Kataszteri jelentés

Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés – Nemzeti Táncszínház: Cziboly Ádám–Bethlenfalvy Ádám: Színházi nevelési programok kézikönyve

Elkészült a ma Magyarországon színházi neveléssel foglalkozó szervezetek és programok teljes összeírása. A könyvbemutatónak és a hozzá kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéseknek a Nemzeti Táncszínház adott helyet.
Szűcs Mónika | 13. 11. 14.

Hosszú út vezetett odáig, hogy ez az impozáns kézikönyv létrejöhetett. 2002 májusában, az első kaposvári gyerekszínházi biennálén még éjszakába nyúló éles szakmai viták folytak arról, hogy a színházi nevelési programoknak van-e helyük ezen a seregszemlén, vajon színháznak tekinthetőek-e az, amit csinálnak, vagy inkább a pedagógia körébe utalandók – pedig akkor már egy évtizedes múlt állt a magyar színházi nevelés (TIE – Theatre in Education) mögött. Az azóta eltelt több mint tíz évben a két hivatásos színházi nevelési műhely (Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, Káva Kulturális Műhely) mellett egyre több független színházi alkotóközösség és kőszínház kezdett színházpedagógiával foglalkozni. Nagy változást a 2010/11-es évad hozott – mint ahogy ezt a könyv kapcsán Cziboly Ádám elmondta –, amikor is az addigi programok száma megduplázódott: az előző évadban futó 109 színházpedagógiai programhoz képest 2010/2011-ben 200 ilyen program készült (és ez a nagyságrend azóta is megmaradt).

            Az ugrásszerű növekedésnek számos oka lehet, de nyilvánvalóan az egyik legerősebben motiváló tényező az volt, hogy a 2010-es években megnyílt néhány olyan forrás, amely kisebb-nagyobb összegekkel támogatta a színházi nevelési programokat. A legnagyobb összegeket a TÁMOP pályázatán lehetett elnyerni, s bár ezekkel a pályázók nyilvánvalóan elszámoltak, közülük jónéhány már egyáltalán nem elérhető, így ebben a kézikönyvben sem szerepel. Egyre csökkenő összegekkel, de az NKA, ill. a minisztérium is támogatta az elmúlt években.a színházi nevelési programokat. Két éven keresztül egy magánszponzori támogatást is kapott ez a terület: a Polgár Krisztina Emlékalap tantermi színházi előadások létrehozására és forgalmazására ajánlott fel összesen 45 millió forintot. Ez a project mind előkészítésében (előválogatás), mind lebonyolításában (Tantermi Színházi Szemle 2011, 2012) mintaszerű volt, számos értékes előadás (ill. komplex színházi nevelési program) megszületését segítette ez a kezdeményezés. (A produkciók egy része meghívást kapott a jövő héten kezdődő Marczibányi téri Gyerekszínházi Szemlére.)

2013 tavaszán az InSite Drama műhelye Cziboly Ádám és Bethlenfalvy Ádám vezetésével arra a nem kis feladatra vállalkozott, hogy teljes körűen összegyűjtse és egy objektív, egységes szempontsor alapján leírja, hogy milyen szervezetek, hol és milyen formában foglalkoznak színházi neveléssel. Mert az az elmúlt években már több szakmai találkozón is kiderülhetett a terület iránt érdeklődők számára, hogy milyen sokféle módszer, színházpedagógiai irányzat alapján, és mennyire különböző képzettséggel és szervezeti háttérrel készítenek színházi nevelési programokat. Az InSite munkatársai ezeket a programokat gyűjtötték össze és látogatták végig a 2012/13 évad második felében.

 

kezikonyv

 

Kutatásuk eredményeként 119 szervezet 172 programjából (és számos hozzájuk kapcsolódó programról) készítettek impozáns katalógust: a hivatásos színházi nevelési műhelyeken kívül megtalálhatjuk a szervezetek közt (egy kivételével) az összes vidéki kőszínházat, számos budapesti színházat, független színházi csoportokat, táncegyütteseket, befogadó helyeket. Ám a Színházi nevelési programok kézikönyve nem csak ezeket a pontos, jól kereshető adatokat teszi nyilvánossá, elérhetővé az érdeklődő pedagógusok, diákok, a színházi neveléssel foglalkozó szakemberek, kutatók és döntéshozók számára. Az adattárat követően részletesen ismertetik a szerzők a kutatás módszertanát, az adatgyűjtés eszközeit, a kérdőívek és megfigyelési jegyzőkönyvek szempontjait, kérdéseit. Világosan meghúzzák a kutatás kompetenciájának határát: céljuk a leírás volt, az egyes programok hatásának felmérése kívül esett ezen, és nem vállalkoztak a programok értékelésére sem. Ezen határok egyben kijelölik a jövőbeli lehetséges kutatási célokat.

Külön fejezetben elemzik a szerzők a kutatás számszerűsíthető eredményeit. Ez a statisztikai elemzés kitér az előadásszámok, nézőszámok vizsgálatára, a szervezetek földrajzi eloszlására és a programok finanszírozására. Vizsgálták a szerzők a programok alapanyagát, színházi formanyelvét, és módszeresen felmérték a programban résztvevők (alkotók, diákok, pedagógusok) véleményét a program hatásáról.

Fontos fejezete a könyvnek az, amiben az összegyűjtött adatok (látogatási jegyzőkönyvek, kérdőívek) alapján a szerzők különböző szempontok alapján javaslatokat tesznek a színházpedagógiai programok definiálására és kategorizálására. Kitérnek olyan egyre többször használt műfajok definiálására, mint az interaktív színház, értelmező színház, osztályterem-színház, komplex színházi nevelési előadás stb. A színházpedagógiai programok kategorizálását három szempont alapján végezték el: a különböző színházpedagógia irányzatokhoz való közeledés alapján; forma alapján megkülönböztetnek a szerzők interaktív, értelmező és osztályterem-színházat valamint komplex színházi nevelési előadást; pedagógiai cél alapján elkülönítenek emberi/társadalmi kérdéseket felvető, beavató, ismeretátadó, prevenciós és készségfejlesztő programokat. Az így definiált műfajokat a katalógusban minden esetben fel is tüntetik a programok mellett. A kötetet fogalomtár zárja, amelyben a színházpedagógia leggyakrabban használt szakkifejezéseit szedték össze a szerzők.

A könyv bemutatását követő három kerekasztal-beszélgetés (noha talán nem ez volt a rendezők szándéka) jól szemléltette, mire is szolgálhat ez a kézikönyv. Először is a katalógusnak köszönhetően nem lesz szükség minden szakmai találkozó alkalmával (ismételten) elmondani, hogy egy-egy szervezet milyen programokat működtet, hiszen erre mindenki megkaphatja a precíz választ a katalógusból. A kategóriákra, műfajokra tett javaslatok segíthetnek az alkotóknak elhelyezni saját programjukat a többi közt, így talán nem az önreprezentáció (olykor önigazolás) célja vezethetné a megszólalókat (mint ahogy ezt néhány előadónál láthattuk), hanem mód nyílhatna elemző szakmai megszólalásokra is. Katalizátora lehet ez a könyv annak a diskurzusnak, ami a színházi nevelés alapkérdéseit veti föl, és amit néhány megszólaló (leginkább azok, akik a színházpedagógiát már sok éve magas színvonalon művelik) el is kezdett: mi a szerepe a színháznak a nevelésben; mennyire szólhat bele a néző/résztvevő a színházba; merre tovább színházi nevelés?

Elkészült tehát a színházi nevelés első katasztere: egy olyan rendszerezett, pontos összeírás, amelyet majd egy minőségi szempontok alapján történő összegzés követhet.

 

 

L’ Harmattan Kiadó, 2013