Az érzékelők érzékei

Dar Winners – Bodyscape

A Bodyscape alkalmi társulás Dar Winners című produkciója a kortárs táncot, az elektronikus zenét és a videóművészetet igyekszik összekapcsolni. A különböző területek egymáshoz való társítása időszerű és izgalmas feladat, az összetettség megmutatása komoly kihívás.

Sándor Zita


Valóságos kalandtúra a négy fejezetre osztott előadás egyes darabjainak összeillesztése, a szerkezet egyes részeinek szétszálazása. A Dar Winners története egészen 2012-ig nyúlik vissza: a Park in progress projekten belül ekkor találkozott Pannonhalmán a két táncos (Hadi Júlia és Arany Virág), valamint Stephane Kozik hangszobrász és Damien Pairon videóművész. Az Európa Bizottság Kultúra programja által finanszírozott sorozat egyes részei hét ország nyolc különböző városában valósulnak meg, s arra törekszenek, hogy különböző területeken dolgozó fiatal művészek találkozását és interdiszciplináris előadások létrejöttét biztosítsák. Ez a cél a Trafóban bemutatott alkotás apropóján maximálisan beteljesülni látszik. A 2012-es találkozás és a 2015-ös bemutató között több szakaszban dolgoztak együtt az alkotók, a pályázatok és a projektmunkák szabdalta időszakok összefoglalásának tekinthető a Dar Winners – s ez, a többszöri nekilendüléssel és újrakezdéssel, újraértelmezéssel felosztott munkafolyamat adhat magyarázatot arra, hogy a végtermékben miért kerülnek egymás mellé egymástól látszólag teljesen idegen fejezetek.

A Tünet Együttes nemrég megmutatta Az éjszaka csodáiban, hogy lehetséges profi módon és esztétikailag gondosan kidolgozva összekötni a digitális technikákat (például egy kísérleti szoftvert), animációt és a táncot, illetve a zenét. A Bodyscape is erre vállalkozik, ám az egymásba fonódások kevésbé eldolgozottak, s a kapcsolatok izgalmassága és átgondoltsága kevéssé érzékelhető a néző számára. Az előadás első fejezetében Hadi Júlia teste fekszik előbb kicsavarodva, majd széthajtogatva a színpadon, Stéphane Kozik egy furcsa, legyezőszerű fémeszközt helyez a szájába, s experimentális zenélésbe kezd: az élő (ám magát halottnak tettető) testet fizikai-elektromos eszközként használja. A test elektromos vezetőképességét egy, a sötétben világító transzformátor és számtalan vezeték segítségével átalakítja, a táncos állkapcsa és szája kvázi hangszekrényként működik, az arcát sötét kapucni mögé rejtő zenész úgy használja az effekteket, és játszik a táncos testén, mintha egy elektromos gitár feküdne előtte. Ez a bonyolult és egyedi kísérlet azonban a színpad hátsó felében elterülve csak néhány percig látványos, s nem is igazán értjük, hogy pontosan mi történik: egyszerűen improvizált elektromos zenét hallunk, olykor fülsértő erősségre állítva.

A következő fejezetben továbbra is géphez hasonlíthatók az emberi testek: futurisztikus környezetben, falra vetített parancsok és rendszerüzenetek előtt, a padlón fogyó és újrarajzolódó körökön mozogva végez tornagyakorlatokat Hadi Júlia és Arany Virág, zavarba ejtően egyszerre. A sötét térben a hasonló testalkatú és magasságú, egyformán fehér parókát és világító, neonzöld rövidnadrágot viselő táncos fut, ugrál, aerobic mozdulatokat végez – élményszerű, hogy ezek a gyakorlatok nem erőteljesek, hanem esztétikusak és könnyedek. A robothatást a monoton ütemű zene, a centire egyformán, egyenletes tempóban végrehajtott mozgássorok és a háttérben megjelenő parancsok (circle, plank, terpeszjump) biztosítják – utóbbi némi iróniát is csempész a produkcióba –, ám egyéb, kevésbé szájbarágós (a vetített parancsok ugyanis robotokat, klónokat irányítanak) vagy organikusabb-összedolgozottabb kapcsolat nehezen észlelehető a test, a zene és a vetítés között. Az előadás humoros csúcspontja mégis itt helyezkedik el: a két táncosnő, mint két légiutas-kísérő, egy bejátszott szövegre mutogatni kezdenek, kicsit illusztrálják, kicsit ironizálják az elhangzó mondatokat, ám nem repülésre, hanem egy, a tudatalattiba vezető utazásra invitálnak minket. Élvezzük, és érteni véljük a jópofa fricskát: robotmozgású, neonszínű ikerlányok vezetnek minket a furcsa, szögletes és villódzó, stroboszkópos-elektronikus, testeket, vércsoportokat és puhaságokat transzformátorokba töltő világba.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2015/7. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

16. 01. 1. | Nyomtatás |