Eleven emlékek

Ünnepi gálaelőadás az 50 éves Pécsi Balett tiszteletére

A jubileumi év ünnepségsorozatának utolsó, kiemelt rendezvénye volt a szombati előadás és az azt követő – a Pécsi Balett egykori és jelenlegi táncművészei számára rendezett – fogadás és bál.
Nübl Tamara | 10. 10. 10.

Az előadás is a régi tagok tiszteletére és szórakoztatására szolgált, mert rajtuk kívül csak keveseknek jutott hely a Pécsi Nemzeti Színház nézőterén: 50 év hosszú idő egy társulat életében, így kétszáznál is többen voltak kíváncsiak a hajdani táncosok közül egymásra, színházukra és a mai Pécsi Balettre is.

Üdvözlésül miden tiszteletjegy mellé egy szál virág és a Pécsi Balett immár hagyományosnak mondható ünnepi, jubileumi naptárja dukált. A naptárban fotók sokaságán keresztül elevenedik fel az együttes múltja és jelene, összefoglalva 50 év előadásait, alkotóit, előadóit. A fehér szegfűnek, amit csak a valamikori Pécsi Balett-tagok kaptak, később szerep is jutott. Az alapító tagok és az egykori igazgatók köszöntése után a táncművészek következtek a sorban, mindenki felállt, aki kezében virágot tartott, sokan ekkor pillantottak egymásra hosszú évek, évtizedek után először – egyike volt ez az este felemelő pillanatainak. Az összegyűlteket köszöntötte Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Simon István, a Pécsi Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója, Végvári Zsuzsa, az alapító igazgató, Eck Imre özvegye és munkatársa, aki harmadszor adta át a Pécs M. J. Város Önkormányzata által alapított Eck Imre Közalapítvány Eck Imre-díját, ez alkalommal Gombár Juditnak. Gombár, aki díszlet- és jelmeztervezőként dolgozott a ’60-as évek elején a Pécsi Balettnél, így ír erről az időszakról: „Imre jövet-menet benézett hozzám, és egy szadista kegyetlenségével dobatta papírkosárba terveimet. (…) De ha Eck végre elégedett volt, akkor tűzbe tehettem a kezem, hogy valami érdekeset sikerült kitalálnom. Ez a szó is a pécsi időkre emlékeztet: kitalálni!” (Színház, a szerelmetes szakma. In Tánctudományi Tanulmányok 1998-1999, szerk.: Kővágó Zsuzsa)

 

pecsi-balett-regi-tagok

 

Egy filmbejátszás erejéig láthattuk Ecket is, amint a kezdeti időszakról beszél egy visszaemlékezésben. Az 1999-ben, hosszú betegség után elhunyt koreográfust oly rég láthattuk-hallhattuk, különösen saját közegében, színházában, mégis, egyszerre olyan egyértelműen, ugyanakkor rendkívül távolinak tűnően jelent meg a vásznon, az este legmeghatóbb pillanatát okozva ezzel.

Az igazgatói székben egymást követőktől is megtekinthettünk egy-egy filmrészletet néhány, az időszakukra jellemző összefoglaló gondolattal, bár ők mindhárman (Tóth Sándor, Herczog István, Keveházi Gábor) ott ültek a nézőtéren, adott volt a lehetőség az élőszóban való megnyilvánulásra, ám így legalább részleteket is láthattunk a régebbi, meghatározó balettekből.

Az ünnepi este meghitt pillanatai után az első részben a Pécsi Balett adott elő néhány rövid műrészletet. Először, a múltra emlékezve, Eck Requiemjéből az Agnus Dei tételt. A Verdi zenéjére készített koreográfia Eck több száz műve közül mindenképpen az egyik legjelentősebb, összegző alkotás, ám a részlet nem bizonyult a legszerencsésebb választásnak. Egy egységeként a két felvonásos balettnek megállná helyét a színpadon, de kiragadva nem keltette azt a hatást, amit sokak reménye szerint a Requiem ma is tenne közönségére. Ezt a művet 1976-ban készítette Eck, felújításra sosem került sor, hisz a teljes együttest komolyan igénybe vevő produkcióról van szó, melyben éppoly fontos a magas érzelmi hőfokon való előadásmód, mint a sok tételben megnyilvánuló kimagasló technikai követelmények sora. Végvári Zsuzsa is reményét fejezte ki arra vonatkozólag, hogy újra színpadon látjuk még a Requiemet.

 

szimbiozis-pecsi-balett1

Szimbiózis - Fotó: Radványi Gábor

 

A jelenkori Pécsi Balettet bemutatandó Cameron McMillan új-zélandi koreográfus most készülő, A Jó és a Rossz kertjében címú balettjéből adtak elő egy részt próbaruhában, a koreográfus által a nyílt színen instruált táncosok. A produkció először 2010. november 19-én lesz látható Pécsett, december 5-én Budapesten, a Művészetek Palotájában.

A második felvonásban Mihályi Gábor, a Magyar Táncmvészek Szövetsége nevében köszöntötte a jubiláló Pécsi Balettet, ezt követően pedig hazai együttesek: elsőként a Magyar Állami Kökény Richárd tánckarvezető személyében, majd a Pécsi Balett képviseletében Nagy Írisz és Szabó Márton adta elő Nagy Írisz és a Harangozó-díjas Vincze Balázs Szimbiózis című koreográfiáját. Az első blokkot a Szegedi Kortárs Balett Nap-duettje zárta Juronics Carmina Buranájából, Szarvas Krisztina és Horváth M. Gergő tolmácsolásában.  A második részben Földi Béla hozott ízelítőt társulatának, a Budapest Táncszínháznak a legújabb, október 24-én bemutatásra kerülő előadásából, Joseph Tmim, izraeli koreográfus művét, melynek címe Komor test egy változékony térben. Őt követte Matola Dávid, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola tanulójának szólója, melyet Czebe Tünde, a Pécsi Balett Harangozó-díjas táncművésze és asszisztense készített. A virtuóz koreográfia a IV. Országos klasszikus balett és modern tánc versenyen első helyezést ért el. Az este utolsó fellépője a Duna Művészegyüttes volt Juhász Zsolt Örökkön-örökké című koreográfiájának fináléjával. Stílusos befejezés volt, hisz az este során a hozzászólók mind bizakodtak, hogy a Pécsi Balett következő jubileumát is megünnepelhetjük, mert lesz következő. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy Ecknél, akinek a műveiben mindig fontos szerep jutott a kellékek, díszletelemek szimbolikus jelentésének is, a Nap, ami nagyon sokszor „kisütött” balettjeiben, többnyire azt üzente, hogy van remény a látszólagos nehézségek ellenére is. A második felvonás két blokkjának zárásaként látott Nap-duett, illetve az Örökkön-örökké azt üzeni, a folytatás nem lehet kétséges…