Színházra hangolva

Az Örkény Színház ifjúsági programja

Az Örkény Színház 2012-ben indította el ifjúsági programját, az IRAM-ot (Ifjúsági Részleg és AlkotóMűhely). A program fontosságát jelzi, hogy Mácsai Pál idei igazgatói pályázatának hozzávetőleg a harmada részletezi eddigi eredményeiket, és vázolja a további építkezés lehetőségeit. Szűcs Mónika írása.

Szűcs Mónika

 

A program vezetője Neudold Júlia, aki végzős színészhallgatóként ösztöndíjjal németországi színházakban tanulmányozta a színházi nevelés elméletét és gyakorlatát. Hazatérése után Mácsai Pál hívta az Örkény társulatához, hogy a német minták alapján náluk is beindítson egy olyan színház-pedagógiai programot, amely középiskolásokat tanít színházat nézni, színházról gondolkodni. Az IRAM azonban nem csupán a német hagyományokat követi, hanem Bethlenfalvy Ádám közreműködésével (aki hosszú évekig dolgozott a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ munkatársaként, és sok időt töltött az angliai Big Brum társulatánál is) az angolszász színházi nevelés, ill. a magyar drámapedagógiai hagyomány módszertani tapasztalatait is integrálni igyekszik.

Az IRAM kétféle foglalkozást kínál a fiataloknak. Azok, akik rendszeresen tudnak, szeretnének időt szánni a színházzal való ismerkedésre, a KAPTÁR alkotócsoportjában nyílik lehetőségük, hogy egy évadon keresztül foglalkozzanak egy-egy témával, emellett figyelemmel kövessék a színház életét, alkalmanként betekintsenek az Örkényben zajló próbafolyamatokba. A 2013/14-es évad fő témája Edward Bond egy darabja, a Gyerekek volt, amelyben a szereplők (akárcsak Bond legtöbb darabjában) szélsőséges szituációkban keresik a kiutat, ám cselekedeteikkel csak újabb és újabb akadályokat állítanak maguk elé. A drámával való munka fókuszában alapvető társadalmi és egzisztenciális kérdések álltak: milyen lehetőségei vannak a gyerekeknek a felnőttek világában, és mi a felelősségük? Mit tehet az ember, ha az ürességgel kell szembenéznie? A fiatalokhoz menet közben a színház két színésze, Szandtner Anna és Ficza István is csatlakozott, és az egymást kölcsönösen inspiráló közös munkából figyelemre méltó előadás született. A produkciót az évad végén a Kerekasztal által szervezett Mai mesék című konferencián szélesebb közönség, sőt maga a szerző is láthatta. A 2014/15-ös évadban a KAPTÁR tagjai a színháznak is helyet adó épület, a Madách tér 6. számú ház múltját, jelenét és elképzelt jövőjét próbálta komoly kutatómunkával feltérképezni, a dráma és a színház eszközeivel újrateremteni.

Az IRAM másik programsorozata, a FLESS középiskolai osztályok számára készült. A FLESS a színház egy előadásához kapcsolódó, német mintájú háromlépcsős programot jelent: egy ráhangoló, többórás drámafoglalkozást (ez szorosan véve a FLESS), a színházi előadás megtekintését, ill. az azt közvetlenül követő beszélgetést az előadás szereplőivel, alkotóival. Ez utóbbi lassan kikopik a rendszerből (az utolsó évben alig egy-két ilyen alkalom volt), mert az Örkényben nemigen van rá hely, ahol ezeket a beszélgetéseket megtarthatnák. Az előadás utáni további közös gondolkodáshoz az IRAM weboldalán találhatnak az érdeklődők alapos, inspiráló, akár egy-egy tanítási órába is beilleszthető segédletet, Hudáky Rita középiskolai tanár munkáit. (De nemcsak iskolai feldolgozáshoz készített ilyen összefoglalót, hanem például a Csoda és Kósza kapcsán otthon is kipróbálható játékok sokaságát gyűjtötte össze nagy fantáziával és érezhető játékos kedvvel.)

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2015/6. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

15. 11. 3. | Nyomtatás |