Ellenfény Online - Fókuszban - Jegyzet - Fölégetni A Süllyedő Hajót Avagy A POSZT-botrány Margójára

Fölégetni a süllyedő hajót avagy a POSZT-botrány margójára

Egyre szélesedő ellenállás van kibontakozóban az idei POSZT-tal szemben: a kritikusok a róla szóló híradást, a versenyprogramba beválogatott színházak és alkotók egy része pedig a zsűrit bojkottálja. A történet egyértelmű vesztese a Magyar Színházi Társaság, amelyből az elmúlt napokban kilépett a Színházi Kritikusok Céhe és az Örkény Színház is. Vajon mi vezetett odáig, hogy ez az eredetileg szakmai alapon szerveződő ernyőszervezet fokozatosan elvesztette minden lehetőségét arra, hogy beleszóljon a szakmát érintő kérdésekbe? Hogyan szorította ki a sokáig a szakma egységét őrző társaságot egy másik, hangsúlyozottan politikai alapon szerveződő társulás mindebből?
Szűcs Mónika-Sándor L. István | 15. 04. 13.

A Magyar Színházi Társaság 1997-ben alakult meg a Magyar Színházművészeti Szövetség jogutódaként. Az ernyőszervezet a szakma egészét kívánta összefogni, érdekeit képviselni. Jordán Tamás (aki 2006–2007-ben a Magyar Színházi Társaság elnöke volt) a tavalyi POSZT egyik szakmai beszélgetésén arról beszélt, hogy milyen hatalmas erőfeszítéseket tettek azért, hogy ne jöjjön létre egy másik színházi szervezet, mert ez demonstratíve nyilvánítaná ki a szakma megosztottságát. Ennek ellenére 2008 novemberében mégis megalakult – kilenc vidéki színház és további öt szervezet részvételével – a Magyar Teátrumi Társaság a debreceni színház épületében. A szervezet alapító elnöke Vidnyánszky Attila (alelnökök Nagy Viktor és Vasvári Csaba) volt.

A Magyar Színházi Társaság sokáig kiállt a szakmai ügyek mellett. Ennek legemlékezetesebb esete a 2007-es szolnoki igazgatóválasztás körüli polémia. A Magyar Színházi Társaság levelezést folytatott a szolnoki polgármesterrel, hogy a pályázati procedúra megkezdése előtt miért kér fel valakit arra, hogy pályázzon az igazgatói posztra. Majd Csizmadia Tibor épp a POSZT-on (az egyik szakmai beszélgetés előtt) mondta el, hogy a szakmai bizottság (amelynek tagja volt) egyöntetűen Anger Zsolt pályázatát tartotta a legjobbnak, de a szolnoki közgyűlés mégis a polgármester választottját, Balázs Pétert szavazta meg igazgatónak. Erre spontán szakmai tiltakozás fogalmazódott meg, amelyet a POSZT-on jelenlévő több mint száz szakmabeli írt alá.

Egy év múlva a szolnoki modell érvényesült Kaposváron is: a polgármester az igazgatói pályázat kiírása előtt megnevezte a jelöltjét, Schwajda Györgyöt. Ettől fogva szinte doktrínává vált a fideszes városvezetők számára: addig nem írták ki a pályázatokat, amíg meg nem volt a jelöltjük az igazgatói posztra. Ez a gyakorlat lehetetlenné tette a szakmai érdekek érvényesítését. A városvezetők döntését addig sem korlátozták a szakmai bizottságok érvei, de ezután eleve a meghozandó döntéshez válogatták össze a szakmai bizottságokat. Egyértelművé vált: elmúltak azok az idők, amikor a politikától (viszonylag) független szakmai döntéseket lehetett remélni a fenntartóktól.

A döntések elleni tiltakozások egyre nívótlanabb válaszokat, pökhendi visszautasításokat eredményeztek. A Magyar Színházi Társaság 2011-ben is határozott hangú levélben tiltakozott, amikor a többségi szakmai vélemény ellenére Dörner Györgyöt kinevezték az Új Színház igazgatójává. A szakmai szervezet tiltakozását a főpolgármester ugyanolyan határozottan utasította vissza, mint korábban a szolnoki polgármester (aki csak annyit válaszolt a POSZT-on a közgyűlés döntése ellen tiltakozóknak, hogy „nehogy már a farka csóválja a kutyát").

A Magyar Színházi Társaság szakmai koordinációjával született meg a színházi törvény 2008-ban, és éppen az ellene való tiltakozás motiválta a Magyar Teátrumi Társaság megalakulását. A 2008-as törvény objektív kritériumok szerint kategorizálta a színházakat, és objektív mutatókhoz kapcsolta a színházak központi támogatását. Maguk a mutatók (a nézőszám és az önkormányzati támogatás) erősen vitathatók voltak, de átlátható és tervezhető mechanizmusokat teremtettek. És azt ígérték, hogy a színházak támogatása nem lesz a mindenkori politikai játszmák függvénye. A tervezhető mechanizmusok közé tartozott az is, hogy a színházi törvény előírta, a mindenkori színházi költségvetés 10 %-át a függetlenek támogatására kell fordítani. Ez merőben új helyzetbe hozta a függetleneket, emancipálta, beemelte őket a színházi struktúrába.

2011-ben a Fidesz kétharmad – egyéni képviselői indítványra – elfogadta az új színházi törvényt, amely kiiktatta az összes objektív mutatót, s eltörölte a független színházak kötelező támogatását. „A szubjektív elem megjelenésével kiszámíthatatlanabbá és átláthatatlanabbá válik a finanszírozás" – mondta akkor a Magyar Színházi Társaság elnöke. Az új törvény létrehozta a színházi bizottságot (a miniszter legfőbb tanácsadó testületét), s innentől kezdve itt dőltek el a szakmai kérdések. A Magyar Színházi Társaságnak ettől fogva semmiféle jogosítványa nem volt ahhoz, hogy a szakma szempontjait érvényesítse. Legfeljebb leveleket írhatott, nyilatkozatokat fogalmazhatott, amit azonban egyre kevesebb meggyőződéssel tett, mint aki tudja, hogy úgysem számít a véleménye. (És közben hagyta magát beletolni abba a helyzetbe, hogy ha van egy jobboldali színházi szervezet, akkor ő nyilván a baloldali, és nem állt ki határozottan a politikasemleges, értékközpontú szakmai gondolkodás mellett.) De elfogadta a szakma is, hogy létrejött az új „centrális erőtér", a Magyar Teátrumi Társaság, amelybe egymás után léptek be a színházak, jelenleg már 57-re nőtt a tagszervezetek száma.

 

poszt-nagy

 

A Magyar Színházi Társaság szakmai tevékenységének utolsó terepe a POSZT maradt, amelyet az addig is általa rendezett (városról városra vándorló) országos színházi találkozók utódaként (Jordán Tamás kezdeményezésére) ő maga alapított. A Magyar Teátrumi Társaság eleinte egy saját fesztivállal próbálkozott, már az alapítás évében (sőt pillanatában), 2008 novemberében megrendezték Veszprémben az első Vándorfesztivált, amelyet következő évben a soproni, majd a szolnoki, végül a kecskeméti követett. Miután ezek a találkozók semmiféle szakmai visszhangot nem váltottak ki, a Magyar Teátrumi Társaság úgy döntött, hogy inkább részt kér a sikeresen működő Pécsi Országos Színházi Találkozóból: résztulajdonosa lett a fesztivált működtető kft-nek. Ennek következtében 2012 júliusától két ügyvezetője van a cégnek, és ettől kezdve alakult ki az a gyakorlat, hogy két szakember válogatja a versenyprogramot: az egyiket a Magyar Színházi Társaság, a másikat a Magyar Teátrumi Társaság kéri fel. (Újabb fejleményként idén már az off programot is ketten koordinálják. Mintha ezzel azt kívánnák demonstrálni a tulajdonosok, hogy eleve képtelenség közös nézőpontokat találni.)

Miután a Magyar Színházi Társaság megszűnt a POSZT egyedüli tulajdonosa lenni, érvényesíthetetlenné vált az a korábbi gyakorlat is, hogy a Magyar Színházi Társaság szakmai tagszervezetei (színészek, rendezők, drámaírók, dramaturgok, tervezők, kritikusok) delegálnak egy-egy tagot a fesztivál zsűrijébe. Évek óta háttéregyeztetéseken dönt a két társaság a találkozó zsűrijének összetételéről, s ha egy-egy színészt vagy rendezőt nem fogadott el a Magyar Teátrumi Társaság a szakmai szervezetek jelöltjei közül, senki nem tiltakozott ellene. Nem példátlan tehát, ami idén a kritikuscéh által delegált jelölttel történt, csupán azért válhatott botránnyá, mert a nyilvánosság elé került.

Ez a botrány hosszú idő óta érlelődő kérdésekre irányítja a figyelmet: hogyan lehet, és lehet-e egyáltalán a szakmai érdekeket védeni? Szabad-e szakmaiságra hivatkozva egy kérdést politikai síkra terelni? De lehet-e szakmai kérdésről beszélni egy tisztán politikai erőtérben? És vajon létezik-e tisztán szakmai ügy, vagy minden csak hatalmi kérdésként felmerülve tud hangot, nyilvánosságot kapni? Mikor van értelme egy ügy mellett kiállni? Mitől függ, hogy valami „üggyé" válik-e? 2014 januárjában a Független Előadó-művészeti Szövetség és a Magyar Színházi Társaság nyílt levélben tiltakozott az NKA tánc- és színházművészeti kuratóriumának összeállítása ellen, mert a felkért öt delegáló szervezet közül csupán (a másik) három jelöltje kapott helyet a döntéshozó testületben. Pontosabban Molnár Piroska (a MSZT javaslatára) bekerült ugyan, de lemondott megbízatásáról, hogy felhívja a figyelmet a tarthatatlan helyzetre. Botrány azonban nem lett az ügyből.

A Magyar Színházi Társaság rég elveszette a kompetenciáját arra, hogy szakmai kérdésekben szakmai álláspontokat képviseljen. Most elveszteni látszik az utolsó megmaradt pozícióját, a POSZT-ot is. De kérdés, hogy szabad-e magunk mögött kérlelhetetlenül fölégetni az egyébként is süllyedő hajót. És hogy a nagy recsegés-ropogásban van-e még fül a nyugodt, higgadt érveknek, és lesz-e még hely, ahol elmondhatjuk, meghallgathatjuk és megfontolhatjuk ezeket.

 

bagossy-hamlet