Veszettek

Schiller: Haramiák – Pesti Színház

Eszenyi Enikő tudatosan tervezett és jól felépített stratégia nyomán következetesen alakítja lépésről lépésre a Vígszínház arculatát, művészi útját, kijelölve ezzel jövőjét. Fiatal tehetségeket foglalkoztat, hagyva, hogy kibontakoztathassák képességeiket kőszínházi körülmények között – ha már függetlenként egyre szűkül lehetőségeik köre. Ebbe a vonulatba tartozik a Szputnyik részleges „átmentése", s e törekvés egyik programadó előadása lehet Kovács D. Dániel Haramiák-rendezése a Pestiben.

Szemerédi Fanni


A beharangozók és ajánlók, a düledező házfalak között füstben felsejlő kapucnis utcai harcosokról készült plakát-fotó már jelzi, hogy a színpadon fiatal energiák törnek majd fel; nyers, félelmetes, költőiséggel, romantikával teli energiák. Kell is a felkészítés. Mert ez a romantika nem az a romantika. Szikárabb, keményebb, reménytelenebb, dísztelenebb; minden szentimentalizmus nélkül. Kaspar David Friedrich és graffiti. A haramiák nemcsak Robin Hoodoznak, de apácákat erőszakolnak és csecsemőket gyújtanak fel. Schiller 23 évesen írta a drámát, a közönség majd szétverte a házat. Most ugyanennyi idős fiatalok szétkapják-e a színpad oldalfalait? Hát szét. Mi mit kezdünk velük? És magunkkal? És ezzel az egésszel itt körülöttünk színházban és színházon kívül?

Nemcsak két elátkozott testvér, Franz és Karl Moor, valamint a hozzájuk tartozók (egy apa és egy szerelmes nő) tragédiája rajzolódik ki, de talán egy egész generáció feszültsége, s erősen újra kell gondolnunk az isteni és emberi igazság és igazságszolgáltatás fogalmait is. Az események katalizátora Franz (Orosz Ákos), a féltékeny, szeretetre éhes, abból soha eleget nem kapó, és éppen ezért azt eldobó, meggyűlölő másodszülött. A világirodalom bosszúálló intrikus másodszülötteinek/fattyainak sorába tartozik, közülük merész érveléseivel emelkedik ki. Az elsőszülött fiú, Karl (Király Dániel), akit öccse tesz számkivetetté, úgy dönt, kihívja a sorsot, és elviszi a végletekig helyzetét. Belenéz a szakadékba. Meg akarja tapasztalni, mit jelent a szabadság, hol vannak a határai, ha nincs vesztenivalója az embernek. Mit jelent akkor erkölcs, jog, igazság, szabály, törvény?

A sűrűjében bolyongó két testvér furcsa párhuzamba állítható: Franz a cselekvésben hisz, megszerzi magának, amit nem kapott meg az élettől, amit pedig nem szerezhet meg (a szeretetet), azt leértékeli. „Ha az ember születése egy állati véletlen szeszélyének műve, a születés megtagadásának miért lenne jelentősége?... Aki tud úszni, ússzon, aki béna, fulladjon meg. Én mást nem kaptam, meglátjuk, mit hozok ki ebből. Az igazság az erősebbeknél van, az erőt pedig csak a törvények korlátozzák." Hasonlóan érvel Karl – aki Büchner Robespierre-ét és Saint-Just-jét idézi –, sokkal tágabb azonban a horizontja: „Tehet róla bárki, ha egy járvány, éhínség vagy árvíz az igazakat is elpusztítja a gonoszakkal együtt? Ki tudja megparancsolni a tűznek, hogy ne zabálja fel a termést, amikor csak a darázsfészket kéne kiperzselnie?... az erkölcsi természet miért lenne irgalmasabb, mint a fizikai természet? Egy eszme talán nem pusztíthatja el a vele szembenállót épp úgy, mint a fizika törvényei?... A terror az erkölcs velejárója, és nem egyéb, mint gyors, szigorú és kikezdhetetlen igazságszolgáltatás." Miért fogadnák el annak a világnak a szabályait, ami nem fogadja el őket? Az óriási különbség köztük az, hogy míg egyikük magát helyezi mindenek fölé, másikuk lát elveket, eszméket maga előtt. Franzot nem érdeklik a törvények, az erkölcsi normák, Karlt nagyon is: tanulmányozza őket, kísérletezik, megküzd velük. Embert és Istent kísért. S közben egy csapat szakadt, tétova fiatal a szemünk láttára válik visszafordíthatatlanul törvényen kívüli magánhadsereggé.

Kovács D. Dániel a Baal és A heilbronni Katica után újabb balladát álmodik színpadra. Az előadás minden elemén, s az elemekből összeálló egészben is az ellentétes minőségek összetalálkozásából születő kettősség uralkodik. Lírai és nyers, kifinomult és durva, romantikus és modern olyan találkozása ez, mint Kaspar David Friedrich mellé dolgozni egy graffitit. Dübörög a basszus, a lassított, tánccá koreografált harcjelenetek alatt Johnny Cash-ballada döng, a hangeffektek (Bartha Márk) akciófilmekbe visznek, és hihetetlen, de meg lehet valósítani színpadon digitális eszközök nélkül a bullet time-technikát! A fojtogató hangulatot a humor oldja. Okosan-szűken adagolva röpködnek a kiszólások, beszólások, utalások, a színházi helyzetre történő reflektálás, a közvetlenül nézőkhöz intézett gondolatmenetek, kérdések nyitják a negyedik falat. Fiatalok szólnak (lélekben) fiatalokhoz. Schiller mai fülnek már terjengősnek, patetikusnak tűnő szövegét Hevesi Judit és Cziglényi Boglárka fordította frissre, bőrünkön tapinthatóra, Bíró Bence húzta, szabdalta, toldotta pörgősre. Jelenetek egymásba csúsztatásával párhuzamosan tudunk jelen lenni több helyszínen és időpontban: ide-oda váltunk az összefüggő események között, amik egymásba folyva jófajta feszültséget gerjesztenek. De ez a filmes jelenetezési technika nemcsak a tempót pörgeti fel. A látomásként, álomképként, a tudat pincéjéből vagy sírjából felbukkanó alakok belesétálnak, beleúsznak mások jeleneteibe, s ettől áttetszővé válik a világ matériája: láthatatlan erők, egy magasabb hatalom sejlik fel. Nemcsak a bűnhődésben, az őrületben, ami a bűnt követi, nemcsak a halál utáni elszámolástól való félelemben, nemcsak a halottak jelenlétében, a falon függő festmények által megjelenített múlt életre kelésében, de például abban, ahogyan a törvényen kívüli farkassá váló Franzba eszeveszettül és halálosan szerelmes Amália szavaiba dallam keveredik, ami szinte tudattalanul tör fel a torkából. Ezek a momentumok ismeretlen dimenziók felé nyitogatnak ajtókat. Egyszerre folyékony, áttetsző és töredezett, szétszabdalt a szerkezet: bár a jelenetváltások, átkötések folyamatos mozgással, egymásra fade-eléssel működnek, a lassítások, némajelenetek, bevágások, megdermesztett képek mégis újra és újra széttörik a lélek történetének folyamatosságát.

A látvány finom ízléssel megalkotott kompozíciók sora (díszlet: Horváth Jenny). Az érdes, keskeny, szürke betonfalak ezerféleképpen variálhatók, síkban tolhatók, majd kiderül: térben is mozgathatók. Elhagyott emeletes háztól pincediszkón keresztül a tágas tükörteremig mindent meg tudnak jeleníteni. A fehér, kék, hideg, éles fények komor hangulatot teremtenek, minden arc sápadt, minden szem karikás. Pető Kata jelmezei a fekete, szürke és bordó különböző árnyalataira szorítkoznak, különböző korok és regiszterek keverednek bennük egységgé. A kisasszony bársony ruhája mellett megfér a nehéz kötött pulóver, ahogy a prémgalléros szövetkabát mellett a kockás alsógatya, vagy a sokzsebes militaryszerkó mellett az angyalszárnyak. A testfestés pedig nem csak az utcai élet „velejárója", hanem mindenkinek a története, hite: az élet által hagyott jelek a bőrön.
Hidegen izzik minden...

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2015/9. számában.

Az Ellenfény korábbi számaik megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

16. 03. 8. | Nyomtatás |