Egy polgári színház kalandjai

Sándor L. István és Szűcs Mónika összeállítása a Radnóti Színház elmúlt évadáról

Kivételesen erős évada volt 2014/15-ben a Radnóti Színháznak, amelyről a szakma valahogy mégsem vett tudomást. Bár a közönség támogatása mindvégig érezhető volt a nézőtéren, az előadásokról ellentétes ítéleteket megfogalmazó írások jelentek meg, és igazán szakmai elismerések sem jutottak idén a Radnótinak.

Pedig különleges előadásokat mutattak be: egy ritkán játszott antik darab fizikai színházi változatát, egy klasszikus orosz regény markáns adaptációját, egy 19. századi magyar dráma ironikus átiratát és egy új magyar „operettet". Egyik produkció sem rutinból készült. A különböző műfajokhoz különféle színházi formák kapcsolódtak, miközben mindegyik előadás – ha más-más módon is – arról a világról beszélt, amelyben élünk. És mindegyikben egy nagyszerű társulat színészeinek különféle színei jelentek meg. Vegyük hát sorra a tavalyi évadban bemutatott előadásokat, és próbáljuk megrajzolni, hogy milyen művészi törekvések rajzoldónak ki belőlük, milyen társulati erények ismerhetők fel bennük! Sándor L. István és Szűcs Mónika összeállítása.

A Radnótit polgári színházként szokás számon tartani: olyan pesti-budai polgárok járnak ide, akik el-eljárnak ugyan a Katonába meg az Örkény Színházba, talán a Vígszínházba is, de nem csak az értelmiségi művészszínház vonzza őket. Ugyanakkor nem akarnak teljesen belemerülni a léha szórakoztatásba sem. Ezért szívesen veszik, ha az előadások a saját világukkal bíbelődnek, az érzelmi, emberi kapcsolatoknak a sokféleségét ábrázolják, ezek nehézségeit, esetleg kilátástalanságait mutatják meg. Bár alapvetően kellemes színházi élményre vágyódnak, de nyitottak a groteszkebb, abszurdabb fogalmazásmódra is (Mohácsi János például ezért válhatott minden nehézség nélkül a Radnóti Színház állandó rendezőjévé).

Ezt a polgári szemléletet azonban nem csak (sőt elsősorban nem) polgári darabokkal próbálja megvalósítani a Radnóti vezetősége. (Az utóbbi évek legnagyobb radnótis sikere, A vágy villamosa ugyan „polgári" darab, ám nem épp polgári rendezésben látható, hanem Zsótér Sándor némiképp formabontó megközelítésében Kováts Adél nagyszerű játékával.) A Radnóti Színház elmúlt évadának minden bemutatója polgári problémákról szólt, hisz mindegyik azt kérdezte, hogy a mindennapi embernek mi a helye, milyen lehetőségei vannak abban a világban, amelyben él. Kifejezetten pesti polgárok a szereplői a Buborékoknak, igaz a Csiky Gergely-darab figurái a 19. században éltek, de a Mohácsi-testvérek átirata a kortársainkká tette őket. És kortársaink a szereplői Tasnádi István kalandjátékának, a Spam operettnek is (amelyet Dinnyés Dániel zenéi és Hajós András dalszövegei tettek zenés művé). De ez a valóságból a (Rejtő Jenő-i) fantázia világába átruccanó történet ugyanezt kérdezi, mint a Buborékok: miképp is lehet manapság boldogulni. De hasonló a kérdésfelvetése két komorabb klasszikusnak is, amelyek családtörténetekként jelennek meg a Radnótiban. Euripidész Oresztésze az árulásoknak és az önálltatásoknak ugyanarról a bonyolult hálózatáról szól (hogy egy korábbi radnótis sikert idézzünk), mint például a Nem félünk a farkastól (egy igazi polgári darab), csak most ez a problematika és az ezt közvetítő „családtörténetet" egy nagy mítosz adta tágasabb dimenzióiba helyeződik. Ugyanígy tekint túl a polgári kulisszákon a Karamazov testvérek családtörténete is, amely a kusza emberi viszonyokat létfilozófiai dimenziókban képes vizsgálni. A Radnóti polgári szemlélete tehát nem beszűkülést jelent, hanem biztos alapot a pontos és elfogulatlan kérdezéshez.

15. 10. 8. | Nyomtatás |