően a közönség az egyik szobából a másikba vándorol. ... Míg a Woyzeck esetében a zárt tér, a nézők és színészek egymásra utaltsága az előadás érzelmi be-fogadását segítette elő, ez a forma mindenekelőtt a bonyolult, sok áttétellel élő darab gondolati feldolgozását szolgálja."

Ugyanakkor A Balkon színházi formája – Nánay István szerint – a színészektől is másfajta játékmódot kíván. Roppant nehéz feladatra vállalkozott az együttes ennek a darabnak a bemutatásával, mivel ez a mű más hangvételt, színészi eszköztárt igényel, mint amilyet az évek során ők kidolgoztak, s amelynek mintegy összefoglalója volt a Woyzeck-előadás. Ez a darab realista alapú színészi munkát igényel, amelyben az együttes tagjaira oly jellemző természetes színpadi-színészi jelenlétnek együtt kell járnia egy stilizáltabb, ha úgy tetszik »csináltabb« megjelenítési móddal, annak megfelelően, hogy a szereplők magatartásában mennyire válik dominánssá a szerepjátszás. Ezt nem mindenkinek sikerül azonos művészi intenzitással megoldania. A kettős létezési forma virtuóz módon jelenik meg Gaál Erzsébet Irma asszonyában és Chantaljában, illetve Székely B. Miklós Rendőrfőnökében és Roger-jában. Ők nemcsak az egy figurán belüli váltásokat oldják meg kitűnően, hanem a két szerep egységét és különbözőségét is tökéletesen érzékeltetik. Az előadás színészi stílusát alapvetően kettejük kiérlelt, végtelenül differenciált alakítása adja meg."

Gaál Erzsébet és Székely B. Miklós a Stúdió "K" előadásában

Mások Oszkay Csaba játékát is kiemelték. De Fábián László úgy látja, hogy „annak, hogy A Balkon az évad egyik legemlékezetesebb bemutatója marad, az egész együttes részese". A felsoroltakon kívül Csák Zsuzsa, Németh Ilona, Ecsedi Erzsébet, Fazekas István, Nagy József, Tóth József, Csorba I. Sándor játszott az előadásban.

A Stúdió „K" Fodor Tamás rendezte előadását (melyet a HVDSZ Akácfa utcai Jókai Művelődési Házában játszottak) látta Ács János (aki néhány éve elkezdte a Stúdió „K"-val próbálni a Woyzecket). A fiatal rendezőt megragadta a darab, így néhány évvel később ő is megrendezte Kaposváron. A bemutatót 1983 februárjában tartották, az előadásban többek között Lázár Kati, Jordán Tamás, Máté Gábor, Pogány Judit, Bezerédi Zoltán, Spindler Béla, Lukáts Andor, Gyuricza István, Nagy Mari játszott.

Ács János rendezése azonban csak néhány előadást élt meg. Akkoriban az terjedt el, hogy a kultúrpolitika betiltotta az előadást, de valójában arról volt szó, hogy Genet akkor épp az egész világra kiterjedően visszavonta darabjainak játszási jogát. Kaposváron megpróbálták Ács János kísérleti színháza néven játszani az előadást, de így sem tarthatták műsoron. (Ács János szerint - aki egy interjúban részletesen mesélt a történtekről - öt előadást tartottak belőle.) Így a produkcióról egyetlen írás maradt fent. A Somogyi Néplap kritikusa szerint „Ács János egy kísérleti szeánsz keretében két dologról" beszél, egyrészt arról, hogy az ember „szuperimágót, emberfeletti képességekkel rendelkező képmást alkotott, akire csak gondolva a védettség érzetbe ringathatta magát vagy éppen ellenkezőleg: fegyelem mederbe szoríthatta zabolátlan személyiségét". Leskó szerint Ács a vízióit osztja meg a nézőkkel. „Látomásai valóságfedezetű metaforákká párázva kápráztatják szemünket, légútjainkra is különös hatását gyakorolva."

Ács János 11 év múlva az akkori Arany János Színházban szintén megrendezte a darabot. Mindkét esetben Szeredás András fordítását játszotta, bár az 1986-ban megjelent Genet-drámakötet Bognár Róbert fordításában közli a szöveget.

Az 1993–94-es években igazi Genet-bumm volt a magyar színházakban. 1993 májusában Debrecenben Bálint István rendezte meg a szerző 1949-ben írt darabját Férfiak címmel. (A főszerepeket Bertók Lajos, Ternyák Zoltán, Horányi László játszotta.) Októberben Miskolcon Zsótér Sándor vitte színre A paravánokat (Kuna Károly, Horváth Zsuzsa, Varjú Olga főszereplésével). Ugyanebben a hónapban Paál István rendezte a Cselédeket Veszprémben. (Egy évvel korábban Csizmadia Tibor készített főiskolai vizsgaelőadást a darabból.) 1994 februárjában mutatta be Ács rendezésében A Balkont az Arany János Színház. (A következő fontos Genet-bemutatóra két évet kell várni: 1996-ban Jeles András három férfiszínésszel – Bálint Andrással, Kulka Jánossal, Görög Lászlóval – rendezi meg a Cselédeket a Radnóti Színházban.)

Haas Vander Péter és Kisfalvy Krisztina az Arany János

Színház előadásában

Ács második Balkon-rendezése nem aratott sem szakmai, sem közönségsikert. „Az Arany János Színházban látható előadás vázlat csupán. A játék végigpergeti ugyan a cselekményt, megjeleníti a színpadon az alapmozgásokat, a stílusok egymásba játszásáig, a szereptükröződések színészi megvalósításáig és értelmezéséig azonban nem jut el, noha vannak jó megoldásai is" – írta a Színház kritikusa.

De azt is hozzáteszi, hogy „van azonban egy pillanat, ami igazi Genet, és igazi színház. Felpattan a nézők közül az utca lázadó lánya, Chantal (Kisfalvy Krisztina), a fiúsra nyírt diáklány, a kockakövek durvaságát idéző bakancsban és lángvörös harisnyanadrágban (Szakács Györgyi öntörvényű forradalmárábrázolása). Szikrázó tekintettel, megveszekedett indulattal harsogja a Marseillaise-t, és vészjósló dühvel küld bennünket a barikádra – mozgósít és megrettent. Tiszta átszellemültségével, törékenységével egyszersmind mélységesen megindít, mert látjuk: ő lesz az, akit föléget az a forradalom, amelyet mások vívnak, magukért. A jelenet a tisztelt publikum felrázásának igazi, Ácshoz méltó mozzanata, mert tartalmilag pontos, érzelmileg bonyolult és elementárisan felkavaró."

A Balkon következő – a mai napig utolsó – bemutatójára 1999-ben került sor. (Az előadás főbb szerepeit Márton Eszter, Szarvas József, Anger Zsolt, Bodor Erzsébet, Nagy Viktor, Nyári Oszkár, Znamenák István, Tóth Géza, Varga Zsuzsa, Sarkadi Kiss János, Szula László, Kelemen József, Baksa Imre játszotta.) „A Babarczy László rendezte kaposvári előadás a társadalmi szerepek leleplezésére törekszik, ezért nem érzi fontosnak, hogy a darabban eredetileg benne rejlő színházi provokációt újragondolja, újjáteremtse" – írta annak idején a Színház. „Az előadás a színházi illúzió létrehozásának, majd kizökkentésének hatásmechanizmusára épül: a lebontott látszatokból új illúziók születnek, hogy végül azok is látszatoknak bizonyuljanak."

Nyáry Oszkár, Lecső Péter és Pálffy Zsuzsana a kaposvári

előadásban

„A Balkon kaposvári előadásában azonban nem ezek az illúziójátékok, a valóság és a helyébe lépő »színház« közötti kiismerhetetlen átmeneteket teremtő nézőpontváltások az igazán fontosak, inkább a Genet által megfogalmazott gondolatokra, a darab bizarr költőiséggel átitatott filozófiájára kerül a hangsúly. Nem lesz ugyanis az előadásban vizsgálat tárgyává a színházi illúzió jelenkori természete, a szerepjáték mai technikája. Arra sem kérdez rá a produkció, hogy mi gyakorolhat a mai nézőre ahhoz hasonló hatást, amelyre – a korabeli színházi megszokásokra hagyatkozva – Genet számított. A bordély belső terét variáló díszletben egységes stílusban zajlik az előadás. A történet jellegéből adódóan mind a helyzetek, mind az alakok groteszk színekkel telítődnek, de összhatásukban nem bontják meg a realizmus színházi hagyományát: a játékötletek a szituációk kibontását szolgálják, a szereplők a figurák hitelesítésére törekszenek. Morbid késztetések bizarr szerepjátékait látjuk, amelyekben a társadalmi lét abszurditásai összegződnek. Ezért van az az érzésünk, hogy A Balkont Kaposvárott gondolatilag izgalmas, de nehezen értelmezhető bizarr példázatként adják elő."

A leadképen Gaál Erzsébet és Csák Zsuzsa a Stúdió "K" Balkon-előadásában.

Az idézetek forrásai:

A Stúdió „K" Fodor Tamás rendezte bemutatója:

Fábián László: A Balkon. Film Színház Muzsika 1980. V. 31.

Koltai Tamás: Szerepünk az Illúziók Házában. Élet és Irodalom 1980. VI. 7.

Nánay István: És színész benne minden férfi és nő... Színház 1981/4.

Ács János kaposvári rendezése:

Leskó László: Mítoszképző tanfolyam az Illúziók Házában. Somogyi Néplap 1983 február27.

Ács János rendezése az Arany János Színházban:

Tegyi Enikő: Bordélykulisszák. Színház 1994/5.

Babarczy László kaposvári rendezése:

Sándor L. István: Színházi provokációk. Színház 2000/5.