Vitéz László tovább él

Vitéz László és Vas Juliska - Fabók Mancsi Bábszínháza

Fabók Mancsi Bábszínház indította az idei Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlét a Marczibányi téri Művelődési Központban.  Az általa játszott  Vitéz László-előadás a ma is erősen élő magyar bábszínházi hagyomány újrateremtését jelenti.

Fabók Mariann is megemlékezik előadása végén Kemény Henrikről, aki hosszú időn át egyedül tartotta életben Vitéz Lászlót. De ez már az előadás „függeléke", amikor a játékos – kilépve a szerepéből, közvetlenül a nézőkhöz szólva – rövid bábtörténetet rögtönöz. Elmondja, hogy Vitéz László a legöregebb magyar bábfigura, és az egyetlen olyan, amelyet az egész világon ismernek. Valamikor az 1800-as években született, amikor olasz, cseh, német vándorbábosok érkeztek Magyarországra, és hozták magukat Kaspert, Pulcienellát, Hanswurstot. „Erre föl összenéztek a magyar bábosok, és mondták, hogy nekünk is kell egy ilyen figura. Piros ruhába öltöztették a huszárok mintájára, és elnevezték Vitéz Lászlónak" – meséli, és azt is megemlíti, hogy azokból az időkből is maradtak szövegtöredékek, amiből kiderül, hogy ez a régi magyar vásári figura milyen hőstetteket hajtott végre.

Aztán bemutatja Vas Juliskát is, aki 2014-ben született, de azt már nem teszi hozzá, hogy ő maga találta ki a figurát, miután úgy érezte, hogy hiányzik Vitéz László párja, ha úgy tetszik, az a minőség, az az értékrend, az a szemlélet, amit egy nő képviselhet. Ezt az is erősíti, hogy Fabók Mariann női játékosként játszik vásári előadást, ami a világban ugyan nem egyedülálló, de nálunk mindenképpen különlegesnek számít.
Fabók Mariann született vásári bábos, könnyedén váltogatja figuráit, sokféle hangja van, remek tempóérzéke, egyedül játszva is határozott kézzel tartja kezében az előadást, miközben kivételes érzékkel kommunikál a közönséggel is. Mindezt a korábbi előadásaival is bizonyította, A halhatatlanság országával, A székely menyecske meg az ördöggel, a Kapós Böskével, és ezt még egyértelműbbé teszi Vitéz László-játékával. Így határozott vitába száll Kemény Henrik véleményével, aki szerint nem való nő kezébe ez a báb. (Akkor beszél erről, amikor a szintén a Népligetben működő Hoffer Raymund bábszínházáról mesél, aki ugyancsak játszott Vitéz Lászlót, de másképp, mint Korngut-Kemény Henrik (sőt maga a figura is más volt, de ugyanúgy az ördöggel és a halállal hadakozott). „Hoffer bácsi" halála után Ida lánya próbálta továbbvinni a bábszínházat, és „megpróbálkozott Vitéz Lászlót játszani, a közönség viszont nem fogadta jól az előadást. Mégiscsak nő volt, a Vitéz-figura pedig ízig-vérig férfi kellett legyen."

Fabók Marian kezén (és a hangjával) Vitéz László valóban némiképp lágyabb, de ezzel újabb dimenziók nyílnak meg, amelyek eddig teljesen hiányoztak a figurából: érzelmei támadnak, sőt szerelmes lesz. De ez nem kérdőjelezi meg eddigi tulajdonságait, csak gazdagítja őket.
Ezen érzésünk abból is adódik, hogy Fabók Mariann alapvetően a Vitéz László-játékok toposzait használja, azokat bővíti. (Szóhasználatában, stílusában is gyakran idézi Kemény Henrik nyelvét, de ezt is bátran bővíti újabb, merészebb nyelvi játékokkal) Leginkább Az elátkozott malom jut eszünkbe a produkcióról. Hisz itt is be kellene jutni a malomba („majomba"), amit az ördögök szálltak meg, hogy megakadályozzák, hogy a hős(ök)nek sikerüljön megőrölni a gabonát.

Mindezt azonban kiegészíti Fabók Mariann egy szerelmi történettel is. A malommal szemben egy csárda áll, itt él Vas Juliska. Számára nem a nagymamucika a hivatkozási pont, mint Vitéz Lászlónak, hanem a nagypapucika a példakép, és fő fegyverét, a kalapácsot is tőle örökölte. (Ez jól kiegészíti „a nagymamucika báli legyezőjét", a palacsintasütőt.)
Előbb Vitéz László hadakozik az ördöggel. „Behangolom a furuglyámat" – mondja, és jól kupán vagdossa a botjával az ellenfelét, aztán a palacsintasütőjével végleg kinyuvasztja. Ekkor érkezik Vas Juliska, hogy – ahogy a nagypapucikája tanította – megőrölje a „búza-gabonyák"-ot a malomban. De azt is tudja tőle, hogy „a malmot csúnyapofák őrzik". Ezért hoz szíverősítőt a csárdából, hogy – ahogy szintén a nagypapa tanította – több kiló bátorságot hörpintsen belőle.

Így kezdődik el a Vitéz László-játékokban szokásos huzavona, csiki-csuki variációja: Vas Juliska kitölti a szíverősítőt, de amikor visszatér és meginná, rendre csak az üres poharat találja, ugyanis a pálinkát már kihörpintette Vitéz László, aki szintén bátorságot szeretne meríteni az italból – de ő azért, hogy meg tudja mondani Vas Juliskának, hogy mennyire tetszik neki. (Még meg is kérdezi a közönségtől, „hogy szólítsam meg? Mit mondjak neki? Pajtikák!" És amikor a gyerekek visszakiabálnak, hogy mondja azt neki, hogy szereti, akkor szégyellősen azt feleli, hogy „nem, azt nem merem".)

Amikor lelepleződik, hogy Vitéz László hörpinti ki az italt, akkor Vas Juliska néhányszor megsuhintja a seprűjével a tolvajt – a vásári játék csúcspontjait jelentő verés variációja ez is –, és László el is alél, nem tudni, hogy a jól irányzott ütésektől vagy inkább a több pohárnyi bátorságtól. „Jaj, egy kicsit elragadtattam magam. A nagypapucika is megmondta, hogy erős kezem van" – szomorkodik Vas Juliska, mert alapvetően tetszik neki Vitéz László: „olyan szép, mint egy szamóca" – mondja, később pedig egyszerűen szamócavitéznek szólítja.
És amíg László kialussza magát a csárdában, addig Vas Juliska megvív a malmot őrző Szellemmel, majd együtt őrölik meg Lászlóval a gabonát. Ezután találkoznak az igazi ellenféllel, a Halállal. Ennek megjelenítésével igazi újdonságot vezet be Fabók Mariann, ami ahhoz hasonló forradalmi lépés, mint amikor a görög tragédia színpadán megjelent a harmadik szereplő. Bár a vásári játékosnak csak két keze van, Fabók Mariann játékában mégis három szereplőt látunk egyszerre: Vitéz László és Vas Juliska (a két kesztyűs báb) között középen egy óriás csontkoponya testesíti meg a Halált (amelyet a játékos maszkként húz a fejére).

A két hős természetesen vállalja a küzdelmet vele. Remek humora van annak, ahogy a halálfejen különféle ritmusokat vernek ki a „furuglyá"-val és a seprűvel. (A két fegyver két különböző hangon szól.) De a Halált mindez nem rendíti meg. „Mi a halál markában vagyunk" – mondják, miközben a bábjátékos a magasba emeli Vitéz Lászlót és Vas Juliskát.

De mégis csak legyőzi valami a mulandóságot: a szerelmük. A Halál ugyanis azonnal elillan, amint megpillantja a zsákot, amelyből hamarosan kibújik egy gyerek. „Hirtelen lett egy zsák gyerekünk" – mondja Vas Juliska, ami Vitéz Lászlót is váratlan felismerésre készteti: „Hát nekem már nem is kell tovább mángorolnom! Azt hiszem, ti vagytok az a szerencse, amit a Jóistenke nekem tartogatott" – mondja a hős, aki úgy érzi, hogy haza érkezett. Lehet, hogy itt ért véget a vándorlása, és kezdődik egy új történet?

Miközben Fabók Mariann megőrzi a Vitéz László-narratíva számtalan elemét, ezt teljesen új szempontokkal kapcsolja össze. (Lehet, hogy ez valóban a női nézőpontot képviseli, de lehet, hogy egyszerűen csak az idők változására utal.) Ezért nem tűnnek idegennek Vitéz László szellemétől a darabba applikált egyenes és kifordított Shakespeare- idézetek (főleg a Rómeó és Júliára utal a szöveg – egyik részlete egyenesen az erkély-jelenetet juttatja eszünkbe –, de a Hamlet is felidéződik: „Lenni vagy nem lenni... ezt itt a sértés! – és kupán vágja László a Halált.) Ezért nem tűnik puszta viccnek, amikor a darab zárlata Az ember tragédiáját parodizálja: „Ó, kicsi gyerekember, küzdj és hízva bízzál" – mondja Vas Juliska.

 

 

Vitéz László és Vas Juliska

Fabók Mancsi Bábszínháza

 

Szövegkönyv: Fabók Mariann

Bábok: Grosschmid Erik

Díszlet: Keresztes Nagy Árpád

Zene: Keresztes Nagy Árpád és Ölvedi Gábor

Rendezte és játssza: Fabók Mariann

16. 02. 4. | Nyomtatás |