„Egyszer legalább élhettem..."

A Szegedi Egyetemi Színpad

A Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpad a 70-es évek amatőr színházi mozgalmának meghatározó együttese volt. Legfontosabb produkcióik – Az óriáscsecsemő, az Örök Elektra, a Petőfi-rock, a Kőműves Kelemen – a kor legendás előadásaivá váltak. A társulat működését Sándor L. István idézi fel.

Sándor L. István

[...]

 

Paál István indulása

 

Szegeden sem előzmények nélkül alakult ki az egyetemi színjátszás. A 30-as évek végén, Szentgyörgyi Albert rektorsága idején, a „támogatásával és védnöksége alatt" működött „a Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társasága", amelynek legfontosabb előadása az országos hírnévre szert tett 1941-es Hamlet volt, amelyet ifj. Horváth István rendezett. (1.)

1956 után indult újra a színjátszás a szegedi József Attila Tudományegyetemen. A régi fényképek alapján úgy tűnik, „hogy klasszikus művek hagyományos megvalósítása lehetett a céljuk. Iskolai színjátszás volt, azt segítette, hogy a hallgatóknak majd legyen fogalmuk a színházról a középiskolában" – mondja Paál István, aki másodéves korában kapcsolódott be a Szegedi Egyetemi Színpad munkájába. Szerinte a 60-as évek elején már „egy nagyon lelkes és rendkívül tehetséges fiatal klasszika-filológus, Horváth István Károly volt a csoport tanár elnöke, sőt néha szinte a rendezője a produkcióknak." (2.)

Az együttes vezetője és rendezője, Daniss Győző vette maga mellé asszisztensnek Paál Istvánt, aki úgy érezte, hogy talált magának egy közösséget, ahova tartozhat, és ami teljes mértékben leköti az energiáit. A csoport akkori célkitűzései hasonlítottak a budapesti Egyetemi Színpad törekvéseire. Ezt Paál István így jellemzi: „A darabválasztásaik hézagpótló szerepet töltöttek be... Ismeretlen klasszikusok és még ismeretlen kortárs szerzők bemutatása – ez lehetett a programjuk. Ezekkel a szó jó értelmében vett periférikus dolgokkal olyan igényeket elégítettek ki, amiket például a Szegedi Nemzeti Színház nem tudott." (3.)

Ez egészében is jellemezte az egyetemi színpadok munkáját. 1956 után előbb folyóiratokban, majd könyvalakban is kezdtek megjelenni a 20. századi irodalom meghatározó művei, amelyek korábban hozzáférhetetlenek voltak Magyarországon. „Ám a színházak csak óriási fáziskéséssel reagáltak az újdonságokra. Mindent elárasztó Shaw-hullám uralta a [60-as években a magyar] színházak műsorát, valamint egy feltűnő Brecht-kultusz – 1957 és 1962 között Budapesten hét darabját játszották, ám ezeknek alig volt vidékre kisugárzása. A modernséget Arthur Miller és Tennessee Williams, valamint a Dürrenmatt–Frisch–Hochhuth nevével jellemezhető irányzat képviselte, ők voltak a legtöbbet játszott kortárs és nyugati szerzők." (NÁNAY 189.)

Ezzel szemben Paál István első önálló rendezésének középpontjában (4.) a 20. századi avantgarde és modernista törekvések bemutatása állt. 1963-ban készítette a Szegedi Egyetemi Színpadon a Forrongó irodalom című szerkesztett műsort, amelyben vers és próza éppúgy szerepelt, mint drámarészlet. Az utóbbit Ionesco Az orszarvú című drámájának harmadik felvonása képviselte. Ez az akkor meghatározó szerepű folyóiratban, a Nagyvilágban jelent meg. „Ez a részlet engem megérintett – mondja Paál István –, politikus színházat véltem benne felfedezni: az elembertelenedés és a csordaszellem kialakulásának modelljét láttam benne." (BÉRCZES 46-47.)

Az egyetemen hamarosan végzett Daniss Győző (5.), és elhagyta Szegedet, így rendező nélkül maradt az Egyetemi Színpad. Az interregnumban fokozatosan egyre inkább Paál István lett az együttes rendezője, majd vezetője. Ezt hivatalossá az egyetem kulturális bizottságának megbízása tette, amely – rövid kitérő után – az egyetem elvégzése után is Szegeden tartotta Paál Istvánt.

Egy német hangjáték (6.) és egy Mrozek egyfelvonásos (7.) után Paál István következő rendezése szintén egy Ionesco-darab volt, A király halódik (1967). „Egy fantasztikusan nagy és szép dologról, egy ember életének utolsó pillanatáról szól" – mondja róla Paál István. „Az életből a halálba való átlépés egyetlen másodperce, kinagyítva egy előadásra, hogyan búcsúzik az ember az élettől, ... és hogy szembesül azzal, hogy a rábízott értékekkel, lehetőségekkel, tehetséggel, hatalommal élt-e vagy sem."

Az előadás „frenetikus siker volt". Három előadást hirdettek meg, „de verekedtek a jegyekért, s nemcsak az egyetemisták." (BÉRCZES 51.) Mindez „annak a bizonyítéka, hogy az egyetem falain kívül is történt nyitás, és ha nem is fényes, de szabadabb szelek fújtak" – mondja Paál István. „Folyóiratot, könyveket olvasó mérnökök, jogászok, pedagógusok egy jelentős részének 1965-ben Eugène Ionesco neve mondott valamit." És „más színházat akartak." „Olyan színház volt ez, amely – először az amatőrök által – közvetíteni tudta a világháborút túlélt művészi attitűdöt." (BÉRCZES 53.)

Ekkor azonban váratlan fordulat történt. „Az egyetem valamelyik kulturális előadója ártatlanul elhencegett azzal, hogy milyen nagy sikerű Ionesco-előadás van Szegeden. „Ez Aczél György tudomására jutott", és „állítólag nagyon keményen felelősségre vonta az egyetem illetékes vezetőit, hogyan engedhettek egy fasiszta (8.) mű bemutatását. Több előadást természetesen nem engedélyeztek" – meséli Paál István.

A Ionesco-darab betiltása után nem hosszabbították meg Paál István szerződését a szegedi egyetemen. Ezután egy évre súgónak szerződött Kaposvárra, bár ez a színház 1967-ben – Zsámbéki Gábor érkezése előtt – még igazi végvidéknek, színházi perifériának számított. Közben Paál István felvételizett a színművészeti főiskola rendező szakára, ahol Marton Endre „egy ötperces vicces tesztvizsga után" nem tartotta alkalmasnak arra, hogy a második körbe kerüljön. Ezután visszatér szülővárosába, ahol a Szegedi Nemzeti Színház ügyelője, rendezőasszisztense lett, s közben a csoport vezetőjeként folytatta a munkát a Szegedi Egyetemi Színpadon is.

[...]

 

Lábjegyzetek:

1. NÁNAY István: Amatőr színházak tündöklése és bukása. [1983] In Színháztudományi Szemle. Budapest, 1986. 179-251. o. 187. o. A továbbiakban NÁNAY.

2. BÉRCZES László: A végnek végéig. Paál István. Cégér kiadó 1995. 154. Paál István mondja 45. A továbbiakban BÉRCZES.

3. BÉRCZES László: A végnek végéig. Paál István. Cégér kiadó 1995. 154. Paál István mondja 46. A továbbiakban BÉRCZES.

4. Első rendezését Paál Daniss Győzővel közösen készítette a kortárs író, Kamondy László A szerelmesek fája című darabjából.

5. Daniss Győző (1938–). rendező, dramaturg, tanár, újságíró. Pályáját a Békés megyei Népújságnál kezdte, majd az Élet és Tudomány rovatvezetője, 1987 és 2002 között a Népszabadság munkatársa, rovatvezető-helyettese, lapszerkesztője, végül főmunkatársa volt. Nyugdíjba vonulása után 2005-től a National Geographicnál dolgozott. 1959-ben beszervezték III/III-as ügynöknek, és Kovács Zoltán fedőnéven általában az értelmiségről, s az egyetemi ifjúság ellenséges megnyilvánulásairól kellett jelentenie.

6. Alfred Andresch: Karambol – Szegedi Egyetemi Színpad, 1964

7. Piotr Ohey mártíromsága – Szegedi Egyetemi Színpad, 1966. Az előadás „a zágrábi nemzetközi egyetemi színházi fesztiválon képviselte a magyar színeket." NÁNAY 190.

8. „Ionesco állítólag román-fasisztoid magyarellenes kirohanásokat tett olykor-olykor" – emlékezik Paál István, hogy miért szerepeltek tilalmi listán Ionesco drámái. (BÉRCZES 51.) Minderről Mihályi Gábor ezt írja: „Alkalomadtán egy szűkebb körben lefolytatott beszélgetés során megkérdezték Aczél Györgytől, miért nem engedélyezi Ionesco darabjainak bemutatását. Mire szemrebbenés nélkül azt válaszolta, hogy csak nem mutatunk be egy olyan szerzőt, aki hírhedten magyarellenes cikkekkel írja tele a francia lapokat. Nemrég olvasta egy szörnyű magyarellenes förmedvényét. Aczél persze visszaélt azzal, hogy senki se meri tőle megkérdezni, hogy melyik lapban mikor olvasta Ionesco inkriminált kirohanását. Én történetesen tudtam, hogy Ionescóra éles antikommunista cikkei miatt nagyon haragszanak Moszkvában. Ez a tiltás valódi oka. Csak éppen az adott körben jobban hangzott Ionescót magyarellenességgel, mint antikommunizmussal vádolni. MIHÁLYI Gábor: Még mindig Kaposvár. Élet és Irodalom 2009. április 10.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2016/7. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

17. 08. 29. | Nyomtatás |