Orpheusz-művelet

Budapesti Tavaszi Fesztivál, Nemzetközi Színházi Fesztivál: Operation: Orfeo - Hotel Pro Forma, Koppenhága

A dán Hotel Pro Forma előadásait gyakran az ellentétek színházaként jellemzik, ugyanakkor a társulat művészeti vezetői (az eredetileg képzőművész Kirsten Dehlholm és Ralf Richardt Strobech építész) is oppozíciókban beszélnek munkáikról.
Nánay Fanni | 10. 03. 26.

„A Hotel Pro Forma a színház fogalmának új területeit fedezi fel, amelyek művészet és nem-művészet, színház és nem-színház, fizika és metafizika között terülnek el. Az előadások a struktúra és az érzelmek, a tudatosság és az intuíció, a konkrét és az absztrakt közötti térbe hatolnak be." Az alkotók azt vallják, hogy „minden produkció egy újabb kísérlet, amely kettős színrevitelt igényel: egyrészt a tartalom és a tér megrendezését, másrészt pedig magának a színház fogalmának újrarendezését".

A színház fogalmának előadásról előadásra való „újrarendezése" két egymással párhuzamosan futó törekvést takar: egyrészt a produkciók létrehozását bizonyos fokú kutatás előzi meg (a felvetett téma, a térhasználat, az alkalmazott technológiák területén), másrészt pedig az alkotók az előadói műfajokat - színház, opera, vizuális művészet, koncert - produkciónként különböző arányban vegyítik. Minden előadásuknak más-más műfaji meghatározást adnak: az Operation: Orfeo-t vizuális operaként jellemzik, de érdemes megemlíteni pár korábbi (és egy későbbi) produkciójuk „alcímét" is: Darwin electro-opera, Mozgókép-előadás, Film-arabeszk, Diavetítés operával, Képzeletbeli oratórium, Költészet / perspektíva / a gravitáció törvénye. Ahogy e műfaji meghatározások is sugallják, a kettős rendezés másik szintjén, vagyis „a tartalom és a tér megrendezésében" egyformán fontos szerepet játszik a zene, az irodalom, a film és a digitális média - ugyanakkor ezen összetevők egymáshoz való viszonyát az alkotók minden előadásukban újraértelmezik.

Az 1993-ban készült, majd 2007-ben felújított Operation: Orfeo címe egyszerre fordítható Orpheusz-műveletre, utalhat az operaműfajjal folytatott játékra, ugyanakkor a rendező így magyarázza a címet: „Az előadás olyan egyszerű, mint egy sebészeti bemetszés, és annyira bonyolult, mint egy komoly műtét." A vizuális opera nem elmeséli vagy illusztrálja az Orpheusz-mítoszt, hanem referenciaként használja azt. A történet három szakasza (leszállás az alvilágba, visszatérés az élők világába, Eurüdiké elvesztése) egyszerre bomlik ki a zene, a szöveg és a látvány szintjén.

A zene a Hotel Pro Forma előadásainak egyik legfőbb rendezőelve, ugyanakkor a társulat produkcióról produkcióra újabb zenei stílusokkal, más-más zenei világgal kísérletezik: pl. az operák és oratóriumok mellett hoztak létre „popzenei utazást" is. Az Operation: Orfeo-ban egy mezzoszoprán szólista és a Lett Rádiókórus tizenkét énekese által tolmácsolt zenemű (akárcsak a látvány és szöveg) magában hordozza az ellentétek játékát: a dallamok egyszerre légiesek és grandiózusak, hol széttartanak, hol egyesülnek. John Cage minimalista zenéjét ellenpontozzák Bo Holten reneszánsz ihletésű kórusművei, valamint (mintegy klasszikus idézetként) Gluck Orpheusz és Eurüdiké c. operájának egyik híres áriája. Az énekesek nem klasszikus kórusként jelennek meg a színpadon, hanem egyszersmind az egyetlen lépcsősor alkotta tér szerves elemeit alkotják. Visszafogott mozgásuk, helyváltoztatásuk (felállás, leülés, megfordulás, apró kellékek - pl. legyező, lufi, „anyósnyelv" - használata, integetés) szervesen illeszkedik a zenéhez, ám nem értelmezi vagy illusztrálja azt.

 

 

hotel-prof-forma-operation-orfeo1

Fotó: Dusa Gábor

 

Az irodalom, a szöveg, a narráció első pillantásra másodrendűnek tűnhet a Hotel Pro Forma erőteljesen zenei és vizuális színházában, pedig előadásaik többségében, ha némiképp rejtetten is, de kulcsszerepet játszik. A szöveg gyakran követi a zene logikáját, máskor a narráció struktúrája irányítja a színpadi történéseket : pl. a Miért jön el az éj, anyám?-ban a narrátor által felolvasott versek (kvázi-zenei) szekvenciái határozzák meg a szereplők térbeli mozgását. A társulat egyes produkciói „hagyományosabb" narrációt követnek (pl. a Theremin szigorúan időrendben meséli el a címbeli hangszert feltaláló Lev Termen életét) vagy éppen maga a narráció válik az előadás témájává (pl. a Csak úgy tűnik, mintha halott lennék a mesemondó Andersen írásművészetét veszi alapul). Az Operation: Orfeo szövege egy erős vizualitású, szürreális szó-folyam. Ib Michael operalibrettójában asszociatív módon kapcsolódik össze Orpheusz alvilágba tett útjának motívuma a szövegből kibomló, tengeri lényekkel, elsüllyedt kincsekkel és hajóroncsokkal zsúfolt tengerfenékre való alászállás képeivel.

A librettó asszociatív narrációját kiegészíti a mozgás narrációja, ám közvetlen, illusztratív kapcsolatot itt sem fedezhetünk fel. Az énekesek egyes mozdulatai, tevékenységei sokkal kevésbé utalnak az előadás narratív szintjére, mint térbeli mozgásuk, illetve helyváltoztatásuk intenzitása: az első részben mindvégig egy helyben ülnek, a másodikban leginkább csupán a testtartásukon változtatnak (ültükben hátradőlnek, felállnak), a harmadik részben viszont különböző térbeli formációkba helyezkednek. A szólótáncos az egyedüli, aki valamilyen szinten közvetlenül utal a mítoszra: a lépcsőn való lassú „legördülése", majd fokonkénti felfelé haladása, végül félúton való megállása világosan utal az alászállás, a visszatérés és az elveszítés szakaszaira.

A mítosz három szakaszát azonban talán a látvány, elsősorban pedig a fénnyel és az árnyékkal folytatott játék jeleníti meg legerőteljesebben. A társulat az egyes előadások látványvilágával ugyanúgy kísérletezik, mint az alkotások többi összetevőjével, ugyanakkor a szigorú geometrikus formák, valamint a szimmetria és aszimmetria játéka előadásról előadásra visszatér. Ugyancsak a produkciók közös ismertetőjegye, hogy az előadások színvilága egységes, sőt gyakran monokróm - pl. a Csak úgy tűnik, mintha halott lennék c. produkcióban a díszletelemek és a jelmezek uralkodó színe a fehér, amelyet megtör a parókák és a kellékek tarkasága, az Operation: Orfeo-ban pedig a fehér lépcsősort és a fekete jelmezeket a világítás váltakozó színei ellenpontozzák.

 

 

hotel-prof-forma-operation-orfeo2

Fotó: Dusa Gábor

 

A díszletet egy széles keretbe foglalt, méternyi magas fokokból álló lépcsősor alkotja. A keret egyszerre határolja le a teret és nyújtja a végtelenség illúzióját (e benyomásunkat erősíti az is, hogy a lépcsősoron ülő-álló-fekvő kórustagok közül a legfelső fokokon helyet foglaló énekeseknek szinte mindvégig csupán a lábukat látjuk). A kereten belüli tér ugyanakkor a dimenziókkal folytatott játék terepévé válik: a lépcsősor párhuzamos vonalai a megvilágítástól függően keltik két- vagy háromdimenziós kép, sík vagy mélység érzetét.

A fénynek narratív szerepe is van: az alászállás szakaszát félhomály uralja, az alvilágból való visszatérést a világosság és sötétség váltakozása határozza meg (előfordul, hogy egy képen belül az énekesek „sorfalával" kettéválasztott színpad egyik fele fényben úszik, másik fele homályba borul, vagy a lépcsősor két oldalát más-más színű fény világítja meg), Eurüdiké elvesztésének szakaszát pedig az erős, határozott, élesen kirajzolódó fények jellemzik. A Hotel Pro Forma látványvilágától a giccsel való kacérkodás sem áll távol: az előadást egy lélegzetelállító lézerjáték zárja, amikor a színpadról a nézőtér felé hömpölygő füstben egy vízszintesen hullámzó zöld lézersík egyre jobban „elárasztja" a teret, s végül - a librettóra rímelve - mindannyiunkat elnyelnek a hullámok.

 

 

Operation: Orfeo

 

Zenei szerkesztő: Bo Holten

Zene: John Cage, Christoph Willibald Gluck

Librettó: Ib Michael

Díszlet: Maja Ravn

Jelmez: Annette Meyer

Fény: Jesper Kongshaug

Karmester: Kaspars Putnins

Rendező: Kirsten Dehlholm

Szóló ének: Baiba Berke

Tánc: Lisbeth Sonne Andersen

Közreműködők: a Lett Rádiókórus

 

Helyszín: Nemzeti Színház

Időpontok: 2010. március 22., 23.

 

 

Videó:

Youtube

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK