Harc a függetlenségért

A Szegedi Kortárs Balett történetéből

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a Szegedi Kortárs Balett története egy szabadságharc története. Az együttes 30 éves működését kezdetektől fogva a színházi struktúra teremtette feltételekkel való küzdelem, illetve – ennek ellenhatásaként – a függetlenségre való törekvés határozta meg. Vazsó Vera összeállítása ennek a „szabadságharcnak" fontos fordulataira emlékeztet.

Vazsó Vera

Már az 1987-ben alapított Szegedi Balett vezetője is konfliktushelyzetekbe keveredett a színház vezetésével, különösen azután, hogy a Szegedi Nemzeti Színházat addig vezető (és Imre Zoltánt Londonból hazahívó) Nagy László helyére az 1991/92-es évadtól Kormos Tibor került. „Az új igazgató – vezetői attitűdjéből fakadóan is – nem úgy közelítette meg Zolit, ahogy az egy ilyen rangú és korú művésznek kijárt volna" – mesélte Juronics Tamás. „Az utolsó évben már elég sokat harcoltunk vele együtt, sokszor kiálltunk érte, kiabáltunk helyette. De akkor már a szervezési, strukturális feladatokban is sokat dolgoztunk, nagyon aktívak voltunk például a pénzügyi kondíciókkal, szerződési formákkal kapcsolatban. Az utolsó évben Zoli sokszor már részt sem vett ezeken a megbeszéléseken, inkább Pesten maradt."

„Picit hagyta is, hogy a mi kezünkbe csússzanak át a dolgok" – tette hozzá Pataki András. „Amihez hozzátartozik az is, hogy Zoli vezetőként nem volt igazán koncepciózus figura. Ő alapvetően művész ember volt, ezért mindig volt mellette valaki, aki vitte a gyakorlati ügyeket: előbb Bokor Roland, később Krámer Gyuri. A végén vezetőként egyedül maradt, de napi szinten nem nagyon szervezte a társulatot. Ezért szinte törvényszerű volt, hogy a kezünkbe vegyük a dolgainkat, mert úgy éreztük, hogy szét fog esni a társulat. A mai napig homályos előttem, hogy már nem tudott, vagy nem is akart kellő figyelmet fordítani az együttesre. Mintha elment volna a kedve az egésztől. Annak idején Londonban is abbahagyta a táncot, és váltott: elkezdett filmmel foglalkozni. Hasonló váltásnak érzem, hogy a távozása után a színház került az érdeklődése középpontjába."1

Imre Zoltán 1993 márciusában nyújtotta be felmondását a színház igazgatójának. Az évad végén csak néhány táncos (Bodor Johanna, Fekete Hedvig, Péntek Kata és Sonkoly Tamás) távozott, a többség együtt akart maradni, és Pataki Andrást és Juronics Tamást választotta meg vezetőjének, akik az utolsó évben gyakorlatilag már vitték a társulat ügyeit. A színház igazgatója, Kormos Tibor hajlandó volt őket kinevezni a balett élére, annak ellenére, hogy korábban számos konfliktusuk volt. A tánctagozati státuszt is ekkor kapta meg az együttes, mert korábban szervezetileg csak a Szegedi Nemzeti Színház tánckaraként működött. De a tagozati lét újabb konfliktusokat eredményezett.

„Volt egyfajta tagozati gazdálkodás, ami számunkra sokszor azt jelentette, hogy az év második felére, mondjuk a következő évadkezdésre nem sok pénz maradt a balettelőadásokra a színházi költségvetésben. Hiába különítettük el az év elején az egyes tagozatok költségvetési pénzét, ehhez senki sem ragaszkodott szigorúan, és ha mondjuk az opera vagy a prózai tagozat túl sokat költött, akkor ennek a levét mindig mi ittuk meg" – mesélte Pataki András. Ezért is hoztak létre 1993-ban önálló alapítványt, és ezen keresztül kezdték el szervezni a budapesti és a külföldi fellépéseiket. Pályázati forrásokra is az alapítvány pályázott, így a megítélt támogatásokat nem nyelhette le a színház. Egymagukban több támogatást sikerült szerezniük, mint a színház másik két tagozatának együttvéve.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2018/2. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Ára (mely tartalmazza a postaköltséget is): 495 Ft

 

19. 04. 29. | Nyomtatás |