Schöffer, Béjart, táncosok és tanítványok

Műcsarnok

Nikolas Schöffer (1912–1992), a kalocsai francia, nevezzük akár képzőművésznek, akár „installátornak", építésznek, kibernetikusnak, kultúrtörténésznek, polihisztornak, lényegét tekintve a játék nagymestere volt. Amit csak lehetett, kipróbált, majd hosszan belefelejtkezett, eljátszott minden lehetőséggel, sőt a lehetetlennel is.

Lőrinc Katalin


Képzőművész, de az örökmozgás ihletadó hatása alatt: a – saját kifejezésével – kibernetikus szobrászat elszánt művelőjeként. Schöffer, aki – még Magyarországon – jogásznak tanult (állítása szerint ennek köszönhette konstruktív gondolkodását), 1936-tól élt Franciaországban, s hamarosan érdekelni kezdték azok a technikai eszközök, amelyek akkor még a tudomány területén is újdonságnak számítottak: elsősorban az elektronika. Elsőként (1947-től) a „fénydinamika" foglalkoztatta: szögletes elemekből, szálakból-rudakból, fémlapokból szerkesztett konstrukciói megannyi rafinált módon tükrözték vissza a környezetük által kapott fényeket, a többszörös visszaverődésekkel, interferenciák révén megváltoztatva az árnyak színét, formáját. Hamarosan (az 50-es évek végétől) mindehhez mesterséges fényforrást is konstruált, majd az időfaktorral bonyolítva tovább e mesterséges fényforrásokat kibernetikus impulzusokkal tette folyamatosan változóvá, s teremtett ezzel egy speciális „szobor-időt". A fiatal Maurice Béjart, aki akkor még Franciaországban élt, hamarosan ismeretséget köt a művésszel: 1953-tól folyamatosan látogatja műhelyét, és az ott felállított kibernetikus kompozíciók (mint: LUX16) „partnereként" táncol. Mivel Béjart mozdulatanyagának alapja a klasszikus balett volt (női táncosai spicc cipőben táncolták körbe Schöffer alakzatait a kiállított fotók tanúsága szerint), annak szigorú rendbe szerkesztett, szimmetriákra, vonalakra, szögekre építő nyelvezete nem állt messze a hűvös anyagú, mégis játékos, megcsillanó felületei által pedig élő hatású szerkezetektől. Ugyanakkor Béjart mozdulataira is inspirációként hatott a közös munka, amely különleges összművészeti produktumot eredményezett 1956-ban. Ekkor készül a CYSP1, az élő installáció, mely során a táncosok (amúgy Le Corbusier egy marseille-i épületének tetején) olyan kibernetikus szobor közelében táncolnak, mely „hall", „lát", vagyis érzékeli a táncos mozgását, és e szerint, erre „reagálva" mozdulnak meg az egyes elemei, alkatrészei.

 

I. Egy táncosnő itt és most

 

Spala Korinna szóló-improvizációjára 2015. november 8-án nem reflektált egyetlen téralkotás sem, viszont ő maga teljes koncentráltsággal fordult rá a kiállított tárgyakra. Fekete, sportos alsóneműben, diszkrét és semleges megjelenésével is a tárgyak puszta reflexiójaként kívánt szolgálni; ráfordulása, kíváncsisága, játékossága mintha a képzőművész gyermeki játékosságának, kíváncsiságának tükrébe nézett volna.

Kúszó-lopakodó közelítése az első terem időmérő „tákolmányai" felé a finom iróniát sem nélkülözték, az elemek elindították ötletelő kedvét: a kedvet az adekvát mozdulatvonalak megtalálására. Az első teremben ehhez még túl kevés tárgyat talált (itt pár kisebb installáción kívül inkább információs panelek és képernyők kaptak helyet), igazán elemében a következő, jóval nagyobb teremben érezhette magát. Itt a tárgyak, alkotások is nagyobbak, variábilisabbak voltak, hiszen itt folyamatos a világítás automatizált változtatása is: rövid intervallumokban más és más fényforrások adnak új rajzolatot a különböző fémváz-szerkezetekről, s vetnek óriás árnyakat a falakra. Ezek játékos, változatos, de mégis hűvös, fekete-fehér vonalaihoz pompásan illett Spala elegáns táncos- és jógatudománya. Teste szinte hűvös fölénnyel prezentálta extrém egyensúlyi helyzeteit, kicsavarásait és szétnyújtásait, miközben ironikus, játékos tekintete tükrözte: ne vegyük mindezt annyira komolyan: ő is játszik, akárcsak Schöffer. Átkötő táncmozdulatai viszont távol álltak a hűvöstől: a lágyságtól egészen a szenvedélyesig, sőt rebbenő, riadt is néha, akár az állat menekülő osonása. Nyújtott tehát annyi színt, érdekességet, amennyit e tér lehetőségei adtak, és a kelleténél egyetlen perccel sem húzta tovább a produkciót: az addig tartott, ameddig nem érzékelte, hogy – ahogyan mondani szoktuk –ebben ennyi volt.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2015/9. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

16. 03. 8. | Nyomtatás |