Purgatórium

A Top Dogsot – Bagossy László rendkívül sikeres 2002-es előadása után – 2003-ben bemutatták Nyíregyházán (Koltai M. Gábor rendezésében), majd 2007-ben Temesváron Laurian Oniga rendezésben. Ugyanebben az évben Szolnokon is színpadra került Telihay Péter rendezésben. Erről az előadásról az Ellenfény 2007/7.  számában Sándor L. István írt.
Sándor L. István | 15. 09. 25.

 

A klasszikus drámák mellett eben az évadban Telihay rendezett egy kortárs darabot is, amely mégis ugyanazt a gondolatkört folytatja, amelyet más munkáiban felvetett. A Top Dogs is az egyes ember és a létét meghatározó társadalmi közeg kapcsolatáról szól. Arról, hogy milyenné formálja az embert az a világ, amelyben él. És arról, hogy tud-e így élni, érdemes-e így léteznie. Hogy van-e kiút abból a csapdahelyzetből, ahová a társadalom csalja a polgárait?

 

Urs Widmer műve kirúgott topmenedzserekről szól. Amolyan nagykutyákról, akiket vállalatuk afféle utolsó gesztusként befizet egy elit átképzési programra, hogy alkalmazkodni tudjanak az új helyzetükhöz, fel tudják dolgozni az őket ért traumát, újra tudják építeni magukat, a karrierjüket, és ehhez új állást is találjanak.

 

Telihay Péter (és Matuz János) visszatér Urs Widmer eredeti „darabjához”. Nem Bagossy László szövegváltozatát használják (amelyből a Kamra több mint öt éve műsoron lévő előadása készült), hanem a kanavászként létező alapanyagból szerkesztik meg a szolnoki előadást. Így a pesti változathoz képest itt kevesebb a tréningelem, több a vallomáshelyzet, a múltat idéző jelenet, amelyből mozaikszerűen összeáll az egyes szereplők sorsa.

 

Az „átképzés” így Telihaynál valójában nem a karrierépítés újabb állomását jelenti, hanem a számvetés kényszerét. Ezáltal felerősödik a darab mélyszerkezetét adó moralitás-elem. Mindegyik emberi leltár végeredménye ugyanaz: valamennyien pontosan olyanná váltak, amilyenné a fogyasztói társadalom formálta őket. Ilyen az életformájuk, ennek megfelelő a mentalitásouk, ehhez igazodnak az értékeik, ezeken a kereteken belül formálódnak az emberi kapcsolataik. De most az derül ki, hogy mindez totális csődöt jelent. Vajon van-e kiút ebből a helyzetből?

 

Erre a kérdésre Telihay rendezése kétféle módon válaszol. Egyrészt úgy, hogy a díszlet és a fényviszonyok azt a benyomást keltik, mintha a Purgatóriumban járnánk. (A színpad alapját adó plexilapokat alulról világítják meg, így szinte mindvégig furcsa, kékes derengésben mozognak a szereplők.) Másrészt úgy, hogy az egyébként is laza szövésű anyagba vendégszöveget illeszt: miközben a menedzserek mindenféle (egyre abszurdabbnak ható) márkaneveket mantráznak, a hangszórókból felhangzik János Jelenéseinek jóslata. A záró kép is ezt a hangulatot folytatja: az ellenfényben mozgó szereplők kontúrjai mögött őszi leveleket dobál a viharos szél.

 

Telihay rendezésében tehát a Top Dogs is pusztulástörténetnek hat. Afféle apokaliptikus jóslatnak, amelyben talán a romokon épülő új világ lehetőségét is felsejlik.

 

Urs Widmer: Top Dogs (Nagykutyák)

Szigligeti Színház, Szolnok


Fordította: Nóti Judit és Kotte Edit fordításának felhasználásával Matuz János

Dramaturg: Matuz János

Jelmez: Debreceni Ildikó

Díszlet, rendező: Telihay Péter


Szereplők: Sárvári Diána, Petridisz Hrisztosz, Szikszai Rémusz, Barnák László, Czapkó Antal, Barabás Botond, Horváth Gábor, Gombos Judit, Kerekes Vica

Bemutató: 2007. január 12.