A díszbeszélő

Kárpáti Péter: Díszelőadás - Titkos Társulat

1996-ban jelent meg Kárpáti Péter Díszelőadás című prózakötete, amelyből a következő év novemberében előadás is készült a Bárka Színházban. Simon Balázs rendezése után sokáig nem készült előadás belőle. De most maga a szerző állította színpadra a Trafó pincéjében. Az előadás érdekessége, hogy Kárpáti Péter nemcsak írta és rendezte az előadást, hanem a főszerepet is ő játssza. A szövegről és az előadásról Sándor L. István ír.

Sándor L. István

 

Egy könyv és egy régi előadás

 

Kárpáti Péter 1996-ban megjelent prózája valójában egy hosszú monológ. Pontosabban – ahogy a címe is utal rá – egy díszelőadás, egy ünnepi felszólalás, megnyitó beszéd, hiszen a könyv utalásaiból az derül ki, hogy a magyar Pasteur-intézet megnyitóján hangzik el. Az 1890-ben létrejött intézetet Hőgyes Endre (1847–1906) alapította, aki 1885 óta végzett embereken is kísérleteket a veszettség elleni védőoltásokkal, megismételve Louis Pasteur (1822–1898) kísérleteit és némileg továbbfejlesztve módszerét.

A könyvben nincs ugyan megnevezve a díszbeszéd előadója, de nyilván Hőgyessel azonosítható. Ugyanakkor ennek a megfeleltetésnek nincs különösebb jelentősége, mert konkrét életrajzi adatok vagy személyes tulajdonságok egyáltalán nem kapcsolódnak a beszélőhöz. Inkább valamiféle általánosabb figurának tűnik, aki megtestesítője egy 19. század végi tudósnak, ahogy magát nevezi: egy „kísérleti kortani buvár"-nak. (Sőt a szöveg néhány részletében az is hangsúlyossá válik, hogy egy magyart tudós szavait halljuk, mert itt a tudománynak szentelt élet sajátos helyzetet és tragikusabb életsorsot jelent.)
A Díszelőadás prózája akár drámainak is nevezhető, hisz magában rejti a szituációt is, nemcsak a beszédhelyzetet, hanem a közönséget is feltételező megszólításokat. De ahogyan egy akadémiai székfoglalót sem tekintünk színháznak, úgy a Díszelőadás szövege sem feltétlenül kívánkozik színpadra. Csakis abban az esetben, ha sikerül megtalálni hozzá azt a formát, amely teátrális hatásként képes közvetíteni a próza nyelvi és gondolati erejét.

A Simon Balázs rendezte 1997-es ősbemutatót sajátos kettősség jellemezte. Egyrészt hangsúlyos maradt benne a szöveg is, amit a nyíregyházáról épp akkor átszerződött Gazsó György adott elő. (Egy fénykorát élő színész meghatározó fontosságú alakítása volt ez a szerep.) Ugyanakkor a Bárka előadásának legemlékezetesebb pillanatai mégiscsak a szöveghez kapcsolódó különféle etűdökből, mulatságos játékokból fakadtak. A Bárka Díszelőadása egyike volt az akkor zajló színházi paradigmaváltás meghatározó előadásainak. Persze mai szemmel inkább paradigmaváltási kísérletről lehet beszélni, amit hamarosan követett a magyar színházművészetben egyfajta visszarendeződés. De a 90-es években a mindaddig meghatározó realista-naturalista játékrendszer zárt keretei kezdtek ismét megnyílni, és sokféle forma, sokfajta színházi gondolkodásmód kereste a kifejezési lehetőségeit.

Mindezt nem írja le pontosan az akkoriban divatossá vált új teatralitás kifejezés. Főként azért nem, mert a változások elsősorban nem a teátrális hatások megnyitása felé mutattak, sokkal erősebbé vált a színházi játékosság hangsúlyossá válása. Akkoriban születtek például olyan előadások először, amelyek meghatározó vonulata színházi improvizációkra épült. (Ilyen volt a Bárka emblematikus előadásává vált, de még a Bárka előtt született Szentivánéji álom is.)
Kárpáti Péter darabjainak a kezdetektől meghatározó szerepe volt a magyar színpadi nyelv tágításában, hiszen sosem a létező színház gyakorlatából indult ki, eszébe sem jutott ehhez alkalmazkodni. Ezért egy új rendező nemzedék színre lépéséig kellett várni, hogy valóban sikeres előadások szülessenek a Kárpáti-darabokból. Ezt az új nemzedéket elsősorban egy akkoriban a magyar színpadokon ismeretlen, kötetlen szemléletű játékosság jellemezte, így a Kárpáti-előadások ilyen megközelítésben kerültek színpadra. Ilyen volt elsőként a Simon Balázs rendezte Országalma, ezt követte ugyancsak az ő rendezésében a Díszelőadás, majd később a nyíregyházi Pájinkás János. Folytatta a sort Rusznyák Gábor debreceni Tótferije, és következtek sorra Novák Eszter emlékezetes Kárpáti-rendezései (Világvevő, Tótferi, Nick Carter, A negyedik kapu).

A 2000-es évek színházi visszarendeződése során ez a nemzedék is veszített a súlyából (sőt többen a perifériára sodródtak), így a Kárpáti-darabok sem találták ismét a helyüket a magyar kőszínházakban. Érthető hát, hogy Kárpáti Péter új utakat és újfajta alkotómódszereket keresett. És már nemcsak íróként, majd társulatvezetőként kezdett működni, hanem rendezőként is létrehozott előadásokat. Többször saját maga rendezte az általa írt szövegeket. Ebbe a sorban illeszkedik a Trafó pincéjében bemutatott Díszelőadás is, amely teljesen más kulcsokat kínál ehhez az izgalmas szöveghez, mint Simon Balázs 1997-es rendezése.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2018/3. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.

Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Ára (mely tartalmazza a postaköltséget is):

Aktuális évfolyam számai: 880 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 595 Ft

 

19. 07. 9. | Nyomtatás |