Harapást szőrével

Mezzo-operafesztivál 2008, Szeged: Heinrich Marschner: A vámpír

Ha valaki azért szeretné megnézni Heinrich Marschner A vámpír című operáját, mert véres és horrorisztikus jelenetekre számít, jobban jár, ha a klasszikus vámpírtörténetek valamelyik filmes adaptációját választja. Az 1828-ban született mű cselekménye tartalmaz ugyan egy-egy váratlan fordulatot, és egy-egy részletet tekintve a zenei anyag is kínál meglepetéseket, a Mezzo operafesztivál utolsó előadásán azonban nem félnünk, hanem elsősorban gyönyörködnünk kellett.   
Kelemen Orsolya | 08. 11. 21.

 A 18. századi Skóciában játszódó történet főszereplője Ruthven, a vámpír, akinek a vámpírmester utasítása szerint három leányt kell feláldoznia huszonnégy óra alatt. Vonzó fellépésének és csábító erejének köszönhetőn két nővel sikerül viszonylag gyorsan és nagyobb nehézség nélkül végeznie. A harmadik is egyszerűnek tűnik, mert feleségül akarják hozzá adni a lányt, és az esküvőt is sürgetik, de akad egy ellenfél: a lány szerelme, Aubrey. Ő tisztában van Ruthven kilétével, és szeretné mihamarabb megmenteni a szerelmesét, Malwinát, de a titkot (hogy a házasulandó gróf vámpír) nem fedheti fel, különben őt is sújtja az átok, és ő maga is vámpírrá lesz.

            Heinrich Marschner kapcsán az irodalom szinte mindenütt megemlíti Weber és Wagner nevét, a zeneszerző átmeneti szerepét hangsúlyozva. Az előadás láttán valamelyest érthető, hogy a világ operaházai miért nem versengenek a mű bemutatásáért, a zenetörténészek számára valószínűleg sokkal érdekesebb anyag ez, mint egy átlagos, az operaházi repertoárok remekművein szocializálódott nézőnek. Az előadás rendezője, Balázs Zoltán eltekintett a történet kínálta vadregényes jelenetektől, illetve a kísértetkastély-jellegű effektektől, és korábbi rendezéseihez hasonlóan látványban gazdag, ugyanakkor statikus világot álmodott a színpadra - ezúttal keleties képi világot imitálva. A díszlet mindössze egy félkör alakú lépcsősor, és a teret egy tolóajtókkal zárható fal osztja két részre. Mindez mégsem tűnik hűvösen sterilnek, mert színes fényekkel teszik vonzóvá a látványt, a jelmezek pedig különösen szépre sikerültek: a szereplők finom anyagokból készült, különféle élénk színekben pompázó japán kosztümöket viselnek.

 

vampier-fel3

Fotó: Révész Róbert

 

            A rendezés precíz, a koreográfiák kidolgozottak, a kórus is koncentráltan mozog együtt. Az összhatást csak az zavarja, hogy a ruhák egy részét túl hosszúra szabták, és az énekesek hasra eséstől rettegve óvatoskodnak a lépcsőkön. Ruthven és Aubry gyakran szimmetrikus helyzetben állnak vagy mozognak a színen, amikor csak egyikük van akcióban, akkor a másik a háttérben lapul, de ilyenkor is hangsúlyosan jelen van. Ruthven, a nem evilági, misztikus figura, nem szabadulhat a hús-vér Aubrytől, mert az tisztában van a titkával, Aubry pedig nem szabadulhat Ruthventől, mert a leleplezés veszélyes, ugyanakkor a nyomában kell lennie, ha kedvesét meg akarja óvni. Persze lényeges a három nő (Janthe, Emmy, Malwina) is, bár leginkább azért, mert képtelenek ellenállni Ruthvennek, a vámpírok Don Giovannijának, aki egészen megbabonázza őket. A lassú, kimódolt mozdulatokkal telített előadásban, ahol számos olyan színpadkép is van, mely teljesen mozdulatlannak, állóképszerűnek hat, a kórus, amikor történetesen nem a vámpírok karát alakítja, általában a házasulandóknak gratulál vagy az ivás örömeiről énekel, vagyis az életerőt és vidámságot képviseli a kegyetlen halálesetek között. Ezek a jelenetek késleltetik a végkifejletet, de hiába öltözik át a kórus több ízben is, második-harmadik alkalommal ez úgy hat, mintha csak ismételnék önmagukat. A kimódolt és részletgazdag japán világtól idegen, így nagyon nem illik ide a „buffa-jelenet", amikor az iszákos férjét és barátait ledorongoló Suse egyszer csak ledobja kimonóját, és bugyogóban paskolja a férfiak fenekét.

            A látványtól függetlenül a japán világ és e romantikus opera összekapcsolásában van valami mélyen önkényes gesztus, a két világot nem érezhetjük szorosan összetartozónak. Balázs Zoltán nyilván azért képzelte keleties közegbe az előadást, mert számára az opera a leglényegibb eleme a két férfi szerepkörén keresztül élet és halál folyamatos együttléte, illetve elválaszthatatlansága, és ez az elgondolás közelebb áll a keleti életszemlélethez, mint a nyugat-európaihoz. A nehézség az, hogy Ruthvennek és Aubrynak ez a metaforikus viszonya az előadásban nem teremtődik meg. Vagyis végeredményben ez a japán világ eredeti helyszíntől és korszaktól függetlenül bármely más (vámpírok vagy misztikus lények nélküli) operára is adaptálható lenne.

 

 

vampier-fel4

Fotó: Révész Róbert

 

            Ennek talán az is oka, hogy az ellenfeleket alakító énekesek teljesítménye erősen különbözött, hangjuk alapján Nabil Sulimann került ki győztesen az Aubryt alakító Marc Haffnerrel szemben. A két meggyilkolt nő figurája egy szerep, de Helen Kearns Jantheként és Emmyként mintha nem ugyanaz az énekes lett volna, kezdetben haloványnak és jelentéktelennek tűnt, a második részben viszont erőre kapott. Malwina karakteréből (Vanessa Le Charlès) erősen hiányzott az az összetettség, mely igazán érdekessé és érzékletessé tehette volna a két férfi közötti őrlődést, a szerelmi háromszöget. Nem feltétlenül szerencsés az sem, hogy a rendező a vámpírok karát és a vámpírmestert az első emeleti páholyokba helyezte, bár a néző izgatottan kapkodhatta a fejét, de ez a karmesternek, akinek alkalmanként a zenekar egyben tartásával is nehézségei voltak, tovább nehezítette a feladatát.  

            Az előadás végén, amikor a háttérből megszólal egy óraütés, jelezve, hogy letelt a huszonnégy óra, a vámpír - mivel nem sikerült mindhárom lányt feláldoznia - eltűnik a fal mögött, és csak elmosódó árnyékát láthatjuk. Mindenki boldogan fellélegezhet, hogy a vámpír meghalt, Malwina pedig megmenekült. Ekkor azonban az újdonsült férjjelölt kezéből előkerül egy gyöngysor, épp olyan, mellyel Ruthven fűzte elválaszthatatlanul magához korábbi áldozatait. Malwina sem menekül, Aubry is vámpír lett. A rendező nem a happy endet választotta. Ez A vámpír japán módra. Igaz, a harakiri elmaradt.

 

Az előadásról olvasható másfajta megközelítés is az interneten:

Jászay Tamás: Vámpírok bája

Molnár Szabolcs: Önkéntes véradók

 

Balázs Zoltánnal is olvashatók beszélgetések az opera rendezéséről az interneten:

„A szabadság az egyetlen tőkém"

„Nagy kihívásnak vettem, és tanulságos feladatnak tartom"

Az opera: tánc, zene, film

 

Írás a Mezzo Operafesztiválról

 Koltai Tamás: Mezzo voce

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK