Ellenfény Offline - Archívum - 2017 - 2017/1. - Fókuszban - Boldog Békeidők? - A Múltból A Jelenbe - Rusznyák Gábor, Miskolci Nemzeti Színház, Bádogdob, Hegymegi Máté

A múltból a jelenbe

Móricz Zsigmond: Kivilágos kivirradtig – Miskolci Nemzeti Színház

A „boldog békeidőkben" – két évvel a millennium után, két évvel a századforduló előtt –, 1898 karácsonyán játszódik Móricz Zsigmond regénye, a Kivilágos kivirradtig, amelyből Rusznyák Gábor rendezett kiemelkedő színvonalú és jelentőségű előadást. A Miskolci Nemzeti Színház produkcióját a 2016/17-es évad legjobb előadásának választották a színházi kritikusok. 

Bíró Kristóf

 

[...]

 

Így a regény „cselekménye" valójában maga a késleltetés: a katasztrófa elkerülhetetlenségének biztos tudatában mulatnak a vidéki magyar középosztály tagjai: az uradalom vezetői, a helyi középbirtokosok és a vidéki intelligencia, a jegyzőék, az orvos, a tanítóék, a patikusék, a nevelőnő és a többiek.

A Kivilágos kivirradtigban Móricz valójában az ő világukról fest panorámaképet. Nem is annyira az életmódjukat, mint inkább gondolkodásmódjukat ábrázolja (ezért is a sok beszéd a könyvben). „A magyar nemesi udvarházak szaftos mondásaival éppúgy nem lehet megélni a nemzetek piacán, mint ahogy nem lehet házi szőttes ingben a redoute-bálban megjelenni egy dámának" – mondja a helyi nevelő a véletlenül a társaságba keveredett – és a mulatozó társaság tagjaira rácsodálkozó – fiatal legátusnak7 , Kádár Istvánnak (Feczesin Kristóf). „Mihelyt európai nívóra lépünk, vége." Mindez azt is jelenti, hogy a nevelőnek megvan a véleménye a regényben (és a színpadi változat szövegében is) oly sokat emlegetett magyarságról: „a közös temperamentum, a közös ideológia, a közös frazeológia ... csak a magyar határok közé bezárva érvényesül". „Se nyelvet nem tudunk, sem a világvárosi élet ideáihoz nem értünk. Az ezeréves múlt ezeréves bilincs, minden lépésünknél csörömpöl."

Furcsa módon ezek az előadás szövegéből hiányzó gondolatok adnak kulcsot Rusznyák Gábor adaptációjához. Ugyanis nemcsak az a kérdés merül fel joggal, hogy 1924-ben Móricz miért ír meg egy 26 évvel korábbi István-napot, hanem az is, hogy 93 évvel később ebből miért rendezett előadást Rusznyák Gábor.

Móricz regényéből az derül ki, hogy bár lezajlott az első világháború, és megtörtént Trianon is – tehát Magyarország teljesen más történelmi feltételek közé került –, a társadalomban nem változott semmi. Ez tűnik ki Schöpflin Aladárnak a regény 1926-os megjelenésekor írt kritikájából is. Ő is úgy ír – akárcsak Móricz – a regény középpontjába állított rétegről, mint a jelent is meghatározó társadalmi osztályról: „a szó szoros értelmében való középosztályról, mely vidéken a tulajdonképpeni polgári osztályt pótolja". A regényben „nem a vármegyeháza körüli nagy gentryről van szó és nem a politikai gentryről", a szereplők kisebb emberek: „néhány száz holdas birtokosok, gazdatisztek, a falusi orvos, akit a származás fűz az osztályhoz". Schöpflin azt hangsúlyozza, hogy ennek a „középosztálynak" a gondolkodásában van benne a mozdulatlanság, a mozdíthatatlanság. És ezt leginkább a beszédmódjában éri tetten (hisz a regény jelentős része ezt adja vissza): „A beszédjük folyton érinti [a gondokat, bajokat], a felszín alatt ..., de amint felszínre kerülnének, nem tárgyalják meg őket komolyan, hanem elkergetik egy viccel. A magyar embernek egy ősi vonása, történelmi hibája van ebben benne: nem akar, semmi szín alatt nem akar szembenézni a saját bajával, nem akarja világosan meglátni, nem akarja pontosan megismerni, tehát nem is akar rajta segíteni. Mert ehhez nagy elszánás kellene, életformáinak gyökeres megváltoztatása, a tradicionális, megszokott formákkal való szakítás – és ő éppen ezt nem akarja, különösen abban a társadalmi osztályban, amelyről itt szó van". Emiatt látja úgy Schöpflin, hogy a bomlás, a pusztulás jegyeit viselik magukon a szereplők: „Az író indulóban egy család facies hippokratikáját mutatja meg, de csakhamar az egész osztály facies hippokratikája lesz belőle."

Az 1980-as években – a Kivilágos kivirradtig debreceni bemutatója kapcsán – a korabeli kritikus úgy találta, hogy „maga a történet nem túl érdekfeszítő a mai ember számára". Szerinte az előadás „nemcsak életkép, hanem emlékkép is" a régi dzsentri világról, bár „ennek az osztálynak a valóságos problémáit alig érzékeljük. Ez a visszafogott debreceni előadás erről is beszél: gazdaságilag, gondolatilag, érzelmileg nehezen kötődünk a millennium vagy akár a harmincas évek középosztálybeli urainak világához. A stiláris üzenetnél többet alig kaphatunk ebből a közegből, és ezt a rendezés, valamint a színészi játék elég jól közvetíti. Léner Péter nemcsak ennek a dzsentriéletformának a kisszerűségére, szorongásos mozzanataira mutat rá, hanem jól érzékelteti az alkalmazkodni vágyó Pogány Imre kisstílűségét is."

Rusznyák Gábornak eszébe sincs emlékképet állítani a dzsentriknek. De arra sem utal, hogy „kisszerűnek" vagy „kisstílűnek" gondolná a figurákat. A mostani miskolci előadás a maguk világában koherens alakokat ábrázol. Ugyanakkor épp az ellenkezőjét állítja, mint az egykori debreceni előadás. Úgy tűnik, hogy „gazdaságilag, gondolatilag, érzelmileg" ezer szállal „kötődünk a millennium vagy akár a harmincas [pontosabban a húszas] évek középosztálybeli urainak világához". Bár az életforma már kiveszett, de a gondolkodásmód valahogy mégis megmaradt, tovább él, ma is hat.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2017/1. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.

Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

18. 01. 18. | Nyomtatás |