Cirkusz és tánc

3. d'Watt Nemzetközi Kortástánc és Cirkusz Találkozó

A harmadik nemzetközi kortárstánc és cirkusz találkozó, a d’Watt második, hosszúra nyúlt estjén négy társulat produkciója került műsorra; a magyar Willany Leó Improvizációs Táncszínházat, a francia Leo Duot, az olasz MagdaClant, valamint a Less-Mess Workshop bemutatóját láthatta mindaz, akik ezen a szombat estén az Erzsébet téri Gödörbe Klubba vitt az útja. S tekintettel arra, hogy a rendezvény ingyenes volt, szépen meg is telt a nézőtér (úgy tűnik ingyen a kultúrára is fogékonyak vagyunk).
Barbarics Zsófia | 11. 09. 14.

 Willany Leó Improvizációs Táncszínház

 

Már érkezéskor tájékoztatják az embert, hogy az előadás kinn, a teraszon zajlik majd. Nem sokára az is kiderül, hogy bár az asztaloknál (rálátással a színpadra) mondhatni esélytelen helyet találni, a lépcsőn elhelyezkedni is csak óvatosan szabad, hiszen a táncosoknak arra is szükségük lesz.

Fél nyolckor az előadás el is kezdődik, függöny fel helyett hirtelen a lépcső kap világítást, amin egyre több táncos mozgása rajzolódik ki. Négy fiút és négy lányt láthatunk, akik a lépcsőkön óvatosan meg-megállva haladnak lefelé. Tekintetük hívogatja a másikat, mozdulataiknak állatias jelleget kölcsönöz a földön kúszás, az óvatos „tapogatózás”. Hosszas percek után egyesével érkeznek le középre. Mozgásukban ekkor ugyan néha vélhetünk felfedezni némi összhangot, megcsapja orrunkat a betanult kombinációk szaga, azonban még egyértelműen a spontaneitás a fő rendezőelv. Egymást hívják táncba és párbajra, tekintetükben ugyanakkor inkább kérdőjeleket, gondolkodás látunk, mint elszántságot, hívogatást.

Az imént még improvizatív mozgás egyik pillanatról a másikra koreográfiává áll össze. Táncosról táncosra alakul ki a rendszer, amely láncként épül és bomlik le folyamatosan. Beállnak, kiállnak, újra csatlakoznak, és újat kezdenek.

Érdekes pontja az előadásnak az ezt követő zárórész. Ebből ugyanis sugárzik a valós, gondolkodás nélküli improvizáció. S ami nagyon fontos, felcsillan a táncosok szemében a játékosság, a figyelem, a kacérkodás… Érzelmek. Egymással játszanak, lekövetve egymás mozdulatait, utánozzák a partnert, mozgásukat belőlük indítják ki, s teszik mindezt folyamatos szemkontaktussal, amellyel számunkra is élővé válik a „koreográfia”.

 

Duo LeoSeuls avec vous

 

Két fiatal művész produkciójával folytatódik az est immár a színházteremben. Lennert Vandenbroeck és Lolita Costet előadása több művészeti ágat használ, a cirkuszi akrobatikát egyesítik a kortárstánccal, s ehhez adják még hozzá a színészetet, igen érdekes egyveleget alkotva ezzel.

Beengedés előtt figyelmeztetnek, hogy csendben menjünk be, s foglaljunk helyet. A teremben bekötött szemű férfit találunk a színpadon botorkálva, körülötte a színpad négy sarkában egyelőre értelmezhetetlen tárgyak. Percekig lépked, keresgél egyedül a színpadon, majd hirtelen beviharzik a lány, Lolita. Csalogatja, nyávogással, kattogással, hol francia, hol angol parancsokkal utasítgatja. Lennert már így bekötött szemmel nem egyszer „repíti levegőbe” partnerét, majd végül letépi szeméről a kendőt. Míg a lány a nézőket illeti „kedvesebbnél kedvesebb” bókokkal, addig a fiú bőszen szerel valamit, mint hamarosan kiderül, egy ránézésre és üzemelésre is felettébb érdekes zuhanyzót. Elkészült a mű, nagy az öröm, gyorsan körbe is húzzák-vonják a nézőtéren, s bőszen eregetik belőle a krétaport – merthogy víz helyett kréta „folyik a rózsából.” Ezt az akciójukat aztán heves köhögés kíséri a teremben… talán pont ez volt a cél.

Ezt a felszabadult futkorászást aztán hirtelen komolyság, az arcaikon és tekintetükben végigvonuló koncentráció váltja fel. Nem meglepő ez, hiszen az elkövetkező percek akrobatikus elemei, dobások, gurulások, szaltók ezt megkövetelik. Sőt, ahogy Lennert attól sem riad vissza, hogy a feje búbján forgassa meg az azon hasaló Lolitát, úgy Lolita is látszólag könnyűszerrel emeli meg a fiút. Látványos cirkuszi elemeket látunk, amelyek nyomán feszült figyelem lesz úrrá az egész teremben. Amint azonban befejezték a gyakorlatsort, ismét a jókedvé a főszerep a színpadon, de a nézők ez után sem maradnak akrobatika nélkül, mégis eztán teszik ezt úgy, hogy az valóban szórakoztató és erőltetés nélkül nevettető legyen.

A produkció végéhez közeledve fokozódik a hangulat, egyre nagyobb dinamikával dolgoznak, egyre több energia mozog nemcsak a színpadon, de a nézőtéren is. A végeredmény pedig a szó művészi értelmében vett katarzis a színpad mindkét oldalán.

 

MagdaClan Kortárs Cirkusz Társulat: Magda Cabaret

 

A fesztivál tervezett záróakkordjaként a színpad a belga és olasz fiatalokból álló társulaté. Ők mindannyian egy torinói cirkusziskola növendékei, akik társulati munkájuk során a stílusok ötvözésével arra törekszenek, hogy egy új, kortárs cirkuszi irányzatot hozzanak létre. Ilyen értelemben sejthetjük már, hogy előadásuk valahol a színház és a tradicionális cirkusz határán mozog.

A Magda Cabaret eredendően szórakoztatni akar. A fiatal artisták megengednek benne maguknak minden olyan poént, ami, ha önmagában álla, nagy valószínűséggel egy csöppet sem lenne vicces, inkább elcsépelt. Így viszont a poén poénját viszik színpadra.  Maga az előadás több etapból épül fel, amelyek mindegyike akár egy önálló produkcióként is megállná a helyét.

Egy akrobatapáros duettjével kezdenek, akik a Duo Leo-hoz hasonlóan látványos emelésekkel varázsolják el a nézőt. Őket követi a tornász elemeket bemutató ’úszó artista’, aki már megjelenésében is szórakoztató (úszónadrág, napszemüveg, törülköző, úszósapka). Majd az egy szem lány táncára kerül sorra, hozzá csatlakozik ismét partnere, őket váltja aztán a zsonglőrfiú, aki hol akarva, hol akaratlanul ejti el a labdáit, ezzel nevettetve meg a közönséget. Az amúgy sem melankolikus hangulat tovább fokozására jelenik meg ismét az önmagát mutogató úszó, és vele együtt egy balerina tütüben, aki nem mellesleg fiú. Kissé esetlen, de még mindig mókás jelenetük után mind a hatan színre lépnek. Fehér zubbonyban kergetik, keresik egymást, szót fogadva a BOSS-nak (a lánynak). Ebben a jelenetben is keverednek a színészet, tánc, pantomim elmei. A hangulat a tetőfokára hág, ez lehetne az előadás zárása. De nem, a finálé fináléjaként monociklis vetkőzőszámot láthatunk, sok-sok iróniával.

 

Less-Mess Performing Art Workshop bemutatója

 

A fesztivál kísérőprogramjaként augusztus 29. és szeptember 8. között került megrendezésre egy különleges műhelymunka a berlini székhelyű társulat vezetésével. A workshop célja a kortárstánc, cirkusz és színészet találkoztatása improvizációs munkán keresztül. Olyan fiatal művészek, összesen tízen, vettek benne részt, akik vagy az egyik, vagy a másik művészeti ágban tevékenykednek, és szívesen kipróbálnák magukat a másikban is. A műhelymunka eredményeképp született meg a darab, mely azonban már vegyesen dolgozik a színpadi spontaneitással és az előre kidolgozott improvizációs vázakkal.

A félórás bemutató két részre bomlik, az első tizenöt percben előre összeírt, megtárgyalt sorrendű, szereplőjű performanszokat látunk, majd ezt követi a zsákbamacska. Amikor is a színpadon húzták ki a következő feladatokat, mint például kipakolás, bepakolás, repülő, karikás duett, szörny, séta, híd, s ezek egyszeri, spontán, kreatív megvalósítását látja a néző a színpadon.

 

Az est összességében nagyon színes képet fest, nem véletlenül. A szervezők célja pont ez, érintkezésbe hozni olyan művészeti ágakat, melyek színpadi körülmények között ilyen formában ritkán lelhetők fel.  Mindemellett akarva akaratlanul észrevesszük, hogy az előadások során van még egy figyelemre méltó dolog. Ez nem más, mint a különböző nemzetek temperamentumának, mentalitásának különbözősége. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy melyik kortárstánc, melyik cirkusz, de az előadás kabátjaként szolgáló két magyar megmozduláson érezzük, hogy igencsak sír a magyar hegedű, míg minden köztes tele van fiatalos lendülettel, életigenléssel. Érdekes és elgondolkodtató. Azonban ha ezen nem is mélázott közben a néző, szórakozni biztosan szórakozott.