„Ennyi volna csak az ember?"

Shakespeare: Lear király – Radnóti Színház

Másodszor rendezett Alföldi Róbert a Radnóti Színházban. Ezúttal Shakespeare Lear király című darabját állította színpadra. A darabról és az előadásról Szűcs Mónika és Sándor L. István ír.

Szűcs Mónika-Sándor L. István

Nagy családi ebéddel kezdődik a Radnóti előadása. A szereplők egy hatalmas ovális asztalt ülnek körbe, amely szinte az egész színpadot elfoglalja. A hajdan talán tágasabb ebédlőbe készült asztal mozdíthatatlanul beszorult ide a szalonba, amelynek ugyan kijavították beázásról tanúskodó mennyezetét, falait, de az újra festésre már nem volt idő vagy pénz. A falak üresek, csak az asztal mögött lógó drapp damasztfüggöny jelez valamit a rég eltűnt pompából. Ha a térből próbálnánk meg következtetni arra, hogy milyen ország is az, amelynek jelenlegi s jövendőbeli urai körülülik ezt az asztalt, akkor azt mondhatnánk, hogy birtoklása inkább feladatot ad, mintsem gazdagságot.

Az egész előadás e körül az asztal körül (néha a tetején, időnként alatta) játszódik. Az asztal mellett a székek (akárcsak a Platonovban) sokfélék, mind formában, mind magasságban. Középen, a legmagasabbakon Lear és közvetlen bizalmasai ülnek, két szélen, a legalacsonyabbakon Glosterék és Cordelia kérői. A mai ruhákat viselő, jól öltözött társaság eleinte szótlanul étkezik. De a mosolyok, a fesztelen, kedves gesztusok arról árulkodnak, nincs különösebb feszültség köztük.

[...]

Alföldi Róbert Lear király-rendezésének egyik legfontosabb döntése az, hogy – az előadás-hagyománnyal vitázva – nem idős, hanem középkorú színészre bízta a címszerepet. Az 50 éves László Zsoltot nézve egyértelmű, hogy az általa játszott Leart semmi nem kényszeríti arra (sem betegség, sem testi, szellemi romlás), hogy letegye királyi tisztét. Ez csakis a saját elhatározásából történhet meg. És nem is a méltóságától akar megválni (hisz „a rangot, a „király" címet megtartja magának), hanem csak „a föld s a kormányzás gondját-baját" akarja elhárítani magától. De ugyanúgy akar ezután is élni, mint eddig. Sőt, talán most szeretne igazán élni, a „kormányzás" terhe nélkül, szerettei körében, gondtalanul, kedvére. László Zsolt energikussága még inkább aláhúzza a darab erre utaló számos motívumát, hogy Lear nem gondolt arra, hogy saját helyzetében bármi változás is történne. Az országa szétosztása után is ugyanannak gondolja magát, mint korábban volt. Mivel azonban „a kormányzás, az állam, a bevétel" átruházódik a lányaira (pontosabban két vejére és legkisebb lánya leendő férjére), Learnek biztosítékokra van szüksége. Ezért kérdezi meg a lányaitól, hogy melyikük hogyan szereti. (Később majd erre utal vissza számtalan záporozó szemrehányása, hogy a két idősebb lánya nem úgy szereti, ahogy ígérte, nem úgy bánnak vele, ahogy szavaikból kiolvasható volt.)

[...]

Lear dühöngése, ahogy Cordelia szavaira átkokkal és kitagadással reagál, szakadást idéz elő a világban. Egy pillanat alatt vége lesz annak a kedélyes, nyugodt, családias hangulatnak, ami eddig uralta az asztal körüli légkört. Cordelia bőgni kezd, és a sarokban húzódik, mint egy gyerek. Kent (Csomós Mari) megpróbálja védelmébe venni, de csak Lear zuhogó átkait kapja ő is válaszul. Cordeliának a kitagadás, neki a száműzetés lesz a büntetése. De Lear szeretője sem ússza meg pofon nélkül, amikor csitítani próbálja a királyt. Elhűl mindenki. Érzik, hogy végérvényesen megváltoztak a dolgok: valami olyat követett el az uralkodó, amit nem szabad. Megtört az összetartozás, amely egységet teremtett a társaságban (bár, ahogy székeik jelezték, mindenki sokféle volt). A világ eddigi organikus, normális rendje, amiben helyük volt még a zabigyerekeknek (és a királyi szeretőknek) is, végleg eltűnt. Ettől fogva mindenki úgy próbálja tovább vinni az életét, ahogy tőle telik – vagy, ahogy ezt a későbbiek mutatják, ahogy a legrosszabb gondolatai vagy a legalantasabb ösztönei diktálják.

[...]

Alföldi az egész előadásból kiiktatja a háttérszereplőket, nem festi meg a környezetet, mert felfogása szerint a Lear király kamaradarab, minden a szereplők legszűkebb „családi" körén belül történik. (Azok között, akiket az első jelenetben láttunk az ebédlőasztalnál.) Ugyanakkor köztük nagyon világos viszonyokat teremt a rendezés. Goneril és Regan elszántságát, hogy mindenéből kiforgassák Leart, hogy még a hatalmának látszata se maradjon meg, semmi nem árnyalja. Két kíméletlen nőszemély érvényesíti kíméletlenül az érdekeit, alig látunk bennük bármi emberit. (Alföldi markáns szerepértelmezését Szávai Viktória és Andrusko Marcella meggyőzően közvetíti, erőt társítanak az elszántság mellé, ezért nem is hiányoljuk az árnyaltabb karakterrajzot. Más figurákat is hasonló egyértelműséggel rajzol meg a Radnóti előadása.)

Az elszántan gonosz párossal a feltétlen bizalom kettősét állítja szembe a rendező. A király közelében marad ugyanis a nőként megjelenített Bohóc és a szintén nővé tett Kent. (Csomós Mari játékában az asszonyi aggodalom jelei erősebbek, mint a figurát eredetileg uraló barátság, hűség gesztusai.) Egyiküknek sincs kedve megsértődni a történtek miatt, így visszatérnek Learhez, és rendíthetetlenül kísérik tovább az útján.

[...]

Lear dühös szavai nem is olyan rég még, a vacsoraasztalnál egy világrend széttörését hozták – itt most egyszerűen csak a semmibe hullanak. Mert semmibe lehet őket venni. Regan, Goneril és a férje, Cornvall (Adorjáni Bálint) így is tesznek: fogják magukat, és egyszerűen otthagyják Leart. „Ő a hibás" – mondják még távoztukban, ami csak annyit jelent, hogy magára vessen mindenért, ami történni fog. Számukra már nem létezik Lear. Elérték, amit akartak: kiűzték a világukból. Most semmisült meg végképp az a rend, amelynek Lear volt a tengelye. Ennek egyértelmű jeleként nagy robajjal leszakad, és az asztalra hullik a csillár. Lear ekkor már az asztal alatt gubbaszt, mellette két megmaradt társa, a Bohóc és Kent is. Itt találtak menedékek az összeomlás közepette.

Lear semmibe hullásának (és vele egy világrend megsemmisülésének) folyamatát még plasztikusabbá teszi az előadás azzal, hogy párhuzamba állítja Edgar útjával. Ebben is a dramaturgiai változtatások segítenek. (A szövegváltozat határozott szándékokat sugall. Egyrészt jók a húzások, megnyirbálják Shakespeare bőbeszédűségét, így világosabbá teszik a szereplők útját, meghagyják viszont a burjánzó verbális variációkat akkor, amikor ennek költői értelme van. Markáns elképzelésekről árulkodik az is, ahogy motívumokat, jeleneteket kihagy vagy átcsoportosít a Radnóti szövegváltozata.)

 

Szemelvények egy hosszabb elemzésből, amely jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2015/8. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

16. 03. 2. | Nyomtatás |