Imre Zoltán öröksége

Beszélgetés Fekete Hedviggel, Péntek Katával, Zarnóczay Gizellával

1987. szeptember 27-én mutatta be első estjét az újjáalakult Szegedi Balett. Az Imre Zoltán vezette Szegedi Balett fokozatosan a magyar táncművészet meghatározó műhelyévé vált. Az Ellenfény 1998-ban készített egy összeállítást Imre Zoltán szegedi műhelyéről. Akkor Zarnóczay Gizellával, Fekete Hedviggel és Péntek Katával, az együttes alapítóival beszélgetett Halász Tamás a mesterrel együtt töltött időkről, a műhely formálódásáról.

Halász Tamás

 

– 1986-ban nyitották meg az újjáépített Nagyszínházat – mesélte Zarnóczay Gizella. – Erre nagyszabású gálaműsort csináltak, amire Imre Zoli készített egy koreográfiát, és ebbe hívott meg. Eleinte még ingáztam, mert ő akkor éppen csak elkezdte a következő évad nyitódarabjának, a Démonnak a színpadra állítását. Erre Bokor Rolanddal, a vezetőtársával operaházi táncosokat is meghívtak: Metzger Mártát, Szakály Györgyöt, Pártay Lillát és Lovas Pált Pécsről. Hozzájuk érkezett az akkor végzős néptáncos évfolyam: Fekete Hédi, Péntek Kata, Juronics Tamás és sokan mások.

– Milyen volt az Imre Zoltánnal való első találkozás?

– Furcsa – válaszolta Péntek Kata. – Mi olyan intézetből érkeztünk, ahol a legnagyobb hangsúly a technikai képzésen volt. Innen kikerülve különös volt találkozni ezzel a rendkívüli személyiséggel, aki hihetetlen műveltséggel rendelkezett, óriási kitekintése volt a világra, másrészről igencsak liberális módon szemlélte az őt körülvevő közeget. Zoli nagyon természetesen fejezte ki önmagát, mindent a nevén nevezett, és ez nekem, a tizennyolc évemmel eleinte felettébb különös volt, a mai eszemmel viszont egészen fantasztikus. Voltak nagy kiborulásaink is, mivel az akkori gyakorlat szerint az új társulat a főszerepekre a hazai balett csillagait kérte fel, mi pedig döbbenten lestük, hogy hová is kellene nekünk majd felnőnünk. Ezek a találkozások óriási hatással voltak ránk, kezdőkre.

Zoli ösztönzésére aztán egyre inkább úgy alakult, hogy a társaság önmaga soraiból kezdte kiállítani az új előadások szereplőit, és leszokott arról, hogy hozott anyaggal dolgozzon. Társulattá kezdtünk szerveződni, mindannyian vállaltuk, hogy Szegedre költözünk, és együtt dolgozunk.

– Ott voltak a nagyon fiatalok a hatalmas hitükkel, Zoli a mélységes hitével és szeretetével, nyitottságával: nagyon szorítottunk, hogy sikerüljön együtt maradni – mesélte Zarnóczay Gizella. – Zoli kisugárzása lenyűgöző volt koreográfusként, emberként egyaránt. Izgalmas, művelt, szórakoztató, jó humorú, erős embert ismertünk meg a személyében. Nagyon nagy érdeme volt, hogy meghívott általa ismert nagy koreográfusokat és táncosokat, Hawkinst, Galvant, Uotinent, aztán a hazaiak közül Bozsik Yvette-et, Lőrincz Katalint – ez nem nagyon volt szokás. A minőség előtt mindig szabad utat engedett, és kalapot emelt. Magyarország tánckultúrájának nyitásában Zolinak meghatározó szerepe volt.

– Ő nem „csak" balettmester volt, táncpedagógus vagy koreográfus, hanem a társművészetekben is járatos sokoldalú művész, egy magával ragadó személyiség – tette mindehhez hozzá Fekete Hedvig. – Azt mutatta meg, hogyan légy jelen hitelesen, önmagadként a színpadon. Nála soha nem viselhettél álarcot, mert azonnal lebuktatott. Lenyűgözően művelt volt. ... Zoliban megvolt az alázat, amely képessé tette arra, hogy fel tudja ismerni lépés- és mozgásanyaga véges voltát. Őt nem a tánctudása tette mesterré, bármennyire is fantasztikus táncos lehetett a társulatalapítást jóval megelőző fénykorában. Darabjainak a gondolatisága, az építkezés, a komponálás módszertana, a közlésvágy ereje és okossága volt számomra egyedülálló.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2018/2. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Ára (mely tartalmazza a postaköltséget is): 495 Ft

 

19. 04. 29. | Nyomtatás |