…az ember kertje…

Bemutató előtti beszélgetés Kulcsár Noémival

– Évek óta készítesz önálló előadásokat, mégis ez az első interjúd. Mivel kezdenéd, ha a hátteredről kérdeznélek? – A győri szakközépiskolában még klasszikus balett kategóriában indítottak versenyeken, és a mestereim (Sterbinszky László, Dorkó Edina) még klasszikus karrierre gondoltak esetemben – hiszen versenyt nyertem olyan mezőnyben, melyben például Pazár Krisztina is indult –, de közben én már az iskolából feljártam Budapestre Földi Bélához tréningezni.
Lőrinc Katalin | 12. 10. 12.

Én voltam az első a győri „szakközép”-ben, aki a vizsgakoncertjén (1997-ben) modern szólót adott elő. (Szintén Béláét, bár én igazából már akkor szerettem volna magamnak koreografálni, de akkoriban ilyesmi ott még nem jöhetett szóba.) Az iskola után Németországba szerződtem, különböző színházi produkciókba, ahol elsősorban a klasszikus balett tudásom alapján kellettem, de közben szívtam magamba mindent, amit csak lehetett: a modern technikákat és főként a színházi létezés mikéntjét. Közben bármiben táncoltam is, az nemigen befolyásolta a saját ízlésvilágomat: én inkább Mats Ek és a hasonló izgalmak iránt vonzódtam.

– Honnan ismerhetted ezeket?

– Még az iskolába jártam, amikor már mindent felvettem VHS-re, ami csak a világ tévécsatornáiról felvehető volt: Mats Ek „hattyúját” konkrétan rongyosra néztem… Aztán az élet úgy hozta (nem szakmai, hanem magánéleti okból), hogy öt év után hazajöttem, gyakorlatilag a „semmire”…

 

kulcsarnoemi

 

– Nem felejtem el, ahogy beléptél a győri iskolában az irodába (ekkor a tánctagozatot vezettem ott), pár mondatban elmondtad nekem, hogy ki vagy, és hogy tanítani szeretnél. Életemben nem történt még ilyen, de ismeretlenül is azonnal igent mondtam. Azóta sikeresen és eredményesen tanítasz kortárs táncot, az idei évtől már a Magyar Táncművészeti Főiskolán…

– Igen, az intenzív győri tanítás mellett elvégeztem a klasszikus balett pedagógus szakot is, majd 2007 után, amikor Barta Dórával (akit még Földi Bélánál ismertem meg) elkezdtem táncosként dolgozni, megkezdtem a még intenzívebb ingázást is… Különösen, miután Egerben átvette a tánctagozatot, ahol olyan érettebb, tapasztalt táncosokat is maga körül kívánt tudni, mint Csere Zoli, Spala Korinna, Ujszászi Dotti, és mások, s persze hívott. Dórával 2007–2011 között dolgoztam táncosként, ami nem jelenti azt, hogy ez a munkakapcsolat lezárult volna. Nagyon sok lehetőséget kaptam tőle, előadóként és alkotóként is, de sem ő, sem a többi koreográfus, akiknek a műveiben ez alatt az időszak alatt táncoltam, nem befolyásolták a saját világomat. Én voltam talán a volt Földi-tanítványok közül, aki a legradikálisabban pergette le magáról a stílust. Talán ezért is történt például, hogy amikor Gustavo Ramirez eljött Egerbe a társulathoz, látta, hogy ráérzek arra, amit akar, és attól kezdve végigimprovizáltatta velem a darabját. Velem, valamint – és ez a legszebb a dologban – a tanítványommal, Darabont Áronnal (aki épp akkor végzett a győri szakközépiskolában)…

– Talán  mert megtanulta tőled, hogyan lehet a mozdulattal szabadon bánni.

– Talán mert tehetséges… De az egri időszakhoz tartozik, hogy rengeteget tanultam magáról a színházról. Csizmadia Tibor, az akkori igazgató mellett alkalmazott koreográfusként tanulhattam a mesterségnek ezt az oldalát, Máté Gábortól, akinek a darabjában szerepeltem és koreografáltam is, a rendezői pedagógiát leshettem el, és Zsótér Sándor, akinél színészként is jelen kellett lenni, a következetes, erős koncepciójával nyűgözött le. Németországban nem volt alkalmam, hogy ilyen mélységében, belülről lássam a színházcsinálást: az általam ott megtapasztalt színházat alapvetően a látványvilág határozta meg.

 

kurcsarnoemi-bernarda

Kulcsár Noémi (Barta Dóra: Bernarda Alba háza) Fotó: Dusa Gábor

 

Úgy láttam, már akkor érdekelt a színház, amikor 2004-ben a győri iskola tanáraként az első cselekményes táncművedet készítetted el a tanítványoknak, Horror címmel, egy ismert vámpír-történet adaptációjaként… Az irodalmi/drámai alapú alkotásban érzed magad leginkább otthon?

– Nem a téma a fontos! A mozgás nyelvezete akkor is beszél, ha nincs írott alaptéma. A néző persze mindig keres egy történetet, pedig, ha a mozgást valóban figyelné, akkor értené is! Sok szólót, kompozíciót készítettem, melyek ilyenek, és ilyen a legújabb darabom is, a Kert, melyet október 12-én viszünk színre a MU Színházban. Alcíme: „az öndestrukció virágai”… Önironikusan nézek arra, ahogyan önmagunkat egyénenként is, csoportosan is romboljuk, bármilyen emberi szituációban, kapcsolatban: ilyen az ember kertje. Ez a darab azonban erősen eltér az eddigi munkáimtól, mert a vizualitásra épít: a kinect-technológiára, melyet fiatal iparművész alkotók segítettek beépíteni a koncepcióba.

– Hogyan találkoztál velük?

– Egyszerű: az egyik táncosom, Rubi Anna a MOME hallgatójaként maga is művelője annak a világnak, amit itt létrehozunk. A hallgatókat végtelenül izgatta a táncosokkal történő munka lehetősége, a közös kísérletezés. Pénzünk persze messze nincs rá annyi, ami az ilyesmihez kell (mint például az ausztrál Chunky Moves társulatnak, amely ezt a módszert kifejlesztette és sikerre vitte). Sok mindent magunk bütykölünk, például én otthon Csere Zolival a karpereceket, amelyek az infralámpákat hordozzák majd… De a lényeg persze az, hogy nagyon jó táncosokkal dolgozom: olyanokkal, akik nem riadnak vissza az extremitásoktól, akik bátrak a mozgásban éppúgy, mint előadói szinten. Ebből csak akkor engedek, amikor megrendelésre dolgozom: alkalmazott koreográfusként.

 

kulcsarnoemi-romeo-es-julia

Kulcsár Noémi (Barta Dóra: Rómeó és Júlia) Fotó: Dusa Gábor

 

– Ez a legelső alkalom, hogy nemcsak egy produkcióra pályáztál, hanem működésre is. Hogyan látod a szakmában jelenleg kialakult helyzetet?

– Bajban vagyunk, összefogás kell. Úgy tűnik, csak elkeseredésében tud összefogni a szakma, és olyankor mindnyájan egy-egy erősebb közelébe húzódunk. Mindenesetre én annak az ízlésbeli igénynek, amit jelenleg a kultúrpolitika ajánl, nem szeretnék megfelelni. Nem fogom feladni azt, amiben hiszek, de közben elég széles palettán mozgok, és igenis célom, hogy eljussak a nézőkhöz.

– Nem tematikus, elvont világú kortárs táncot épp a Győri Balett társulatának készítettél tavaly, ott, ahol a nézők a világosan érthető darabokhoz lettek szoktatva… Hogyan fogadták?

– Nem volt rossz a fogadtatása, de ott azért volt egy kis alkalmazkodás a részemről, mert a megrendelés egy adott zeneszerző adott darabjára szólt. Viszont nagyszerű volt a társulattal dolgozni, és Kiss János a lehető legjobb munkakörülményeket biztosította a számomra. Szerintem össze lehet hozni a nézői igényt a szakmai elvárásokkal. Én olyan utat szeretnék bejárni, hogy az átlag nézőhöz is eljusson a „magas művészet”, és erre van esély! Hozzánk hasonlóan nehéz például a kortárs opera helyzete. Ebbe a világba is belekóstolhattam, és végül sikerrel: a tavalyi operavizsgára koreografálhattam Bella Máté zenéjére az Operaházban, az eredmény a mozgásszínház analógiájára „mozgás-opera” lett, és Marton Éva ennek nyomán már felkért, hogy jövő nyáron, a 70. születésnapjára rendezendő estre én készítsek koreográfiát.

A Kertet követően viszont újra irodalmi alapú művel készülök. A cselekmény nélküli daraboknál a komponálás, a hatás létrehozása izgat, a tematikusnál pedig a szituációk, a dramatikus jelenetek. Végül a színházhoz mindig visszatérek. Egerből is a színészek hiányoznak leginkább, nagyon jó volt velük, köztük dolgozni, engem előadóként ma már a színjáték jobban érdekel, mint a tánc.

 

kulcsar-noemi2

Kert

 

– És miért a MU Színház a helyszíne az új bemutatónak?

– Több helyről is kaptam befogadói nyilatkozatot, de a MU-t választottam, mert ennek a darabnak egyfelől, (már vizuál-technikai szempontból is) kell a tér, ugyanakkor az intimitás, a közelség is. Számomra fontos, hogy apróbb, finomabb mozdulatok is láthatóvá váljanak: ezek gyakran többet mondanak, mint a látványosság. A néző saját életét is akkor fogja jobban megérteni, ha nyitottá lesz ezek befogadására: ha megpróbál érteni olyasmit is, amihez addig nem voltak meg az eszközei, mert nem is kereste azokat.