Szájtátva-szemtátva

Marlene Monteiro Freitas (CV/PT): „Síró szobrok – elefántcsontból, húsból és vérből" – Trafó

Általában, ha egy előadásról azt írják: „megosztó", az alatt az értendő, hogy a nézők egyik része így és így, másik része viszont ellenkezőleg látja. Ez az előadás engem „osztott meg": hol ámultam rajta, hol untam; hol mélynek éltem meg, hol felszínesnek; hol lelkesített, hol lankasztott...
Mindenekelőtt le kell szögezzem: én nem láttam azelőtt Freitas-előadást, holott járt már a Trafóban, s néhányan lelkes felkiáltással reagáltak, mikor említettem, mit fogok nézni: „ó, imádni fogod!" „én tavaly láttam, imádtam őket!" „zseniális!"... Mindemellett az általam látott fotók és videóklip is izgalmat ígértek.

Lőrinc Katalin


Az első fényvillanások, hangeffektek, majd a különös holmikkal és testfestéssel tarkított testek megjelenítése máris a „színház (pontosabban: bábszínház) a színházban" helyzetbe invitált. Csupa idézőjel. Az alapszínpadra ráemelt kisebb színpad szintén a platform-hatást erősítette, bár a dobogónak később ez a jelentése elmosódott: a játék végül kint is, bent is, lejjebb-följebb, mindenütt zajlott.

Diszkrét, homogén világítás, fekete-kék jelmezek (félig páncél, félig pizsama), csizmafeketére boxolt meztelen alsólábszárak és lábfők, maszk-jellegű arcfestés. A testek megjelenítésében a főszerepet azonban a természetesen túlira kidüllesztett szemek (fehérje körös-körül, mint Basedow-kór esetén), valamint a 6-10 cm átmérőjűre, mozdulatlanra tátott (s ezért némileg nyáladzó) szájak kapták az egész esten át. „Jelmez" ez is, jobban mondva: jel, éspedig különös és eredeti, hiszen az arc, mint elsődleges kommunikációs tér, ezáltal elvesztette a konszenzusos, megszokott mimikai lehetőségeket. Hogy e kifeszítettség minden laza rutinmozdulatot megakadályoz: önmagában nagyon erős eszköz. Eszünkbe jut erről a jelről a japán no színház, vagy más távol-keleti maszk-használat (de akár az afrikai arcfestés is, és utóbbi miért is állna távol attól az alkotótól, aki a Zöld Fok szülötte, s mint ilyen, van némi „köze" afrikai kultúrákhoz).

A közel másfél órás előadás kétharmad részéig olyan, mintha robotok játszanának, gépszerű hadsereg / rabszolgasereg sürög, hol intenzíven, hol kevésbé, hol ijesztőn, hol viccesen (egy kisgyermek a nézőtéren gyakorlatilag végigkacagja az előadást, gyöngyözően); és hol valódi tragédiát láthatunk, hol pedig mintha egy éppen laposodó buliba kapnánk betekintést kívülről. (Joggal mondhatja erre bárki: akárcsak maga az élet.)
A forma azonban, bármilyen bizarr, bármilyen meglepő, vagy provokatív, bizonyos idő elteltével megszokottá, sőt sablon jellegűvé is válik.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2015/9. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

 

16. 03. 8. | Nyomtatás |