Kemény lélek, lágy képzelet

Henrik Ibsen: Kísértetek – Weöres Sándor Színház, Szombathely

Zsótér Sándor Ibsen kísérteteivel köszönt be a Weöres Sándor Színházba. Az előadás úgy naprakész, hogy közben különös hommage: egy 110 évvel ezelőtti Kísértetek-előadásra emlékezik. Ezzel a párbeszédet kezdeményező gesztussal egyrészt azonnal kiszélesíti, elmélyíti a kísértet fogalmának jelentéstartományát, másrészt az „élet kontra művészet" perspektívájába állított színházat magát is témának, a gondolkodás tárgyának teszi meg. Ez a problémafölvetés egyáltalán nem idegen az Ibsen-drámától: belőle következik. A végső kérdés az, hogy kidolgozhatjuk-e magunkat a szabadságba, ahogyan Alvingné tervezi. Ölbei Lívia írása

Ölbei Lívia

Ibsen 1881-ben Sorrentóban írta meg a Kísérteteket (innen a plasztikus déli ragyogás?), a dráma gyorsan megjelent nyomtatásban is. Viszont színpadi megjelenése eleinte óriási felháborodást keltett, akadt angol kritikus, aki azokat is „tisztátalan lelkűnek" nevezte, akik képesek megnézni. A Kísértetek időrendben a Nórát követi az Ibsen-drámák sorában: Zsótér Sándor szerint „ellen-Nóra", amennyiben megmutatja, mi történik, ha az asszony végül mégsem hagyja el a családi fészket. De persze több is, más is ennél. A szombathelyi bemutató műfaji meghatározása: „egy családi dráma két felvonásban".

(Fekete bársonyfotel) Az első körben nem kell rejtvényt fejteni: a szombathelyi Kísértetek színlapja is közli, hogy az előadás díszlete-látványvilága a Max Reinhardt 1906-os berlini Kísértetek-rendezéséhez készített Munch-vázlatok alapján jött létre, a képmásolatokat a kecskeméti színház műhelyében festették. „(...) Edward Munch remek díszletében ottan áll egy puha, fekete bársonyfotel, amelybe majd végül beleroskad az agyalágyult piktor. Hiába. Nekem színész kell mostan, és nem folt, nem ügyesség, nem elmésség. (...) Mértéke az est sikerének, hogy egyedül Reinhardt aratott osztatlan tetszést Engstrand szerepében. De még ő, a boszorkamester is hiába toppantott a sánta lábával. Az igazi kísértetek nem jelentek meg" – írta Kosztolányi Dezső A hétben a berlini Deutsches Theather Kísértetek-előadásáról 1910 májusában. Az a régi Reinhardt-előadás bizonyos szempontból maga is ott „kísért", sajátos kísértetként működik a pont 110 évvel később bemutatott szombathelyi Kísértetekben.

(Aktivizálódó kísértetek) Talán még tanulságosabb elolvasni azt az eredetileg a Pesti Hírlapban megjelent 1924-es Kosztolányi-kritikát, amely a budapesti Renaissance Színház Kísértetek-bemutatójáról született, és amelynek végkövetkeztetése szerint „olyan kísérteteket láttunk, amelyek félig-meddig már irodalmi kísértetek". Kosztolányi érvelése szerint „az az író, ki nemcsak a lélektanra épít, mely sosem változik, hanem a társadalombírálatra is, mely ma ez, holnap az, drágán fizet a lázas népszerűségért, mely egykor hadakozó munkáit körülvette. Egy emberöltő múltán nem értik meg őt. Ami ellen küzdött, az jórészt megsemmisült, amit hirdetett, az igazság, átment az egykori kortársak vérébe, kik továbbadták ivadékaiknak. Merészsége sokszor unalmasnak, apostoloskodása sokszor szószátyárnak tetszik. Úgy rémlik, hogy nyílt kapukat dönget. (...) Különösen áll ez a norvég prófétára, ki a századváltozás előtt búcsúztatta el azokat a polgári előítéleteket, melyeket e gyorsan haladó, háborúkkal, forradalmakkal teljes korban azóta rég el is temettek". Kosztolányi nagyon magas labdát ad, szinte szégyenkezve lehet csak kimondani: lám, körülbelül száz év elteltével – Magyarországon legalábbis – bebizonyosodott, hogy nem volt igaza. Sőt: Ibsen társadalombírálata a szombathelyi Zsótér-rendezésben – akár a napi hírek szintjén is – elevenebbnek hat, mint valaha. Pásztor Manders – Szerémi Zoltán előadásában az eltartott irónia és az átéltség késélén táncoló – tirádái a nő dolgáról (hogy szolgálja a férfit), a fölforgató liberális eszmékről-könyvekről (amelyekről természetesen úgy mond megfellebezhetetlen véleményt, hogy soha egy sort nem olvasott egyikből sem) már-már abszurd referencialitással vonatkoztathatók a korra, amelyben élünk. Hát így aktivizálódnak a félig-meddig már irodalmi kísértetek. Az Alvingné keze ügyében tornyosuló lázító könyvek között ráadásul van most az asztalon egy Ibsen-kötet is, amely – bár a felsőbb nézőtéri széksorokból nyilván nem azonosítható – egyrészt tekinthető könnyű fricskának, másrészt megerősíti azt a föltevést, hogy a szombathelyi előadás magára Ibsenre, pontosabban az Ibsen-befogadásra is reflektál. A jelenkori referencialitás mégis anélkül születik meg, hogy Zsótér akár egyszer is kikacsintana, aktualizálna. Ellenkezőleg: a tőle megszokott szikár pontossággal ragyogtatja föl a pőre, áttetszőségében sokrétű szöveget.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2016/4. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

 

17. 03. 2. | Nyomtatás |