Istentörténet, amit most előadnak

József és testvérei - Mesebolt Bábszínház

Amennyire esetleges, annyira törvényszerű – vagy inkább régi mintát ismétlő törvénnyé válik –, hogy a Kőszegi Várszínházban a szabad ég alatt volt Jeles Andrásnak a Mesebolt Bábszínházzal készített József és testvérei-előadásának ősbemutatója. Az égbolt valahogyan mindig megjelenik a Jeles-előadásokban, amelyeknek végső tétje éppen abban a radikális kérdésben rejlik, hogy telített vagy telítetlen fölöttünk az ég. De mindenképpen betoppan egy angyalforma illető.

Ölbei Lívia

„...egyben megrémítő is látni magát, amint szerepet játszik egy ünnepi álarcosjátékban, egy így és így esett istentörténetben, amit most előadnak, és úgy érzi, mintha álmodna." (Thomas Mann: József és testvérei)

 

Jeles András 2003-ban filmet rendezett a József és testvérei-történetből, a feldolgozás kiindulópontja akkor is a Parasztbiblia – illetve a Parasztbiblia alapján létrehozott Jeles-szöveg volt. Érdemes elolvasni a filmhez fűzött Jeles-kommentárt: „Évek óta foglalkoztatott az ún. Parasztbiblia megfilmesítésének gondolata. A Parasztbiblia elnevezésű gyűjtemény abban különbözik minden más apokrif elbeszélésfüzértől, hogy itt elejétől a végéig ugyanazt a hangot érzékeljük, s ez a mesélő hang a parasztemberé, akinek a történet megjelenítésekor nincsenek teológiai hátsógondolatai, nem áll érdekében mondjuk Ninive vagy Jerusalem pusztulása, de mindenkor kifejezi gyermekien egyszerű és nevetnivalóan faragatlan világértelmezését. Az, ami itt elsősorban megfogja az embert, éppen ez: a történeteken, az Ó- és Újtestamentum elbeszélésein végigindázó Hang, amely a maga mitikus atmoszférájával, humorával, vadságával s képtelen torzításaival minden elbeszélő mintája és mestere lehetne." A Jeles által említett, minden elbeszélő mintájaként fölmutatott ártatlan Hang – talán mondhatjuk az elbeszélés szellemének is – ahhoz a problémához vezet el, amely Thomas Mann nagyregényét, a József és testvéreit is meghatározza. Látszólag – a bibliai történet azonosságán túl – semmi nem köti össze a Parasztbiblia elbeszélőjének hangját a Thomas Mann-regény kifinomult, csodálatos elbeszélőjének hangjával, de ha jobban megnézzük, több kapcsolódási pont adódik. Az első mindjárt az erős és összetéveszthetetlen „Hang" jelenléte. A második annak a kettősségnek az érzékeltetése – vagy nem-érzékeltetése -, hogy egyrészt egy már megtörtént, másrészt folyton, újra és újra, sőt: éppen megtörténő eseménysorról van szó. A Parasztbiblia elbeszélője áradóan, ízesen, színesen, vaskosan, humorral átitatva, de „egyszerűen csak" elmesél, megjelenít (miközben már maga a csodálatos nyelv/nyelvezet is tulajdonképpen többrétegű imitációvá válik Jeles kezén); a Thomas Mann-regény tudatos elbeszélője viszont folyamatosan ütközteti a nézőpontokat és idősíkokat, jelzi a finom distanciát a valójában megragadhatatlan „önmagát elsőként elbeszélő történet", valamint az újra és újra megismétlődő, különös sormintát kiadó, megint és megint elbeszélt-elbeszélődő történet (történetvariáció) között. (Így rajzolja meg például nagyon finoman, árnyaltan a „meghaló és feltámadó istenek" sorát, az elhaló-szárba szökkenő mag mintájára: Ozirisztől egészen Jézusig.) Mindeközben soha nem szűnő hullámzás jön létre a „elbeszélődő", az éppen történő és az elbeszélt történet, a kettő folyton egymásba tűnik át.

Talán egyedül a színház képes arra, hogy létrehozza az éppen most megszülető történetet; vagy legalábbis az éppen most megszülető történet illúzióját. Ebből a szempontból a Parasztbiblia „Hangja" jöhet szóba kiindulópontként. Sőt: belép itt a betlehemezéshez hasonlítható rítusszerű népi színjáték hagyománya is. (A történet szintjén a feláldozott József a „selembáránka".) A színpadon helyet foglaló elbeszélő önmagában „elidegenítő effekt", ráadásul bábszínházat látunk, ahol báb és mozgatója kapcsolatában a teremtő-teremtett viszony is sokféleképpen megfogalmazható. Mindez együtt pedig a Thomas Mann-regény szofisztikáltabb szellemét és a folytonos egymásba tűnés hullámzását hívja meg az előadáshoz. A József és testvérei híres kezdőmondata a múlt mélységes mély (ne mondjuk inkább feneketlennek?) kútjáról egészen plasztikusan jelenik meg az egyszerre puritán és gazdag játéktérben, természetesen többrétegű jelentéssel. Hiszen a perspektivikusan mélyülő, a feneketlen végtelenségbe vesző kút (körkörös nyílás a színpad közepén) a Jeles András által többször, többféleképpen felhasznált camera obscura-hatás újabb variációjaként is fölfogható. A camera obscura – és a benne „feje tetejére" forduló valóság – pedig nemcsak a filmhez csatol vissza (amelyből bizonyos árnyjátékos részletek beemelődnek a Jeles-moziból a Jeles-színházba), hanem ahhoz a különös és praktikus átjáróhoz is, amely megint csak több Jeles-előadásban megjelent már, és a templomkupolák közepén található, az eget láttató „szemhez" (opeion) hasonlít a leginkább. És mert báb/színházban vagyunk, alkalomadtán kukucskaszínpadként/paravánként működik. A kút természetesen mindenekelőtt egészen konkrétan kötődik a történethez: József a testvérei által kútba/verembe/sötétbe/halálba vettetik, aztán – mintha anyaméhből – innen születik új életre.
Jeles András hangsúlyosan az elbeszélődő és elbeszélt történet kettősségére épít, amikor Lukin Zsuzsanna vezényletével humoros-bensőséges beénekléssel kezdi az előadást. A szereplők – mintegy civilben – nekikészülődnek, a közönség közben pogácsát kap; és egyszer csak elkezdődik. Forogni kezd a nagy kerék, amelyből peregnek ki a sorsok, kopírozódik egyikre a másik, és rendkívüli, mégis magától értetődő élmény a fölismerés, hogy mind „direkt pászol". Mint Jeles és a szombathelyi bábszínház, mint az előadás és a kőszegi vár legbelső tenyérnyi udvara. Sorsminta-variáció és kopírozódás az is – a múlt mélységes kútjának fedele feltárul, lecsapódik –, hogy a József és testvérei megszületésének körülményein mintha Jeles harminc éve létrehozott társulatának, a Monteverdi Birkózókörnek a működése tűnne át: itt van újra Melis László, Lukin Zsuzsanna, Bánki Róza, Perovics Zoltán.

És itt van – öt év távolából Grünwald Dávid, a „hajdani" szombathelyi kis lord (A WS Színház Jeles-rendezéséből), akinek mostani színpadi jelenlétében benne van a múló idő, a folytonosság és a változás. Dávid egyrészt meglepő természetességgel – egyúttal okosan és pontosan – helyezkedik bele az elbeszélő szerepébe, másrészt tizennégy éves kamaszságának minden bájával szinte arra a fiatal Józsefre emlékeztet, akit Thomas Mann megrajzol a József-regényben.

 

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2015/6. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

15. 11. 3. | Nyomtatás |