Táncműhely

Beszélgetés Cameron McMillannel

   Pénteken mutatja be a Pécsi Balett Cameron McMillan A Jó és a Rossz kertjében című alkotását. Ebből az alkalomból néhány interjút közlünk az előadás előkészületeiről, munkafolyamatáról. Uhrik Dóra beszélgetései betekintés adnak az 50 éve alapított Pécsi Balett műhelyébe.
Uhrik Dóra | 10. 11. 16.

Cameron McMillan „a világ táncszínpadának egyik hihetetlenül lenyűgöző és intelligens táncművésze” – írta az Observer (UK). Az új-zélandi alkotó a melbourne-i balettiskolában kezdte tanulmányait, majd 1997-ben felvételt nyert az Új-Zélandi Királyi Balett Társulatába. Még ebben az évben első helyezést ért el a tokiói Asian/Pacific International Ballet Competition balettversenyen. Az Új-Zélandi Király Balettben eltöltött években már igen hamar a társulat vezető táncosa lett, az együttes klasszikus és kortárs repertoárjában egyaránt főszerepeket táncolt.

2001-ben Londonba költözött az Angol Nemzeti Balett meghívására. Itt a klasszikus repertoár szólistájaként dolgozott. Éhsége az új kihívásokra, a kortárs munkákra nem hagyta nyugodni, így csatlakozott a Rambert Dance Company Társulatához, ahol nemcsak táncművészként, hanem alkotóként is részt vett korunk legizgalmasabb koreográfusainak munkáiban (Chistopher Bruce, Michael Clark, Raffael Bonachela, Wayne McGregor, Javier De Frutos, Merce Cunningham).

 

cameron-mcMillan1

Fotó: Vincze Brigitta

 

2007 óta szabadúszó, kulcsfontosságú tagja Raffael Bonachela projektjeinek a Bonachela Dance Companynál. Táncművészi karrierje mellett tanár, próbavezető és asszisztens is. Táncművészként és koreográfusként egyaránt fontos szereplője korunk táncművészetének. 1999-ben készítette első önálló koreográfiáját Unsuspecting View címmel az Új-Zélandi Királyi Balett számára. 2006-ban Verge címmel készített koreográfiát a Rambert Dance Company táncosainak. Egy évvel később az új-zélandi együttesnek készítette az Equilibrium című művét. Await 14 című munkáját 2010 februárjában mutatta be a Transitions Dance Company. 2009 márciusában harmadik helyezést ért el ESO című koreográfiája a Milwaukee Ballet előadásában, a Genesis International Choreografic Competition elnevezésű versenyen, az Egyesült Államokban.

A különböző klasszikus és kortárs táncegyütteseknek készített munkái mellett koreográfusként részt vesz a divatvilág és a könnyűzene projektjeiben is.

 

– Első ízben jár Magyarországon? Hogy érzi magát nálunk, milyennek találja Pécs városát?

– Először 2005-ben jártam Magyarországon, amikor a Rambert Dance Companyval turnéztunk. Budapesten és Győrben játszottunk, és fantasztikusan éreztem magam. Magyarország történelme, kultúrtörténete hihetetlenül gazdag, számomra lenyűgöző. Pécsre, ebbe a gyönyörű városba a nyár végén, még a fesztiválszezonban érkeztem, mely külön öröm volt számomra.

– Volt-e lehetősége megismerni a magyar táncművészet műhelyeit, produkcióit és az együttesek által képviselt irányzatokat?

– Épp érkezésemkor zajlott a IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, ahol nemcsak a Pécsi Balett, de a Győri Balett, a Szegedi Kortárs Balett, valamint budapesti együttesek fellépését is láthattam Európa és a tengerentúl más együtteseivel együtt. Nagyszerű fesztivál volt, mellyel igazán kellemesen ráhangolódtam a munkára ebben az országban. Mindez azért is érdekes, mert egy ilyen nagyszabású új munkafolyamat során egészen közel kerülök a táncművészekhez, s mivel a táncosok világa egy viszonylag zárt, egymást jól ismerő közösség, egy ország ízlését, irányzatait sokkal könnyebb megismerni.

– Hogyan dolgozik a Pécsi Balettel, mi jellemző a munkafolyamatra, hiszen nem egyszerű egy 2 felvonásos új művet komponálni egy olyan csapatra, akikkel most ismerkedett meg?

– Egy ilyen nagyszabású munka olyan, mint a hegymászás, egy utazás, mely – akár a hegymászás esetében – lépésről lépésre történik. Időt kellett hagyni arra, hogy megismerjem őket emberként és táncosként. A munkám nagyon fizikális és aprólékos, illetve mindig új utakat keresek a mozgásnyelvem fejlesztésére. Komoly erőnlét és magas szintű technikai tudás szükséges mindehhez, és egy bizonyos szintű kreativitást és felelősséget is elvárok a táncosoktól. A koreográfia folyamata már rég elmozdult attól, hogy a táncosnak megmondjuk, mikor mit csináljon, mint egy tánckarban. A táncostól már azt várjuk, hogy aktívan részt vegyen a kreatív munkában, legyenek saját ötletei, gondolatai. Nagyban számítok a táncosok fizikai és érzelmi őszinteségére, az elkötelezettségükre, mely a munkafolyamat alapja. Abban bízom, hogy a táncosok önmagukat hozzák a darabban, sajátjuknak tekintik azt, mely ettől válik hitelessé és emberivé.

 

cameron-mcMillan2

Fotó: Vincze Brigitta

 

– Milyennek találja a táncosokat, technikai felkészültségüket, fizikai és mentális teherbírásukat, kreativitásukat?

– Ez az együttes sokoldalú, kitartó, nagy munkabírású, szenvedélyes emberekből áll, akik alig várják, hogy tanulhassanak. Mindez megkönnyíti a feladatomat, és nagyszerű érzés látni, ahogy a táncosok nap mint nap fejlődnek. Magas szintű technikai tudással rendelkeznek, stiláris berögződések nélkül, könnyedén át tudnak váltani a klasszikus technika légiességéről a kortárs mozgásformák földközeliségére. Ezt a tudást használom kiindulópontként, ez az, amit a táncosokban keresek. Minden koreográfus másként dolgozik, és mást kér a táncosaitól. Én szeretem, ha a táncosaim folyamatosan kreatív meglepetésekkel szolgálnak, és itt fantasztikus lehetőségeket és fejlődést látok, amióta elkezdtünk dolgozni! Persze mindez egyre könnyebbé válik, minél jobban megismerjük egymást. Művészeti águnk minden apró részletének különböző szempontú megismerése a kreatív munkafolyamattól az előadásig kulcsfontosságú a táncos balett-termi és színpadi tudása szempontjából. A YouTube és az internet segítségével pedig a táncosok sokkal tájékozottabbak, mint valaha. Az elszigeteltség nagyon gyorsan megszűnik, mindez már látszik is!

– A mű címe: A Jó és a Rossz kertjében. Tematikus narratívában vagy fizikális megvalósításban gondolkodik, vagy az érzékek szintjén tervezi megfogalmazni a koreográfiát?

– Úgy látom magam előtt az előadást, mintha egy embercsoport utazását követnénk, melyet inkább egy koncepció, egy gondolat irányít semmint a direkt narratíva. Természetesen van azért egy egyértelmű és erős fonal, ami mindent összekapcsol, s ami mentén fejlődik a történet. Keretként a hét főbűn gondolatait és különféle értelmezéseit használom történelmi és kultúrtörténeti referenciákkal. Mindezt egy kreatív és mai kontextusba helyezem, hogy azt tudjam megmutatni és megvizsgálni, hogyan viszonyulunk egymáshoz mi, emberek. Mindez nem erkölcsi mese, de azért a „kertet” valamiféle pszichológiai keretnek tekintem, amibe azért költözünk, azért megyünk, hogy erkölcsi döntéseinket meghozzuk. A tánc és a mozgás olyan kifejező erővel bír, s a közönséggel olyan kapcsolatot tud teremteni, melyre semmilyen más művészeti ág nem képes, mert annyira sokféleképpen értelmezhető. Én elsősorban fizikai szinten dolgozom, vagyis a mozdulattal mondom el azt, amit szavakkal nem tudunk kifejezni. A szerkezet, a mozdulat-szókincs, az utalások és a kapcsolatok mindaz, ami engem a táncban érdekel, és jelen esetben a témaválasztás elképesztően gazdag lehetőséget kínál minderre. Két magyar művésszel dolgozom együtt: Riederauer Richárd zeneszerzővel és Molnár Zsuzsa tervezővel. Együtt alkotunk meg egy érzéki és zsigeri világot, melynek segítségével remélhetőleg mindannyian önmagunkra ismerünk.