Ha a színház egy vízcsepp

Beszélgetés Székely Csabával

A Szkénében vendégszerepelt a marosvásárhelyi 3G Színház Székely Csaba Öröm és boldogság című darabjával. Az előadás után közönségtalálkozó volt a drámaíróval. Az alábbiakban ennek a beszélgetésnek a szerkesztett változatát közöljük (amelybe több nézői kérdést is beillesztettünk). Székely Csaba nemcsak az Öröm és boldogság születéséről, a darab és az előadás sajátosságairól, fogadtatásáról beszélt, hanem a 3G Színház működéséről, célkitűzéseiről is.

 

– Az Öröm és boldogság olyan darabnak tűnik, amely eleve egy színházi előadás számára készült. Ma már nemcsak a hagyományos drámaírói szerepkör létezik, amikor is a szerző az íróasztalára görnyedve önállóan készíti a művét (amelyet a színházak vagy bemutatnak vagy nem), hanem egyre több drámaíró él együtt valamilyen formában a színházzal: társulatokkal dolgozik, eleve színészekben gondolkodik, egy készülő előadás számára írja a darabját, amelyet esetleg a próbák tapasztalatai is módosítanak. Te melyik típusba tartozol?

– Inkább az utóbbiba. Minden darabomat úgy írom, hogy eleve színpadra szánom. Nekem igazán az előadás a fontos. Úgy érzem, hogy akkor van kész a darab, amikor bemutatják, amikor látják a nézők a színházban.

– Drámaíró is így lettél, hogy egy workshop keretében azonnal elkezdte próbálni egy színészcsapat azt, amit írtál.

– A Bányavirág valóban így született. És az az érdekes, hogy abból az egykori egyetemista csapatból, akik a workshopon a Bányavirággal dolgoztak, hárman is szerepelnek az Öröm és boldogságban: Orbán Levente játszotta Ivánt, Szász Réka Ilonkát és Karcsi Illést.

– Az Öröm és boldogság a 3G Színház számára készült, ez volt az első magyar nyelvű bemutatója. Mit kell tudni erről a társulatról?

– A 3G Színház Ándi Gherghe marosvásárhelyi színész, rendező színháza. Ő egy nagyon különös élettörténettel rendelkező figura, alapvetően román, de félig magyar. Az ő álma volt, hogy legyen egy saját társulata, ehhez csatlakoztunk ketten, Benedek Botond, aki szintén játszik az Öröm és boldogságban, és én. Elhatároztuk, hogy olyan előadásokat fogunk létrehozni, amelyek valamilyen módon reagálnak azokra a társadalmi folyamatokra, eseményekre, amelyekben ma élünk.

– Ebbe a programba remekül illeszkedik az Öröm és boldogság. Hogy merült fel a téma?

– A darab ötlete egy olyan furcsa időszakban született, amikor valamiért nagyon felerősödtek a melegellenes indulatok. Két-három éve nyáron a bálványosi szabadegyetemen az egyik előadás arról szólt, hogyan gyógyíthatók ki a melegek a betegségükből. Ez a megközelítés határozott kritikai reakciókat váltott ki, volt, aki ellene, volt, aki mellette szólalt fel. És miközben felerősödött a téma a közbeszédben, rájöttem, hogy Erdélyben az emberek többsége nem sokat tud a melegekről, sem személyesen, se tévében, színházban nem találkozik velük. Van néhány film, amit esetleg kapcsolgatás közben el lehet csípni a tévében, de az erdélyi színházak műsorkínálatából például teljesen hiányzott ez a tematika. Közben az is eszembe jutott, hogy az intoleranciának valószínűleg az egyik forrása az, hogy az emberek személyesen nem találkoznak azokkal az emberekkel, akiket utálni illik, de akikről valójában semmit nem tudnak. Ezért gondoltam azt, hogy ha meleg embereket, illetve a hozzájuk kapcsolódó élethelyzeteket, sorsokat mutatnánk meg a színházban, akkor elképzelhető, hogy a nézők olyan személyes élményhez juthatnának, amely picit módosítaná a viszonyukat a kérdéshez. Így kezdtem bele az Öröm és boldogság írásába.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2018/5. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.

Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Ára (mely tartalmazza a postaköltséget is):

Aktuális évfolyam számai: 880 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 595 Ft

 

 

 

19. 07. 9. | Nyomtatás |